Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
1995. november 23., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Mint már több alkalommal, szabálytalan kanyarodás okozta tegnap délben is azt a súlyos balesetet, melynek két sérültjét szállították kórházba'. A 4-es főúton Szolnok külterületén körültekintés nélkül megforduló Ladába ugyanis belerohant egy Budapest felől szabályosan érkező BMW. A Lada idős vezetőjét a kiérkező tűzoltók hosszas munkával tudták kiszabadítani autójából, míg a BMW hölgyutasa az ütközéskor fejsérülést szenvedett. fotó: barna Nem jogállami a rendőrség nyomozati eszköztára A büntetőeljárásról szóló, jelenleg is hatályos törvényt 1973-ban alkották, amikor valamivel több mint százezer ismertté vált bűncselekményt regisztráltak egy évben. Mára ez a mutató többszörösére növekedett. A dinamikus - mennyiségi és minőségi - változások nélkülözhetetlenné teszik a bűnüldözési tevékenység feltételrendszerének, többek között az eljárási törvénynek az átfogó reformját is - mondta dr. Szabó Győző, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a szolnoki kollégáinál tett tegnapelőtti látogatása alkalmával. ítélőtábla vagy felsőbíróság? Szervezik az öregzenészek A Jászberényi Öregzenészek Baráti Köréből hárman - Be- rente Imre, Pócz László és Szajkó Sándor - ha lehet, még lelkesebben szervezik a sorrendben már harmadik jászsági rockfesztivált, mint ezt tavaly tették. Ennek az az oka, hogy a fiatal rockzenekarok mellőzöttsége tovább tart. A diszkó miatt szinte minden szórakozóhelyről kiszorulnak. Az öregzenészek által szervezett fesztivál olyan fellépési alkalom, amiért az élőzene kedvelői is hálásak. A program november 25-én, délelőtt 10 órakor fesztiválműsorral kezdődik a herényi Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Házban. A főszponzori címet a Globe-Expert Kft. érdemelte ki, de több intézmény is segített. A fellépő együttesek: Adam- 30 (Szolnok); Bad Freak (Jászberény); Beat-U-Man (Jászapáti); Dream & Dee (Szolnok); Hangár (Kisújszállás); Hangyaboys (Jászberény); Jazz-Berény-Band (Jászberény); Megragadt fejlődés (Jászberény); VHC (Szolnok) Varga Erik (Riki) - Szolnok. A helyszínen szavazólappal lehet voksolni. Az első hat helyezett gálaműsorral köszöni meg rajongóinak a bizalmat. -scsjHogy növekedjék Tiszafüred vonzereje Egyesület a városért Tiszafüreden néhány héttel ezelőtt fogadták el a Városszépítő és Kulturális Egyesület alapító okiratát. A megalakuláskor tizenkét tagot számláló szervezet ekkor fogalmazta meg hosszú távú céljait. Ezek legfontosabb eleme a város vonzerejének növelése - a települési értékek megvédését, az idegenforgalom és a helyi lakosság érdekeit egyaránt jól szolgáló, nívós kulturális programok szervezésével. Hogy az e célokat zászlajára tűző városi egyesület munkája ne legyen formális, az alapítók szeretnék elérni, hogy véleményüket, észrevételeiket, javaslataikat vegyék figyelembe a várost érintő döntések meghozatalánál. Ezért minél több olyan leendő tagot - idegenforgalmi szakembert, városi képviselőt, gazdasági tisztségviselőt, tudományos munkatársat - szívesen látnak következő ülésükön, december 6-án a helyi Gémes csárdában, akik a fenti szempontok alapján hathatósan hozzájárulhatnak terveik megvalósításához. Az egyesület, mely igyekszik tevékenységét koordinálni