Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-09 / 289. szám
8. oldal Sport 1995. december 9., szombat Női röplabda NB I. A Pulzus elrontotta az ünnepet Szolnoki NRC-Pulzus SC 1:3 (-5, 13, -7, -7) Vasicsek János edzőt egykori csapata búcsúztatta fotó: b. s. Női és férfi kosárlabda NB L, A-csoport Nem bravúr, elvárás a kettős győzelem Szolnok, 100 n„ v.: Szabó, Csikós. , Szolnok: Gergelyfi, GÖBLYÖS, Szepesik, Ko- vácsné, Hajnal, Buday. Csere: Papp, MOHAI. Edző: Lévai Ferencné. Pulzus: BENKŐ, Pintér, Gellér Katalin, Szvetnik, Danada, Hegyi. Csere: LÉ- NÁRT, Gellér Klára, End- rődi. Játékosedző: Danada Judit. A mérkőzés előtt rövid ünnepség keretében búcsúztak a hazaiak edzőjüktől, Vasicsek Jánostól és játékostársuktól, Kovácsné Sipos Judittól. Fővárosi pontokkal indult a találkozó, aztán 0-3 után Gergelyfi ütése landolt a másik oldalon, majd a sánc zárt jól. Mégsem tudott felzárkózni a Szolnok, nehezen értették meg egymást a Tisza- parti lányok. Az időkérés sem segített, hiszen az elsősorban Benkőre épülő budapesti együttes 2-13-ra elhúzott. Ekkor ugyan megpróbálták összekapni magukat a vendéglátók, ám a Pulzus nem kegyelmezett. A folytatásban is a pestiek szerezték az első pontokat, majd úgy tűnt, felzárkózhat a Tisza-parti együttes. Kovácsné egyszemélyes blokkja után Szepesik nyitását nyelték le a vendégek, mégsem történt gyökeres változás a játék képében, egészen 4-12- ig. Ekkor a Pulzusnál a kiegészítő emberek szerepeltek, míg a hazaiaknál első ízben lépett pályára a hosszú idő után visszatérő Mohai. Elsősorban neki köszönhető, hogy mégis sikerült a felzárIndurain apa lett Nagy öröm érte Miguel Indu- raint, a Tour de France kerékpáros-körverseny ötszörös győztesét. A kitűnő spanyol kerekes felesége csütörtökön délután egészséges fiúgyermeknek adott életet. A bébi nevét egyelőre nem hozták nyilvánosságra, csak annyit lehet tudni róla, hogy 50 centiméteresen és 4.1 kilogrammal jött a világra. Bár az első Indurain-utódot néhány nappal korábbra várták, a szülés minden komplikáció nélkül zajlott le. Maláriát kapott az indiai teniszező Maláriát kapott az indiaiak kitűnő teniszezője, Leander Paes. A Davis Kupában is síereplő játékos novemberben az ország egyik legnagyobb városában, Calcuttában rendezett verseny során fertőződött meg. A világ- ranglistán 128. teniszezőnek januárra teljes pihenőt rendeltek el az orvosok, így ki kell hagynia az ausztrál nemzetközi bajnokságot. Paes azért reménykedik abban, hogy a hollandok elleni, jaipur-i Davis Kupa-találkozón már ott lehet a pályán. Az 1996 februárjában esedékes találkozó tétje a Világcsoport negyeddöntőjébe jutás lesz. kózás. Sőt, hiába jöttek visz- sza a kezdők a másik oldalon, a lendületbe jött vendéglátók nemcsak kiegyenlítettek, de a debütáló Mohai révén hozták is a szettet. Ebben az időszakban magukra találtak a hazaiak, 3-1 után azonban érthetetlenül kapkodni kezdtek. Az előző játszmához kísértetiesen hasonlóan csak 5-12 után ébredtek fel, ám Benkőék nem Bizony, elmúltak már a régi szép idők, amikor még a bánya termelésére alapozhatott az 1910-ben alakult kék-fehér klub. A törvényszerű változás következményeként a nagy hírű, patinás együttes is megjárta a poklokat, ebben a pillanatban Tatabányai-Tatai KC néven próbálja folytatni a hagyományokat, valljuk be, szerény szerepléssel. A világválogatott Simó Lajos a Közel-Keletről tért haza sok évvel ezelőtt azért, hogy saját hazájában prófétáskodjon, ám a kivételes képességű irányító csaknem belepusztult (szívinfarktuson esett át) abba, hogy egykori csapata a szakadék szélére sodródott. A mai együttest Kuzma Ferenc dirigálja, aki annó a nagyegyesületi „konstrukcióban” módszertani felelősként hirdette: „ne haragudjatok, de utálom a futballistákat”. Ebből adódóan a kézilabdával kapcsolatban fordítva érezhet, hiszen a szerényebb lehetőségek ellenére kitart kedvenc sportága mellett. Nos, jelenlegi csapatában számos fiatal, saját nevelésű fiú serénykedik, de a prímet, mint mindenhol, a tapasztaltabbak viszik. A kapuban Nagy Pali, a mezőnyben a Fotexból visszatért Siba- lin (beálló, átlövő), az irányító estek bele még egyszer ugyanabba a hibába. A zárómenetben sokáig nem tudtak 1-1-ről elmozdulni a csapatok, aztán Pulzus eszmélt előbb. Hatpontos előnye gyorsan elolvadt, amint egy kicsit jobban összpontosítottak a hazaiak, a végjátékot azonban mégis a vendégek bírták jobban erővel és idegekkel. SZS Bodnár, valamint a légiós Du- racsenszkij. A folyamatos erősítés egyik eredménye annak a Komádnak a visszaigazolása, aki a hét elején még a Pick Szeged mezét viselte. Eleddig hat pontot szerzett a Komárom megyei együttes, otthonában a Pécset (28-26-ra) és a Debrecent (20-19-re) verte nagy nehézségek árán, idegenben a Hort SE-t fektette két vállra. Nem nehéz kitalálni, az utolsó két fordulóban hol szeremének pontokat szerezni, ha nem szombaton a Mol KK ellen, hiszen a végén ismét idegenbe tartanak, Nagykanizsára. A képességek közötti különbségek miatt nem szabadna megijednie a mólosoknak, már csak azért sem, hiszen a válogatottak, Bendó és Szotyori (utóbbi egyébként arról a vidékről származik, Tatáról került a TF-re, onnan a Tro- mosba) Eb-részvételének kiharcolása a klubon belül is lendületet kell kölcsönözzön, s ha Szép Kiss Krisztián és Golovin megismételné komlói formáját, Horváth „Papa” nyugodtan ülhetne a kispadoij. Ahogyan tette azt szerdán Székesfehérváron a Szondi SE ellen vívott edzőmeccsen is, ahol az NB 1/B nyugati bajnoka ellenében 32- 25 volt a vendégek javára. A Szolnoki MÁV MTÉ hölgyei a felszálló ágban lévő BSC Szarvas együttesét fogadják vasárnap 17.00 órakor. Ta- podi László játékosai a Zala Volánt és a Közgáz-Matávot is meglehetősen könnyedén gyűrték le, így vélhetően a Véső úton is „harapni”- fognak. A piros-kékekről már nem lehet szuperlatívuszokban írni, hiszen a legutóbbi öt fordulóban nem termett babér számukra, ráadásul több kiadós vereség csúszott be. Ennek ellenére úgy fest, túl vannak a mélyponton Krasznaiék, Diósgyőrben már más szellemben kosárlabdázott a MÁV MTE. A Szarvast viszont nem ártana legyőzni, ugyanis sok szempontból jól jönne a siker, ami végre igazi lökést adna a Tisza-partiaknak. Szalay Ferenc edző mérsékelt optimizmussal tekint az összecsapás elé, mely vélhetően nagy taktikai csatát hoz: - Természetesen szerepel terveink között a békésiek „megregulázása”, de nem kívánok túl nagy terhet Szeged AC-Kisújszállás 8:10 A vendég Kisújszállás számára nem valami biztatóan kezdődött a mérkőzés, a párosok elvesztése után, az egyéni mérkőzések során Galáth lábsérülése ismét kiújult, majd Molnár izomgörcsöt kapott, így Földi ellen kénytelen volt feladni a küzdelmet. A folytatás viszont remekül sikerült, Ágoston és Varró nagyszerű játéka segítette a Kisújt a végső győzelemhez. Győz: Ágoston 3, Varró 3, Galáth 2, Molnár 2, ül. Földi-Lukács, Szemendri- Kancsár, Földi 4, ill. Szentendrei 2. rakni a lányok vállára, akik az elmúlt napok mélyenszántó beszélgetéseinek köszönhetően ismét a régi „színben” tündökölnek. Reméljük, a pályán is tetten érhető lesz mindez, és akkor semmi akadálya, hogy hosszú hetek után ismét győzelemnek örülhessenek a vasutasok. Nem babonásak Mármint az Olaj KK kosarasai. Sőt, igenis nagyon szeretik a tizenhármas számot, még akkor is, ha Berkics Laci egyik régi csapatáról, a Csepelről van szó. A szigetországiak pontosan tizenkét vereséggel, egyetlen győzelem nélkül érkeznek a Tiszali- getbe, reményeink szerint úgy is távoznak. Szerdán ugyan majdnem botlott a piros-fekete együttes Salgótarjánban (most ott szerepel Berkics) a nyol- caddöntős MK-meccsen a B- csoportos gárdával szemben, hiszen öt másodperccel a vége előtt sikerült kiharcolni a hosszabbítást. Hozzá kell Öt mérkőzés, illetve 39 gól az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapjának mérlege. A találkozók közül a Hartford Wha- lers-New York Islanders ösz- szecsapáson született a legtöbb találat, a játékosok tizenegyszer zörgették meg a hálókat. Á Los Angeles Kings veterán sztárja, Wayne Gretzky újabb három ponttal gazdagította egyedülálló „gyűjteményét”. A Winnipeg Jets elleni 6-3-as hazai diadal során egy gólt és két gólpasszt jegyzett. Találata a 78. volt a Jets ellen, ez a legtöbb, amelyet egy csapat ellen elért. Hatalmas küzdelmet és igazságos döntetlent hozott az 1994-es bajnok, a New York Rangers és a Chicago Blacktenni azonban, hogy a szolnokiak tíz nap alatt öt tétmérkőzést tudhatnak maguk mögött, ami természetesen a komplex fáradtság egyértelmű jeleit hozta felszínre. Sajnos, Rezák mestert nem igazolták azok a kosarasok, akinek általában kevesebb játéklehetőség jut, mert Tarjánban nem tudták megtartani a tizenkét pontos vezetést. Éppen ezért a tapasztalt tréner óvatosabb lesz a szombat esti találkozón, holott ennél könnyebb győzelem előtt nem áll az idén a csapat. De gondolni kell a holnapra is, pontosabban a jövő szombatra, amikor is nagy lehetőség nyílik arra, hogy a Tegáz Debrecen őszi fricskáját visz- szaadja az Olaj. Már csak ezért sem lehet könnyedén venni a Csepelt, mert aki az év végi, nagy horderejű vizsga előtti héten csak firkál és tanulgat, az nem tud majd egyik pillanatról a másikra szépen írni és folyamatosan felelni. Pedig az index tartalma jövőformáló. hawks találkozója. A Rangers részéről Pat Verbeek, Brian Leetch, Luc Robitaille és Adam Graves volt eredményes; Verbeek kétszer is. Érdekesség, hogy a hazaiak minden találatukat emberelőnyös helyzetből szerezték. A chicagóiaknak is volt miért ünnepelniük: az újonc Eric Daze két gólt ütött. A címvédő New Jersey Devils újabb vereséget szenvedett. Az idén ez már a tizenkettedik alkalommal történt meg. Eredmények: Hartford Whalers-New York Islanders 7-4, Montreal Canadiens-New Jersey Devils 4-2, New York Rangers-Chicago Blackhawks 5-5, hosszabbítás után Tampa Bay Lightning-Anaheim Mighty Ducks 2-1 Los Angeles Kings-Winnipeg Jets 6-3. Hét végi sportműsor Szombat Cselgáncs. Diák „A” korcsoportos országos bajnokság. Budapest, 8.00. Fekvenyomás. Európa- bajnokság. Budapest, 8.00. Labdarúgás. A labdarúgás világnapja. Rákóczifalva, sportcsarnok, 14.00. Villám- torna a labdarúgás világnapja tiszteletére. Kőtelek, Általános Iskola, 8.00. Lábtoll-labda. Nyílt torna Űjszász, tornacsarnok, 10.00. Kosárlabda. NB I. A-csoport, férfiak: Szolnoki Olaj KK-Csepel SC. Szolnok, Ti- szaligeti Sportcsarnok, 17.00. Kézilabda. NB I., férfiak: Tatabánya-Mol Szolnok KK. Tatabánya, 17.30. NB I/B, férfiak: Alföldi Gabona TSÉ-Ti- sza Volán. Szolnok, Olaj- csarnok, 16.00. Nők: Kiskun- dorozsma-Túrkevei VSE. Kiskundorozsma, 11.00. JTKF DSE-Váci Terra. Jászberény, 11.00. Schwechater Kupa, férfi torna. Martfű, Mártírok Úti Á. I., 9.00. Streetball. V. Miklós-kupa. Törökszentmiklós, Kölcsey Á. I., 8.00. Teke. Szuper Liga, férfiak: Szeged-Sz. MÁV MTE. Szeged, 10.00. Vasárnap Fekvenyomás. Európa-baj- nokság. Budapest, 10.00. Lábtoll-labda. Nyílt torna. Újszász, tornacsarnok, 9.00. Kosárlabda. NB I., A-csoport, nők: Sz. MÁV MTÉ-Szarvas. Véső u., 17.00. Röplabda. Női extraliga. Debrecen-JRK. 15.30. Sakk. Megyei villámverseny. Szolnok, Mátyás király út, 10.00. Az AC Milan játékosai nagy lendülettel játszottak Prágában a Sparta Praha csapata ellen, pedig az időjárás egyáltalán nem kedvezett a focinak: a pálya igencsak havas volt. feb/reuter ...r » , : > • Férfi kézilabda NB I. . Bányászok nélkül A MOB centenáriuma előtt A világ leggyorsabb gólja Valószínűleg a vüág leggyorsabb gólját szerezte az Adelaide City-Sydney United ausztrál labdarúgó-bajnoki mérkőzésen Damian Mori. A válogatott csatár négy másodperccel a középkezdés után talált a hálóba. Móri csapattársától, Bradley Haselltől kapta közvetlenül középkezdés után a labdát, és habozás nélkül átívelte a kapujából kint álló hálóőr feje felett.- Ez a gól azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek az életben csak egyszer történnek meg - nyüatkozta szerényen Móri. Az Adeleide csapatának vezetői egyébként elmondták, hogy hitelesítés végett elküldik a 2-2-es döntetlennel zárult találkozó felvételét a Guinness Book szerkesztőinek. Asztalitenisz NB III. A magyar olimpiai család nagy ünnepre készül. December 16- án, szombaton a Vígszínházban kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság centenáriuma alkalmából rendezendő ünnepi közgyűlésre. Az olimpiai bajnokok és érmesek, valamint a hazai sportélet vezetői, a sportegyesületek és sportszövetségek első emberei mellett közéleti személyiségek, a kormány több tagja is jelezte részvételi szándékát. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság képviseletében Juan Antonio Samaranch elnök mellett Francois Zweifel főtitkámő, Alexandre de Merode herceg alelnök és Gilbert Felli sport- igazgató vesz részt az eseményen. Az ünnepi közgyűlést Schmitt Pál, a MOB elnöke nyitja meg, majd Juan Antonio Samaranch és Göncz Árpád köztársasági elnök méltatja a jubileumot. Negyvenegy nemzeti olimpiai bizottság, valamint tizennégy nemzetközi sportszövetség küldi el elnökét, illetve főtitkárát a magyar olimpiai mozgalom nagy ünnepére. Itt lesz többek között Walter Troger, a német, Leo Wallner, äz osztrák, Lia Manoliu, a román és Valerij Borzov, az ukrán olimpiai bizottság elnöke is. Öreg ember nem vén ember