Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-20 / 272. szám

995. november 20., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Europlakát-buszvárók a megyeszékhelyen Hat mutatós buszváróval gazdagodik Szolnok a szerző­dés jóvoltából Meghalt a gyógyszertár miatt Petróczki Lászlót Jászboldogházán jószerével mindenki ismerte és szerette. Nem véletlenül, mert huszonegyedik éve ő volt a falu gyógyszeré­sze. Szántszándékkal nem írom, hogy a betegeké, mert többnek számított, mint gyógyszerész. Sok­kal többnek. Benne élt a település mindennapjai­ban, az emberek között. Keresztnevén szólított szinte mindenkit, tudta, ki kinek a rokona, isme­rőse, és mivel beszélgetni nagyon szeretett, soha nem unatkozott. Mindez múlt időben értendő, pedig még csak eggyel lépte túl a bűvös ötvenet. Boldogok voltak a feleségével, aki segítője, asszisztense volt, amikor 1974 őszén megpályáz­ták és elnyerték a vadonatúj patikában a két állást. Együtt költözhettek a szolgálati lakásba, amelyet egy folyosó választott el a munkahelyüktől. Szü­letett egy lányuk, majd még egy, és békében tel­tek az évek. Az idősebbik diplomázott, férjhez ment, és Petróczki László szeme fénye, az unoka is már másfél éves. A kisebbik lányuk most végez Szolnokon a Vargában. A gyógyszerész úr nélkül még egy dolog el­képzelhetetlennek tűnt Jászboldogházán: a foci­meccs. Imádta az aranylábúakat, a mérkőzésnapi ebéd alig érdekelte, vagy rohanva bekapta, mert akár otthon, akár idegenben vitézkedett a csapat, ő nem hiányozhatott. Vállalta a sarat, a telet, az utazást, mindent a „gyerekekért”, ahogyan hívta őket. Amikor bő öt, öt és fél éve elkezdődött a rend­szerváltás, kíváncsian várta a fejleményeket. Kü­lönösen azokat, amelyek arról szóltak, hogy pri­vatizálják a gyógyszertárakat is, amelyeket meg lehet vásárolni. Sokat tanakodtak a párjával: mi­tévők legyenek, amikor kiderült, ezek a létesít­mények községi, hivatalos nyelven önkormány­zati tulajdonba kerülnek. Mivel őt mindenki sze­rette, ami nem túlzás, a helyi vezetők, a polgár- mester, a képviselők, nem tétováztak.- Lacikám, hogy szeretnéd? Neked mi lenne jó? Tudjuk, nem olcsó dolog az ilyesmi, de ha neked kell a gyógyszertár, te leszel az első. Kapott egy kis időt, aludjon rá párat otthon. A felesége is biztatta:- Bele kell vágni! Majd kiforogja az idő. Mel­letted vagyok, örülök, hogy így döntöttél. Augusztus végén, az egyik ülés után öröm­mel közölték a községházán vele: „Lacikám, tied a gyógyszertár! Gratulálunk.” Hazament, fáradt volt és boldog. Teljesedett élete vágya, álma. Végre van valamijük, ami az övék. Teltek, múltak a hetek, a házaspár napról napra dolgozott, a receptekre adták a gyógysze­reket, közben kiderült: temérdek munkával, utánajárással, ahogy ő fogalmazott: talpalással jár az ilyesmi. Arról nem beszélve, a pénzt is elő kell teremteni, bár nem ez volt a legfonto­sabb. Már egyre többet hajtogatta: érdemes-e ennyi forintot beleölni egy vállalkozásba? Mert eddig csak gyógyszerész volt, de most hirtelen gazdasági szakembernek, a bank- meg a pénz­ügyekben is járatosnak kellett lenni. Akkor is, ha a könyvelést a neje végzi. Abba, hogy jól döntött vagy nem, fokozatosan felőrlődött. Végzetes tette előtt - amikor hármas ünnep volt - nem ment ki a meccsre. Kelt, feküdt, kelt, fe­küdt. Másnap megborotválkozott, és kerékpárra ült. Noha a patika zárva volt, kiszolgált egy embert, sőt elmagyarázta, hogyan szedje a gyógyszert. Majd felszállt a biciklire, és elhaj­tott a vasút irányába. A herényi vonat vezetője észrevette, hogy valaki mászik, elesik, felkel, szóval megy a sí­nekre. Fékezett, fütyült, de megállni már nem bút. Petróczki László gyógyszerész azonnal meghalt. Hihetetlenül sokan voltak a temeté­sen. Szülőfalujában, Cibakházán fogadta ma­gába az anyaföld. Búcsúlevelet nem hagyott. Mondják, depresszióssá vált. A nagy terhet, a gyógyszertár menedzselését nem bírta elviselni. Az özvegye maradni szeretne, hiszen