Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-09 / 263. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. november 9., csütörtök Hol vagytok, szülök? Fiatalok, szabadjára engedve Nem csak rendőrségi probléma címmel je­lent meg november 2-án egy interjú Vörös Miklós rendőrkapitány úrral az éjszakai rend­zavarásokról. Néhány gondolat eszembe ju­tott olvasása közben. Kétségkívül el kell fogadnunk a kapitány úr véleményét, mely szerint a szülő és az is­kola is felelős abban, hogy nem kaptak meg­felelő nevelést a napjainkban randalírozók. És amit elképzelhetetlennek tartok: hogyan lehet egy szülő otthon nyugodt, ha nem tudja, hol van a gyereke - legyen az fiú avagy lány! -, mit csinál, kikkel tölti idejét? Hiszen ma­napság elképesztő történeteket hall az ember: milyen szörnyűségek megeshetnek a fiata­lokkal. Éppen ezért elsősorban a szülőnek lenne kötelessége figyelemmel kísérni gyer­meke útjait! Ritkán előfordul, hogy este kilenckor me­gyek haza. Különösen a pénteki napot tartom szinte félelmetesnek. Már ilyen, viszonylag korai órában is dülöngélő, rikoltozó fiúkkal- lányokkal találkozom. Beszédstílusuk leírha­tatlan; egy-két, „kötőszóként” használt kife­jezést ismételgetnek rendületlenül. Nem tud­hatom: ez lehet a „menő” szöveg. Borzasztó. Szegény, szép magyar anyanyelvűnk! Az interjúban arról is szólt a kapitány úr, hogy azok a fiatalok, akiket az emberei (is) látnak, italosak, hajlamosak arra, hogy törje- nek-zúzzanak. Meg is teszik sajnos, ezt úton- útfélen tapasztalhatjuk. Például alig lehet ta­lálni autóbusz-megállót, ahol épségben meg­marad akár rövid ideig is a menetrend. Az is útban van nekik! Azt nem vitatom, hogy az alkohol árusítása nagyon jó üzlet. Régen a múlté, hogy 18 éven aluliaknak nem szolgálnak ki italt - nyilat­kozta a rendőrkapitány. „Voltak ilyen típusú feljelentések és ellenőrzések, de szinte lehe­tetlen bizonyítani a szabálysértést. Ahhoz tet­ten kell érni, s itt rengeteg a kibúvó.” - Ez az, ami kicsit bonyolult nekem. Ezek szerint mégsem lehet(ne) kiszolgálni 18 éven alulia­kat szeszes itallal! Csak a tetten érés bonyo­lult! Ez tényleg nem lehet csupán a rendőrség feladata! Mert ugye az, hogy a fiatal elalél, alig tud hazamenni (vagy olykor el is kerüli az otthonát), nem elég bizonyíték. Márpedig üdítőitaltól nem lehet valaki tökrészeg. Felháborítónak tartom, hogy nincs a rend­őrségnek elegendő autója, benzinje! Többmil­liós kocsik szaladgálnak országszerte, az adóból viszont nem telik a legalapvetőbb ki­adásokra! Vitatkozások, torzsalkodások he­lyett ezen változtassanak sürgősen helyi és országos honanyáink, honatyáink! R. Miklósné, Szolnok A Kék Sziget segítői Nagyné Mészáros Éva, a Kék Sziget Alapítvány vezetője ez­úton is szeretettel és tisztelet­tel megköszöni mindazoknak a támogatását, akik november 3-ai jótékonysági estjük sike­rét segítették. A budapesti és a szolnoki művészeknek, akik a csodála­tos hangulatot biztosították; a Kaiser Pelikán Tánc Sport Egyesületnek a szépségesen koreografált táncát; a martfűi Ibolyának a gyönyörű virágo­kat; Kertész Lajosnak az örökre szóló videofelvételt; Bódiné Marika néninek a fe­lejthetetlen ízű pogácsát; a Flamand pékség nagyon finom süteményeit; a hangulatot emelő italokat, amelyeket töb­bek között a HEMO, Tiszaje- nőről a Mira üzem, a Grambi- nus Kft., a Gösser söröző és az Éva presszó biztosított. Természetesen a szívből jövő köszönet „kijár” azoknak is, akik pénzadományaikkal já­rulnak hozzá az alapítvány működéséhez. Nélkülük (is) nehezebb lenne az alapítvány élete! Pusztaszeren látható A csodálatos Feszty-körkép A minap láttam Pusztaszeren a csodálatos Feszty-körképet, amit véleményem szerint minden magyar embernek látnia kel­lene. Órákat el lehet tölteni a kép nézegetésével, nem lehet be­telni vele! Napokig a hatása alatt voltam a látottaknak. Ha elgondolom, mekkora munkát jelentett a körkép megfes­tése! De említhetném az évekig tartó restaurálást is, amely nem kis gondot jelentett az alkotás védelmében tevékenyke­dőknek! Végezetül nem elhanyagolható a ráfordított tetemes összeg sem. * A körkép érthetően mutatja be a magyarság összefogásából és az ősi rend szigorából megvalósult nemzeti erőt. Mert az az erő, az a szervezettség, az a csoda, ahogy a művész megál­modta, megfestette alkotását, olyan jövőbe tekintő hitet áraszt, ami isteni sugallat lehet arra, hogy e hazához a több ezer éve itt őshonos magyarságnak van a legtöbb jussa. Kőhalmi Antal, Nagykörű A szónok szava A felvétel érdekessége tulajdonképpen nem az, hogy mit szólt a szolnoki szónok és milyen alkalommal. A fényképezőgép len­cséje 1965 táján (harminc éve!) örökítette meg a Kossuth teret megtöltő tömeget, minden bizonnyal valamilyen (akkor) ün­nepi megmozduláskor. Több oka van, hogy szeretettel őrzöm. Azért küldöm a szerkesztőségnek a képet, hogy közöljék. So­kan talán el sem hiszik, hogy a Kossuth tér ilyen (is) volt. Jobbra „ismerős” a ma is meglévő múzeum, könyvtár. Balra a lerobbantott, úgynevezett Szekeres-ház ötlik szembe. Középen pedig? Ha ugyanilyen „szögből” készülne most fotó, a lebontott földszintes házak helyén a bezárt Quintett áruház és a megyei egészségügyi pénztár (Kossuth tér 5/a) épülete lenne látható. K. J.-né, Szolnok Életfelfogásunk és környezetünk Ha időm és egészségem engedi, olykor sokfelé el-eljárok. Nem­régiben ' Szolnokon át vezetett az utam. Mindenfelé rengeteg szemetet láttam, különösen a szolnoki autóbusz-pályaudva­ron, úgy estefelé. Pedig hát ha Európa felé tartunk, jobban kel­lene vigyáznunk mindenütt ut­cáinkra, tereinkre. Persze a birka nem tud a tá­guló ózonlyukról. Ő csak a má­sik birka után kullog... Tisztelet az értelmes többségnek, de né­mely helyen a bűzlő szeméthe­gyen táncot járnak örömükben a patkányok. A rágcsálók több­sége téli szállást épít és élelmet gyűjt magának. Az emberek egy része nem. A megélhetés legkönnyebb módját választja. Pedig bőven van parlagon föld az országban, amely rengeteg munkanélkülinek elég lenne, hogy élelmüket megtermeljék. Ha én fél hold kertet fel tudok ásni, felejtve hét évtizedet is, nekik sem arra kellene az erő, hogy a polgármesterre borogas­sák az asztalt - mindig újabb segélyekért. Legtöbbje azt tartja: a fene eszi meg azt a fát, amelyiknek vas van a végin... Van, ahol a csődület szinte a földbe tapossa a postást, amikor a segélyeket kézbesíti. Aztán következik a nagy „balra át!” - és irány a kocsma. Mert alanyi jogon lehet ott naponta. Éjjel meg ittasan nemzi a fogyatékos gyerekeket a nemzet nyakára. Pedig már most sokkal több az eltartott, mint az inaszakadtáig kihasznált eltartó. Visszatérve a települések „kinézetére", tény, hogy a ren­dezett, tiszta környezetben élők rendet követelnek az élet min­den területén. Megnézhetjük bárhol: amilyen egy ország rendezettsége és tisztasága, olyan az eszme, a nevelés, a közélet. Egy idős „figyelő” Rímek a (rémes) nyugdíjkorhatárról Szívesen és gyakran „szemez­getek” cikkeik között olvasói leveleket is, melyek a legkü­lönbözőbb témájúak. Engem most, bár még csak a harmincas éveimet taposom, foglalkoztat és felháborít, hogy a nők nyug­díjkorhatárát 62 évre akarják felemelni. Ezzel kapcsolatos gondolataim rímekbe rendeződ­tek - írta M. Hedvig nagykö­rűi olvasónk. E helyen verset nemigen közlünk. Rímeit elol­vastuk, s legyen itt két utolsó sora: Sirasd el a gyönge nőt, / a nyugdíj előtt sírbamenőt! Érkezett szerkesztőségünkbe „prózában” is tiltakozó levél a nyugdíjkorhatár felemelésével kapcsolatban. Egy nyugalma­zott tanítónő (aki nevét, címét is közölte) azt fejtegette sorai­ban, hogy szerinte a pedagógusi pályán például nagyon elég, ha valaki 55 éves koráig neveli, tanítja a nebulókat. Bármeny­nyire is szereti valaki a diáko­kat, a most érvényben lévő nyugdíjkorhatárig elfárad, ide­gileg, fizikailag egyaránt. Az is, aki ezt nem vallja be! Ne szé­gyelljél - tanácsolja olvasónk. Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné A legidősebb szolnoki asszony „Él Szolnokon egy százöt éves asszony, özvegy Morgenstein Ignáczné. Kilencz esztendeje ágyban fekszik, magával tehetet­len, de egyébként látása, hallása és szellemi tehetsége, valamint étvágya kitűnő. Az agg asszony Magyar-utczai, magával egy­idős nádfedelü parasztháza egyik szobájában tölti friss szellemi erőben napjait. A ház már roskadozik felette, sőt összeomlással fenyeget. Hozzá az agg asszony háza az Oszták-Magyar Bank szolnoki fiókja palotájának telkére dől, s a bank drága pénzt ígért má többször a házért: de özvegy Morgenstein Ignáczné, családjával szemben is hajthatatlan. Nem adja oda a házat ara­nyért sem. Ott akar meghalni az ő vele egykorú nádfedeles há­zában. Mindig elhalt férjére gondol, a kit nyolczvanöt éves ko­rában ért utói a halál ugyanabban a házban.” (Az írásban említett Osztrák-Magyar Bank szolnoki fiókja épületében jelenleg a Magyar Nemzeti Bank található.) Az ér­dekes, szolnoki vonatkozású cikket a Tolnai Világlapja 1909. szeptember 5-i számában találta: Dr. Nemes András, Szolnok Nem forog... a tiszasasi szélmalom Nem, nem forog, ne is várja tőle senki, hisz vitorlái - hol vannak már azok? Ki tudja, mikor léptek „olajra”... És hová tűntek? Ellenben ott található egy vállalkozó esztergályosműhelye, aki - másodállásban talán? - terménydarálásra is adta a fejét. A tiszasasi állattartók örülhetnek neki, nem kell messzire menniük két- vagy négylábú kedvenceik etetése érdekében. A szélmalom épületén látható kinagyított tábla mellett ott van az „eredeti”. A Magyar Királyi Állami Anyakönyvi Hivatal felirat ne tévesszen meg senkit: esketésre nem vállalkozik a vállalkozó! Egyelőre... Mert manapság azt tartja a fáma: csak úgy lehet meg­élni, ha öt-hat lábon áll az ember. Kiszolgáltatottan, félelmek között „Zsákutcában” Sokan élnek közöttünk hibáju­kon kívül kiszolgáltatottan. Nem tudnak mit tenni: segít­séget várnak, de az sehonnan nem érkezik. Az egyik ilyen kiszolgálta­tott asszony majd’ nyolcvan­esztendős. Van már másfél év­tizede is, hogy engedte, haza­jöjjön lakni negyvenen túl lévő elvált fia. Ki sejthette akkor, hogy ebből bizony egykor sú­lyos bonyodalmak származ­hatnak. Nem tudni, meddig él(het)tek békében. Az édes­anya kezdetben talán még örült is: lám, szüksége van rá a gyerekének! S mit meg nem tesz egy anya övéiért? Ám ahogy teltek az évek, neheze­dett az élet, gyűltek a felhők a korábban nyugalmas otthon fe­lett. A munka nélküli férfi egyre több bánatot okoz szülőanyjá­nak, aki gyakran kényszerül minden bántást-bánatot el­tűrni. Ami kevés pénzhez jut a „gyerek”, mind a kocsmákba vándorol. S maholnap az érté­kesíthető tárgyak egy része is... S ha az édesanya nem ad italra bankókat, elszabadul a pokol. Akkor is, ha nem jut ízes falat az asztalra. Márpedig a kis nyugdíjból erre sem telik mindennap! Nos, olyankor re­pül, ami kézközeiben van... A beteges asszonyra rájön a reszketés, ha csak meglátja ita­los fiát. Elszenved minden kínt-poklot, amit egy magáról meg- és elfeledkezett személy jelenléte okozhat neki. A lakó­társak mélységes elítélésével is szembesülnie kell, akik csak azt nézik: ott él, abban a lakás­ban, házban a nyugalmukat gyakran megzavaró személy! S az édesanya tovább gyötrő­dik, kínlódik, szenved - s fél... Segítség nem érkezik sehon­nan. Az úgynevezett kényszer­elvonókúra már a múlté. A polgármesteri hivatal illetéke­sei beidézhetik a garázdát. Egyszer, kétszer, háromszor. Többször. S ha nem jelentke­zik egyszer sem, hogy meg­hallgassa a „hittérítő” szava­kat? Előállíttathatják! A hiva­talban azonban bizonyára ille­delmesen viselkedik a hívott személy. Megesküszik, hogy ő aztán nem részeges, sőt egyál­talán nem is iszik, csak szín­tiszta Tisza-vizet... De utána meg hazamegy... S ki tudja, egy ilyen „vizit” után mi ját­szódik le a négy fal között? Azért nem kell úgy elvetni a sulykot. Befeküdhetne az al­koholbeteg kórházi kezelésre a pszichiátriára. Még választhat is: akár bejárhat ambuláns gondozásra két éven keresztül. Áz kell csupán, hogy a házior­vos beutalja, vigye magával személyi igazolványát, tb-kár- tyáját, s máris elkezdődhet a gyógyítás. Csakhogy mindkét esetben az szükségeltetik, hogy a beteg önként tegye meg ezt a lépést. És innen kezdve bezárul a kör: marad a „zsákutca”, ahonnan nincs kiút... Vagy ha van, ne­héz, iszonyatosan nehéz ki­várni a végét. S nem is tudni, miként zárul egy-egy történet. Gyakran tragikusan! - fj ­Szerkesztői üzenetek B. L.-né, Szolnok: A Jászkun Volán Rt. a menetjegyek, bér­letek ellenőrzésével a Kóntro- lőr Bt.-t bízta meg. Az ellen­őrök nem mindig tapasztalnak egyetértést az utasok részéről. Olykor indokolt erélyes fellé­pésük. Nem mindenki tartja magát az előíráshoz: menet­jegyet venni kell! Vagy: sze­mélyazonosságunkat (korun­kat) igazolni! Tiszavárkonyi olvasónk­nak: az önkormányzat képvi­selő-testületének döntése, hogy a gázberuházás finanszí­rozását meggyorsítja annak érdekében, hogy a hálózat be­üzemelése a közeljövőben megtörténjen - kaptuk a fax­üzenetet november 8-án dél­után, Mészáros Zoltán pol­gármester aláírásával. Nagyon régi olvasónknak üzenjük Karcagra: Szeret­nénk, ha előfizetőnk maradna. Megértjük: 9000 forintból bűvészmutatványnak számít újságra is „kiszorítani” a pénzt. Sajnáljuk, hogy nem írta alá levelét. Nyugdíjas- társa sorait közöltük a tévé­műsor-változtatással kapcso­latban. Ön viszont szeretné látni a képernyőn Friderikusz Sándor műsorát. Óhajával nincs egyedül. Sz. K.-né, Szolnok: Októ­ber 4-én jelent meg lapunk­ban a kérdéses cikk. Ne ke­resse, erre kíváncsi: bármi­lyen felajánlást (könyv, játék, gyermekruha, háztartási gép) szívesen fogadnak az 56/379- 129-es telefonszámon (Szol­nok, Malom u. 16. II. 10.).

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom