Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-11 / 239. szám

1995. október 11., szerda Telefonos Hirdetésfelvétel: 56/424-924 11. oldal Aleko, Tavria és Piaggio Szolnokon is kapható Az országban ma legolcsóbb személygépkocsi forgalma­zását kezdte meg a szolnoki Turucz és Turucz kft. A keleti gyártmányú kisautó, a Tavria mellett társa, a nagyobb Aleko fizetésekor sem kell egymilliónál nagyobb összeget letenni az asztalra. A harmadik újdonság, az olasz össze­szerelésű, de Daihatsu motorral hajtott kis furgon, a Pi­aggio ára szintén meglepően olcsó. A három gépjármüvei a cég a kisebb pénzű, de a motorizációt nem nélkülözhető vállalkozókat célozta meg. Az újdonságok a szolnoki Turucz és Turucz Kft.-nél A Tavria „étvágya” 4,5 liter, korszerű kivitelű kisautó. 1100 köbcentis motor hajtja. Többféle változatban árul­ják: katalizátoros, Lux és Van (áruszállító) kivitelben. Bruttó ára 709 ezertől 750 ezer forintig terjed. A Van áfája visszaigényelhető, és így csak 550 ezerbe kerül. Kifejezetten jó vétel moz­gáskorlátozottaknak, hiszen utalványra és 30 ezer forin­tért már el is vihető. A többi részletet havonta kell fizetni. Mozgáskorlátozottaknak át is tudják alakítani. Az Aleko szintén keleti márka. Pick up és ötszemé­lyes gépkocsi változatban árusítják. Bruttó ára 900 ezer forint. Az olasz Piaggio szintén most került a Mártírok útja 241a alatti telephelyre (tele­fon: 56/421-085). Hihetetlen, milyen széles körben használ­ható. Ha kell, darus, létrás, hű­tőkocsis kivitelben is kapható. Mozgássérültek szállítására kiváló, mert belsejébe lifttel emelhetők be a kocsik. Ara 1.1 millió, áfa nélkül. Mindhá­rom jármű részletre, jó feltéte­lekkel vásárolható meg. A Turucz és Turucz Kft. egyébként nem most kezdte az autók forgalmazását. Az új­donságokon kívül foglalkoz­nak használtautó-kereskedés­sel is, és természetesen szervi­zeléssel is. Mindenféle autó javítását, műszaki vizsgára való felkészítését, környezet­védelmi vizsgálatát (zöld kár­tya) elvégzik korszerű műsze­reikkel. Persze, a már futó Aleko, Tavria, Piaggio gépko­csik teljes körű szervizelését is elvállalják. A Turucz és Turucz Kft. más újdonsággal is szolgál. Nem régóta kapható náluk a német Glasurit autófesték, amelyből 40 ezer féle színt tudnak kikeverni. A Glasurit minőségét mi sem jelzi job­ban, mint hogy a Mercedes Benz és a BMW beszállítója. A szervizben hamarosan fel­szerelnek egy Glasurit-festő- kabint. Üzembe állása egy hó­napon belül várható. , A Glasurithoz kiegészítő felszerelések kaphatók, min­den, ami a festéshez, az előké­szítéshez kell, itt megvehető. Nem is akármilyen márkané­ven. A 3M ugyanis szintén vi­lágszínvonalú termék. Októ­ber 18-án fényezőknek szak­mai napot is tartanak ezek használatából. Tóth András A Glasurit boszorkánykonyhája Irhák és panofixek kedvezménnyel a kunszentmártoni Pannóniából Hölgyek öröme és ékessége: a szőrmebunda A hölgy fittyet hány a hirtelen jött hidegnek. Könnyű bundá­ban lépeget a járdán. Elegáns, finom, kihívó, kacér, sportos, lezser, vidám, ünnepélyes és még ki tudja, hányféle jelzővel il­letik magukban, utána fordulva a férfiak, attól függően, mi­lyen színe, fazonja van a szőrmének, hogyan hordja, viseli azt a szebbik nem. A kunszentmártoni Pannónia Szőrmekiké­szítő-, Konfekció- és Kereskedelmi Rt. október 20-án meg­kezdi hagyományos őszi-téli kedvezményes szőrmevásárát. Mert a bunda - a női ruhatár ékszere - örök divat. A ’91 óta részvénytár­sasági for­mában mű­ködő, 340 al­kalmazottat foglalkoztató cég - amely a szőrmegyártás magyarországi fellegvára - mintaboltjában hétfőtől pén­tekig, 7-15 óra között lehet megcsodálni és megvásárolni a gyár késztermékeit, a kabá­tokat és egyéb bőrárukat, szőrmeipari kiegészítőket (kesztyűket, sapkákat, öveket, szőnyegeket, lakásdíszítő tár­gyakat). Természetesen nem csak a hölgyek számára árusí­tanak, férfi- és gyermekkon­fekcióból is széles a választék.- Cégünk fő profilja - tá­jékoztat Varga Pál vezér- igazgató - a juh- és bárány­bőrök kikészítése és feldol­gozása panofix- (gold lamm) és irhatermékekre, valamint különböző szőrmeipari áru­féleségekre. Kabátjainkat már a világ 28 országában ismerik és vásárolják. Nyolcvan százalékban ex­portra gyártunk, de állan­dóan szem előtt tartjuk a bel­földi piac igényeinek kielé­gítését. E nem csekély nemzetközi sikert egyedülálló termék- minőséggel érte el a szűcs­mesterség legjobb hagyomá­nyait felhasználó kunszent­mártoni gyár. A panofix- gyártás például több mint 50 A szőrmegyár Kunszentmárton nyugati határában, Cserkeszőlő után, a Hármas-Körösön innen található éve magyar szabadalom, melynek népszerűségét a vi­lágpiacon az elmúlt évek re­cessziója sem csökkentette. Az elmúlt 15-20 évben a hazai kereslet főként irha­termékekre korlátozódott, ám a Pannónia nem feledkezett meg a panofixtermékek szín­skálájának folyamatos bőví­téséről és a modellek világ- színvonalú kidolgozásáról. Évek óta közkedvelt már az ősszel kezdődő és követ­kező év márciusáig tartó ár- engedményes vásárunk - mondja Tálas Zsuzsanna ve­zető. Az irha- és panofixter­mékek vásárlása után adott engedmény mértéke 20-tól 30 százalékig terjed. Decemberig minden második hét végén, azt követően minden hét vé­gén különleges kedvezmény­nyel igyekszünk vásárlóink­nak kedveskedni. Áruválasz­tékunkat bővítettük a nappa bőrárukkal és a vadbőr termé­kekkel. A többhetes engedményes vásár részleteiről, a heti aján­latról lapunkból folyamatosan tájékozódhatnak olvasóink. A cég mintaboltot a kunszentin kívül Egerben és Budapesten, a Teréz körúton is működtet. PANNÓNIA Rt. Kunszentmárton Tiszakürti u. 2. Tel.: 56/461-565. Az apróhirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfe­leinktől készen kapjuk. Ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. ÁLLÁST KÍNÁL ® DINAMIKUSAN fejlődő nagykereske­delmi cég keres fiatal, agilis munkatársakat 28 éves korig. Érdek­lődni: 56/423-295 tele­fonszámon, 16-20 órá­ig. * 89823/1T* JÓL jövedelmező, otthon végezhető má­solási munkát aján­lok, Heti kereset 4- 5.000 Ft. Válaszborí­tékért tájékoztatom. ,,Szere ncse-89837” jeligére a kiadóba. *89837/1K* TAKARÍTÓNŐT ke­resünk egyműszakos munkarendbe. Szolno­kiak jelentkezését várjuk a Hotel Tisza Kft. Szolnok, Ver­seghy park 2. szám alatt az üzletvezető- nél. *89890/1K* ÁLLÁST KERES TÁVKÖZLÉSTECH­NIKAI hálózatszerelő (léges, kábeles, átvitel­technikai) sok éves gyakorlattal, B-C jogo­sítvánnyal Szolnokon vagy környékén állást keres. „Lakástelefon van-89772” jeligére a kiadóba. *89772/2K* ® B kategóriás jogosít­vánnyal rendelkező 26 éves, jó megjelenésű, érettségizett fiatal­ember anyagbeszerzői, áruterítői állást keres. Hosszú távú együttmű­ködés, megbízhatóság. Ajánlatokat 56/372-295 telefonszámra kérjük. *89792/2T* _________ M UNKÁT keresek áru­forgalmi, középfokú, kis­vállalkozó gazdasági ügy­intézője végzettséggel. „Martfű-89906” jeligére a kiadóba. *89906/1K* MEGBÍZHATÓ mun­kakörben dolgozott, számítógépes gyakorlat­tal is rendelkező, érett­ségizett fiatal nő állást keres. „Korrekt-89862” jeligére a kiadóba, vagy telefon: 56/424-091, 17- től 19-ig. *89862/1K* ALBÉRLET KERESEK kiadó há­zat vagy zöldövezeti lakást a Kertváros­ban, vagy a belvá­rosban hosszú távra: amely legalább 2 szobás, gázos, tele­fonos. Ajánlatokat a 60/354-888 vagy 56/377-055 telefonra kérek. *89863/1 K* ® SZOLNOK, Baross Gábor 49. alatt 1. emeleti, 35 négyzet- méteres, összkomfor­tos lakás bútorozatla­nul hosszú távra ki­adó. Telefon: 56/420- 054. *89880/ 1T* LAKÁSCSERE LOVAS István úton 2 szoba étkezős, hideg­meleg vízórás, telefo­nos lakást cserélnék 3 szoba + étkezősre rá­fizetéssel, vagy elad­nám. Érdeklődni: 56/424-043 telefonon. »89674/2K* ZAGYVARÉKASI másfél szobás, gá­zos, központban lé­vő lakásom újszászi- ra cserélném, vagy eladnám. Érdeklődni este 56/366-446. *89801/1 K* OKTATÁS ®ANGOLTANÁRT keresek sürgősen ötödikes fiam mel­lé hosszú távra, he­ti 1-2 alkalommal. Érdeklődni: 56/420-054 üzenet- rögzítő, visszahí­vás. *89879/1T* TÁRSKERESÉS ® VÁRJA Önt az ELIT TÁRS KÖZ­VETÍTŐ! Nálunk mindenki megtalálja a párját. Érdeklődni naponta 14.00-től 20.00-ig az 56/414- 100-as telefonszá­mon. »89532/2T* PÉNZPIAC KÁRPÓTLÁSI jegy 370.000 Ft érték­ben - abonyi - el­adó. Érdeklődni: 1 8 óra után 56/342- 424 telefonszámon. *89831/1K* Immár másfél éve a szolnoki és Szolnok környéki befektetők szolgálatában: CENZOR BRÓKER KFT. • kárp. jegyek. MÓL-részvények adásvétele • tőzsdei részvények bizományosi adásvétele • diszkont kincstárjegyek jegyzése • egyéb részvény- és kötvényjegyzések • tanácsadás, kisbefektetői tanfolyamok SZOLNOK, Baross u. 50., telefon: 56/373-444 A PHARMASOL Rt. privatizációs pályázatát ÉRTÉKELŐ BIZOTTSÁQ a PHARMASOL QVÓQVSZERQYÁRTÓ ÉS QYÓQYSZERKERESKEDELMI , RÉSZVÉNYTÁRSAS ÁQ teljes vagyonát megtestesítő teljes részvénycsomagja 95.8 °/o-ának értékesítésére kiírt pályázati felhívásának határidejét 1995. október 9-én 16 óra helyett, meghosszabbítja 1995. október 16-án 16 óráig. A pályázati ajánlatoknak a fenti időpontig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnökének titkárságára kell beérkezniük. Cím: 5000 Szolnok, Kossuth Lajos u. 2. szám. Telefon: 56/420-314. A pályázatról további információt ad: dr. Kapitány István vezérigazgató, Szolnok, Nagysándor József u. 39. Telefon: 56/422-302, 5Ó/377-711. Fax: 56/426-139. *89908/1H* VISZONTELADÓK, FIGYELEM! Ö A YES KFT. ÉDESSÉG NAGYKERE tovább bővítette áruválasztékátl co I Ezentúl nemcsak az édességet, hanem a kávét is nálunk szerezheti be rendkivUl kedvező áronl ■'T O C4-WIENER EXTRA 250 g 213/60 Ft Égé- EDUSCHO dupla 250 g 235,60 Ft- Paloma 250 g 268,30 Ft a) §- Omnla 250 g 367,30 Ft § o- Karaván 250 g 311 Ft a>- Balaton szelet 21,70 Ft o- Tempo szelet 17,30 Ft o- Boci csoki 100 g *89894/1H* </> GYÁSZHÍREK Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen testvérünk. ÖZV. CSERTA ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. *89314/lK* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik férjem FARAGÓ SÁNDOR temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a Tüdőkórház or­vosainak és ápolóinak, akik segítették a szenvedését enyhíteni. Gyá­szoló család. **89681/1K* Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, édesapánk és nagyapa ID. KALAMÁR GYÖRGY temetésén megjelentek, jelenlétükkel és virágaikkal ezúton fejezték ki az iránta érzett tiszteletüket. A gyászoló család. *89693/1K* ® Megemlékezés MAJZIK ISTVÁNNÉ (született: Varjú Irén) halálának I. évfordulójára. Soha nem feledünk. Emlékezik szerető férje, két lánya és családja. *89867/lT* ® Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy GULYÁS JÁNOS (anyja neve: Kovács Erzsébet) életének 75. évében elhunyt. Temetése 1995. október II-én. 8.30 órakor lesz az újszászi temetőben, idős­korúak Szociális Otthona. Újszász. *89887/lT* MEMENTÓ Fájó szívvel emlékezünk ID. UTASI SÁNDOR halálának 1 évfordulójára. Gyászoló családja, Törökszentmiklós, Ti- szatenyő. *89964/1H* o1" NYUGATI-JAPÁN-SKODA­OQ ? LADA alkatrészek 52-s* O E t_o KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉSE. < > Viszonteladóknak, autószerelőknek kedvezmény.-UI ° í— m Tel.: 56/422-275,06-30/431-433. HOLLAND KILÓS TÚRI Szolnokon, a Helyőrségi Klubban (Táncsics u.) 1995. október 12-én, csütörtökön 8.00-17.00 óráig. Várjuk kedves vásárlóinkat! •a Szerencsejáték Néplap előfizetőknek! ^ -:í S^TT'A’v. ,-■? _ Hetente egy előfizetőnket megajándékozzuk. s A nyertes ELŐFIZETŐI KÓDJÁT alkotó számokat ' közöljük héttőtől péntekig. Érdemes előfizetni, mert reggelente olcsóbban jut _ e gy informativ laphoz és még nyerhet is! ! ° %­-----------------------------------------:--------------------------------------­AZ ÖN NYERŐSZÁMA? GOLF CENTER a gazdák áruháza Fóliák, rotációs kapák, szerszámok, szerelvények, szivattyúk, hűtőszekrények, villanybojlerek, virághagymák y GOLF CENTER Szolnok, Vércse út 17. (autóklub mellett) Tel.; 423-241, 423-324

Next

/
Oldalképek
Tartalom