ezer szál köti Boldogházához. Huszonegy év, te­mérdek munka, a sok ismerős, férje emléke. Az üres fogas, az a felöltő, amelyik a szekrényben maradt, könyvek, a kedvenc papucsa. Árva csa­ládja, a sok ismerős, akik még most is alig akar­ják elhinni, hogy volt egyszer egy gyógyszerész Boldogházán, aki élt-halt a fociért, a családjá­ért, az emberekért, a szakmájáért, a gyógyszer- tárért. Annyira, hogy az utóbbiba bele is roppant. D. Szabó Miklós Egy kemény szavú költőnő Dienes Eszter: Mosolymaradék Sikeres üzletet kötött a Szol­nok városi önkormányzat és az Europlakátként ismert bu­dapesti cég. Ugyanis szerző­désük alapján az Europlakát ingyenesen, a város hat he­lyén telepít mutatós buszvá­rókat, melyeknek anyaga a lexál nevű műanyag burkolat, ami nagy hőingadozásokra sem érzékeny. A buszváró egyik oldalát a hirdető cégek plakátjaival díszítik. A kivitelezési mun­Mint ismeretes, a kormány dön­tésével összhangban elkezdő­dött a hadsereg létszámcsök­kentése. Ez - információink szerint - a szolnoki légvédelmi tüzérdandárt oly mértékben érinti, hogy - ezreddé való át­szervezésével egyidejűleg - a tiszti állományát december ló­tól 64 százalékkal csökkenteni kell. Azokat, akik számára nem tudnak más alakulatnál helyet biztosítani, illetve nem tudják őket úgymond átcsoportosítani, nyugállományba helyezik, mi­vel a létszámviszonyok, illető­leg az életkor ezt lehetővé te­szik. Mint megtudtuk, ez egy­ben azt is jelenti, hogy a tisztek közül senki nem marad kenyér nélkül. A tiszthelyettesi állo­mánynál mindez komolyabb gondot okozhat, bár a tiszthe­lyettesek körében a létszám- csökkentés lényegesen kisebb lesz, s valószínűleg csak né­hány személyt fog érinteni. Emellett tudni kell, hogy A hűség lovagjai A „Hűség Lovagjai” Klub a hét végén tartotta, első orszá­gos konferenciáját Pécsett. A klasszikus zsidó-keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeit valló huszonhárom családapa által alapított társa­ság a hűség erkölcsi értéké­nek képviseletét és helyreállí­tását tűzte zászlajára a házas­ságban és a családban, a munkahelyen és az egyház­ban. A klub tagjai személyes példájukkal igyekeznek hoz­zájárulni a magyar társadalom erkölcsi, gazdasági és szel­lemi válságának megoldásá­hoz. Az alapítók között író, zenész, jogász, orvos, mér­nök, egyetemi oktató, lelkész, katona, nagycsaládos és több vállalkozó is található. Néhá- nyuk nemcsak a hivatásában, hanem az élsportban is szép eredményeket ért el. kálatokat a hódmezővásárhe­lyi Almarend Kft. végzi, amelytől megtudtuk, hogy az eddig elkészült megállókat, így a Skála előttit, ismeret­lenek már így, félkészen is megrongálták. Mellékesen megjegyezzük, hogy egy- egy, ilyen esztétikus váró­hely több mint százezer fo­rintba kerül, és az utazókö­zönség javát szolgálja mind­addig, amíg épségben van. Barna olyanok is elmennek - persze többségük nem önként - nyug­díjba, akiknek épphogy megvan a minimális 25 éves szolgálati idejük. Sokan közülük éppen az idén érték el ezt a határt, s ők bizony még - szakmai és fizi­kai - teljesítőképességük zenit­jén vannak. Azonban, figye­lembe véve, hogy a hadsereg létszáma ily mértékben csök­ken, nem tudnak nekik tovább helyet biztosítani. A dandárnál egyébként a kü­szöbönálló tiszti „létszámren­dezés” mellett a eddig a polgári állomány több mint 50 százalé­kát kellett elküldeni. E létszám- csökkentés ellenére ugyanazo­kat a feladatokat el kell vé­gezni, mint eddig. Ezért is töb­ben úgy vélik, hogy a jelenlegi­nél tovább már nem lehet csök­kenti a polgári alkalmazottak létszámát, mert azzal a laktanya működőképessége kerülhet ve­szélybe. B.Gy. Tehetségek a színpadon Gazdagodott az alapítvány Igazi ünnepnapja volt nemrég a tiszafüredi Kiss Pál iskolának. Több mint háromszáz gyermek produkciója ugyanis telt házat varázsolt a művelődési ház né­zőterére. Nem érdemtelenül! A zenés, táncos produkciók, iro­dalmi műsorok, hangszerszólók előadói mind azt igazolták, hogy nagyon sok tehetséges gyerek tanul ma is ebben az is­kolában. Erről beszélt megnyitójában Balázs Lászlóné, a tehetséges gyermekek támogatásáért lét­rehozott alapítvány kuratóriu­mának elnöke, aki megkö­szönte a jelenlévőknek a nagy­számú részvételt és az önkéntes adományokat. A gálaműsor után mindenki gazdagodott: az iskola a belépőt helyettesítő pénzadományokkal, a néző pe­dig színpadi élménnyel, amit még egy, a gyerekek kézmű­vesmunkáiból összeállított, igazán nívós és „piacképes” ki­állítás is fokozott. Két dolog így igazán biztosra vehető: a Kiss Pál iskola tantes­tülete az 1995-96-os tanév vé­gén még több tehetséges gyerek továbbtanulását tudja anyagilag is segíteni, akik pedig akkor a művelődési házban jártak, so­káig emlékezni fognak erre a tehetségparádéra. Szolnok a varázslók városa volt (Folytatás az 1. oldalról) pest) nyerte. A verseny rangját jelezve ezúttal is szavaztak az év mágusára, a kitüntető címet az általá­nos kategória győztese, a bírálók szerint a bűvészke­désben sokra hivatott Giczi Ágnes viselheti. A bűvésztalálkozó egyik céljaként a szervezők azt is megfogalmazták, hogy az összeseregletteket meg­próbálják egységes szerve­zetbe tömöríteni. Nos, ehhez kevés va­rázserő adatott, mert Száva Sándor, a Corodini Orszá­gos Bűvészegyesület ügy­vezető elnökének szavaiból kivehetően az ügy egy jot­tányit sem mozdult előre. Nem segíthette az elkép­zelés megvalósítását a kul­tuszminisztérium illetékes főosztályvezetője sem, mert hiába várták, kimen­tette magát. Száva Sándor ettől füg­getlenül nem tett le terv­éről, bár elszántsága, úgy tűnik, kevés lesz az ellen­érdekek megszüntetéséhez és az önmagukat „bűvész- császároknak” tartók meg­nyeréséhez. A szakma belvillongásai természetesen nem érde­kelték a nézőket, akik ab­ban a tudatban távozhattak, hogy bűvészeket két év múlva ugyanitt ismét lát­hatnak. Szégyellnivalóan megkésett ez a könyv, Dienes Eszter Mo­solymaradék című kötete. A szégyen természetesen nem a költőnőé, hanem a könyvki­adásé, hiszen Dienes Eszter már a hetvenes években föl­hívta magára a figyelmet a ver­seivel, melyek először a Szol­nok Megyei Néplapban és az átalakult, szépirodalmat is kö­zölni kezdő Jászkunságban je­lentek meg, de hamarosan fel­tűntek más lapokban is. Az ilyen, évtizedet vagy még többet késett első kötet olvastán mindig érzek egy kis zavart. Lehet-e még ilyenkor az első köteteknek hagyományosan ki­járó elnézéssel írni róla? Lehet-e kutatni a zsengék kö­zött, a mesterek és példaképek szavát idéző sorok között azt a hangot, amely majd a második, harmadik kötetben megerősö­dik, és a költő saját, összeté­veszthetetlenül egyéni hangja lesz? Szerencsére a Mosolyma- radék olvasásakor ez a zavar nem jelentkezik. Dienes Eszter már folyóiratokban is akkor tűnt föl, amikör jórészt túljutott a zsengéken, a költői próbálkozá­sokon, és megtalálta a hangját, amely ugyan változhat, de kez­dettől felismerhetően a sajátja. A róla szóló eddigi méltatá­sok mindegyike kiemeli, hogy Dienes Eszter lírája kemény, férfias, távol áll a hagyományo­san nőiesnek mondott gyöngéd, oldott, a világot elsősorban ér­zelmekben megragadó lírától. Nem hiszem ugyan, hogy tör­vényszerű volna az ilyen szét­választás, de ha a köznyelv a kemény, kíméletlen, szóki­mondó lírát férfiasnak nevezi, akkor igaz, hogy a Dienes Esz­ter költészete ilyen. Bár a ver­sek kötetbe gyűjtése után némi­leg változik a kép. Az érdes, olykor goromba felszín alatt most szégyellősen elrejtve, néha csak sejtésszerűen feltű­nik egy másik, egy sérülékeny és bizonyára sokszor sérült ka­rakter, amely páncélként viseli a keménységet a külvilág hán­tása ellen. Pedig szeretetben, szerelemben szívesen fölol­dódna, ahogy ezt kevés szerel­mes verse vagy a gyermekéhez írt költemény (Titti mesél) bi­zonyítja, de néha már maga sem hiszi, hogy ez lehetséges. Látja és szenvedi a világ visszásságait, de belenyugszik a szenvedésbe, legföljebb indu­latosan megnevezi a bajt, ám ezt nem érzi cselekvésnek. A tehetetlenség érzése nyo­masztja és bénítja, ezt fejezi ki találóan Mese című versének első szakasza: Hová ütsz, ha már mindenütt / védett állat a sárkány? / Többsincs királyfi, nincs mese / s nincs fele király­ság. Elégedetlensége, tehetetlen­ségérzése néha valami hetyke villonos életérzésbe csap át, ön­tudatos kívülállásba, a „ha nem kellek nektek, megleszek nél­kületek” fölényébe. S itt szólni kell külön is a kö­tet egyik ciklusáról, amelynek verseit a rokon léleknek érzett Ladányi Mihályhoz írta (Dalok Ladányi Mihálynak). Az el­mondottak alapján könnyen érthető, hogy Dienes Eszter szellemi rokonának érzi Ladá­nyit, akiben szintén megvolt a dacos különállás, együtt a nyughatatlanság, a helyváltoz­tatás, a vándorlás igényével, és ő is gyakran hetykeség mögé rejtette sérüléseit, lelki sebeit. Dienes Eszter azonban a versek tanúsága szerint Ladányiból el­sősorban azt látja, ami benne is megvan, ami rokonítja vele. Ladányi költői világa azonban ennél sokszínűbb, kevesebb benne az ösztönös lázadás, és több a nagyon is tudatos és ön­tudatos tiltakozás a világban tapasztalható rossz ellen. (Jászkunság füzetek 8. Szol­nok 1995.) Bistey András Egy csöppnyi India Szolnokon Egy háztartásban ötven fűszer Ettek már Önök tejszínes fokhagymalevest? Aminek nemcsak neve hangzik jól, de az ízét is csak dicsérni lehet? Többek kö­zött ezt a levest tálalták fel azon az indiai esten, amelyet a szol­noki Tisza Szálló éttermében tartottak a napokban. A Hotel Tisza Kft. a budapesti Maharaja éttermet hívta meg, hogy svédasztaltálalásban több­féle indiai ételt mutassanak be. Indiai zene, indiai ruhák, Indiá­ban készült fotók tették hangula­tosabbá az estet. De vajon milyen lehet az in­diai konyha? A Maharaja étte­rem tulajdonosával és főszaká­csával, Kulvinder Singh Jham- mal, és Harvinder Singhgel be­szélgettem arról, hogy milyen különbségek vannak a két nép főzési szokásai között.- Mennyivel különbözik az in­diai konyha a magyartól?- Nálunk nagyon sok fűszert használnak az ételekhez, és sok olyan anyagot, amelyek itt nem találhatók meg. Indiában is na­ponta háromszor étkeznek. Igaz, mi előnyben részesítjük a csir­két, és nem eszünk annyi húst, mint a magyarok. Az indiai konyha elsősorban tradíciókra épül. Ahhoz, hogy valaki nálunk jól főzzön, tökéletesen kell is­mernie a fűszereket.- Van-e olyan fűszer, amellyel nálunk ismerkedtek meg?- Magyarországon nem talál­tunk olyan fűszert, ami nálunk nincs, de a mi fűszereink jó része itt hiányzik.- Hányféle fűszert használnak Indiában egy átlagos háztar­tásban?- Körülbelül ötvenféle fűszert használ egy átlagos háziasszony.- Meg lehet-e tanulni sza­kácskönyvből indiai módra főzni?- Meg lehet tanulni, de az nem lesz tökéletes. Aki igazi in­diai ételre vágyik, az jöjjön el a Maharajába.- Van-e olyan magyar étel, amely közel áll egy kicsit vala­melyik indiai fogáshoz?- A palacsinta és a gulyás külsőre hasonlít egy-egy éte­lünkhöz, de az íze más.- Melyik az a magyar étel, amely Önöknek a legjobban íz­lik?- Nagyon finom a lecsó rizs- zsel és a gulyásleves. Paulina Éva Fél évszázada kötött házasságot Szegő József és neje Törökszentmiklóson. Az azóta három gyerekkel, öt unokával és két dédunokával gyarapodott család előtt ismételten örök hűséget esküdtek egymásnak Bálintné Dorkó Ilona anyakönywezető előtt a törökszentmiklósi házasságkötő teremben. fotó: barna Tetterős katonák nyugdíj előtt Csökkentik a tiszti létszámot Nehéz napokat él át a hadsereg is, hiszen a hivatásos állomány - különösen a csapatoknál szolgálóké - szakmai, pénzbeli és társadalmi megbecsülése meredeken zuhan. Szolnokon, az 5. Jász-Nagykun Légvédelmi Tüzérdandárnál ebben az évben a polgári alkalmazottak több mint 50 százalékát kénytelenek voltak elbocsátani, s egy, a napokban érkezett rendelet értel­mében most a tiszti állomány van soron.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom