Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-02 / 257. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. november 2., csütörtök Nyílt levél Lakos László földművelésügyi miniszter úrnak Tisztelt Miniszter Úr! Én, a 88. évem taposó, hadiárván csak hat elemit végzett, egyszerű, falusi parasztember messziről leveszem a kalapom Ön előtt (és az Ön gondolkodásához közel álló polgártársai előtt) azért a kijelentéséért, hogy a mostani, le­hetetlenül összekuszált földtörvényt módosí­tani, egyszerűsíteni kell(ene). Nem sorolom fel azokat az- eléggé el nem ítélhető kötöttségeket, amelyekkel a magyar parasztságot megbilin­cselték. Hiszen azokat - kijelentéseiből ítélve - Ön is éppen olyan jól tudja, mint én és a hoz­zám hasonló paraszt honfitársaim, akár mint egyénileg gazdálkodó, akár termelőszövetke­zetben dolgozó tag vagy alkalmazott. Nekem már kevés időm van hátra. Minden pillanatban értem jöhet a Kaszás. Ebbe bele is törődtem. Az embernek az a sorsa, hogy ha született, meg is kell halnia. Éppen ezért szeretném minél hama­rabb áttanulmányozni tervezetét, hogy gyerme­keimmel, unokáimmal, dédunokáimmal - ösz- szesen húsz tagból álló családunkkal megis­merhessük azt. Arra kérem Miniszter Urat. hogy egy dolgot vegyen figyelembe. Mi igazi magyar emberek vagyunk. És hát... nagyon fájna és mélységesen elítélnénk, ha törvénytervezete alkalmazkodna a jó múltkori országgyűlési határozathoz, melyben százkilencvenkettő honatya arra sza­vazott, hogy a magyar föld, a rajta lévő 500 fe­jőstehénnel, 450 vemhes üszővel és 400 üsző­borjúval egyetemben idegen kezekbe került, és ezt ők törvényesnek tartják. A magyar nép ezt nem hagyta jóvá. Nem bízta meg a megválasz- tottaikat ezzel a cselekedettel. A leghatározottabban kérem a Miniszter urat, hogy ne csatlakozzon az említett honatyákhoz, és ha még nagy áldozatot is kell hoznia, ne ve­gye bele a törvényjavaslatba, hogy a hőn szere­tett, drága magyar hazánk földje idegen ke­zekbe kerüljön. Magyar honfitársaink éppen elegen vannak, és van bennük annyi hazaszere­tet, annyi akaraterő, szellemi tőke és annyi szorgalom, hogy megfelelő mezőgazdasági irá­nyítással még azt a félmillió hektárt is meg tudja művelni, amely a szerencsétlen mezőgaz­dasági reform végrehajtása idején parlagon he­ver mind a mai napig. Ugyanúgy ki kell zárni a termőföldvásárlásból azokat a pénzmágnáso­kat, akik nem vállalják a saját erejű gazdálko­dást. Egyéb, magas hozamokat biztosító elfog­laltságuk közben csak a pénzüket akarják föld­birtokba fektetni. Id. Kanta Gyula, Berekfürdő „Gyümölcsöző” vacsora, bál A kunhegyesi Rákóczi úti óvoda fennállásának 40. év­fordulója alkalmából október 21-én jótékonysági vacsorát szerveztek - kaptuk a hírt a minap a „Gyermekeinkért” Alapítvány kuratóriumának tagjaitól, valamint az óvoda dolgozóitól. Ezúton is köszö­nik mindenkinek, aki pénzzel, adományaival, munkájával, a vacsorán való megjelenésével elősegítette az est sikerét. A bevételt a gyerekek játékesz­közeinek bővítésére, kirándu­lásokra fordítják. Az aprósá­gok, ha nem is voltak a vacso­rán, mindenképpen jól jártak. A törökszentmiklósi Hu­nyadi úti óvoda „Süss fel nap” Alapítványa egy nappal ko­rábban, október 20-án jóté­konysági szüreti bált rende­zett. Bajusz Katalin alpol­gármesternő volt a fővédnök. Neki s a seregnyi támogató­nak (is) köszönik a segítséget, amivel garantálták a bál sike­rét. Családias kerti-parti Második éve rendezzük meg a Játszóudvart óvodánkban, amely­nek kettős célja van: együtt játszhasson a szülő, a nevelő és a gyermek. A másik (nem titkolt) szándékunk, hogy a bevételből bő­vítsük, felújítsuk játékainkat. Az óvónők jegy hónapig ft kabalákat, a fakanálbábokat, a sókerámiat, a similabdát, a zsákba­macskát, amelyeket meg lehetett vásárolni. A szülők a büfébe hoz­ták adományaikat: finom süteményeket, szörpöt. A köszöntő után az óvoda dolgozói bemutatták a Kiskakas réz- garasát. Ezután játszott - mindenki! Az udvarunkon egyik helyen a népi kézművességgel, korongozással, agyagozással volt mód is­merkedni. Formázhattak tányért, díszíthették különböző termések­kel, magvakkal. Odébb a régi idők játékszereit készíthették el ki­csik és nagyok az óvónőkkel közösen - csutkaszárból, csuhából, kukoricából, mákgubóból. „Születtek” babák, hegedűk, létrák, ge- reblyék, ökrös fogat stb. - ki mit gondolt ki, mit akart hazavinni. A harmadik helyen fonalból különböző formákat és kitűzőket alkot­tak. A szülők és a gyerekek mindent ki akartak próbálni, így cseré­lődtek a résztvevők a játékhelyeken. Közben fogytak a büfében a finom falatok, kiürültek a tálcák. Felnőtt és gyermek egyaránt jól érezte magát ezen a délutánon. Mindenkinek köszönöm, aki bármit tett, hogy a kunmadarasi Kál­vin úti óvodában örömteli lehetett az idei Játszóudvar. Hernek Gáborné, tagóvoda-vezető Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné Vevőszédítő (Jó lesz vigyázni!. . .) Túrkevéről érkezett a levél, névvel, címmel. Rövidítve kö­zöljük - tanulságként. Szeretném az önök segítsé­gével másokkal is megismer­tetni, hogyan lehet valaki sike­res vállalkozó egyre szegé­nyedő hazánkban. Építkezünk. Férjem készülő házunknál tevékenykedett, amikor egy ismerős autó állt meg a porta előtt. A párom fel sem ocsúdhatott még a megle­petéstől, már tudta, milyen elő­nyös megrendelést köthet új otthonunk redőnyeinek elkészí­tésére. Az ügynök megmért egy-két ablakot, majd közölte: jobban járunk, ha átlagot szá­mít, és darabonként 6000 forin- g, .„tén-Jeh^/^ mcgr.eöck|%t,.' Férjem szabadkozott: ne írjon semmit, meg kell beszélnie ve­lem, egyébként se szokott pénzzel járni az építkezéshez. Ha aktuális lesz a dolog, majd jelzi! Aznap este osztottunk-szo- roztunk. Túl sok nekünk a 3000 forint a redőny négyzetméteré­ért. Ennyire jött ki az árajánlat alapján az „előnyös” üzlet. Milyen a sors? Másnap este megjelent ügynökünk: fizessük ki azt a 6000 forintot, amelyet helyettünk (?!) „legombolt”; a neje már nagyon haragszik. Se köpni, se nyelni nem tudtunk a meglepetéstől. Mi nem adtunk neki megbízást, nem írtunk alá semmit. Még csak a gondolattal barátkoztunk. Az ügynök erős- , ködött: neki kell a pénz. Meg is fenyegetett bennünket, hogy bí­rói úton fogja behajtani, sőt bemegy a férjem munkahelyére és letiltatja. (?!) Tudom, nagyot hibáztunk, nem küldtük el rögtön, végig­hallgattuk. Ám sokat tanultunk az esetből. Ezentúl nem enge­dünk be senkit. Bezárjuk a ka­put, elengedjük a kutyát! Telje­sen elzárkózunk a világ elől, Nem nézünk rá a polcokon so­rakozó árukra, nehogy valame­lyik eladó félreértse tekintetün­ket, és behajtsa valaminek az árát rajtunk. Véleményem szerint egy megállapodást, megrendelést alá kell íratni a „kuncsafttal”. Lehet, hogy az ügynök odaha­misította a nevünket? Ebben az országban már semmin sem le­het csodálkozni. * fi (megy az ember Szolno­kon (vagy bárhol?) a megszo­kott, kedvenc pékjéhez. Mindig csak egy jó nagy szeletet kér az ízletes kenyérből. Nem annyira egészséges, de a frisset szereti. Sokallja az árát. Megméri ott­hon. majd igazsága reményé­ben visszamegy a pékhez. Hi­ába. A főnöknő is „úgy" mér, ahogy a beosztott... A kedves vevőnek nincs igaza. Mehet haza, borogathatja a beteg szí­vét, amelyet mellesleg nagyon felzaklatott az eset... Azt a bizonyos szelet kenye­ret mi is megmértük. A mérleg nyelve a 14-15 deka között bil­legett. Kénytelenek vagyunk egyetérteni kisnyugdíjas olva­sónkkal: ha ilyen kis tételnél 150 forinttal „túlszámoltak'' nála, megeshet másnál is... Nem? Hány vevő fordulhat meg naponta annál a péknél? Ren­geteg. Sok kicsi pedig sokra megy... Küldjön egy képet! Pipogya ponty A családom, barátaim tudják, hogy szenvedélyesen szeretek horgászni. Ezért (is) nagyon szívesen megyek a feleségem Szolnokon élő szüleihez. Olyankor ugyanis módom van az élő Tiszán hódolni hobbimnak. Az idén nyáron is anyósoméknál vakációztunk. Július 22-én felejthetetlen élményben volt ré­szem. A képen látható 96 centiméter hosszúságú, 24,6 kg-os pontyot fogtam. Az a pipogya pikkelyes - legnagyobb örö­mömre - hagyta magát két szem főtt kukoricával csalira (palira) venni... Zelenák Géza, Orosháza Kiszolgáltatott lakástulajdonosok 1. Szolnok, Aranyi Sándor út 20. Tízemeletes épület. A lakástulaj­donosok egyre kevesebb pénzükből- fizetik (fizetnék) a közös költséget. Természetesen várnak is érte valamit. Nem többet, csak ami jár! Például szeretnék, ha a lift mindig jó lenne. Nem vi­tatják, kétségkívül egészséges a testmozgás, de azért az idős em­berek, a kisgyerekes anyák - csemetéjükkel, teli szatyrokkal -, óvodások, kisiskolások csak ne másszák a lépcsőket egészen a ti­zedik emeletig két-három hetenként. Ilyen gyakorisággal „mondja be az unalmast” ugyanis a lift. Azt is elviselnék, ha a lépcsőházban mindig lenne világítás, de hát sajnos, emiatt is gyakran háboroghatnak. Van ugyan házmester, akit a közös költ­ségből fizetnek, de ő könnyen kiveti nyakából a tennivalókat - írta egy ott lakó olvasónk. Röviden, rendre elintézi a reklamáló- kat: !.,- A lakás^ulajdqpp.soK mind­egyike tudja (de hát ez nem az ő feladatuk): szólni kellene pél­dául a liftszerelőnek, meg kellene nézni a biztosítékot, olykor ki­cserélni az izzót... A fűtés körül is akad galiba, „természetesen” arra is van magyarázat: Tessék megvárni, amíg a pincéből „fel­jön” a meleg a felső emeletre... Levélírónknak eszébe jutnak azok a nyugati filmek, amelyek­ben azt látja: egy többlakásos házban értelmes, tiszta, hozzáértő szakember a portás vagy a házmester... Csakhogy mi Magyaror­szágon élünk - eszmél... És ez nem is olyan egyszerű dolog! 2: Szolnok, Kossuth tér 3. Huszonnégy lakástulajdonos. Évek óta hadakoznak hiába a Fáy András Lakásszövetkezet vezetőségével. Egyik sérelmük, hogy tavaly áprilisban a küldöttgyűléssel jogsza­bály-ellenesen - visszamenőleges hatállyal - szavaztatták meg a költség-hozzájárulásokat, amelyről a kiadott értesítés nem tartal­mazza a jogorvoslati lehetőséget. Tanácsot már kaptak: fordulja­nak a bírósághoz. Ki érti ezt? Van, akinek feladata lenne a tulajdo­nosok érdekképviselete. A lakások udvar felőli részén két ereszcsatorna megrongálódott. Az e ikből lefolyó víz lakás falát áztatja, a másik pedig több mint három éve a lépcsőházét, annyira, hogy a belső lépcsőházi részen több mint három méter hosszan már a vakolat is lehullott. Minél tovább halasztgatják rendbehozatalát, annál több pénzbe kerül - vélekednek a lakástulajdonosok. De ennél többre nem jutnak! * A fenti észrevételekre mind a Széchenyi István, mind a Fáy András Lakásszövetkezet válaszát szívesen közöljük e helyen! A magyar munkásoknak csak morzsák maradnak Minden jelentős évfor­duló alkalmából megem­lékezéseket tartunk. Most, közeledve 1996- hoz, ritka ünnep előtt állunk. A millecentenárium éve következik! Ilyenkor számot vetünk múltunk­kal, jelenünkkel, de leginkább jövőnkre tekintünk. Az ezeregyszáz év alatt oly sok mindent meg­szenvedett szegény hazánk. Igaz, voltak évtizedek, amikor sok embernek volt biztonsága, jövőképe. De mi történt az elmúlt években? Lerombolták az egykor virágzó mezőgazdaságunkat, iparunk javát: az élelmiszeripart, a híradástechnikát, a kohászatot, a bányászatot. Jelenleg a gyógyszeripar szétveré­sén „fáradoznak”, s talán ez a legtragikusabb. Az energiaipar és sok föld tulajdonlási joga került - és kerül(het) még - idegenek, külföldiek kezébe. Mi ez, ha nem az ország eladása, a magyar emberek tömegének elárulása, becsapása? Nemzetünk teljes kiszolgáltatása idegen hatalmaknak. Veszélybe ke­rült a magyarság jövője. Nemzeti jövedelmünk na­gyobbik része az idegen uzsorások, hitelezők és tő­kések zsebébe vándorol, a magyar munkásoknak csak morzsák maradnak. Pénzügyekben is olyan bilincsben vergődünk, mint a világbanki hitelek, de egyéb hiteleket is em­líthetnénk. Már csak ezen pénzügyi hatalmak utasí­tásait hajtjuk végre a magyar gazdaságban. De nem különb a helyzetünk az írott sajtónál sem, itt is a külföldi tulajdonosé a döntő szó. Szólnunk kell a munkaerőpiacról, a munkahe­lyekről. Ez a kis ország milliónyi polgárának nem tud munkát, megélhetést, jövőt biztosítani. Fiatalja­ink többsége - akik kikerülnek az iskolából - nem talál munkahelyet. Az alkotó munka helyett henyé­léssel, csavargással tölti idejét. Vagy törvényt szeg! De beszéljünk a nagyon értékes szürkeállományról, amelynek jelentős része megélhetés híján kényte­len külföldre távozni. Nagyon fájó pont. hogy ha megszűnik az ötvenen túli emberek munkahelye, vagy létszámfölöttiek lesznek, nem tudnak újból elhelyezkedni. Minden intézkedés, ami az elmúlt öt-hat évben történt, a bérből és fizetésből élőket sújtotta. Bennünket meg sem kérdeznek. Ha vélet­lenül megteszik, akkor a válasz: nem lehet, nem bírja a gazdaság. Beszéljünk az egészségünkről. Van itt egész­ségügyi ellátás? A gyógyszerek árai az égbe szöknek; a patikát csak a munkások és a nyugdí­jasok nem tudják megfizetni? Nézzük a fogásza­tot. Egy fogtömés 1200-1500 forintba kerül, egy fogpótlás súlyos ezrekbe. Azt hiszem, hogy jelen­leg Magyarországon tisztességes munkaviszony­ból ezt nem lehet megfizetni. És akinek még tisz­tességes állása sincs? Igaz, a foghúzás majdnem ingyenes, s előnye, hogy nem tudjuk majd az en­nivalót megrágni. Ezért csak iszunk. Kérdés, hogy mit? Vizet, tejet, sört? Egy köbméter víz 100 forintnál is többe kerül, a tej litere 50-60 fo­rint, a sör 50-80 forint üvegenként. Leszokunk az evésről, az ivásról. Csak akkor meg úgy járunk, mint az egyszeri ember lova: mire leszokott volna, feldobta a talpát. Ám ebből is haszon kere­kedhet: nem kell nyugdíjat folyósítani. Tovább lehetne sorolni a szülőotthonok bezá­rását, a születések nagymérvű csökkenését. Az oktatási rendszerünket már fel sem hozom. Olyan rendszerű oktatás kezdődött el, hogy aki tud fi­zetni, az tanul(hat), aki nem?... Közben iskolákat, óvodákat zárnak be. Miképpen lesz, ha a még éppen dolgozó ma­gyarpolgár nem léphet fel anyanyelvén a jogaiért.' nem csak külföldön, de lassan már itthon sem, hisz a munkahelyek többségi tulajdonjoga külföl­dieké. A tőkés nem ért meg minket, de nem is ér­dekli, mi fáj nekünk. Hogyan lesz ez a mi kis országunk - a benne élő nagyszerű emberekkel - önálló és szuverén, semleges ország, ha a függetlenség helyett újra idegen (és ismét nyugati) bakancsok tiporják földünket, idegen repülők portyázzák légterünket. Ki kell nyilvánítani nemzeti szuverenitásunkat, függetlenségünket. Azt, hogy békében akarunk élni minden szomszédunkkal és minden néppel. Ezért nem kell nekünk a NATO és más katonai tömb az országunkban. Végre a gazdaság fellendítésére kellene fordítani erőnket, de nem az IMF által „vezérelt” gazdaság- politika szerint, mert az az elnyomorodás, a gazda­ság teljes szétesésének útja, mást kell tehát válasz­tani. Azonnal le kell állítani a restrukciós folyama­tot, az eddigi legsúlyo­sabb következményüket korrigálni! A „szociális háló” már nem segíthet. Szükséges a belső államadósság, a költségvetés terheinek lényeges csökkentése. Haladéktalanul tárgyalást kell kezdeni a nemzetközi adósságterhek mérsékléséről. Véleményem szerint a privatizációt azonnal le kell állítani, a korábbiakat körültekintés­sel felülvizsgálni és mielőbb lezárni. A „válságmenedzselés” helyett gazdaságfejlesz­tési programra van szükség. Ä gazdaság összes - még meglévő erőforrásainak számbavételével a termelést emelő, a foglalkozást növelő, az életszín­vonalat javító, a belső és külső piacot fejlesztő, a külkereskedelmi mérleget kímélő átfogó, mintegy 2-3 évre szóló fejlesztési programot kell kidol­gozni. E program átfogó, összehangolt, nagy verti­kumot felölelő tervekben, „projektekben” konkre­tizálódjon. Ilyenek lehetnek: a mezőgazdaság, a gépipar, a gyógyszeripar, energiaágazat, közleke­dési komplexum, vegyipar, lakás, jóléti infrastruk­túra fejlesztését szolgáló ágazatok. A politikusainknak nem a gyűlöletet kell szíta­niuk, hanem e szorgalmas magyar népnek perspek­tívát mutatni, munkát, megélhetést biztosítani. Csakis így lehet népünknek becsületes megélhe­tése, fiataljainknak értelmes, biztató jövője. 1996-ban csak úgy ünnepelhetjük tiszta szívvel a magyarságunkat, államiságunkat, nemzeti szuve­renitásunkat. ha a magyar nép azt mondja, hogy ezért érdemes volt dolgozni, tenni. Kántor István, Szolnok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom