Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-05 / 234. szám

1995. október 5., csütörtök A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Fogyatékosság, másság van Számolnunk kell vele Érdeklődéssel olvastam szep­tember 14-i lapjukban a Sors­társak cikkeit, amelyek a laiku­sok számára is érthetőek; a közgondolkodást formáló prob­lémáról szóltak. Bennünket ar­ról győzött meg, hogy törekvé­seink hasznosak. A fogyatékos­ság, a másság elfogadása a tár­sadalom egészére kiható igény. Fel kell készülnünk arra, hogy a sérültek munkába állítása - akár részterületen is - elkerül­hetetlen a jövő évezredben. A teljes értékű, dolgozó korosz­tály csökkenő létszáma miatt az ő munkájukra is szükség van. S ha önmaguk ellátásához hozzá­járulnak, a társadalomnak is ki­sebb lesz a terhe. Mezőtúron sokéves tervezés után vált valóra a középsúlyo­sán sérült értelmi fogyatékos gyerekek helyben történő neve­lése, mégpedig azoknak a csa­ládoknak a kérésére, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik mindennap velük lehessenek. Ehhez az anyagi fel­tételeket a református egyház biztosította. A megyei művelő­dési és népjóléti irodától az ügy­intézésben, a homoki intézettől és a Liget Úti Általános Iskolá­tól szakmai kérdésekben kap­tunk „eligazítást”. Kollektívánk szeretettel várja új tanítványait. A társadalmi segítség sem maradt el. A Soros Alapítvány­tól 200 ezer forintot nyertünk korszerű taneszközökre. A Pro Renovanda Culturae Alapítvány tette lehetővé, hogy szintetizá­tort vásároljunk; a NISZA Ala­pítvány támogatásával tanítvá­nyaink úszásoktatásra járhatnak. Mindenkinek köszönjük, aki bármit is tétt, hogy segítse tevé­kenységünket. Tervünk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű és sérült ta­nítványaink körében a munkára nevelés terén is nagyot léphes­sünk előre. A levelet Tömösközi Sán- dorné írta Mezőtúrról, az El­térő Tantervű Református Álta­lános Iskolából. Falujukkal ismerkednek A jászjákóhalmi általános iskola honismereti fakultációja is­merkedik a község látnivalóival. A képen megörökített emlék­oszlopot Gonzáles Béla nyugdíjas pedagógus faragta, és Szé­chenyi István születésének 200. évfordulóján, 1991-ben Katona Tamás - akkori államtitkár - avatta fel. Évente - szeptember 21-én - az iskolások megemlékeznek a legnagyobb magyarról. Az idén Fodor Dénesné történelemtanár tartott ünnepi beszédet. F. I. F., Jászjákóhalma „Indián nyár” - a Tiszaligetben A szolnoki Abonyi Úti Általá­nos Iskola szervezésében cso­dálatos napot töltöttünk szep­tember 27-én a Tiszaligetben. Az a színvonalas program, amit szerveztek és a nebulók nyúj­tottak, bámulatra méltó volt. A Cécó zenekar egyórás műsora is! Volt kötélhúzás, futás, lab­dajátékok. A szülők minden osztálynak külön-külön főztek; amit azután az igazgatónő há­rom szülővel karöltve zsűrizett. Példamutató volt, ahogyan a szülők a tanárokkal egyetértés­ben tevékenykedtek. Azokat a vidám, fegyelmezett gyereke­ket látni kellett volna! Meg vol­tam döbbenve, amikor a gyere­kek távozás előtt minden szó, figyelmeztetés nélkül felszed­ték maguk után a szemetet egy szálig, egymást figyelmeztetve erre. Ha ezt az egészet nem lá­tom, nem is hiszem el! A peda­gógusok szeretettel, „egy hul­lámhosszon”, hangos szó nél­kül „terelgették” tanítványai­kat. Másoknak is ajánlom a ha­sonló kikapcsolódást. Gyere­keknek, szülőknek egyaránt kedves, kellemes élmény. A diákok és a szülők nevé­ben is köszönöm az igazgató­nőnek és a tanári karnak a fe­ledhetetlen, szép napot. Munká­jukhoz jó egészséget kíván: Egy nagymama Családtagnak számít Kérem, ha van rá mód, dicsér­jék meg az újságkihordót a ne­vemben. Kovács Sándorról, ki másról lenne szó! Én ezt az embert nagyon megszerettem. Mindig rendes, pontos és udva­rias velem. Ha ritkán találko­zunk, néhány kedves szóval szinte felvidít. Úgy érzem, hogy a családunkhoz tartozik, mint az orvos. (Érdekes, hogy az orvost is szeretjük, mégsem szívesen megyünk hozzá...) Sajnos tizenöt éve beteg va­gyok, sok idő eljárt felettem. Ezért aztán hol itt, hol ott fáj. Szinte elzárva élek az emberek­től, ezért is leírhatatlanul sokat jelent nekem egy-egy kedves szó. Talán megértik egy öreg­asszony óhaját, s teljesítik kéré­sem. Mindennap várom lapjukat, kifizettem egy évre, de nem bántam meg. Köszönet érte a fiatalembernek. Földi Péterné, Újszász Küldjön egy képet! Tisza-Zagyva-torkolatok Mindkét képen a Zagyva „siet” a Tiszába: a Ti- sza-Zagyva-torkolat látható akármelyik felvé­telen. Csakhogy az egyik a hatvanas években készült. Beküldője H. J. szolnoki olvasónk. A sűrű lombok között alig látható, de kiböngész­hető a vártemplomhoz közeli, régi Zagyva-híd; a Tabán aprócska házait azonban hiába keresi a szemlélő. A második kép napjainkat rögzíti. Körülbelül ugyanazon a helyen kattintottá a fényképezőgépét a riporter, mint annak idején olvasónk. Más a vízpart, új a híd, s annál is „fia­talabbak” a Tabán összkomfortos, modem, mu­tatós házai. Hiába! Változik a világ! A szemet begyujtetik A tévé képernyője előtt címmel szeptember 27-én megjelent kritikában olvastam a szemét­szüretről. Bevallom, amikor a tévében közölték a szemétszü­retre való felhívást, azt gondol­tam, nem jól hallottam. Majd meggyőződhettem róla, hogy a fülem jó. Sok szüretről hallot­tam már, de ilyenről még nem. Megnyugodtam az újság olva­sásakor, mert a szemét „begyűj- tetik”. így bizonyossá vált előttem, hogy a szemét nem szüreteltetik... Szívemből szólt a szerző a Százéves a mozi filmtörténeti sorozat késő esti órákban tör­ténő adásáról. Szerintem is bosszantó a késői sugárzása. Különösen jó hatással lenne a fiatalokra, ha korábban ők is Munkahelyről a temetőbe.. Negyvenkét esztendőmmel 25 éves munkaviszonyom van. Számolgattam: még 13 évet kell lehúznom... Mostanában pedig azt hallom: felemelik a nyugdíjkorhatárt. Ha ebben a rohanó világban egészséges maradnék, még menne is ez a 13 év! De éveket rátenni? Hogy gondolták? Hogy reszketve, görbe bottal, egy kissé agyalágyultan még húzzuk az igát? Hát nekünk nem akarnak nyugdíjat fizetni? A munkahelyekről akarnak minket egyenesen a temetőbe vinni? Nem gondolják, hogy elég 35-40 évet ledolgozni? A nyugdíjemelést ki tudják harcolni, de a munkabérek „le­fagytak”. Ezzel nem azt mon­megnézhetnék, megismerhetnek a kezdetleges filmeket; s a film­ipar fejlődését követhetnék nap­jainkig. Az éjszaka mindenki számára pihenésre való. Bezzeg főműsorok idején drága pénzen vásárolt öldöklő, üsd-vágd, sze- xőrületi, erkölcsromboló filme­ké) vetítenek. Van azonban jó hír is a tévé háza tájáról. Ilyen a Zsákba­macska megszüntetése. Érről csak annyit: jobb későn, mint soha. Bizony, sok bírálatot ka­pott ez a játék az Új Néplapban is, mert egy csepp tudást sem igényelt, és nagy nyeremények­hez juthattak a játékosok. Habár azt hallottam, jövő év elején újra visszatér a képernyőre. Remé­lem, ez mendemonda! Farkas Kálmánná, Szolnok dom, hogy a nyugdíjasoknak milyen jó, mert minden évben megkapják az emelést. Az ár­emelkedésekhez képest az ne­vetséges összeg, és amivel a többség nyugdíjba vonul, az is csak éhbér. Arra gondolok, hogy legalább kapnak vala­mennyi alamizsnát, amiről mi, dolgozók nem is álmodhatunk. Aki eléri az 55 vagy 60 évet, miért nem engedik nyugdíjba, hogy egy fiatal léphessen a he­lyére? Miért nem hozzák mellé­jük a fiatalokat, amíg tudnak nekik tapasztalatokat átadni? Vagy elég az elvégzett iskola, a tapasztalat már nem kell? Nehéz kérdések ezek. Tudja rájuk a választ valaki? G. J.-né, Szolnok Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva á levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. „Műkincsrablás” Békéscsabán Fotó az ablakban Még az elmúlt évben keltette fel figyelmemet az Új Néplap hasáb­jain megjelent pályázati felhívás, ami a magamfajta amatőr fotós­nak csábító volt: úgy gondoltam, az Alföld életével foglalkozó fényképeimmel benevezek. A pályázatot a békéscsabai Környeze­tünkért, Jóvónkért Alapítvány hirdette meg. Nem sokat teketóriáztam, hiszen az említett témában készült fo­tókkal „teli a padlás". Kiválasztottam öt, általam „biztos nyerő­nek” számító fotót, és „Otthon a Nagykunságban" címmel elküld­tem a 40x30 centiméteres, színes képekből álló sorozatot Békés­csabára. A kenyér ünnepére tervezett eredményhirdetés előtt levelet kap­tam az alapítványtól, amelyben tájékoztattak, hogy bár a képeim nem kerültek a díjazottak közé (de hármat jutalmaztak), szeretettel meghívnak a kiállítás megnyitójára, amely az ünnepi program ré­sze. Ma sem tudom miért, de nem tettem eleget a szíves invitálásnak. Nem sokkal az ünnep után ismét levelet hozott a postás Csabáról, amelyben sajnálattal közölték, hogy a képeimet sajnos nem áll módjukban visszaküldeni, mivel a kiállítás megnyitását megelőző éjszakán ellopták a kiállítás helyszínéről. A rendőrség nyomoz ugyan, de nagy valószínűséggel sikertelen lesz a keresés, ezért kár­térítési igényt nyújthatok be. Némi keserűség mellett kis elégtételt is éreztem, hisz igaz, hogy a zsűri nem jelölte dobogóra a fotókat, de a „műértő” rablók felis­merték művészi értéküket, és ha azt nézem, milyen nagy értékű mű­kincseket raboltak el az elmúlt években, akkor még büszke is lehe­tek. Azóta fájdalomdíjként megkaptam a nagyítások költségét. Pénz tehát már van, de fotó?... Az ablakban. Remélem, az én képeimtől függetlenül a rendőrség nyomozása sikerrel jár. Gondolom, jelentős értékek is eltűntek a helyszínről. Prókai Károly, Bácsalmás Sose fájjon a... fogad! Felháborodva olvastam-hallot- tam, hogy Magyarország újra szerződést kötött öt évre a Forma-1 megrendezésére. Az állam erre jelentős pénzt költ. Tolonganak az emberek, nem sokallják a 30-40 ezer forintos belépőt sem. Erre mondja Bok­ros úr, hogy van itt pénz. Van! Csak nem a „kisembernek”, az nem megy a Forma-l-re. Arra viszont a jelek szerint az állam­nak sem telik, hogy a kórhá­zakba gépeket vásároljon, s ne zárjon be kórházakat, kórházi osztályokat. Minden évben telik tűzijá­tékra is a nagyobb városokban. Szerintem az is kidobott pénz, különösen ha azt vesszük ala­pul, hogy a képviselő urak ál­landóan azt hangsúlyozzák: nagy bajban van az ország, mindenkinek nélkülöznie kell. Nélkülözésből jut is sokunk­nak! A „kisembereknek”! Befi­zettük, befizetjük a tb-járulé- kot, és a kórházban lassan nem állnak szóba velünk, ha... És daloljunk vígan: Sose fájjon a ... fogad!... - mert úgysem tu­dod kifizetni az orvost. Véle­ményem szerint sok pénz el­csordogál mindenfelé az or­szágban - kevés haszon fejé­ben. Sz. M., Szolnok Lesz-e földrengés a Jászságban? Ezt ugyanúgy nem lehet előre jelezni itt sem, mint bárhol a világban. Kínában, Japánban a háziállatok előérzetében bíz­nak. van, ahol kígyókat tarta­nak, mert a kipattanás előtt nyugtalanságukkal jeleznek. Mostanában egyre gyakrab­ban halljuk, hogy a Jászság földrengés által veszélyeztetett terület, és amikor a múlt ada­tait kutathattam, akkor jelent meg a szeptember 20-ai szám­ban Szikszai Mihály barátom emlékezése az 1868-as nagy jászsági földrengésről. Néhány adattal szeretném kibővíteni ezeket a tényeket. Réthly Antal professzor könyve „A Kárpát-medencék' földrengései” címmel 1952- ben jelent meg, ahol 455-től 1918-ig terjedő időre gyűjtötte össze a címben jelzett terület földrengéseit. Ám nem minden adat került be a könyvbe, hi­szen 1881-ben alakult meg Magyarországon a Földrengési Bizottság, majd 1903-tól ál­lami szerv, a Meteorológiai In­tézet vette kézbe az adatgyűj­tést. így aztán Fodor Ferenc 1942-ben megjelent könyvé­ben más időpontokat is megje­löl a helyi kutatók leírásai alap­ján. Lássuk sorrendben: 1767- ben: Árokszálláson december 8-án földrengést jelzett a jász kapitány. 1772-73-ban: olyan erős földrengés volt a Jászság­ban, hogy a herényi főtemplom is sokat szenvedett tőle. 1778- ban: a feljegyzések szerint „iszonyú földrengés” volt a Jászság északi részében. 1868. június 21-én: hatalmas föld­rengéssorozat kezdődik az el­következendő hónapokban, sőt években, minden jász település a legnagyobb borzalmakról tesz említést. Augusztus 16-án már Jákóhalmán, Apátin és Mihályteleken (Jásztelken) is az „istentisztelet szabad ég alatt tartatott”, mivel a temp­lomokat hatóságilag be kellett zárni. Augusztus 21.: „De in­kább Jákóhalmára, mint Jász­berénybe teszik a centrumot, mert úgy látszik, mintha innen sugárszerűen terjedne a föld­rengési hullám.” A június 2-től november 4- ig terjedő időben Jákóhalma környékén három romboló, ti­zenöt erős és harminchárom gyenge földrengés volt. Tehát ötvenegy rengés volt 106 nap alatt. 1869: július 18-án: Apátin jeleztek földrengést, majd szeptember 8-tól kezdve Be- rényben rengett a föld ismét, hosszú időn át. Szeptember 10-én Jászmihálytelken is je­leztek. 1870. február 12-én: erős földrengés Jászberényben. 1872. május 30.: Úrnapján erős morajjal földlökések Be­rényben. 1887. április 17-én ÉK-i irányú, föld alatti moraj­tól kísért földlökés rázkód- tatta meg az épületeket Jákó­halmán. Ezek alapján két, nagy ká­rokat okozó földrengéssorozat volt a Jászságban az elmúlt századokban: az első 1767-1778 között, a második 1868-1887 között. A legna­gyobb rengések 1772-ben, il­letve 1868-ban voltak, de pél­dául a múlt században csak 19 év után nyugodott meg telje­sen a föld. Fodor Ferenc földrajzpro­fesszor 1942-ben azt írja: „Kétségtelenül helyi süllye­dések mennek itt végbe. A rengések fészke Jászberény, illetve Berény és Apáti között van. A jászok földje tehát még nem érte el nyugalmi állapo­tát.” Mindenesetre komolyan vették a földmozgást Jákó­halmán is, hiszen a templomra 1889-ben egy új ajtót vágtak, hogy minél előbb ki tudjanak menekülni a szabadba. Van egy személyes élmé­nyem is: nagyanyám, aki 1892-ben született, a családi hagyományban őrizte, hogy 1868-ban született apja böl­csőjét kivitték az udvarra - félve a rengéstől -, és a ké­ményről egy tégla éppen a dunna közepén kötött ki. Bi­zony, ha egy kicsit odébb esve, fejen találja dédapámat, akkor most nem írnám ezeket az adatokat. Nehéz tehát arra feleletet adni, hogy lesz-e földrengés a Jázságban, de „jobb félni, mint megijedni”. A két soro­zat között 90 év telt el, 1887 óta pedig 108 év. Ettől függet­lenül nyugodtak lehetünk „to- ronyházmentes” jászsági fal- vainkban. Fodor István Ferenc Jászjákóhalma A tűzoltók segítettek A szolnoki vártemplom vil­lámhárítója egy szeptember végi viharban megrongáló­dott. A pénzzel nem dobá­lózhat az egyház sem, ezért nagy gondban voltunk: mi­tévők legyünk? Szerencsére térítés nélkül érkezett a se­gítség: a helybeli tűzoltóság kosaras daruról szerelve, sú­lyos anyagi gondjai ellenére nagylelkűen kijavította a sé­rült villámhárítót. Hálás kö­szönet érte! A vártemplom múltja és jelene miatt mindenkié, az egész lakosság kultúrbir- toka. Gacsári Kiss Sándor kanonok plébános Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom