Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
AZ ÍJJ NÉPLAP TÖRÖKSZENTMIKLÓSON A Magyar Köztársaság Érdemrend keresztje kitüntetettje: Szabó József református lelkész (7. oldal) UGYFELSZOLGAIATUNH 730-lG ÓKÁIG HÍVHATÓ! 56/424-444 56/426-668 Karcagiak a város értékeiért Japán tanárküldöttség látogatott tegnap Szolnokra a Konstantin iskolába, hogy megismerkedjen az ott folyó tánc- és sportképzéssel, valamint részt vettek egy szorobánórán is - ez utóbbi egy japán matematikaoktatási módszert jelent. Magyarországi látogatásukat követően Olaszországot, Spanyolországot, Angliát és az Egyesült Államokat is felkeresik. A csoport nagy tetszéssel fogadta a táncos lányok bemutatóját. fotó: mészáros Közel félszáz küldött szellemi útravalója Karcagon több mint két évtizede alakult meg a Városvédő és Szépítő Egyesület. Tegnap a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban tartott választmányi ülésen dr. Sántha József elnök beszámolt az idei évben végzett munkájukról. Mint elhangzott, új tagjaik vannak a vállalkozók köréből s a kulturális intézmények vezetői közül. Idén is legfontosabb feladatuk volt a helyi értékek védelme, műemlékek felépítésének ügye, a parkosítás, a város kommunális helyzete, s új volt a temetők rendbehozatala. Bekapcsolódtak a hortobágyi, déli fogadókapu kialakításába, s részt vettek Az ítéletek elleni fellebbezés a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, ahol a megyei bíróság döntésének hatályon kívül helyezéséről rendelkeztek. A megismételt eljárás során az elsőrendű vádlott, Horváth Béla vallomását vették alapul, az új ítélet is ennek megfelelően született meg. Az továbbra is bizonyított maradt, hogy a két férfi - Horváth kezdeményezésére és késével felszerelkezve - pénzszerzési céllal kereste fel az egyedül élő idős asszony lakását. Bizonyítást nyert azonban, hogy - bármilyen furcsának is tűnik - Horváth nem volt bent a lakása kun emlékhely létesítésében. Segítséget adtak a Kálvin 2. Sz. Csengős Iskola felújításának elindításához s a Puszta koncert- és szalonzenekar működéséhez. A városban alkotóművészeknek alkotótábort szerveztek. Űj feladataik között jövőre szerepel a honfoglalás 1100. évfordulójához kapcsolódó kulturális események szervezése is. A helyi értékek védelmének szervezésében sok segítséget kaptak Jenei Lajos Ybl- díjas építésztől, a város építész tanácsadójától. Legutóbb az ő kezdeményezésére készült el a karcagi Virág utca helyreállítási terve. ban, amikor társa végzett az áldozattal. Azt pedig nem lehetett megállapítani, hogy a történtek után magukkal vittek bármit is a lakásból. Mindezek Horváth számára olyan szerencsésen alakították a körülményeket, hogy a tegnapi ítélethirdetést követően már szabadlábon távozhatott a tárgyalóteremből. A korábbi emberölés helyett bűnsegédként elkövetett rablás kísérletében találta őt bűnösnek a bíróság. Az elsődlegesen kiszabott 15 év börtön is 3 évre apadt, aminek java része az előzetesben eltöltött hosszú idő miatt már letöltöttnek tekinthető. A Magyar Szocialista Párt november 24-26. között tartja kongresszusát. Megyénkből ezen közel ötven küldött ‘vesz részt. Milyen elképzelésekkel indulnak a kongresszusra? - erről kérdeztük dr. Füle Istvánt, a párt megyei elnökét.- A múlt héten tartottunk egy összejövetelt, amelyen kialakítottuk az MSZP megyei szervezete állásfoglalását.- Mi ennek a lényege?- Megyénk küldöttei kiállnak Horn Gyula miniszterelnök mellett. Azt is támogatják, hogy ő maradjon a pártelnök. Megítélésünk szerint a stabilizációs progDr. Magyar Levente polgármester beszámolt a testület előtt arról a megbeszélésről, amelyen Göncz Árpád meghívására vett részt önkormányzati vezetők társaságában. Mint mondotta, a közram megvalósításának ő a garanciája. Ám az is igaz, hogy elégedetlenek vagyunk a párt működésével. Ezt már márciusban jeleztük az országos központnak. Pontosabban fogalmazva nincs a pártnak olyan általános alelnöke, elnökhelyettese, aki teljes joggal tudná helyettesíteni a pártelnököt, a miniszterelnököt. Van öt alelnökünk, talán több is, mint kellene, ugyanakkor a feladatuk nincs meghatározva. Ehhez azonban alapszabály-módosítás szükséges. Mi ezt most felvetjük, és reméljük, a következő, tavaszi kongresszuson az elképzelésünk megvalósul. Matársasági elnök a kistérségekből kiinduló regionális fejlődésben látja az ország jövőjét. A város költségvetésének teljesítéséről szólva Jászberény polgármestere hangsúlyozta: a pénzügyi egyengyarul: kellene egy mindenki áltat elfogadott helyettes, mert ez nagyon lényeges kérdés. Éppen ezért mi, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből azt szeretnénk, ha a tavaszi kongresszus kétfordulós lenne. Az elsőben tisztáznánk az alapszabály-módosítást, a másodikban döntenénk a személyi ügyekben, illetve elfogadnánk a programot.- Gyorsan változó világunkban nem lassú eljárás ez?- Ezeket az elképzeléseket megfelelően elő kell készíteni, és ahhoz okvetlenül szükséges a párttagság meghallgatása. Ez pedig időigényes munka. súly továbbra is stabil, ami annak köszönhető, hogy a tartalékképzésre folyamatosan figyel a város. A jövő évi gazdasági programból annyi már biztosnak látszik, hogy a befizetett szja-ból mintegy 220 millió, szociálpolitikai célokra 110 millió forint körüli összeg jut Berénynek. (Folytatás a 3. oldalon) Közeledik az árhullám Gávavencsellő. A Tiszán levonuló árhullám tegnap Gávavencsellő térségében adott munkát a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozóinak, akik fokozott figyelőszolgálatot láttak el a folyó mentén. Energiatermelés Paks. A Paksi Atomerőmű 2. számú blokkja, amelyet egy szabályozóiad mozgatási hibája miatt november 8-án leállítottak és e hét elején újraindítottak, szerda délutántól ismét teljes kapacitással, 440 megawatt teljesítménnyel termel. Ellenőrzött az OVB Budapest. Minimum 142 540 aláírás érvényes abból a több mint 181 ezerből, amelyet a Munkáspárt gyűjtött össze annak érdekében, hogy népszavazás döntsön hazánk NATO-hoz való csatlakozásáról. Ezt az aláírások - statisztikai mintavétellel, matematikai valószínűségszámítással történt - ellenőrzése után, kedd esti ülésén jelentette be az Országos Választási Bizottság. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az MTI- nek kifejtette, hogy a népszavazásig hátralévő hónapokban mindent elkövetnek azért, hogy felvilágosítsák a választópolgárokat a NATO-hoz csatlakozás veszélyeiről. Tóth Zoltán, az adatfeldolgozó hivatal vezetője úgy véli, hogy a parlamentnek legkésőbb december 25-éig állást kell foglalnia a népszavazásról, amelyet az elrendelésétől számított három hónapon belül kell megtartani. Eszmecsere az óvodákról Karcag. Az Ady Endre úti óvodások szülei fórumra hívták tegnap dr. Fazekas Sándor polgármestert, az óvodai átszervezések miatt. Jelenleg 11 óvoda működik a városban. Az elfogadott állásfoglalás szerint 1996. június 1-jével egy kétcsoportos tagóvodát bezárnak, s a gyerekeket a többiben helyezik el. A tíz telephely önállóan működne, egy óvodavezető irányításával. Az átszervezéssel mintegy négy-öt millió forintot tudna megtakarítani a város. A jelen lévő szülők tiltakoztak az Ady óvoda bezárása miatt. Az Italgasé a Tigáz A gázszolgáltató vállalatok magánítási versenytárgyalásainak eredményhirdetését legkésőbb december 20- ig ígérte az ÁPV Rt. Az első döntés szerdán már meg is született. A? Italgas/SNAM konzorcium vásárolhatja meg a Tigáz Rt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomagját - jelentette be Lascsik Attila, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezér- igazgatója az igazgatósági ülést követő sajtótájékoztatón. Az olasz befektető 271 százalékos árfolyamon, az ajánlatával megegyező 172 millió dollárért veheti meg a társaság nagyobbik felét. A pályázati kiírásnak megfelelően az Italgas/ SNAM ezzel elveszítette azt a lehetőséget, hogy nyertese lehessen a többi gázszolgáltató társaság pályázatának is. A feltételek között ugyanis szerepelt az a kitétel, hogy a Tigáz többségi tulajdonát elnyerő -pályázó nem vehet részt a többi gázszolgáltató privatizációjában. Nem ölt - rablást kísérelt meg Egyszer már ítéletet hoztak abban a gyilkossági ügyben, amely három évvel ezelőtt Jászárokszálláson történt. Egy október végi napon lakásában holtan találtak egy idős asszonyt, akiről nem sokkal később kiderült: 26 késszúrással ölték meg. Á két vádlottat akkor nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt találta bűnösnek a megyei bíróság. Jászberény pénzügyi helyzete stabil Vita a Zoltán utca harmadik kijáratáról Nincs világítás 28 Jászberény környéki tanyában, legalább petróleumról kellene gondoskodni - hangzott el egy napirend előtti interpellációban tegnap este a városházi önkormányzati ülésen. Kedden este hazafelé igyekezett Szolnokról egy 44 éves martfűi férfi, akinek Toyotáját „potyautasként” leginkább az alkohol vezette. A sportrepülőtérhez érve az enyhe ívű kanyart szegélyező acélkorlátra szaladt, és annak tetején szánkázva mintegy 25 métert tett meg, majd egy betonoszlopnak ütközött, és felborult. A súlyos sérüléssel járó mutatványt a rend őrei fogják értékelni. fotó: barna Autószalon ügye a jegyző előtt Éjszakai rendőri ellenőrzések Szolnokon Egy, Szolnok művészeti életével kapcsolatos eseményről, a városi rendőrkapitányság éjszaka tartott ellenőrzéseinek eredményeiről, a Városi Művelődési Központban helyet kapott autószalonról és a logisztikai központ körüli fejleményekről esett szó tegnap a polgármesteri sajtótájékoztatón. Várhegyi Attila elöljáróban bejelentette: szerda este köszöntik a szolnoki önkormányzat nevében Törőcsik Mari Kossuth-díjas kiváló művészt, a Szigligeti Színház tagját 60. születésnapja alkalmából. A művésznő a város bronz emlékplakettjét kapta, amely a szolnoki színházbarátok szere- tetét és megbecsülését hivatott jelképezni. Ezután a polgármester közreadta Vörös Miklós szolnoki rendőrkapitány levelét, amelyben a városi szórakozóhelyek és környékük fokozott éjszakai rendőri ellenőrzéseiről számol be. Ezt az indokolta, hogy polgárok panaszai szerint a város egyes részein korántsem nyugalmasak az éjszakai és a hajnali órák. Az ellenőrzés időszakában a rendőrök hét esetben kezdeményeztek eljárást garázdaság elkövetésének alapos gyanúja miatt, ugyanakkor csendháborításért hat fő ellen tettek feljelentést. A közrend és a közbiztonság ellen kilencen vétettek, rájuk összesen 12 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki. A közrendet, közbiztonságot, illetve az állampolgárok nyugalmát jelentősen zavaró, (Folytatás a 3. oldalon) Születésnapi kazettabemutatót tartott tegnap az egy éve alakult, de máris közismert és népszerű szolnoki CÉ-CÓ együttes, mely Kelet-Magyarország egyetlen gyermekműsorral fellépő countryzenekara. Első kazettája Utazás meseországba címmel látott napvilágot, és kizárólag saját szerzeményeiket tartalmazza. Szombaton délelőtt ingyenes bemutatót tartanak a VMK-ban. FOTÓ: MÉSZÁROS