a térség hasonló szervezeteivel is, tehát várja a Tiszafüredért tenni akarók jelentkezését, akik további információkat az egyesület elnökétől, Katona Györgytől szerezhetnek be, az 59/352- 125-ös telefonszámon. -pAz új, korszerű, a bűnüldözést segítő eljárási törvény létrehozásával mindenki egyetért, haladás azonban nem tapasztalható ez ügyben. A tavaly januári kormányhatározatban megállapított határidő szerint ez év nyarára el kellett volna készülnie a törvény szövegének. A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének tájékoztatása szerint még ez sem valósult meg. A jelenlegi törvény nem korszerű, és mivel a rendőrségnek olyan erős jogosítványokat biztosít, mint például a nyomozás elrendelése, megtagadása vagy megszüntetése, jogállaminak sem tekinthető. Szóba került a nyomozás felügyelete is, ezzel kapcsolatban pedig a bíróság, elnevezéstől függően a vizsgálóbírók, illetve a nyomozási bírók lehetséges szerepe. További cél, hogy egyszerűsödjön és meggyorsuljon a bírósági eljárás. A jelenlegi lehetőségeket, így a tárgyalás mellőzését, a bíróság elé állítás és a vétségi eljárás intézményeit meg kell hagyni, de más elképzeléseket is számításba kell venni. Ilyen lehet például a beismerésen alapuló egyszerűsített eljárás, amely esetben a terhelt beismerő vallomása alapján védőjének beleegyezésével tárgyalás nélkül ítéletet hozhatna a bíróság. H. Gy. Dr. Szabó Győző, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a Magyar Jogász Egylet megyei szervezetének meghívására a Jogász Klub vendége volt kedden délután. A neves büntetőbírót a bíráknak és a jogászszakma más képviselőinek tartott előadásai szünetében kérdeztük a bíróság szervezetét érintő elképzelésekről.- Mint ismeretes, folyamatban van az új alkotmány előkészítése, melynek során újra kell fogalmazni az igazságszolgáltatás alkotmányos kérdéseit is. Ezzel összefüggő feladat annak megválaszolása, hogy hazánkban milyen szintű bírósági rendszer működjön. A Legfelsőbb Bíróság közreműködött az igazságügyi minisztérium alkotmánykoncepciójának kidolgozásában, és mi azt javasoltuk, hogy a jelenlegi háromszintű szervezet (ami a helyi, a megyei és a Legfelsőbb Bíróságra tagolódik), négyszintű bírósági szervezetet hozzunk létre. A Legfelsőbb Bíróság és a megyei bíróságok közé egy új szint- egy kimondottan fellebbezési fórum - kerülne. A világon a lakosság legalább 15 százaléka szenved élete során lelki betegségekben. Azonban nemcsak a beteg szenved tőlük, hanem a környezete is. A szakemberek szerint a fel nem ismert és nem kezelt lelki betegségek hatalmas terhet rónak az egészségügyre, nagyon sokszor a testi tüneteket kezelik csak. Ezzel persze az alapprobléma nincs megoldva, és a beteg azt hiszi, hogy hiába fordul segítségért, nem tudják meggyógyítani a baját. A kezeletlen depressziósok 15-30 százaléka öngyilkos lesz, és 80 s?áfaléki^ e tette előtt fel(Folytatás az 1. oldalról) jogsértő cselekmények megelőzése, megakadályozása érdekében négy esetben közrendvédelmi akciót is végrehajtottak. Ennek során 59 személyre 73 ezer forint helyszíni bírságot róttak ki. Az ellenőrzések során vendéglátóegységek vezetőivel, alkalmazottaival szemben rendőri intézkedés foganatosítása nem vált szükségessé. A közrend, közbiztonság, illetve az állampolgárok megóvása érdekében továbbiakban is kiemelt figyelmet fordít a rendőrség a szórakozóhelyek, illetve azok környékének ellenőrzésére. Várhegyi Attila arról is beszélt, hogy a Városi Művelődési Központ földszintjén nyílt autószalonhoz az önkormányzat semmilyen engedélyt, hozzájárulást nem adott-. Ugyanakkor a jegyzőhöz tartozó hatósági tevékenység kapcsán eljárást indíA változás alapvető célja az, hogy segítsük az igazságszolgáltatás működésének eredményesebbé tételét. Ez alatt elsősorban azt értem, hogy javuljon a bíróság elé kerülő ügyek feldolgozásának időszerűsége. Részben azáltal, hogy az első bírósági szintet mentesítenénk a nehezebb megítélésű ügyek megoldásától, másrészt azzal tennénk eredményesebbé a bíróságok működését, hogy a Legfelsőbb Bíróságot mentesítenénk a több ezer fellebbezési ügy elintézésétől, és alkalmasabbá tennénk arra, hogy segítse az ország egész területén az egységes bírósági gyakorlat kialakulását.- Milyen elnevezést kaphat az elképzelt új bírósági szint?- 1949 előtt volt ilyen bíróság Magyarországon, akkor ezt ítélőtáblának hívták. Választhatjuk tehát ezt, de választhatjuk ennek a bíróságnak a jellegét jobban kifejező felsőbíróság elnevezést is.- Az új szervezeti felállás terve milyen véleményeket váltott ki a bírák körében?- Szinte aí egész bírói kar elképzelésével találkozik ez a megoldás, hiszen ez is a bíróságok hatékonyabb működését szolgálná. H. Gy. keresi orvosát! Fontos tehát, hogy a háziorvosok, akikkel legtöbbször találkozik a beteg, felismerjék a lelki eredetű bajokat is. Ebből a célból tartanak továbbképzést számukra november 25-én, 10, órától Szolnokon, a Petőfi úti olasz étteremben. A továbbképzésen megyénk szakorvosai közül dr. Fügi Sarolta, dr. Jancsovics Sándor (a megyei kórház pszichiátriai osztályáról), valamint dr. Muhari Márta, dr. Blazsek Péter és dr. Petrovszki Irén (a szolnbki pszichiátriai gondozóból) lesznek a háziorvosok segítségére. tott az ügyben. Az önkormányzat fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a tulajdon védelme alkotmányos jog, így természetes, hogy az átalakításhoz a tulajdonos hozzájárulása szükséges. Ezért a helyzet tisztázására megbeszélést kezdeményeztek a megyei önkormányzatnál. Végül a tervezett logisztikai központról megtudhattuk: felgyorsultak a MÁV Rt. és a szolnoki önkormányzat közötti tárgyalások. Feltehetően még az idén a MÁV Rt. igazgatósága, illetve a képviselő-testülete elé kerül az alapító okirata annak a társaságnak, amely 1996-ban megkezdi a logisztikai központ működtetését és folyamatos fejlesztését. Ha minden jól alakul, akkor Szolnok Kelet-Magyaror- szág egyik, a keleti piacokra összpontosító áruelosztó központja lehet, amelynek révén munkahelyek teremtődhetnek. Felvonóik naponta negyvenezer embert szállítanak Nemzetközi minőségi díj Kerepeszki István marketingigazgató és Kakuk Béla ügyvezető igazgató a rangos elismeréssel Rangos nemzetközi elismerést vehettek át hétfőn Madridban az Épülettechnika Kft. vezetői. Az idén 40 ország 190, zömében kis és közepes cégét tüntették ki minőségi, illetve menedzsment díjjal, köztük a felvonók tervezésével, gyártásával és üzemeltetésével foglalkozó szolnoki vállalkozást. Az „International Gold Star of Quality” elnevezésű elismerést a szolnokiak minőségi termékeikkel és szolgáltatásaikkal érdemelték ki. (Magyarországon eddig öt vállalkozás kapta meg ezt a díjat, köztük két megyei cég, a martfűi Cereol és a Szolnoki Mezőgép.) A némi túlzással gazdasági „Oscar-díjnak” is nevezett kitüntető cím odaítélésekor hangsúlyozottan vették figyelembe a diplomáciai képviseletek, kamarák véleményét. Mint Kakuk Béla ügyvezető igazgatótól és Kerepeszki István marketingigazgatótól megtudtuk, a legnevesebb gyártóktól szerzik be a liftek részegységeit, ám maguk is gyártanak például olyan, hosszú élettartamú hajtótárcsákat, melyeket a világ bármely pontján szívesen látnak. Áz Épülettechnika - melynek felvonói csak Szolnokon naponta 40 ezer embert szállítanak - elismerése éppen ezért műszaki fejlesztési díjnak is tekinthető. Várják a háziorvosokat A depressziót lehet gyógyítani Autószalon ügye ajegyzö előtt Jászberény pénzügyi helyzete stabil (Folytatás az 1. oldalról) A jászberényi lakosokat, jószerével minden közlekedőt érint az a testületi döntés, amely a Zoltán és Bercsényi utca tervezett összenyitásával kapcsolatban született. A városközponti rehabilitációhoz ingatlanokat kellett volna megvásárolni az önkormányzatnak - kijelölésük már korábban megtörtént -, ezáltal ideiglenes parkolókat is ki lehetett volna alakítani. A tervezetről azért kell múlt időben beszélni, mert a képviselők 15 nem szavazattal, 6 igen ellenében leszavazták az elképzelést, amely 13 millió forintot vitt volna el a közpénzekből. Ötmilliót ki lehetett volna gazdálkodni az idei tartalékkeretből. A tartalék maradt, és egyelőre marad a Zoltán utcának is két kijárata, a lehetséges három helyett. A testület elbírálta az intézményektől beérkezett pótelőirányzatokat is. Ezzel kapcsolatban az előterjesztés megjegyzi: a Kossuth Lajos Általános Iskola és a városi óvoda kivételével sehol nem érződik az üres álláshelyekből adódó megtakarítás. A dologi kiadások terén viszont túlzott a spórolás. Van intézmény, ahol a 10. hónap után a tervezett keret 50 százalékát sem használták fel. A képviselők határozatot hoztak a jászberérfyi Erzsébet Kórház nyolc fogorvosának jövőbeli munkaviszonyát illetően is. A fogorvosok kérték, hogy a jövőben a területi fogászati ellátást vállalkozásban végezhessék. A testület kérésüket jóváhagyta. -scsj„Nyitott kapuk” a Lehelnél Az Electrolux Lehel Hűtőgépgyár Kft. november 24-én, pénteken 11 és 17 óra között „Nyitott kapuk” elnevezéssel üzemlátogatásra vár minden érdeklődőt. A hűtőgépgyár Il-es személy- portájánál gyülekezhetnek a látogatók, akik óránként indulhatnak - kísérő biztosításával - a kft. kibővített és megújult üzemcsarnokának megtekintésére. A csarnok az Electrolux Csoport Abszorpciós Termékvonalának az elmúlt öt évben épült legnagyobb európai beruházása. A jászberényi Petőfi térről 11 és 15 órakor ,.Nyitott kapuk” jelzéssel autóbusz-különjáratot is indítanak a hűtőgépgyárhoz. A játékos kedvű látogatók kérdőív kitöltésével • sorsoláson vehetnek részt, amelyen BNV-nagydíjas hűtőboxot is nyerhetnek. két héten keresztül! November 20. és december 4. között vásároljon NOKIA 2110 es mobiltelefont 3 WESTEL 900. a Westel Rádiótelefon Kft., a FOTEX, a KERAVILL és az OFOTÉRT üzleteiben! WESTEL Rádió- telefon Kft. iroda: SZOLNOK Baross u. 1. Tel: 56/422-232 NOKIA 2110 OFOTÉRT: JÁSZBERÉNY Lehel V. tér 17. Tel: 57/412-764 WESTEL 900 területi képviselő: Győri Csaba Tel: 30/303-928 Wmmi