Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-18 / 271. szám

1995. november 18., szombat Megyei Körkép 5. oldal Nézőpont Keserédes cukor „Biológiailag nagyszerű növény a cukorrépa, mert abban a nagy, sáros gyökerében cukrot ter­mel, amit ősszel ide-oda szállítgatnak, és a fél or­szág stresszben van” - mondta nem is oly rég az agráregyetemen rendszerelmélet előadásaink egyikén az oktatónk. Ez az ironikus, sommás mondat azóta is mindig eszembe jut, amikor megkezdődik az évi cukorkampány. Amitől ama fél országon belül is leginkább a cukorrépa-termelők esnek stresszbe. Mint most a jászsági termelőszövetkezetek közül nem is egy. Egyes szövetkezetekben igencsak nagy a felindulás az idei cukorrépa-átvétel miatt. A Jászságból - a területi felosztás miatt - a répát egy, a megye­határhoz közel eső, de nem megyebéli, francia érdekeltségű cukor­gyárba szállítják. A termelők természetesen abban érdekeltek, hogy oda már minél tisztábban kerüljön a répafuvar, hiszen a tisztasági szá­zalék megállapításakor jelentős levonásokat alkalmaznak a szőrös szívű átvevők. (Akikkel ugye nem árt jóban lenni, hogy ne fogjon olyan erősen a - sokak szerint fentről irányított - ceruzájuk.) Volt is hagy felindulás, amikor az első szállítmányoknál a mintavétel során kiderült: a téeszek répája 45-70 százalékban nem tartalmaz mást, csak értéktelen szemetet (földet, répafejet, répafarkot). Mikor ezt szóvá tet­ték a cukorgyár vezetőségénél, akkor lejjebb is szállt a mutató 25-10 százalék körüli értékre. Am mit tesz Isten, az utolsó napokban - ami­kor a szövetkezet részéről már nem állt ott ellenőrző szakember - is­mét felszökött a szállítmányok piszkossági értéke 45-50 százalékra. Arról már nem is beszélve, hogy a legtöbb téeszben előre lemérték a teli kocsi súlyát, s a cukorgyári mérésekhez képest 8-10 mázsa eltérést tapasztaltak. Panaszolják azt is, hogy az üres kocsisúlyt is úgy állapí­tották meg az átvevőhelyen, hogy előzőleg visszaöntötték a répától szétválasztott földet, így aztán ennél a mérésnél is igen sokat „buktak” a szövetkezetek. Ezek után nem csoda, hogy felháborodtak a termelők, hiszen jelentős bevételtől estek el. A gazdaságok anyagi helyzetét is­merve nyugodt szívvel mondhatjuk: egyik sem engedheti meg magá­nak, hogy ily módon 1,5-2 millió forinttal megrövidítsék. S hiába rek­lamáltak az elnökök, szakvezetők, az ügyben nem történt érdemi in­tézkedés. A csalódottak persze szabálytalanságokról, „irányított” mérésekről, elállított mérlegekről szólnak. Teszik ezt azért is, mivel tudnak olyan egyéni gazdákról e tájon, akik szintén oda szállítják az árujukat, de va­lami csoda folytán a mutatóik sokkal jobbak (mit tesz Isten, még ré­páik cukortartalma is), mint a hasonló termőhelyen, hasonló módon gazdálkodó szövetkezeteké. No persze, replikáznak a felháborodott té- eszesek, nem csoda, ha egyszer ők benne vannak a „nagy kalapban”. S ezt értse mindenki úgy, ahogy értenie kell. Kiszolgáltatott a termelő, ez már az idei búzamizéria során is jól ki­világlott. Nem csoda, ha dühöng, kesereg, szidalmaz. Sokan azt hittük, ha környékünkön megjelenik a külföldi tulajdonos - mint a cukorgyár esetében is -, ő majd egy kicsit ráncba szedi a dolgokat. Nem így tör­tént. A cukor ára ott tart, ahol - s ezen is legkevésbé a termelő „szedi meg” magát. Az elmondottak alapján úgy tűnik, aki nincs benne a „nagy kalapban”, a leosztásban, annak még álmában is csak keserédes nyál csurran ki a szája szélén, ha ^ a cukorral álmodik... Akár a tanárnő Nehéz dolog a politechnika, gyakorlati foglalkozás, technika vagy akármi. Hogy miért? Szögeitek már serdü- letlen leánygyereküknek fű­szertartót? Esetleg tutajt? Az alap megvan, de se vitorla, se kormánylapát, se oldala, se semmi. Ilyenkor, ha leszáll az est, leóvakodik az ember az emeletről a kukához. Az asz- szony figyel, ő meg turkál, mert abban a behemód edényben mindig akad va­lami. Aki nem ezt a beszer­zési lehetőséget vállalja, le­vágja mondjuk a citromfa ágait. Meglesz a rúd, a lapát, az oldala, addig faragja a fát, meg a kezét. Utána szegei, fű­részel, és éjfélre kész a tutaj. Hogy a gyerek ebben mit csi­nált? Ő vitte be... A legérdekesebb eset az egyik városi iskolában történt. A technikaórát helyettesítette egy tanárnő, és kiküldte az osztályt gallyakért. Mert a cél: madárijesztő készítése volt. Volt, aki tudta, mi az, mások pusmogtak; mire az egyik srác megjegyezte: olyan, akár a tanár néni... Kitört a röhej, eleinte nem akarták bevallani a hahota okát, végül egy kislány el­árulta. Beírás lett vége, a szü­lők nekem telefonáltak: miért baj az, ha a kölyök meg­mondja az igazat? Különben is ném a 30-35 év körüli, aranyos tanárnőre értette, inkább vagány szere­lésére. Amelyiken itt figye- gett, ott lógott, amott kalim­pált valami. Mit mondhattam én, mint egykori tanerő? Valami olyasmit: nem szerencsés, ha az ember, efféle hacukában madárijesztőt készíttet a vá­sott kölykökkel. Mert azt tör­ténik, mint esetünkben: a min­tát róla veszik... D. Sz. M. A Jász-Nagykiin-Szolitok Megyei Önkormányzat Közgyűlése pályázatot hirdet KÖNYVVIZSGÁLÓI FELADATOK ELLÁTÁSÁRA A feladat elnyerésére eredményesen azok a magánszemélyek és szervezetek pályázhatnak, akik / amelyek könyvvizsgálói tevékenység folytatására jogosultak, valamint a Magyar Könyvvizsgálói Kamara által vezetett névjegyzékben ,,költség- vetési” minősítéssel szerepelnek. A pályázó feladata: Az 1995. évi XLVIII. tv. 120. paragrafusával kiegészített 1990. évi LXY tv. 92/A-92/C. paragrafusaiban meghatározottak. A pályázat tartalmi követelményei:- szakmai önéletrajz, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizo­nyítvány, nyilatkozat arról, hogy ellene hatósági eljárás nincs folyamatban (könyvvizsgáló szervezet jelentkezése esetén a könyvvizsgálatot végzőként megjelölt természetes személy részéről),- könyvvizsgálói bejegyzést igazoló dokumentumok hitelesített másolata,- könyvvizsgáló szervezet esetében cégismertető, cégbírósági bejegyzés hitelesített másolata,- nyilatkozat arról, hogy a könyvvizsgáló tekintetében az 1990. évi LXY tv. 92/B. paragrafus (2) bekezdésében meghatáro­zott összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn,- referenciajegyzék, kiemelve azon területeket, ahol költség- vetési szakmai gyakorlatukat megszerezték, valamint jelen­legi megbízásaikra vonatkozó - személyiségi jogokat nem sér­tő - információk,- az 1996. december 31-ig érvényes vállalási díj megjelölése, a későbbi változtatás feltételeivel. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a pályázó Jász-Nagykun- Szolnok megyei illetőségű. A pályázatoknak 1995. november 29-én 16 óráig cégjelzés nélküli, zárt borítékban, 3 példányban, „könyvvizsgáló” megjelöléssel kell beérkezniük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat főjegyzőjéhez (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.). , A pályázatok a megyei közgyűlés 1995. decemberi ülésén kerülnek elbírálásra. •928obih*-\ Kezet fogtam Raoul Wallenberggel Az előttem ülő, kék szemű fér­finak már nyolcvan év teleme­szelte hófehérre a haját. Haj­dani gyorsasága megkopott, bottal segíti lépteit. De a szeme, szelleme ma is eleven, és sok évtizedes hallgatás után elérkezettnek látta az időt, hogy felfedje élete nagy hallga­tását: személyesen ismerte Ra­oul Wallenberget. Azt a svéd diplomatát, aki a második vi­lágháború idején üldözötteket, zsidókat mentett Budapesten. Sőt segített is neki, amiért a svéd politikus meleg szavakkal mondott köszönetét. A megyei bíróság előtt hitelesített vissza­emlékezések mindössze két példányban találhatók. Az egyiket hazánk svéd nagykö­vetségén őrzik, a másikat be­szélgetőpartnerem teszi elém.- Góhér úr! Elöljáróban hallhatnánk néhány szót ön­magáról?- Bács-Kiskun megyében, Hartán születtem nyolcvan év­vel ezelőtt. Világéletemben ke­reskedő voltam, a Hangya Szö­vetkezetben dolgoztam koráb­ban. Az idősebbek még emlé­keznek rá, ez mit jelentett. A Délvidék visszacsatolása után Bácska-Topolyára kerültem, ahol rövid idő alatt harminc üz­letet szerveztünk.- Végig ott maradt?- Nem, nem, hiszen 1943- ban már Budapesten, a Haller téren volt zöldség-gyümölcske- reskedésem. Bővíteni kívántam az üzletek számát, és kapóra jött, hogy az egyik kávéházban bemutattak Meyer András úr­nak. Kiderült, hogy dúsgazdag ember, aki a bécsi katonai aka­démián együtt végzett Winkel­mann SS-tábomokkal. Ennek a ténynek később még lesz jelen­tősége. Rövidre fogva, Meyer úr alaposan leinformált, és amikor ez megtörtént, átvettem tőle két üzletet üzemeltetésre. Benne a rokonaimat alkalmaztam, így ment ez akkor is. Mivel mindent olcsóbban adtam, hamarosan népszerűek lettünk. Én pedig af­féle beszerzőként tettem a dol­gomat. Bizony, a háború szelét érző országban 1943-ban, meg ’44-ben ez nem volt könnyű. Almáért a Dunántúlra, káposz­táért Vecsésre, zöldségért a Kis­kunságba jártam. Már 1944-et írtunk, és egyre fokozódott a zsidóüldözés, amikor egyszer megjelent nálam egy Laszler nevű úr, aki a budapesti svéd nagykövetség árubeszerzője volt. Laszler úr lánya a svéd nagykövetségen dolgozott, Ra­oul Wallenberg titkárnőjeként. Az úr elmondta, ez a svéd dip­lomata irányítja a fővárosi zsi­dók megmentését, és ennek ér­dekében több házat bérelt, ame­lyeket védetté nyilvánított. Az oda menekülteket a svéd nagy- követség alkalmazottai őrzik.- És ön szállított nekik?- Én is, igen sokat. Elsősor­ban zöldséget, gyümölcsöt és rengeteg sárgarépát. Egyszer a Dunántúlról húsz vágott hízót kellett elhoznunk. Ezekben a háborús hetekben ez nehezen ment, ezért Meyer úr gondolt egy merészet. Az SS-tábomok- tól, Winkelmanntól kért teher­autót. Azt lódította, a húst Pestre, az üzleteinkbe hozzuk, mert akadozik az ellátás. A ma­gas rangú német készségesen segített, pedig ha tudta volna! Teherautót adott, két katonát is rakodni, és nyílt parancsot, így mentünk Pápa mellé a hízókért. A belsőséget otthagytuk, irány Pest. Útközben háromszor állí­tottak meg bennünket, de az SS- tábomok írása kisegített. Ezek a fél sertések a védett házak lakó­inak élelmezését biztosították.- Ha elkapják önt?- Ezért abban az időben nem kötél, azonnali golyó járt volna. Tudtam, vállaltam.- Hadd kérdezzem meg, ön zsidó?- Talán meglepi: nem. Félig német, félig tót a családom, én meg ízig-vérig magyarnak tar­tom magam.- Folytassa, kérem!- Egyszer a Fillér utcában, egy villában várakoztam, ami­Góhér Pál még látta Ra­oul Wallenberget, aki megköszönte neki, hogy segíti az üldözötteket. FOTÓ: M. J. kor Treinberger úr, a svéd kö­vetség alkalmazottja - aki úgy beszélt magyarul, akár én - be­mutatott egy jóképű, magas fia­talembernek. Kiderült, ő Wal­lenberg. Kezet fogtunk, és kö­szönetét mondott azért, hogy segítem őt, őket, az üldözötte­ket. Németül beszéltünk, és azt is megtudtam, sok menlevelet állított ki az üldözötteknek. Ilyen iratot én is kaptam tőle.- Ez biztonságot jelentett?- Igen. Közben közeledett a front. Az egyik házban őrizték a zsidók letétbe helyezett aranyát, pénzét. Milliókról volt szó, én még ekkora értéket nem láttam. Wallenberg azt javasolta, ne zár­ják be az ajtókat, ha jönnek az oroszok, mert betörik. Úgy is lett. Beóvakodtak, és csak bá­multak a magas rangú főtisztek, kísérők ekkora érték láttán. A dollárokhoz nem mertek nyúlni, de a kincsekkel megtömték a zsebeiket, táskáikat. Később őrizték az értékeket az oroszok, de az őrök meg az ékszerek is egyszerre tűntek el. Szerintem ki, a Szovjetunióba.- És ön?- A sógorom szervezte az új magyar hadsereget. Gödöllő, Jászberény után Németország következett, de mint volt csat­lósok, nem harcolhattunk a németek ellen, ez volt a Szö­vetséges Ellenőrző Bizottság határozata. Pápára vittek, majd 1945. július 30-án leszereltek. Ott találkoztam Tolbuhin mar- sallal is. A sors úgy hozta, hogy a há­ború után tovább kereskedtem. Volt tejüzemem, üzletem, de ezeket később államosították. Én az egyik népboltban lettem eladó, majd vezető. Végül Szolnokon kötöttünk ki, innen mentem nyugdíjba a Füszért- től, de még néhány éve is dol­goztam.-És Wallenberg?- A sors úgy hozta, hogy 1948-ban Pesten, a Múzeum Étteremben hetekig együtt ebédeltem Gábor Jánossal, aki civilben remek vízvezeték­szerelő volt. Hadifogságba ke­rült ő is, és egy Moszkva kör­nyéki táborban őrizték. Kitu­dódott a szakmája, és 1945- ben hívatták, majd közölték vele, a hírhedt börtönben, a Ljubjankában fog dolgozni, mert rosszak a vízvezetékek. Gábor János jól beszélt oro­szul meg németül is. Az egyik nap megismerkedett egy svéd fogollyal, bizonyos Raoul Wallenberggel. Wallenberg elmondta, hogy a budapesti svéd nagykövetség segítségé­vel zsidókat mentett a néme­tek elől. Korábban lázasan ta­nulta az oroszt, mert sejtette, hogy a németek elveszítik a háborút. Többször találkoztak, beszélgettek, és a svéd kö­zölte, megbilincselve, repülő­vel hozták Moszkvába. Ma­gyarországról. Amikor Berija meglátta a bilincseket, éktelen haragra gerjedt: marhák, őrül­tek, ez svéd diplomata, azon­nal vegyétek le a bilincseket! Le is vették, majd három nap éheztetés után megkezdték a kihallgatását. Azt akarták rá­bizonyítani, hogy Eichmannak kémkedett. Ő erre azt mondta, a telefonszámát is alig tudta megszerezni. Arra azért volt szükség, hogy kérje tőle, hogy a budapesti svéd védett házak mentességet kapjanak. Azt is hozzáfűzte: megítélése szerint őt soha nem engedik el, mert tudja, hogy mennyi volt az a zsidó vagyon, ékszer, arany, dollár, ami szovjet kézbe ke­rült. És ha ő ezt elmondja egy nemzetközi bíróságon, a val­lomása elegendő arra, hogy ez megtérüljön.- Ez nem következett be.- Sajnos nem, mert 1947-ben a svéd diplomatát elszállították. Gábor János azon a hajnalon egy lövést hallott, szerinte lehet, Wallenberget ott, az udvaron érte a gyilkos golyó.- Góhér úr! Évtizedekig hallgatott. Miért?- Nézze, korábban nem le­hetett erről beszélni, hiszen a hivatalos szovjet változat az volt, mit sem tudnak Wallen- bergről. Utána jöttek a beis­merések, de engem senki sem kérdezett, ön az, akinek erről először beszélek. Tudtam ak­kor, az életemmel játszom, de büszke vagyok arra, hogy ez­zel az úrral én még kezet szo­ríthattam. Nem hallgathattam tovább, mert a 80 év nagy idő, és ki tudja, mit hoz a holnap. Azután azt is hallottam, az Egyesült Államokban szobrot emeltek neki, és ez is megszó­lalásra késztetett.-És a svéd követség?- Ott van az angol és a ma­gyar nyelvű másolat. Amikor megkapták, tüstént felhívtak telefonon. Köszönték és elné­zést kértek, mert azt ígérték, a benne foglaltaknak utánanéz­nek. Ez meg is történt, igazi svéd alapossággal, és fél év múlva érkezett a köszönőle­vél, amely az írás hitelességét igazolta. Éz ma is itt van a bir­tokomban.- Góhér úr, olvasóink nevé­ben köszönöm, hogy minket tá­jékoztatott erről először. D. Szabó Miklós Látogatók az udmurtok földjén A Nagykunsági Honismereti Műhely legutóbbi összejövetelén, Karcagon, a Déryné Művelődési Központban dr. Nagy Molnár Miklós, a Györffy István Nagy­kun Múzeum igazgatója beszá­molt az udmurtok földjén tett szakmai útjáról, melyen dr. Bel- lon Tiborral és dr. Örsi Julianná­val vett részt. Mint elhangzott, Moszkváig repülővel, onnan vo­nattal érkeztek meg Izsevszkbe, az udmurt fővárosba. Jártak Gla- zovban, az Ural aljánál, közel a magyar őshazához. Megnézték a besszermjánokat (magyarul: bö­szörményeket) Jukamenszkojé­ban. Tanulmányozták a temetési szokásokat. Ott például a halot­taknak nem fej-, hanem lábfát ál­lítanak. A temetőbe csak vasár­nap délután mehetnek ki a hozzá­tartozók, akik először körüljárják a sírt, fejet hajtanak, s csak ezután ülhetnek le a sír melletti asztalok­hoz. Vendéglátói szokásaik is érde­kesek. A családfő kumiskát (ga­bonából érlelt pálinka) önt elő­ször magának, majd ugyanabba a pohárba a vendégeknek, akik egymás után isznak abból. A vendéglátó ezzel is jelzi, elfo­gadja a vendéget, egy pohárból iszik vele. Ételeik között különle­gesnek számított a perepécsi, melynek tésztája hasonlít a piro­géhoz, sütés előtt a közepét tojás­sal, gombával töltik meg. A há­zakban még ma is ott a kemence, melynek mára kissé átértékelő­dött a szerepe, már nemcsak körü­lötte zajlik a család élete, mint ré­gen. Az előadó diával illusztrálta élménybeszámolóját, melyen lát­hattuk a Volgát, az udmurtokat, akik általában alacsonyak, vörö­sek, kék szeműek. Ez a terület je­lentős ásványkincsekkel, bá­nyákkal is rendelkezik, s itt volt a szovjet hadiipar központja is.-de-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom