Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-05 / 234. szám
1995. október 5., csütörtök A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Fogyatékosság, másság van Számolnunk kell vele Érdeklődéssel olvastam szeptember 14-i lapjukban a Sorstársak cikkeit, amelyek a laikusok számára is érthetőek; a közgondolkodást formáló problémáról szóltak. Bennünket arról győzött meg, hogy törekvéseink hasznosak. A fogyatékosság, a másság elfogadása a társadalom egészére kiható igény. Fel kell készülnünk arra, hogy a sérültek munkába állítása - akár részterületen is - elkerülhetetlen a jövő évezredben. A teljes értékű, dolgozó korosztály csökkenő létszáma miatt az ő munkájukra is szükség van. S ha önmaguk ellátásához hozzájárulnak, a társadalomnak is kisebb lesz a terhe. Mezőtúron sokéves tervezés után vált valóra a középsúlyosán sérült értelmi fogyatékos gyerekek helyben történő nevelése, mégpedig azoknak a családoknak a kérésére, amelyek ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik mindennap velük lehessenek. Ehhez az anyagi feltételeket a református egyház biztosította. A megyei művelődési és népjóléti irodától az ügyintézésben, a homoki intézettől és a Liget Úti Általános Iskolától szakmai kérdésekben kaptunk „eligazítást”. Kollektívánk szeretettel várja új tanítványait. A társadalmi segítség sem maradt el. A Soros Alapítványtól 200 ezer forintot nyertünk korszerű taneszközökre. A Pro Renovanda Culturae Alapítvány tette lehetővé, hogy szintetizátort vásároljunk; a NISZA Alapítvány támogatásával tanítványaink úszásoktatásra járhatnak. Mindenkinek köszönjük, aki bármit is tétt, hogy segítse tevékenységünket. Tervünk, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű és sérült tanítványaink körében a munkára nevelés terén is nagyot léphessünk előre. A levelet Tömösközi Sán- dorné írta Mezőtúrról, az Eltérő Tantervű Református Általános Iskolából. Falujukkal ismerkednek A jászjákóhalmi általános iskola honismereti fakultációja ismerkedik a község látnivalóival. A képen megörökített emlékoszlopot Gonzáles Béla nyugdíjas pedagógus faragta, és Széchenyi István születésének 200. évfordulóján, 1991-ben Katona Tamás - akkori államtitkár - avatta fel. Évente - szeptember 21-én - az iskolások megemlékeznek a legnagyobb magyarról. Az idén Fodor Dénesné történelemtanár tartott ünnepi beszédet. F. I. F., Jászjákóhalma „Indián nyár” - a Tiszaligetben A szolnoki Abonyi Úti Általános Iskola szervezésében csodálatos napot töltöttünk szeptember 27-én a Tiszaligetben. Az a színvonalas program, amit szerveztek és a nebulók nyújtottak, bámulatra méltó volt. A Cécó zenekar egyórás műsora is! Volt kötélhúzás, futás, labdajátékok. A szülők minden osztálynak külön-külön főztek; amit azután az igazgatónő három szülővel karöltve zsűrizett. Példamutató volt, ahogyan a szülők a tanárokkal egyetértésben tevékenykedtek. Azokat a vidám, fegyelmezett gyerekeket látni kellett volna! Meg voltam döbbenve, amikor a gyerekek távozás előtt minden szó, figyelmeztetés nélkül felszedték maguk után a szemetet egy szálig, egymást figyelmeztetve erre. Ha ezt az egészet nem látom, nem is hiszem el! A pedagógusok szeretettel, „egy hullámhosszon”, hangos szó nélkül „terelgették” tanítványaikat. Másoknak is ajánlom a hasonló kikapcsolódást. Gyerekeknek, szülőknek egyaránt kedves, kellemes élmény. A diákok és a szülők nevében is köszönöm az igazgatónőnek és a tanári karnak a feledhetetlen, szép napot. Munkájukhoz jó egészséget kíván: Egy nagymama Családtagnak számít Kérem, ha van rá mód, dicsérjék meg az újságkihordót a nevemben. Kovács Sándorról, ki másról lenne szó! Én ezt az embert nagyon megszerettem. Mindig rendes, pontos és udvarias velem. Ha ritkán találkozunk, néhány kedves szóval szinte felvidít. Úgy érzem, hogy a családunkhoz tartozik, mint az orvos. (Érdekes, hogy az orvost is szeretjük, mégsem szívesen megyünk hozzá...) Sajnos tizenöt éve beteg vagyok, sok idő eljárt felettem. Ezért aztán hol itt, hol ott fáj. Szinte elzárva élek az emberektől, ezért is leírhatatlanul sokat jelent nekem egy-egy kedves szó. Talán megértik egy öregasszony óhaját, s teljesítik kérésem. Mindennap várom lapjukat, kifizettem egy évre, de nem bántam meg. Köszönet érte a fiatalembernek. Földi Péterné, Újszász Küldjön egy képet! Tisza-Zagyva-torkolatok Mindkét képen a Zagyva „siet” a Tiszába: a Ti- sza-Zagyva-torkolat látható akármelyik felvételen. Csakhogy az egyik a hatvanas években készült. Beküldője H. J. szolnoki olvasónk. A sűrű lombok között alig látható, de kiböngészhető a vártemplomhoz közeli, régi Zagyva-híd; a Tabán aprócska házait azonban hiába keresi a szemlélő. A második kép napjainkat rögzíti. Körülbelül ugyanazon a helyen kattintottá a fényképezőgépét a riporter, mint annak idején olvasónk. Más a vízpart, új a híd, s annál is „fiatalabbak” a Tabán összkomfortos, modem, mutatós házai. Hiába! Változik a világ! A szemet begyujtetik A tévé képernyője előtt címmel szeptember 27-én megjelent kritikában olvastam a szemétszüretről. Bevallom, amikor a tévében közölték a szemétszüretre való felhívást, azt gondoltam, nem jól hallottam. Majd meggyőződhettem róla, hogy a fülem jó. Sok szüretről hallottam már, de ilyenről még nem. Megnyugodtam az újság olvasásakor, mert a szemét „begyűj- tetik”. így bizonyossá vált előttem, hogy a szemét nem szüreteltetik... Szívemből szólt a szerző a Százéves a mozi filmtörténeti sorozat késő esti órákban történő adásáról. Szerintem is bosszantó a késői sugárzása. Különösen jó hatással lenne a fiatalokra, ha korábban ők is Munkahelyről a temetőbe.. Negyvenkét esztendőmmel 25 éves munkaviszonyom van. Számolgattam: még 13 évet kell lehúznom... Mostanában pedig azt hallom: felemelik a nyugdíjkorhatárt. Ha ebben a rohanó világban egészséges maradnék, még menne is ez a 13 év! De éveket rátenni? Hogy gondolták? Hogy reszketve, görbe bottal, egy kissé agyalágyultan még húzzuk az igát? Hát nekünk nem akarnak nyugdíjat fizetni? A munkahelyekről akarnak minket egyenesen a temetőbe vinni? Nem gondolják, hogy elég 35-40 évet ledolgozni? A nyugdíjemelést ki tudják harcolni, de a munkabérek „lefagytak”. Ezzel nem azt monmegnézhetnék, megismerhetnek a kezdetleges filmeket; s a filmipar fejlődését követhetnék napjainkig. Az éjszaka mindenki számára pihenésre való. Bezzeg főműsorok idején drága pénzen vásárolt öldöklő, üsd-vágd, sze- xőrületi, erkölcsromboló filmeké) vetítenek. Van azonban jó hír is a tévé háza tájáról. Ilyen a Zsákbamacska megszüntetése. Érről csak annyit: jobb későn, mint soha. Bizony, sok bírálatot kapott ez a játék az Új Néplapban is, mert egy csepp tudást sem igényelt, és nagy nyereményekhez juthattak a játékosok. Habár azt hallottam, jövő év elején újra visszatér a képernyőre. Remélem, ez mendemonda! Farkas Kálmánná, Szolnok dom, hogy a nyugdíjasoknak milyen jó, mert minden évben megkapják az emelést. Az áremelkedésekhez képest az nevetséges összeg, és amivel a többség nyugdíjba vonul, az is csak éhbér. Arra gondolok, hogy legalább kapnak valamennyi alamizsnát, amiről mi, dolgozók nem is álmodhatunk. Aki eléri az 55 vagy 60 évet, miért nem engedik nyugdíjba, hogy egy fiatal léphessen a helyére? Miért nem hozzák melléjük a fiatalokat, amíg tudnak nekik tapasztalatokat átadni? Vagy elég az elvégzett iskola, a tapasztalat már nem kell? Nehéz kérdések ezek. Tudja rájuk a választ valaki? G. J.-né, Szolnok Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöljük, tiszteletben tartva á levélíró mondanivalóját. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. „Műkincsrablás” Békéscsabán Fotó az ablakban Még az elmúlt évben keltette fel figyelmemet az Új Néplap hasábjain megjelent pályázati felhívás, ami a magamfajta amatőr fotósnak csábító volt: úgy gondoltam, az Alföld életével foglalkozó fényképeimmel benevezek. A pályázatot a békéscsabai Környezetünkért, Jóvónkért Alapítvány hirdette meg. Nem sokat teketóriáztam, hiszen az említett témában készült fotókkal „teli a padlás". Kiválasztottam öt, általam „biztos nyerőnek” számító fotót, és „Otthon a Nagykunságban" címmel elküldtem a 40x30 centiméteres, színes képekből álló sorozatot Békéscsabára. A kenyér ünnepére tervezett eredményhirdetés előtt levelet kaptam az alapítványtól, amelyben tájékoztattak, hogy bár a képeim nem kerültek a díjazottak közé (de hármat jutalmaztak), szeretettel meghívnak a kiállítás megnyitójára, amely az ünnepi program része. Ma sem tudom miért, de nem tettem eleget a szíves invitálásnak. Nem sokkal az ünnep után ismét levelet hozott a postás Csabáról, amelyben sajnálattal közölték, hogy a képeimet sajnos nem áll módjukban visszaküldeni, mivel a kiállítás megnyitását megelőző éjszakán ellopták a kiállítás helyszínéről. A rendőrség nyomoz ugyan, de nagy valószínűséggel sikertelen lesz a keresés, ezért kártérítési igényt nyújthatok be. Némi keserűség mellett kis elégtételt is éreztem, hisz igaz, hogy a zsűri nem jelölte dobogóra a fotókat, de a „műértő” rablók felismerték művészi értéküket, és ha azt nézem, milyen nagy értékű műkincseket raboltak el az elmúlt években, akkor még büszke is lehetek. Azóta fájdalomdíjként megkaptam a nagyítások költségét. Pénz tehát már van, de fotó?... Az ablakban. Remélem, az én képeimtől függetlenül a rendőrség nyomozása sikerrel jár. Gondolom, jelentős értékek is eltűntek a helyszínről. Prókai Károly, Bácsalmás Sose fájjon a... fogad! Felháborodva olvastam-hallot- tam, hogy Magyarország újra szerződést kötött öt évre a Forma-1 megrendezésére. Az állam erre jelentős pénzt költ. Tolonganak az emberek, nem sokallják a 30-40 ezer forintos belépőt sem. Erre mondja Bokros úr, hogy van itt pénz. Van! Csak nem a „kisembernek”, az nem megy a Forma-l-re. Arra viszont a jelek szerint az államnak sem telik, hogy a kórházakba gépeket vásároljon, s ne zárjon be kórházakat, kórházi osztályokat. Minden évben telik tűzijátékra is a nagyobb városokban. Szerintem az is kidobott pénz, különösen ha azt vesszük alapul, hogy a képviselő urak állandóan azt hangsúlyozzák: nagy bajban van az ország, mindenkinek nélkülöznie kell. Nélkülözésből jut is sokunknak! A „kisembereknek”! Befizettük, befizetjük a tb-járulé- kot, és a kórházban lassan nem állnak szóba velünk, ha... És daloljunk vígan: Sose fájjon a ... fogad!... - mert úgysem tudod kifizetni az orvost. Véleményem szerint sok pénz elcsordogál mindenfelé az országban - kevés haszon fejében. Sz. M., Szolnok Lesz-e földrengés a Jászságban? Ezt ugyanúgy nem lehet előre jelezni itt sem, mint bárhol a világban. Kínában, Japánban a háziállatok előérzetében bíznak. van, ahol kígyókat tartanak, mert a kipattanás előtt nyugtalanságukkal jeleznek. Mostanában egyre gyakrabban halljuk, hogy a Jászság földrengés által veszélyeztetett terület, és amikor a múlt adatait kutathattam, akkor jelent meg a szeptember 20-ai számban Szikszai Mihály barátom emlékezése az 1868-as nagy jászsági földrengésről. Néhány adattal szeretném kibővíteni ezeket a tényeket. Réthly Antal professzor könyve „A Kárpát-medencék' földrengései” címmel 1952- ben jelent meg, ahol 455-től 1918-ig terjedő időre gyűjtötte össze a címben jelzett terület földrengéseit. Ám nem minden adat került be a könyvbe, hiszen 1881-ben alakult meg Magyarországon a Földrengési Bizottság, majd 1903-tól állami szerv, a Meteorológiai Intézet vette kézbe az adatgyűjtést. így aztán Fodor Ferenc 1942-ben megjelent könyvében más időpontokat is megjelöl a helyi kutatók leírásai alapján. Lássuk sorrendben: 1767- ben: Árokszálláson december 8-án földrengést jelzett a jász kapitány. 1772-73-ban: olyan erős földrengés volt a Jászságban, hogy a herényi főtemplom is sokat szenvedett tőle. 1778- ban: a feljegyzések szerint „iszonyú földrengés” volt a Jászság északi részében. 1868. június 21-én: hatalmas földrengéssorozat kezdődik az elkövetkezendő hónapokban, sőt években, minden jász település a legnagyobb borzalmakról tesz említést. Augusztus 16-án már Jákóhalmán, Apátin és Mihályteleken (Jásztelken) is az „istentisztelet szabad ég alatt tartatott”, mivel a templomokat hatóságilag be kellett zárni. Augusztus 21.: „De inkább Jákóhalmára, mint Jászberénybe teszik a centrumot, mert úgy látszik, mintha innen sugárszerűen terjedne a földrengési hullám.” A június 2-től november 4- ig terjedő időben Jákóhalma környékén három romboló, tizenöt erős és harminchárom gyenge földrengés volt. Tehát ötvenegy rengés volt 106 nap alatt. 1869: július 18-án: Apátin jeleztek földrengést, majd szeptember 8-tól kezdve Be- rényben rengett a föld ismét, hosszú időn át. Szeptember 10-én Jászmihálytelken is jeleztek. 1870. február 12-én: erős földrengés Jászberényben. 1872. május 30.: Úrnapján erős morajjal földlökések Berényben. 1887. április 17-én ÉK-i irányú, föld alatti morajtól kísért földlökés rázkód- tatta meg az épületeket Jákóhalmán. Ezek alapján két, nagy károkat okozó földrengéssorozat volt a Jászságban az elmúlt századokban: az első 1767-1778 között, a második 1868-1887 között. A legnagyobb rengések 1772-ben, illetve 1868-ban voltak, de például a múlt században csak 19 év után nyugodott meg teljesen a föld. Fodor Ferenc földrajzprofesszor 1942-ben azt írja: „Kétségtelenül helyi süllyedések mennek itt végbe. A rengések fészke Jászberény, illetve Berény és Apáti között van. A jászok földje tehát még nem érte el nyugalmi állapotát.” Mindenesetre komolyan vették a földmozgást Jákóhalmán is, hiszen a templomra 1889-ben egy új ajtót vágtak, hogy minél előbb ki tudjanak menekülni a szabadba. Van egy személyes élményem is: nagyanyám, aki 1892-ben született, a családi hagyományban őrizte, hogy 1868-ban született apja bölcsőjét kivitték az udvarra - félve a rengéstől -, és a kéményről egy tégla éppen a dunna közepén kötött ki. Bizony, ha egy kicsit odébb esve, fejen találja dédapámat, akkor most nem írnám ezeket az adatokat. Nehéz tehát arra feleletet adni, hogy lesz-e földrengés a Jázságban, de „jobb félni, mint megijedni”. A két sorozat között 90 év telt el, 1887 óta pedig 108 év. Ettől függetlenül nyugodtak lehetünk „to- ronyházmentes” jászsági fal- vainkban. Fodor István Ferenc Jászjákóhalma A tűzoltók segítettek A szolnoki vártemplom villámhárítója egy szeptember végi viharban megrongálódott. A pénzzel nem dobálózhat az egyház sem, ezért nagy gondban voltunk: mitévők legyünk? Szerencsére térítés nélkül érkezett a segítség: a helybeli tűzoltóság kosaras daruról szerelve, súlyos anyagi gondjai ellenére nagylelkűen kijavította a sérült villámhárítót. Hálás köszönet érte! A vártemplom múltja és jelene miatt mindenkié, az egész lakosság kultúrbir- toka. Gacsári Kiss Sándor kanonok plébános Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné \