Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-09 / 237. szám

1995. október 9., hétfő A Szerkesztőség Postájából i 5. oldal Lesz a „Százlábún” (is) kerékpárút Október 2-án Szolnoki bicajospanasz címmel közöltük I. L. szol­noki olvasónk észrevételeit. Idejében szól - írta többek között hogy a Százlábú híd (hivatalos nevén Ártéri híd) felújítása kapcsán gondoljanak az illetékesek a kerékpárosokra, a gyalogosokra is. Gondoltak! S ezt dr. Bede János, a Szolnoki Közúti Igazgató­ság igazgatója leveléből tudjuk. ... A Szolnoki Közúti Igazgatóság és Szolnok városfejlesztési irodája közösen próbálja javítani a kerékpárosok közlekedését a városban. Van a városnak kerékpárúthálózat-tanulmányterve, mely tartalmazza a kerékpárút-átvezetést a régi Tisza-hídon és az Artéri hídon is. A teljes program megvalósulása természetesen pénzügyi lehetőségek függvénye. Ezzel együtt a Közúti Igazgatóság az Artéri híd javításával egy időben magán az Artéri hídon meg­oldja a kerékpárút kialakítását. Az Artéri hídra való kerékpáros feljutás, valamint a nagy Tisza-híd és az Artéri híd közötti útsza­kasz kerékpárútprogramja ugyancsak a pénzügyi lehetőségek függvénye. Tervezzük, hogy a nagy Tisza híd felújítása során - amely a közeljövőben sorra kerül - megoldjuk a kerékpáros-közle­kedés gondjait is. Parkolás: tetszés szerint... Egy-két gondolatot fűzök azon cikkeikhez, amelyek az utóbbi időkben egészségünk megóvá­sával kapcsolatban jelentek meg. Sokszor, sokan bírálták a szolnoki, úgynevezett KGST- piac joggal kifogásolható kör­nyezetét. Ez egyrészt a nem. megfelelő parkolási módra ve­zethető vissza. A környéken el­uralkodott, hogy a gépkocsi-tu­lajdonosok maguk választják meg a parkolási helyet: ki-ki tet­szése szerint áll le gépkocsijá­val. És mindezt tehetik hosszú évek óta, hiszen az égadta vilá­gon senki sem tesz ellene sem­mit. így teljesen jogosnak vélem a környékről érkező kifogáso­kat. Névetségesnek tartom, s egyben felelőtlenségnek azt a magatartást, ami szerint az ille­tékesek ilyen semmiségnek tűnő dolgot évek óta nem képesek megoldani, már ami a parkolást illeti. Talán meg lehet kockáz­tatni ennyi idő után, hogy nem a legmegfelelőbb személyek le­hetnek azokon a posztokon, ahol az egészségünk biztonsága, megőrzése (lenne) a feladat. Jó lenne, ha aldre mindez tar­tozik, nagyon gyorsan intéz­kedne, hiszen ez még csak nem is pénzkérdés, csupán hozzáál­lás, jóindulat, valamint az egészségügyi szabályzatokban rögzítettek betartatása szüksé­ges hozzá. Városunk tekintélyé­nek, vezetésének nincs szüksége rá, hogy kedvezőtlen képet al­kossanak róluk, valamint hogy az arra illetékesek nevetség tár­gyává váljanak. Elnézést kérek tőlük a szigorú szóért, de úgy vagyok vele: akik az én és má­sok egészségére nem vigyáznak, azokkal én sem lehetek elné­zőbb. Tehát Uraim, Hölgyeim! Önökön a sor! Szabó Imre, Szolnok Koltón jártunk A Nyugdíjasok Megyei Kulturális Egyesülete 1991 óta küld Kol- tóra (Románia) a Petőfi-napokra kultúrcsoportot. Ebben az évben a Városi Művelődési Központ Népdalkörét (Szolnok) érte a megtisz­teltetés, hogy énekelhetett azon a helyen, ahol Petőfi Sándor mé­zesheteit töltötte Szendrey Júliával. Velünk volt Torma Mihály tárogatóművész is, aki e népi hang­szeren csodálatos dalokat varázsolt elő. Sikerünket mutatja, hogy jövőre is várnak bennünket az ünnepségre. A fenti képen a népdalkor látható Petőfi Sándor somfája alatt Ferencz Tibornéval (középen nagy kockás kabátban), a Nyugdíja­sok Kulturális Egyesülete vezetőjével. Vörös Lászlóné népdalkörvezető Enni vagy nem enni. . . Eget ne meszeljek ennyiért? Túl vagyok a negyedik X-en, 25 évet dolgoztam eddig. El­mondhatom, hogy anyagilag sosem álltunk ilyen rosszul, mint az utóbbi két-három év­ben. Az árak egyre kúsznak fel­felé, á fizetésünk ehhez képest egy helyben topog. Sokan mondják: jó annak, akinek van munkahelye. Ez kétségkívül így van, de az is jó lenne, ha a munkabérünkből normálisan meg is tudnánk élni. A 18 ezer bruttóból marad 13 ezer forintom. Ezért a pénzért naponta lehúzom a nyolc órát, és műszaki rajzolok (amiért eredetileg felvettek), gépírok, ha kell, számítógépen dolgo­zom, ha kell, a telefonközpon­tost vagy éppen az igazgatósági titkárnőt helyettesítem. (Nemet mondani nem lehet, mert akkor kereshetek más munkahelyet, ha találok.) Kérdezem én, ilyen univerzális beosztásra csak ennyi fizetés jut? A férjem is ugyanebben a cipőben jár, csak fizikai munkakörben, és a 13 ezer nettóhoz még hozzátehe­tünk 2-3 ezer forintot, mindezt 29 éves munkaviszony után. Akik döntenek sorsunkról, életünkről, próbáltak már ennyi pénzből megélni? Vagy fogor­vosi kezelést fizetni? Mert ne­künk egyik sem megy. Ha fáj a fogam, kénytelen leszek kihú­zatni (legfeljebb kevesebbet nevetek), mert nem tudom a kezelés árát megfizetni. Le­szurkolok havonta 1800 forint tb-járulékot, de hallom, emelni akarják. Ezt sem tudom, mire fizetem! Szerencsére nem va­gyok beteges, egy évben eset­leg egyszer megyek orvoshoz. Előfordult, hogy öt-hat eszten­deig orvost sem láttam. Mindez nem kerülhet 21 600 forintba, amit egy évben tb-járulékra ki­fizetek. Feltehetően a fogászati ren­delet meghozásával úgy vannak nagyjaink, hogy fogainkra nem­igen lesz szükségünk, mivel a felemelt gáz, villamos áram és egyéb rezsi befizetése után úgysem marad ennivalóra. Ta­lán én is lépjek azok sorába, akik mindezt nem tudják már miből fizetni? Döntenünk kell: együnk vagy rezsit fizessünk. G. J.-né, Szolnok Mindent a „kedves” vevőért! A napokban betértem a megyeszékhely központjában egy nagy cipőboltba. Velem volt két kislányom. Amíg ők próbáltak, megakadt a szemem egy Scholl klumpán. Nemrégiben vásárolt a feleségem magának egy fehéret, nagyon szereti. Igaz, amit én láttam, fekete volt, mégis arra gondoltam: meglepem vele ne­jem. A méret miatt aggódtam: 35-öst vagy 36-ost visel? Az űr­hajózás, a génsebészet, a műholdas telefonközpontok világában talán nem akadok meg ilyen kis dolgon? - gondoltam én. Tele­fonon megkérdezem, s máris minden oké.- Hölgyem. Egy ilyen fekete'klumpára volna szükségem. Szeretnék előbb azonban hazatelefonálni a méret miatt... - mondtam az eladónak, aki egy kis türelmet kért, s a vezetőnővel konzultált ebben a „komplikált” ügyben. Sajnos, nem lehet telefonálni. A főnök asszony nem engedi - kaptam a választ kisvártatva. Egy pillanat múlva már a főnök asszony előtt álltam „lehetetlen” (?) kérésemmel.- Két-három pár cipőt vásárolnánk, akár előre is kifizetem, a klumpát is elvinném, de a feleségemtől szeretném megkér­dezni, hányasat vegyek.- Innen nem lehet telefonálni. Fáradjon ki, uram, az utcára, ott vannak nyilvános fülkék, és onnan intézze el!- De hölgyem, mindjárt hat óra, önök hamarosan bezárnak, nincs nálam telefonkártya, nem tudom, van-e megfelelő apróm.- Nem lehet. Jöjjön vissza holnap! A főnöknőt nem hatotta meg, hogy Nagykörűben lakom, hogy másnap nincs dolgom Szolnokon. Szándékom sem győzte meg, hogy akár előre kifizetem a gyerekeknek kiválasztott ci­pőket, csak utána telefonálok. És azt is kifizetem. Leleményes­sége azonban nem ismert határokat. Vegyek egy pár akárhányas klumpát, s ha nem jó, hozzam vissza, a blokk ellenében kicseré­lik... Kissé bosszúsan és cipők nélkül távoztam az üzletből. Most is fülemben cseng az eladónők hangja: Segíthetek valamiben? Segítettek! Abban, hogy a cipők a polcokon maradtak, a pén­zem pedig a zsebemben. Sz. Tamás, Nagykörű * Meglepődtünk a levél tartalmán. Úgy véljük, manapság jobban kellene „fogni” a vevőket, esetleg kedvükben is járni... Megért­jük, hogy az üzletből telefonálgatni kissé „rázós" dolog. Egy kis füzetecskébe azonban be lehetne írni az ilyen hívásokat, s el­számolni a többletkiadással. Láttunk már ilyet! (A szerk.) Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Küldjön egy képet! Kisúji kézilabdások Ezek a már-már elsárgult fényképek ötven évvel ezelőtt készül­tek Kisújszálláson, az akkor megalakult női, illetve férfi kézi­labdacsapatról. Az idén szeptember végén, a városházán talál­kozott a „vegyes” együttes. Ekkor emlékeztek - természetesen fehér asztal mellett - a régi szép időkre, elhunyt csapattársaikra; tulajdonképpen fiatalságukra. Miként is zajlott akkoriban egy utazás a mérkőzésekre? Ka- carászva idézgették fél évszázad múltával is a történeteket. Pél­dául: gumikerekes stráfkocsival igyekeztek a karcagi „derbire”. Golyóscsapágy a környéken sem volt talán akkoriban, a kerék­agy meg gyakran annyira felizzott, hogy füstölt. Prüszkölt-kö- högött mindenki. Rögtönzött tűzoltásra volt tehát szükség, amit kényszerűségből rettentő egyszerűen oldottak meg. A lányok is leszálltak a négykerekűről, s szemérmesen elfordultak. Miért, miért? Mert a fiúk „periszkópjukkal” locsolták meg az izzó szerkentyűt - csupán műszaki okokból. Aztán nosza, mindenki felpattant a kocsira, s irány: a mérkőzés színhelye. Ami igaz, igaz: nem voltuk nagyon elkényeztetve! T. E. nyugdíjas Féltem a demokráciánkat Híve vagyok a polgári demok­ráciának, ahol az emberek a tehetségük alapján érvénye­sülnek. Sajnos ma Magyaror­szágról ez nem mondható el. Mert családok nagy többsége küzd napi megélhetési gon­dokkal, főleg azok, akik kisfi- zetésből, kisnyugdíjból, mun­kanélküli-segélyből élnek. Nehéz a helyzetük a kistele­püléseken, a mezőgazdaságból élőknek is, valamint azoknak, akik semmilyen keresethez nem jutnak! Az alapvető élel­miszerek, iparcikkek árának állandó emelésére számíthat­nak. Az energiaárak most már szinte állandónak mondható felfelé kúszása is sok családot hoz lehetetlen helyzetbe! Ahhoz, hogy valamennyire emberi körülmények között él­jünk, a családoknak igen sokat kell dolgozniuk a fő munka­hely mellett. Ez pedig az egészség rovására megy. Per­sze mehetünk orvoshoz. Csak­hogy ma már ott tartunk, hogy sokan ki sem tudják váltani a gyógyszert. S még nem tudjuk, hogy milyen népszerűtlen, megszorító intézkedések jön­nek ki a Bokros-csomagból. A társadalom két részre osz­tódott: a létminimumon vagy az alatt élőkre és a legfelsőbb, igen gazdag rétegre. Ismere­teim szerint utóbbiak száma a lakosság 20 százalékára te­hető. Mára megszűntek a kö­zéprétegek, hibájukon kívül elszegényedtek a dolgos em­berek is. De kikből kerültek ki a gazdagok? Részben volt po­litikai elitekből; megszedték magukat sokan a privatizáció­ból; az igen magas végkielégí­tésekből. A volt középréteg politikai üldözöttjeit nem lehet ide sorolni. A szegénység növekedése a szélsőséges hangoskodóknak kedvez. Félő, hogy akkor a diktatúra irányába haladunk újra. Ahhoz, hogy kibontakoz­hasson a demokrácia, közös akaratra és összefogásra van szükség. Szűcs Kálmán, Jászberény Újságpapírt nemigen lehet eladni, lopott rézkábelt igen Figyelemmel kísérjük a médiák híradásait. Újságot ugyan már nem sokat veszünk; ugyan mi­ből szurkolnánk le az árát, ami­kor szinte naponta, hetente min­denért többet kell fizetnünk! Emlékszem, régebben sok em­ber összekötötte időnként az összegyűlt papírt, kerékpáron, ezen-azon elvitte a MEH-be. S jöhetett a postás a következő havi előfizetési díjért. Most? Sehol nincs talán lehetőség erre, pedig napjainkban még többen felkeresnék az átvevőhelyeket. Ugyanakkor mit hallok a rádió­ban, a televízióban? Egyrészt mi, magyarok importáljuk a gyártáshoz szükséges hulladék­papírt. New Yorkban pedig jó pénzért felvásárolják. Nálunk miért nincsenek a városokban, nagyobb községekben felvásár­lóhelyek? Egyetlen magyará­zata lehet: nem éri meg (vállal­kozni rá). Véleményem szerint nem elég az, hogy a lelkes kisis­kolások évente egyszer-kétszer törik magukat a hulladékpapí­rért. Mint mostanság is. Lótnak- futnak egész nap, s úgy örülnek egy-egy „szerzeménynek”! Mindenképpen módot kellene találni rá, hogy helye legyen (va­lahol) az elolvasott napi-, hetila­poknak; az értékes papír ne a szemétbe kerüljön. Az viszont felháborít, hogy a lopott rézkábeleknek, jelző­tábláknak, a temetőből össze­szedett fémtárgyaknak, ilyen­olyan vezetékeknek, a vasúti sorompóknál kiszedett akku­mulátoroknak van piaca! Az senkit sem zavar, hogy életve­szélybe kerülnek emberek sokszor, sok helyütt emiatt! Nem értem a felvásárlóhelyek embereit. El kellene kérni az eladóktól a személyi igazol­ványukat. Noha... Mert nekem még véletlenül sincs otthon kimaradva egy-két-három má­zsa rézkábelem, amit - úgy hónap végén - pénzzé tudnék tenni! Ez ügyben nagyon rossz dologra gondolok.'Arra, hogy illegális felvásárlóhelyeken ér­tékesítik a lopott holmit! Te­hát: mindenképpen és sürgő­sen tenni kell(ene) ellene! M. Árpád, Szolnok * Megtudtuk, hogy Szolnokon a MÉH Nyersanyag-hasznosító Vállalat Kelet-magyarországi Papírfeldolgozó Üzeme (Szol­nok, Újszászi u. 15., tel.: 424- 702) munkanapokon 7-től 15 óráig át\’eszi a háztartásban keletkező papírfelesleget, ugyanígy a hullámpapírt és a bolti dobozokat is. A fehér-fe­kete hulladékért 6 Ft-ot, a szí­nesért 4 Ft-ot fizet kilónként. Ezúton is kéri az üzem, hogy papírgyűjtés alkalmával sze­rezzenek örömet az iskolások­nak; készítsék ki felesleges készleteiket, amit a gyermekek nagy örömmel szednek össze. Kikapcsolódás Az idősek világnapját szeptem­ber vége felé a túrkevei idősek otthonában is megünnepelték; a szociális otthonban élők és a „napközibe” járók töltötték együtt idejüket, mintegy hatva­nam i Szebbnél szebb köszöntők, versek hangzottak el a Ványai Ambrus Gimnázium harmadik­negyedik osztályos tanulóinak előadásában. A Deja Vu duó korhű jelmezbe öltözve örven­deztette meg az összegyűlteket színvonalas előadásával. E bensőséges ünnepen elbú­csúztak a kollégák Kovács Pál- nétól, nyugdíjba vonuló nővér- társuktól. Bográcsban főtt birkapörkölt, sör, sütemény elfogyasztásával, kötetlen, jó hangulatú, kellemes beszélgetéssel zárult a rendez­vény. Finta Sándorné Túrkeve Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné Kéttenyérnyi adóív / Es az APEH-paloták Régen az adóív egyik oldalán voltak az adókivetések: állami, községi pót-, ház-; akinek na­gyobb szőlőskertje volt - bor- fogyasztási adó. Ä másik olda­lon volt hely a befizetések iga­zolására. Negyedévenként vet­tük elő az adóívet a komódfi­ókból. A szükséges összeget zsebre vágtuk. Tíz perc alatt a községházán a tiszteletdíjas pénztáros átvette, aláírta az adó­ívet, pecsétet nyomott rá, s már mehettünk is a mezőre. Egy ne­gyedévig nyugodtan kaszálhat­tunk, kapálhattunk. Mostanában sok-sok millió­ért APEH-palotákat építettek. A rengeteg íróasztal mellé ügy­intézőket ültettek, akik 72, azaz hetvenkettő oldalas adóbeval­lási csomagot állítanak össze és küldenek ki az adózóknak. De­rékpattanásig körmölnek a „na­gyok”, a vezér- és beosztott igazgatók dirigálása közben. Néha az a gondolata támad az embernek, hogy egy részük csak annyi pénzt szedet be, amennyi az ő búsás havidíját fedezi. Az államkasszába alig jut belőle valami... Ezért vágyom én arra, hogy a mezőgazdaságban egyetlen állami adó legyen: az arany­koronára kivetett búzaföld­adó; ennek százalékában a községi pótadó. És mindeze­ket a községi önkormányzat kezelje. Aki többet termel aranykoronánként, az épít­hesse a korszerű mintagazda­ságát, becsülettel fizethesse az adót, és szabadon vásárol­hassa meg a hanyag gazdák földjeit. A más foglalkozá­súak ne vehessenek földet. Az legyen kizárólagosan a szor­galmas, tanult, szakértő pa­rasztságé. így lenne hazánk egy igazi mezőgazdasági or­szág. Id. Kanta Gyula Berekfürdő f:

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom