Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-22 / 274. szám
1995. november 22., szerda Jászsági Körkép 5. oldal Kedvenc együttese: Jánoshida meg a polgármesterek csapata Akad, aki nem ismeri ezt az urat? Nos, annak akkor megsúgjuk: Molnár Ferencnek hívják, és már másodszor választották polgármesterré. Egy tény: ahová bemegy, azt észreveszik, mert (jóval) fölötte van a száznak. Kedvenc étele a rántott csirke krumplival, uborkasalátával és utána néhány gyógyító erejű kisfröccsel. Kedvenc focicsapata: Jánoshida; él-hal az aranylábúakért. No meg adódik még egy együttes, a jász polgármesterek csapata, amelynek afféle szakvezetője, csapatkapitánya. Az biztos, nincs, aki elmozdítsa. Egyébként legutóbb a kunok győztek, szerinte lyukas volt a védelem. No, nem baj, közeledik a visszavágó, lesz ez még fordítva is. Mellesleg örül, mert gáz már van, telefon meg lesz a településen. Hogy hol? Jaj, Istenem, de feledékeny vagyok: hát Jánoshi- dán, hiszen odavalósi, ott polgármester írásunk főszereplője. Molnár Ferenc 53 éve tapossa ezt a saras földiekét, és legújabban a jász polgármesterek válogatottjának afféle mindenese, szakvezetője, edzője stb. Közhírré tétetik! Hogy ez micsoda? Hirdetőtábla, amely azt mutatja, mi mindent kínál Jászszentandrás lakossága bárkinek, akit érdekel. Innen megtudhatjuk, hogy tanya lebontásra kapható. Azután villanymotor, konyhaszekrény, építési telek, cipő, csizma kelleti magát. Csirke, sütőtök, gáztűzhely palackkal, birka, teakályha, malac, négyszáz öles kert, szekrény, fotel, fiatal házasoknak két új szalmazsák. Fokhagyma is akad, gondolom, az már idősebbeknek is - csókolózás helyett. Közel 50 millió segélyekre Szegényedő mindennapjainkban nem elhanyagolható egy településen, hogy mennyit áldoznak segélyekre, ilyen-olyan támogatásokra. Jászapá- tin ez a szám elérheti az ötvenmilliót. A teljesség igénye nélkül néhány tétel belőle: átmeneti segélyekre, avagy ahogyan régebben nevezték, rendkívüliekre 3,3 milliót áldoztak eddig. Rendszeres szociális segélyben - amely napjainkban hatezer-hétszázhúsz forint - huszonnégyen részesülnek. Erre hárommillió áll rendelkezésre. A nevelési segély négymillió. Sőt, az idei tanévkezdéskor az önkormányzat minden szakmunkástanulót, szakközépiskolást, gimnazistát kétezerrel, főiskolást, egyetemistát négyezerrel segített. Lakásfenntartási támogatásra hétmilliót fordíthatnak, eddig ebből száz- nyolcvan család kapott, főleg hiteltörlesztésre. Az úgynevezett olajkompenzációra, HTO-támogatásra kilencmillió volt, amelyből eddig száznyolcvankét család részesült. Családonként ez nyolcezer körül van. Nem sok, de hát ennyi jut. Fűtéskorszerűsítésre maximum ötvenezer járt. Az első lakáshoz jutók is kaptak ötmilliót, ami családonként száz-százötven- ezret jelent. Nem csekély összeg a jövedelempótló támogatás sem, amelyik most hatezer-hétszázhúsz forint. Ez már ebben városban háromszáznyolcvan embert érint, és mivel a költségek felét a település biztosítja: tizenötmilliót jelent. Hogy ez nincs ötvenmillió? Igaz, de majd lesz, hiszen még messze az év vége. Az egészben az a szomorú, ami máshol is előfordul: bizonyára akadnak olyanok, akik rászorulnának valamilyen támogatásra, csak éppen nem kérik. Mert-szégyellik, mert effélét soha nem tettek. Most sem ... Hagymahegyek sokasága Ha valaki végighalad Jászalsószentgyörgy főutcáján, jobbra-balra hagynia hagyma hátán. Az utak mellett zsákokban, taligára, deszkára rakva, benn az udvarokon letakarva, óriási kazlakba tornyozva. Nincs ez másképpen a mellékutcákban sem, hiszen a lakosság nyolcvan százaléka termeli az „illatos” növényt. Ha hinni lehet a becsléseknek, mintegy nyolcszáz va- gonnyi vár vevőre. Tudunk arról, hogy Tóth János polgármester Horvátországba is elutazott vásárlókért, mert több olyan család él a településen, akik belefektették a termelésbe kis pénzüket, mindenüket, de eladni még egy dekát sem tudtak. Közéjük tartoznak Vágóék is, akiknek termett vagy háromszáz mázsa. Pedig nem tartják sokra: lila hagymát húsz-huszonkettő között, makóit tizennyolc-húsz, egy füzér fokhagymát százötven-kétszáz között kínálnak. Dug- gatni való is akad garmadával negyvenért, sőt mák is: erről kétszáz körüli áron beszélnek. Ugyanakkor ezek viszonylagos számok, alkudni lehet, és illik is. Mert végül megegyezés kérdése az egész. Aki nem hiszi, járjon utána, legalábbis menjen el Jászalsó szentgyörgyre, és saját szemével győződhet meg a hagymahegyek valódiságáról. Tessék, kérem, lehet venni! Odabenn van még egy kevés, olyan 300 mázsányi ... Lassan eltűnnek a répadombok Minden bizonnyal a répadombok azóta a vagonokba, onnan meg a cukorgyárba kerültek Lehet, hogy mire ezen sorok megjelennek, Jászkiséren a vasútállomás környéke újra tengersíkká változik. Pedig ottjártunkkor még dombok varázsolták változatosabbá a környéket. Hogy miből voltak? Cukorrépából, aminek a betakarítását szeptember 11-én kezdték, Zetorok, pótkocsis IFA-k szorgoskodtak a hordással. Háromszáznyolcvanhárom hektáron termesztették az édes növényt, és úgy számoltak vele, hogy ez ezeregy- százötven vagont jelent. Hogy milyen az idei termés? Ahogy elmondták, afféle se jó, se rossz, és innen egyenesen abba a városba viszik, amelyik ötvenkilencnél eggyel nagyobb. Ha a cukorfok eléri a tizenhatot, akkor mázsánként háromszázhetvenhat forint üti a termelők, gazdák markát. Ugyanakkor az is tény, jó néhány panasz érkezett a cukorgyárral kapcsolatban, amelyek arról szóltak, hogy főleg a nagyüzemek kerültek hátrányos helyzetbe. De hát ez már egy másik cikk témája lehetne... Miniiskola, tizennyolc diákkal Gyorsabban elérhető a nagyvilág A ,Jíinek van testvérei” kérdésre a kezek gyorsan a magasba lendülnek az összevont első-második osztályban, amelynek tanulóit Kovácsné Balla Éva tanítja Jászivány parányi település, vagy nyolc-kilenc kilométerre Apátitól. Az önkormányzatnak és a szülőknek régi óhaja teljesült, amikor az 1993/94-es tanévben itt is elkezdődött a tanítás. Az iskola létszáma már tizennyolc, és a diákságot három tanítónő meg két óraadó pallérozza. Akad hét elsős, velük két másodikos, őket Kovácsné Balla Éva tanítja. Az öt harmadikos és a négy negyedikes szintén egy osztályba jár, Mészáros Istvánná vezetésével. A napközisekre Rusvai Márta vigyáz, ezenkívül van óraadó, aki nyelvet tanít, és hittanoktató is. A legújabb jó hír az, hogy a faluba, jobban mondva az iskolába nemrég bevezették a tárcsás telefont, így most már gyorsabban hívható, elérhető a nagyvilág. Gáz, iskola, telefon Három nagy beruházás Jászladányban Napjainkban Jászladányban mintegy hatezer-kétszáz lélek él. Ami az önkormányzat pénzügyi mindennapjait illeti, valamivel több mint 309 millió forint volt a bevétel. Ennek az összegnek a nagyobb része az intézmények zavartalan működéséhez kellett, kell. Sajnos, felújításokra az idén nem futotta, ugyanakkor az is tény, hogy három nagy beruházás jellemzi ma Ladányt. Az egyik az általános iskola további építése, az úgynevezett második ütem. Ez huszonnyolcmilliós költséget jelentett a községnek, ugyanannyi volt az állami támogatás. A létesítmény teljes kiépítése négy ütemből áll, amely eredményeképpen tizenhat tanterem lesz. Jelenleg tizenkettőben már tanítanak. A telefonról is szót kell ejteni, hiszen végzik a földmunkákat. Ez is sok családot érint, mivel ötszázkilencvenheten szeretnék bevezettetni, ők még tizenötezret fizettek, aki azonban most gondolta meg magát, annak ez már harminckét és fél ezret jelent. Ennyit értéktelenedett a forint? Ennél is népszerűbb a gáz, mert eddig hétszáznyolcvan- öten szeretnék ezen fűtési módot megismerni. A szakemberek itt sem tétlenkednek, és a munkálatok jelenlegi állása szerint a gázgyújtás állítólag a jövő hónap elején várható. Egyébként lehet még jelentkezni, ha valaki be szeretné köttetni a gázt, bár ezt már csak jövőre vállalják. Az is igaz, ezek a gyarapodások nem számítanak olcsó mulatságnak, ezért az önkormányzatnak mintegy húszmilliós hitelt is fel kellett venni. Más dolog, hogy ma ez nagyjából országszerte így megy. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János