Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-09 / 289. szám

1 i A mindent túlélő mikroba 2. o. Lehetőség a bemutatkozásra 3. o. A munkaadók kivonultak 4. o. Két lövés az éjszakában 5. o. Érdekességek 7. o. Gazdasági tükör 11.0. Autóelektronikai oktatóteremmel büszkélkedhet a túrkevei Ványai Amb­rus Gimnázium és Gépjármű-technikai Iskola. Az önkormányzati támogatás mellett pályáza­ton nyert pénz tette lehetővé a beruházást. A kétéves, technikusi minősítést adó képzésre csak érettségi után jelentkezhetnek a tovább tanulni vágyó fiúk, lányok. fotó: barna Kilakoltatás. így tél közeledtével még megdöbbentőbb, ha az élet perifériájára sodró­dott családok kilakoltatásáról kell tudósítani. Tegnap délelőtt a szolnoki Motor utca egyik házában történt végrehajtás, mely során egy család ismételten otthon nélkül maradt. A rész­letekről hétfői lapszámunkban olvashatnak. fotó: barna A rangos nemzetközi esemény színhelyéül Szolnokot választották Jövő júniusban: Zsarufesztivál ’96 Már biztos, hogy jövő nyáron Szolnok is részese lesz az európai rangú eseménysorozatnak, a Zsarufesztivál '96 nak - jelentették be tegnap a rendezvény főszervezői a szolnoki városházán. Dr. Pintér Sándor országos rendőr-főkapitány elmondta: a rendőrség részéről azért esett Szolnokra a választás, mert az itt működő megyei főkapi­tányság a korábbiakban már bizonyította megfelelő szerve­zőkészségét. 1996. június 8. és 15. között tehát az európai események középpontjába kerül megye- székhelyünk. Kapcsolódva a millecente- náriumi rendezvényekhez, az Országos Rendőr-főkapitány­ság, az Ügyészek Országos Szervezete, a Compexpo Kft., valamint a Szolnok Projekt Rt. közösen határoztak a fesztivál létrehozásáról. A két helyszínen - Szolno­kon és Budapesten - zajló, Eu­rópa valamennyi országának rendőreit érintő program meg­nyitója is Szolnokon lesz. A fesztivál keretében rendezik meg a 4. európai rendőrségi és népünnepélyt, a 3. nemzetközi rendőrzenekari fesztivált, a Kriminálexpo ’96 szakkiállí­tást és a nemzetközi rendőr­lovasversenyt. Az események idején még azon sem kell csodálkozniuk a város polgárainak, ha a forga­lomirányító járőrök között külföldi egyenruhással vagy éppen más országbeli rendőr­autóval találkoznak. A rendezvény létrejöttében (Folytatás a 3. oldalon) Oroszoké a kőolajkutató vállalat Sztrájkot egyelőre nem terveznek a termelők Elfogyott a türelem Egyre inkább érik az érdekvédelem keményebb megjelenítésének esélye a megyei mezőgazdasági termelői, körében. Az ak: szőkébb hazánkban az idén - nem a konjunkturális árakkal számolva - 6 milliárd forintra rúg az elemi károk okozta árbevétel-kiesés, ezzel szemben a kormány aszálycsomagja mindössze 20-25 milliót jut­tat vissza kompenzálásképpen a megyei termelőkhöz. Ma jönnek az amerikaiak Taszár, Ma délben megérkezik a taszári katonai repülőtérre az első 110 amerikai kátona, akik előkészítik a terepet a később érkező kontingens számára. Er­délyi Lajos ezredes, a Honvé­delmi Minisztérium szóvivője pénteken az MTI-nek el­mondta, hogy az amerikai ka­tonák két szállítógéppel Né­metországból érkeznek. Foga­dásuk nyilvános lesz, és arra 10 óra 30 perckor várják a sajtó képviselőit a taszári tiszti­klubba. Bereczki Elvira tiszafüredi rajztanár és Balog Kálmán hatvani szobrászművész közös tárlattal mutatkozott be tegnap Tiszafüreden. Képünkön Balogh Kálmán portréja, mely alkotótársát ábrázolja, s a hatvani bi- ennálén dijat nyert. Sport Jégkorong OB I: Dunaferr SE-Ice-Lehel 5-3 (1-0, 3-1, 1- 2). A jászberényiek nem tudták megismételni Székesfehérvá­ron nyújtott játékukat, a Duna­ferr megérdemelten győzött. Női kézilabda-vb: Magyar- ország-Horvátország 17-15 (11-5). Káprázatos sikerével hazánk csapata végzett a B- csoport élén. Az orosz tulajdonú, de ha­zánkban bejegyzett Arhan- gelszk Geológia Hungary Kft. lesz a Kőolajkutató Rész­vénytársaság többségi tulaj­donosa - döntött a minap az Állami Privatizációs és Va­gyonkezelő Rt. igazgatósága. A kőolajkutató 51 százaléknyi, 510 millió forint értékű rész­vénycsomagjára 140 százalé­kos áron, készpénzes ajánlatot tevő társaság szakmai befek­tető hírében áll, hiszen az anyavállalat Oroszországban jelentős kőolaj-kutatási és -ki­termelési koncessziókat mondhat magáénak - tudtuk meg az ÁPV Rt. illetékesétől. Szécsi Ferenc, az Öböl-há­ború után, a lángoló kuvaiti olajkutak eloltásában nemzet­közi hírnévre szert tett Kőolaj­kutató Rt. vezérigazgatója nem kívánt bővebb információval szolgálni a tendernyertes cég­ről, annyit azonban elárult, hogy a privatizációs pályázat időtartama alatt ilyen néven senki sem kereste fel az eladó­sorban levő társaságot, míg más befektetőjelöltek - hiszen ez lenne a természetes - ellá­togattak a kiszemelt társaság­hoz. Augusztusban a Jászkun Teszöv kezdeményezésére több alföldi megye mezőgazdászai az aszálykárok enyhítésére javasla­tokat fogalmaztak meg, majd el­juttatták egyebek közt a földmű­velésügyi miniszterhez. No­vember végén végre megszüle­tett a kormányhatározat, amely azonban óriási csalódást oko­zott. Az FM javaslatai, melyek között megtalálhatók voltak az alföldi gazdálkodók elképzelé­sei, sorra elvéreztek a költségve­tés őreivel vívott küzdelemben. A Jászkun Teszöv legutóbbi elnökségi ülésén leszögezték: az aszálykárokkal foglalkozó kormányhatározat időben meg­késett, egy szűk termelői kört érint, pénzügyi hatását illetően pedig csak gesztusértékűnek nevezhető. Szabó Béla, a Te­szöv elnöke lapunk érdeklődé­sére elmondta: az intézkedés- csomag a közvélemény mani­pulálásán túl az ágazati gondok kezelésére alkalmatlan, sőt megalázó, éppen ezért augusz­tusi kezdeményezésüket to­vábbra is fenntartják. A Teszöv elnöksége rendkí­vül kedvezőtlennek ítéli meg, hogy az állami szerepvállalás­ban, illetve intézkedésekben nem tükröződnek az ágazat sú­lyához és stabilizáló szerepéhez fűzött eddigi politikai nyilatko­zatok. Az elnökség szerint a kormány érzéketlen a mező- gazdaság jelenlegi problémái iránt, ezzel szemben látványos támogatást juttat bizonyos ér­dekköröknek. Ezért ismételten kérik, hogy a kabinet soron kí­vül tárgyalja újra az ágazatnak nyújtandó segítség formáit rög­zítő javaslatcsomagukat, L. Z. Miss Hungary-előzetes Szolnokon a Tisza Szállóban Miss Hungary-előzetes lesz Szolnokon. Legalábbis így lehet nevezni azt a látványos show-müsort, amelynek március 16- án a Tisza Szálló ad otthont. A műsoros, vacsorás est - amelynek rendezői szponzo­rok támogatásával is számol­nak - a következő szépségki- rálynő-választás jegyében, szellemében és hangulatában zajlik. Részt vesz ugyanis az előző Miss Hungary győztese, és ott lesznek az úgynevezett területi döntő győztesei, akik később az országos döntőben is fellépnek. A szolnokihoz hasonló be­mutatót, Miss Hungary-előze- test az országban több hely­színen is rendeznek. A szervezők a Magyar Filmiroda Rt. részéről a na­pokban keresnek fel vállalko­zókat, ismert személyiségeket az est támogatásával kapcso­latban. Versek pompás délutánja tegnap Szolnokon, a Ti­sza mozi kis termében: a Varga Katalin és a Verseghy Gim­názium franciát tanuló diákjai Verlaine, Boris Vian, Jacques Prévert és más poéták verseit szólaltatták meg szép siker­rel - eredetiben. Képünkön a Verseghy „hármasa” Éluard Szabadság című költeményét tolmácsolja. fotó: barna KARÁCSONY SZOLNOKOM, A T1SZAL1GET1 SPORTCSARNOKBAN DECEMBER 11-ÉN 19 ÓRÁTÓL

Next

/
Oldalképek
Tartalom