Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-16 / 269. szám
1995. november 16., csütörtök 7. oldal Kunhegyes És Környéke Marad a szülőotthon Akkora port kavart fel a szülőotthonok bezárása, hogy néhány illetékes szemét talán most is csípi. Nosza, meg is érkezett a levél, egyenesen Szelekovszky István polgár- mesternek. A feladó: Szabó György, a Népjóléti Minisztérium minisztere. Kérem tisztelettel, adatik tudtára mindenkinek, akit érdekel, hogy én, Bíró Angelika, abádszalóki hölgy, 2 kg 80-nal megérkeztem. Hogy hová? Hát a kunhegyesi szülőotthonba. íme az irat: Tisztelt Polgármester Úr! 2601/1995 számú 1995. augusztus 24-én kelt levelére válaszolva a következő tájékoztatást adom: Az egészségügyi kapacitásokra javaslatot tevő négyes bizottság a korábbi döntése felülvizsgálata során támogatta a kunhegyesi intézmény továbbj működését. A döntés megváltoztatásában szempontként szerepelt a földrajzi elhelyezkedés, az ellátandó terület és az ellátást nyújtó kórház távolsága. A fentiek alapján az intézmiény szülőotthonként való működését a jövőben is támogatom. Budapest, 1995. október 10. Üdvözlettel: Szabó György. A küldemény valami olyasmit akar mondani, hogy a hét környékbeli település szülő asszonyait, nőgyógyászati vizsgálatait ellátó létesítmény mégsem zár be. Már csak azért sem, mert a Tisza-menti kis községektől messze a kórház. Arról nem beszélve, hogy itt tavaly is 207 szülést vezettek le, az idén meg eddig 144-et. Irány Hatvan! Ottjártunkig Kunhegyesről 524 vasúti kocsi répa indult Hatvan irányba. Nem kérem, ez nem német brikett, hanem cukorrépa. Va- gonnyi hegyek álltak, állnak, majd tűnnek el viharos gyorsasággal arról a gyűjtőhelyről vagy rakodótérről, amely a vasútállomás szomszédságában didereg. Napi száz tonnától ezerig fuvaroznak ide kiszedett répafejeket a fürge Zetorok, pótkocsis teherautók: Tiszabu- ráról, Abádszalókról, helyből. Az idén a szállítási, szedési szezon szeptember 11 -én kezdődött, és ha az égiek is úgy akarják, november végére befejeződik. Létrik Endre vezető átvevő szerint eddig 524 vasúti kocsival ment el, és átvettek 20 ezer 845 tonnát. Mire az utolsókat rúgja a hónap, meglesz a 21 ezer tonna, márpedig a 21 a kártyában nyerőszámnak számít, így remélhetőleg meglátszik' az édes termék árán is. Mindezt csak azért írtam papírra, mert egyesek újabb cukoráremelésekről suttognak. Az oldalt írta: D. Szabó Miklós Fotók: Mészáros János és Kun Erzsiké Kunhegyesiek a vajdasági kunoknál Pontosan 210 éve, 1785-ben Kunhegyesnek 3 ezer 650 lakosa volt. A túlnépesedés, a tavaszi, őszi árvizek, a közterhek növekedése, a földtelenség miatt úgy döntött 950 lélek, hogy a jobb élet reményében Bácsfeketehegyre, vagy ahogyan másképpen is nevezték, Feketicsre költözik. így is lett: házakat építettek, földet kaptak, otthonra leltek, így letelepedtek. A feketicsi Kónya néptáncegyüttes Trianon óta ez a rész Jugoszláviához tartozik. A kapcsolat többször meg-megszakadt, de a hatvanas esztendőktől folyamatosnak mondható. Egyházi személyek, iskolások, egyesületek jönnek-mennek és Feketics négy és fél ezer lakosának a kétharmada most is magyar. Sőt nevében, nyelvében őrzi az ízes tiszai, kunos nyelvjárást. Elég az hozzá, egy autóbusznyi kun férfi, nő, iskolás utazott Feketicsre. A határon gyorsan átjutottunk. Ezt az országrészt, a Vajdaságot szerencsére elkerülte a háború. Biztos ami biztos, azért többször találkoztunk fegyveres rendőrökkel, ellenőrző katonákkal. A hangzatos nevű Jugoszláviai Ökumenikus Szeretetszolgálat Otthonában fogadtak bennünket, majd mindenkit elhelyeztek. A gyerekek néhány tanárral közösen együtt laktak, míg a felnőttek családokhoz kerültek. Én Kasza Lászlóék- hoz: a feleség jegyző, a férj traktoros a szövetkezetben. Két felnőtt lányukat már férjhez adták. Laciék az idén még csak novemberben kaptak fizetést. Igaz, a szövetkezet adott terményt, egy hízót is. Ezért tojótyúkokat tartanak, 160-at. A 120-140 napi tojást a háztól elviszik. Szóval a háború itt is érezteti a hatását, mert nincs pénz. De volt minden egyéb, mert vendéglátóink alaposan kitettek magukért. Enni-inni- való rogyásig, és aki nem vigyázott, elgázolták a maligán- fokok. Este a kultúrházban köszöntöttek bennünket, és a bemutatkozó estet, majd az azt követő kultúrműsort az Újvidéki Televízió egyenesben, élőben közvetítette. Szelekovszky István kunhegyesi és Pál Károly feketicsi polgár- mester röviden szólt a településükről, dr. Szabó Lajos hely- történész, iskolaigazgató, illetve Sárközi Ferenc nyugdíjas feketicsi tanár a kivándorlás okait boncolgatta. A remek estet megtekintette Huszár János, a belgrádi magyar nagy- követség titkára is. Másnap reggel Szilágyi Já- nosék portáján halálos szúrás történt. Aki elkövette: Nagy Kálmán tiszteletes, aki elszenvedte: egy százkilós hízó. Egyet nyikkant, ennyire tellett neki, és a tiszteletes úr máris átsegítette őkéimét az örök moslékos mezőkre. Itt húsos hurka a divat, ami azt jelenti, húst hússal raknak egybe a bélbe. Mit mondjak? Nagyon finom. Húsleves is volt, de errefelé a disznóvágáshoz nem csiga, hanem csíktészta illik. Itt az a szokás: csigalevest csak tyúkvágáskor főznek. Délelőtt kimentünk a piacra, majd délután kultúrműsor következett a színházteremben. Felléptek a feketicsi amatőr művészegyüttesek, remek táncosok, énekkarok, szavalok, a kunhegyesi srácok, lányok pedig előadták Klein Magda színdarabját, amely a feketicsi költözéssel, úttal, kirajzással (is) foglalkozott. Este a vacsora tizenegykor kezdődött, és bizony másnap ért véget. Vasárnap Nagy Kálmán mondott istentiszteletet a református templomban, mintegy háromszáz lélek előtt. Szólt az emberi kitartás, a hit erejéről, arról, hogy hiába választanak el bennünket határok: itt is, ott is magyarok, kunok élnek. És élni akarnak, még emberöltőkön keresztül. Majdnem elfelejtettem: közben a kultúrház előcsarnokban kiállítás nyílt a feketicsi amatőr művészek alkotásaiból. A búcsúebéden megjelent Kasza Pál, Szabadka városának polgármestere is, aki elmondotta: 1991 óta városából és környékéről 15 ezer magyar ment el, helyükre pedig ennyi szerb érkezett. Szóval folyik egyfajta etnikai tisztogatás, a magyar kormány hallgatólagos belenyugvásával. A hóvihar a határon ért bennünket, miután szívélyesen búcsúztunk a messzire szakadt, egykori kunhegyesiektől és környékbeliektől. Mi még átjutottunk: a szerbeknél percek alatt, bezzeg hazánkfiai jó két órát várakoztatták a buszunkat. Úgy tűnik, a gyorsaságot a magyar oldalon még tanulni kell. Végezetül mivel szeghetném be e rövid útibeszámolót? Köszönjük a felejthetetlen napokat és viszontlátásra feketicsiek! Hogy hol? Hát Kunhegyesen, valamikor jövőre... Jó hangulatból szemmel láthatóan nem volt hiány Iskolalétszám: harmincegy Láttunk egy mutatós iskolát: a bánhalmit. Egykoron felsősök is tanultak a modern termekben, mára a suli alsó tagozatossá szelídült. Oly módon, hogy a negyedikesek az elsősökkel, a másodikosok a harmadikosokkal vannak együtt. Két nevelő: Baranyiné Molnár Erika és Szabóné Bóta Henrietta vezetésével, míg délutánonként a napköziseket Kovács Imréné pallérozza. Ami a felsősöket illeti, ők legtöbben Kunhegyesre, a Kos- suthba járnak. A tanítás délelőtt folyik nyolctól egyig, utána ebéd az óvodában, majd a napközi következik. Hogy nem akármilyen alapokat adott ez a mini intézmény, mutatja: kikerültek már innen olyan diákok, akik később mérnökök, traktorosok, esztergályosok, tanítók, tanárok lettek. Húzd meg erősen! így ni - mutatja testnevelésórán a negyedikeseknek, elsősöknek Baranyiné Molnár Erika tanítónő Munkahely száztíz embernek Szaknyelven fogalmazva: így készülnek a nyílászárók A Bánfa Kft. Bánhalmának egy olyan üzeme, ahol mintegy száztíz embernek adnak munkát. A szakemberek zöme itt tanulta az asztalosság csínját-bínját, és fel- szabadulása után visszatért. Hogy honnan járnak ide dolgozni? Helyből, Kunhegyesről, Kenderesről, Fegyvemekről, Tisza- gyendáról, Abádszalókról, Tisza- szentimréről stb. Az éves árbevétel eléri a hétszázmilliót és faházaktól kezdve a tetőszerkezetekig, ajtókig, ablakokig szállítanak termékeket több mint száz partnernek, cégnek. Dombóvár, Pest, a Balaton környéke, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár; íme a lista töredéke. Emellett kereskedelmi tevékenységet is folytatnak. Noha ezek az „ember” hónapok az építkezéseket is takaréklángon tartják, amelyet ők is megéreznek, azért köszönik, élnek, megvannak, dolgoznak. És ez munka nélküli világunkban nem semmi. Kunhegyes környéki tanya, novemberi naplementében Papír- és írószerboltból bank Érdekes átalakítást végeznek az emberek az egykori papír- és írószerbolt környékén. A valaha szebb napokat látott, tisztes halántékú létesítmény remélhetőleg megint jobb napokat lát, mert ha hinni lehet az előrejelzésekben, ide költözik a Mezőbank Rt. a jelenlegi helyéről, az egykori állami gazdaság emeleti központjából. Gondolom, nem hiába, hiszen a cégnek száznál is több ügyfele van Kenderesről, Kisújszállásról, Ti- szagyendáról, Tiszaroffról, Abádszalókról, Tiszafüredről, Berekfürdőről és Karcagról. A lényeget majdnem elfelejtettem - a költözés valamikor december derekán esedékes. Gondolom, ezután is lesz majd itt papír. Csak nem füzet alakban, hanem pénz formájában
