Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-19 / 297. szám

2. oldal Körkép 1995. december 19., kedd A kisebbségekért. A demokrácia mércéje a kisebbségekhez fűződő viszony - mondta Horn Gyula azon a tegnapi parlamenti ünnepségen, amelyen a kisebbségekért tettekkel ki­álló személyeket és szervezeteket tüntetett ki. Képünkön a miniszterelnök az egyik kitünte­tettel, Sütő András erdélyi magyar íróval. > fotö: feb/hajdu andrás Boszniáról tárgyaltak Bonnban. Harminckét ország küldöttsége - köztük Kovács László magyar külügyminiszter -, valamint az EBESZ, a NATO és az Európai Unió képviselői a bosz­niai béketeremtés katonai vonatkozásairól tárgyaltak hétfőn a német városban. fotó: feb/reuter A Millecentenáriumi Emlékbizottság felhívása Legyen az ünnep mindenkié! Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világnézetre való tekintet nélkül mindenkié. E gondolat jegyében fogant a hon­foglalás jövőre esedékes 1100. évfordulója megünneplésének elő­készítésére alakult országos emlékbizottság felhívása, amelyet Göncz Árpád államfő, a testület elnöke látott el kézjegyével. „Ezeregyszáz év telt el azóta, hogy a magyarság végleges hazát választva megkezdte életét a Kárpát-medencében. A magyar országgyűlés 1896. április 21-én alkotott törvé­nyében örökítette meg a kortársak és az utókor számára ezt a sorsfordító, történelmi eseményt. Amikor 1996-ban a kereken tizenegy évszázaddal ezelőtti honfoglalásra emlékezünk, e hagyomány jegyében tesszük. Legyen alkalom ez az év arra, hogy felidézzük az ország ezer­száz éves történelmét, tudatosítsuk nyelvünk, kultúránk, ha­gyományaink megtartó erejét, erősítsük nemzeti azonosságunk tudatát. Tegyük ezt összhangban e hazában élő minden nemze­tiséggel, szomszédainkkal és a világ népeivel. Vessünk számot történelmi múltunkkal, legyünk büszkék sikereinkre, de ne hallgassuk el kudarcainkat sem, mert múltunk és jelenünk hi­teles, torzításoktól mentes értékelése lehet csak jövőképünk alapja, adhat önbizalmat, erőt és hitet a nemzetnek, hogy ismét elfoglalja méltó helyét Európában. Az 1996-os millecentenáriumnak sajátos jelentőséget ad az a tény, hogy közeleg a magyar állam megalapításának, Szent Ist­ván megkoronázásának ezredik évfordulója. Legyen tehát a következő néhány év az emlékezés, a felkészülés és az ország­építés időszaka. A honfoglalás 1100. évfordulója megünneplésének előkészíté­sére alakult Országos Emlékbizottság felkéri a civil szervezeteket, az önkormányzatokat, a kulturális intézményeket, az iskolákat, az egyházakat, a társadalmi és nemzetiségi szövetségeket, hogy ere­jük, meggyőződésük és lehetőségük szerint vegyék ki részüket az ünnepben, gyarapítsák közösségüket, tegyék kulturáltabbá, szebbé, tisztábbá szellemi és természeti környezetünket, emléktáb­lával vagy más módon jelöljék meg az évforduló évében elkészült vagy felavatott épületeket, intézményeket, alkotásokat. Legyen ez az ünnep nemre, nemzetiségre, vallásra, világné­zetre való tekintet nélkül mindenkié!” Miért küldünk kevesebb katonát? Képviselői csatározások napirend előtt Hírháttér Erőpróba vár Jelcinre Hatalmas az ország, s a szavazatok összesítése sem megy úgy, mint a karikacsapás: érthető, hogy néhány napot még várni kell a va­sárnapi oroszországi parlamenti választások hivatalos végered­ményére. De az már most, a rendelkezésre álló részeredmények ismeretében is megjósolható, hogy a duma és Jelcin elnök az eddi­ginél jóval élesebben áll majd szemben egymással. A voksok az előrejelzéseknek megfelelően a kommunista utód­párt és a nacionalista erők győzelmét hozták. Mérsékelt sikerrel szerepeltek a középutas és reformista pártok. Egyes szakértők máris azt jósolják, hogy Moszkvából óhatatlanul Nyugat-ellene­sebb hangvételre lehet számítani, s új, hidegebb-ridegebb bánás­mód vár a hajdani Szovjetunió nem is oly rég függetlenné vált utódköztársaságaira. Más megfigyelők épp ellenkezőleg, a-duma hatáskörének korlá­táira hívják fel a figyelmet. Tény, hogy az alkotmány előírásait, a hatalmi berendezkedést ismerve, Jelcin aligha engedi ki kezéből a kormányrudat. Sűrű érdekütközés, gyakori patthelyzet, bonyolultabb hatalmi játszmák (rém)képe látszik tehát feltűnni a moszkvai politikában - s tisztázásra, egyértelműbb helyzetre a jövő nyári elnökválasztásig nem is lehet számítani. Szondy Gábor Bécsben nem kapkodnak A választók a nagykoalíció mellett Tudósfónun. Budapesten tegnap megkezdődött a Ma­gyar Tudományos Akadé­mia 157. közgyűlése. A tes­tület elfogadta az Akadémia 1996. évi költségvetését. Eszerint 6 milliárd 757,6 millió forint költségvetési támogatást kémek az Or­szággyűléstől. Rendezés. Az Egészség- biztosítási Önkormányzat hétfőn elfogadta az egész­ségbiztosítási alap 1994-es zárszámadását. Bbben az ál­lami költségvetés felvállalta az alap 1992 és 1994 között felhalmozott 53,3 milliárdos hiányának rendezését. Elte­kint ugyanis a központi for­góalapszámláról felvett 34,9 milliárd forint visszafizeté­sétől. Jogvédelem. Alkotmány- ellenes a polgári perrendtar­tásnak az a rendelkezése, amely szerint az apasági perben a tanúként megidé­zett személy is kötelezhető a vérvétel tűrésére. Ezt tegnap mondta ki - egy különvéle­ménnyel meghozott határó- zatában - az Alkotmánybí­róság. Döntésének megfele­lően a kifogásolt rendelke­zést 1996. december 31-ei hatállyal megsemmisítette. Időtakarékosság. Mente­sítették a közbeszerzési törvény hatálya alól azok­nak a felszereléseknek a megvásárlását, amelyek a boszniai magyar kontin­gens számára halaszthatat­lanul szükségesek. Erről egyhangúlag döntött hét­főn az Országgyűlés hon­védelmi bizottsága. A kép­viselők egyúttal elfogadták azt a javaslatot is, hogy egy albizottság kísérje fo­lyamatosan figyelemmel a beszerzéseket. Fogyatkozás. November­ben lényegében csökkent a devizaszámlákon elhelye­zett konvertibilis valuta mennyisége. Az MNB tá­jékoztatása szerint az el­múlt hónapban 4,8 milliárd forinttal növekedett a devi­zaszámlák forintértéke, miközben a leértékelés ha­tása 5,4 milliárd forintot tett ki. Feljelentés. Büntetőeljá­rást kezdeményezett a Vas megyei Rum községben emberéletet kioltó akciót irányító rendőrtiszt ellen az állampolgári jogok ország- gyűlési biztosának általános helyettese. Polt Péter fog­lalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt fordult a Legfőbb Ügyészséghez. Ismét éles szópárbajokat vív­tak ellenzéki és kormánypárti honatyák a parlament teg­napi ülésén - az érdemi tör­vényhozói munka megkez­dése előtt. Pénz- és katonapo­litikai kérdések egyaránt terí­tékre kerültek a tárgysoroza­ton kívüli vitában. Csáti György (MDF) szóvá tette, hogy egyes kormánytagok nyilatkozatai szerint a parla­mentet kell hibáztatni, ha rosz- szak a törvények. Kuncze Gá­bor belügyminiszter kijelen­tette: a kormány vállalja a fele­lősséget döntéseiért. Torgyán József (FKGP) a Budapest Bank különféle pénz­ügyi „botrányai” kapcsán fo­galmazott meg kérdéseket. Akar László pénzügyi államtit­kár szerint a kisgazda pártelnök szabályos interpellációt mon­dott el, ezért közölte: ilyen tár­gyú interpelláció esetén öröm­mel kielégíti a képviselő kíván­csiságát. Németh Zsolt (Fidesz) kifo­gásolta, hogy a délszláv tér­ségbe küldendő magyar egység - nemzetközi összevetésben - a legkisebb és a legrosszabbul fi­zetett. Keleti György honvé­delmi miniszter hangoztatta: a parlament „nem több, mint 500 fő” kiküldéséről határozott. Azzal, hogy korszerű techniká­val látják el a kisebb létszámot, 1996-ban mintegy kétmilliárd forint takarítható meg. Pető Iván (SZDSZ) napirend előtti felszólalásában rámuta­tott, hogy Kínában 14 évi bör­tönbüntetésre ítéltek egy neves polgárjogi aktivistát, Vej Csing Sent, aki a demokratikus alap­jogokért szállt síkra. Az SZDSZ frakcióvezetője ehhez hozzátette, hogy felszólalásával nem a két ország gazdasági kapcsolatait akarja akadá­lyozni, de ilyen ügyekben a magyar parlamentnek is hallat­nia kell a hangját. Tegnap megkezdte a Ház a Munkáspárt népszavazási kez­deményezéséről szóló ország- gyűlési határozati javaslat tárgya­lását. Az alkotmányügyi bizott­sága előteijesztése szerint a NATO-tagság kérdésében dön­téshozatal céljából nem rendel­hető el népszavazás. A véle­ménynyilvánító népszavazás sem időszerű, mert az ország nincs döntési helyzetben. S. Á. Wolfgang Schüssel, az Oszt­rák Néppárt (ÖVP) elnöke hétfőn úgy vélekedett, hogy korai még a koalícióról el­mélkedni. Franz Vranitzky, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vezetője ugyan­akkor kijelentette: a válasz­tók a két párt együttműködé­sének folytatását kívánják. A vasárnapi előrehozott parla­menti választások nagy győzte­sei a szociáldemokraták, akik a szavazatok 38 százalékát sze­rezték meg. A koalícióbontó Néppárt 28,2 százalékos ered­ményével megőrizte mandátu­mainak számát. A Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt­nak (FPÖ) nem sikerült a beha­rangozott „nagy ugrás”: támo­Rossz idők járnak mostaná­ban Paul McCartneyra: az ex-Beatles a hét végén hozta ki a kórházból feleségét, hét­főn pedig kiderült, hogy a hí­res házaspár észak-londoni luxuslakását vandál betörők tönkretették. Az 54 esztendős Linda McCartney tíz napja észlelte magán a fenyegető betegség je­leit, s az orvosok az azonnali műtét mellett döntöttek. Linda, aki 26 éve él boldog házasság­ban a Beatles egykori dalszer­zőjével, hosszú ideje vegetáriá­nus életmódot folytat, s nemré­giben jelentette ki egy interjú­ban: meggyőződése, hogy a húsmentes étkezés nagyobb esélyt kínál a daganatos beteg­ségek elkerülésére. gatóinak száma nem változott 1994-hez képest. Wolfgang Schüssel hétfőn kijelentette: a választási ered­mények ugyan azt mutatják, hogy az osztrák szavazók a nagykoalíció folytatását akar­ják, de erről még tárgyalni kell. Hasonlóan vélekedett Franz Vranitzky kancellár, aki azon­ban megerősítette: a szociál­demokraták maguknak szeret­nék a külügyminisztériumot. (A tárcát eddig Schüssel irányí­totta). A kormányalakítással kapcsolatban a kancellár úgy vélte, hogy gyorsan, de nem el­kapkodva kell létrehozni az új kormányt. A hivatalban lévő osztrák kabinet kedden tartja utolsó ülését. McCartneyék azonban ki sem pihenhették még a beteg­ség okozta megrázkódtatást, amikor az elegáns St. John’s Wood negyedben lévő ottho­nuk szinte romhalmazzá vált a hívatlan látogatók jóvoltából. A betörők, a jelek szerint, nem vittek magukkal különö­sebb értéket, a lakásban okozott kár viszont több tízezer fontra rúg. A tettesek teljesen össze­törték a berendezést, a tévéket földhöz vágták, az ablakokat bezúzták, s ugyanígy nem kí­mélték az alsó szinten berende­zett másik lakosztályt sem, ahol McCartney lánya, Stella él. A házaspár egyébként csak akkor használja ezt a házat, ha Londonban tartózkodik, egyébként idejük javát kelle­mes sussexi farmjukon töltik. A kedvezőtlen időjárás miatt a NATO-békefenn- tartó (IFOR) erők csak de­cember 21-én veszik át az addig szolgálatot teljesítő ENSZ-erők szerepét Bosz­niában - jelentette a szara­jevói rádió. Az IFOR-erők felhatalmazása jóval széle­sebb körű, mint az ENSZ- katonáké, akik csak akkor nyithattak tüzet, ha közvet­len támadás érte őket. 20 millió fonttal (mint­egy 30 millió dollárral) járul hozzá Nagy-Britannia a boszniai lakosság megsegí­tését célzó nemzetközi hu­manitárius programhoz. Az összegből London hétmillió fontot fordít a legközvetle­nebb igények kielégítésére, valamint a segélykonvojok folyamatos indításának biz­tosítására. A NATO keleti bővítése dollármilliárdokat emészt föl, és az európai helyzet bizony­talanná válását vonhatja maga után - idézte hétfőn az ITAR-TASZSZ orosz hír- ügynökség a londoni és wa­shingtoni székhelyű Brit-Amerikai Tájékoztatási Tanács, illetve a brüsszeli Európai Biztonsági és Lesze­relési Központ jelentését. A szerzők úgy vélik, hogy a NATO-bővítés tíz éven át legkevesebb 7 milliárd dol­lárba kerül. Megválasztották a Cse­csen Köztársaság új vezető­jét. Doku Zavgajevre, a Moszkva-barát csecsen kor­mány vezetőjére a választók 93 százaléka adta voksát a vasárnapi szavazáson. Az új­donsült csecsen vezető kije­lentette, hogy rövidesen nép­szavazást tartanak a terület jövőbeni státusáról. Elvi megállapodásra ju­tott Izrael és Szíria a kétol­dalú tárgyalások kérdésében - közölte az izraeli parla­ment munkapárti csoportja előtt hétfőn Simon Peresz kormányfő. A miniszterel­nök szerint a kilenc pontból álló egyezség megvalósítása a jövő októberben esedékes izraeli választások előtt el­vezethet a békéhez. Megtalálták a Tatár-szo­rosban csaknem két hete el­tűnt TU-154-es utasszállító roncsait. A Szahalin szigeté­ről Habarovszkba tartó járat a Bo-Dzsausz hegyekben zuhant le. A helyszínen ta­lált óriási kráter arra enged következtetni, hogy a gép szinte függőlegesen csapó­dott a földnek, és a fedélze­ten tartózkodó 94 ember azonnal szörnyethalt. Feleségét megműtötték, házát tönkretették Nehéz napok és éjszakák JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyaroiszág Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató to Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Majnár József • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőiriél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. E. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom