Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-26 / 251. szám

4. oldal 1995. október 26., csütörtök A Szerkesztőség Postájából Szerkesztői üzenetek Deák Jánosné, Szolnok: Saj­náljuk, hogy a keresztszüleiről készült fényképet nem közöl­hetjük. A beküldött másolat ugyanis alkalmatlan erre. Ne féltse az eredetit, mi vigyázunk rá, s megjelenés után azonnal postázzuk a féltve őrzött, ré­gebben készült felvételeket. Tehát, ha gondolja: „Küldjön egy képet!" V. I.-né, Tószeg: A másik „oldal” véleményét nem közöl­hetjük egy névtelen levél alap­ján! Reménykedünk, hogy talán egyetért velünk ebben. Sürgős jeligére üzenjük Túrkevére: A nyugtaadás alól felmentés adható: szociális vagy egészségügyi helyzete miatt annak a vállalkozónak, akinek ez a kötelezettség aránytalanul nagy terhet je­lentene; a vállalkozás kis mé­rete miatt, ahol alkalmazottat, családtagot vagy közeli hoz­zátartozót nem foglalkoztat­nak; a tevékenység jellege miatt, a teljesítés pénztárgép használatával sem lenne meg­oldható. A mentességet az adóhatóság kérelem alapján, egyedi mérlegelés után adja (adhatja) meg. 1 a temetőbe szükséges munkaviszonyt ösz- szeszedni. Ezért nem értem az összefüggést. Nekünk, akik 50 éves korunkra már 35 év körüli szolgálati időt szerzünk, miért akarják a nyugdíjkorhatárt emelni? Velünk akarják az ő részükre a járandóságot megté­ríttetni?^ még itt vannak, akik munkaképesség-csökkenéssel kapják a járadékot. Tisztelet a kivételnek, de vannak közöttük, akik a nagy hőségben egész nyáron „betegen” is napszámba tudtak járni... Jobban kellene rájuk figyelni! Elgondolkodtató, hogy ha egy 50 év körüli nő vagy férfi munkahelye megszűnik, elhe­lyezkedni újólag már aligha tud. Dolgozni már idős, a nyugdíjkorhatár emeléséhez nem. A munkanélküli-segély egy-két év. Csak azt tudnám, hogy a közbeeső 10-12 év alatt mit csináljon? Miből éljen meg? Szerintem inkább a mun­kanélküli-járadékon lévő fiata­loknak kellene felváltaniuk az időseket. Egy fiatal szakképzet­tebb, nagyobb ambícióval dol­gozhatna). Minden, a negyve­nes években született dolgozó nő bizonyára azzal értene egyet, ha nagyon körültekin­tően, mindenre kiterjedően vizsgálnák a lehetőségeket és vennék figyelembe, hogy nehéz fizikai munkában, mezőgazda- sághan vagy a szalagok mellett 62 éves korig nem képzelhető el aktív munkavégzés. Ha már azonos nyugdíjkor­határt akarnak bevezetni ha­zánkban, mint a nyugati álla­mokban, vegyék azt is figye­lembe, hogy ott a nők csak az­után mennek el dolgozni, hogy gyermekeiket felnevelték, szárnyukra bocsátották. F. M.-né, Cibakháza Küldjön egy képet! A kertvárosi iskola tantestülete A fényképen a szolnoki kertvárosi iskola tantestülete látható, 1954 júniusában. A tanintézmény akkor a Késmárki-féle villában volt. A fotón balról jobbra, felső sor: Bíró Endre, dr. Georgevich Milu- tinné. Nagy Katalin, Várkonyi Mária. Első sor: Berecz Bernadett, Vida József igazgató úr, Baricza Magdolna. Vida igazgató úr saj­nos már nincs közöttünk. V. L.-né, Szolnok Egy édesanya elment Halottak napja előtt Mint az Új Néplap régi és rendszeres olvasója keresem meg önö­ket. Közeledik a halottak napja, minden bizonnyal szentelnek he­lyet elhunyt szeretteinkről való megemlékezésnek. Nekem ez jutott eszembe: Nem fogja az idő múlása sem elfeledtetni, mert az ÉDESANYÁK a gyermekeik élete végéig élnek - bennünk. Az elköltözés miatt sírni kell, a fájdalom különben minket is eltemet, s akkor hogy élje­nek tovább általunk az édesanyák. Kegyetlen szavaim alól felment az élet elviselni rendelt kegyetlensége. A bánatban osztozni csak parányi részben tudok, az együttérzés mégis legyen vigasz, adjon erőt a lélek nyugtatásához. Nekem is élt e földön Édesanyám! - írta Kraftsik Béláné szolnoki olvasónk. * Zilahv Gyula (Szolnok) azt tette szóvá levelében: legalább most, halottak napja előtt tennék rendbe a sírokat (és környéküket) a hozzátartozók. Némelyik hant ugyanis nehezen közelíthető meg a gaztól. Akik még kijárnak a temetőbe szeretteik sírjához, csak bo­torkálva, bukdácsolva jutnak el oda, s balesettől is félhetnek - kü­lönösen az idősebb emberek, akiknek nehezére esik a járás. Nyugdíj után is élni szereti Munkahelyrő Október 11-i lapjukban olvas­tam a Korhatáremelés fokoza­tosan című cikket. Ezzel kap­csolatban néhány gondolatot ajánlok a törvényhozók figyel­mébe. Vegyék tekintetbe: a negy­venes években született nők rá­kényszerültek, hogy már tizen­évesen munkát vállaljanak. Amikorra 55. életévüket betöl­tik, majd’ 40 év munkaviszo­nyuk lesz. A gyermeknevelés, a munkavégzés, a család gondjai mellett megfáradtak ahhoz, hogy 55. évük betöltése után még dolgozzanak. Megszerez­ték 35 éves (vagy több) mun­kaviszonyukat, így alanyi jogon a jelenlegi nyugdíjtörvény alap­ján a teljes nyugdíjhoz is a jo­got. Amennyiben elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése, ak­kor azt az ötvenes években szü­letettek részére állapítsák meg. Ők már igénybe vehették a gyermekneveléshez a kedvez­ményeket. Ők is elfáradhattak ugyan, de idegileg, fizikailag a kettős teher nem úgy viselte meg őket, mint a mi korosztá­lyunkat. Többször hallottam-ol vas­iam már, hogy a halálozási életkor csökken. Ha a javasolt nyugdíjkorhatárt jóváhagyják, az emberek a munkahelyről mennek örök nyugvóhelyükre. Ez volna a „tiszta üzlet”, így a társadalomnak nem kellene ne­kik nyugdíjat fizetni. A pénz megmaradna, vagy más célra Tehetne felhasználni. Itt említem meg, hogy az el­múlt öt-hat évben olyanoknak is „utánadobták” a járadékokat, nyugdíjakat - szinte azonos mértékben a 35-40 évet mun­kában eltöltöttekével -, akik csak nagyon nehezen tudták a Egy nap = két síró panaszos Az utcára „menjen ki”? Először egy szolnoki olvasónk jelentkezett. Sírva. Alig tudta elsorolni sérelmét. A megyei egészségbiztosítási pénztár (Mikszáth út) elé elvitte kocsival egy családtagja. Negyed 8-kor már ott volt. (Tudta, hogy csak 8-kor kezde­nek.) Várt. Fél 8-kor rosszul lett. Nem lepődött meg: kétszer volt infarktusa, két évtizednél ré­gebben cukorbeteg - ezek csupán az „aprósá­gok”. Debrecenben a lába miatt járt, az ezzel felmerült útiköltségét ment intézni. Kérte a biz­tonsági őröket: engedjék be, legyenek szívesek, hogy legalább leülhessen. Hosszas könyörgésre nyílt ki az épület kapuja; munkakezdésig tá­maszthatta a radiátort. Szék? - Talán nem volt sehol a közelben. Ó, igen, vízhajtót is szed olvasónk, s „hatá­sának jelentkezését” nem tudja szabályozni. El kellett volna mennie az illemhelyre. A büfésnő kerek perec kijelentette: itt nincs nyilvános WC! Rettegett, mi lesz, ha... ha nem bírja to­vább... A hölgy izgalmas perceket élt át kezdé­sig. Noha harmadik volt a sorban, az ügyintéző elsőnek vette el iratait, s fél 9 tájban dolga vé­geztével (dolgavégezetlenül), ahogy 68 éve en­gedte, szedte lábait, hogy mielőbb „biztos” helyre érjen! Felháborítónak tartja, hogy éppen az egészségbiztosítási pénztárnál fordul(hat) elő ilyesmi, amelyet szinte a megye minden ré­széből felkeresnek emberek. Egy másik sors­társa arról számolt be neki: ő előző nap is ott volt nyolcéves, beteg kislányával, s bizony a gyerek az „utcán ment ki”... Fegyvemeki panaszosunk ugyanaznap reg­gel arra várt, hogy családipótlék-ügyét rendez­zék. Hét hónapja nem kapott már egy vasat sem, most éppen fél tucat igazolást hozott ma­gával. A tisztviselő nagyon készséges volt. Nem is miatta háborgott. Neki is el kellett volna mennie az illemhelyre. Akkor már dél is el­múlt... Kétségkívül elragadtatta magát a bizton­sági őrrel kapcsolatban - ezt be is ismerte. De nagyon kikészült már a várakozásban (is). Ő sem volt elragadtatva a kiszolgáltatottságtól. . * Mit tudtunk meg a megyei egészségbiztosítási pénztárnál? Kétségek között őrlődnek. Koráb­ban ugyanis egy illemhelyet az ügyfelek ren­delkezésére bocsátottak; kulcsot a biztonsági őr adott hozzá. Szégyen, nem szégyen, leírjuk. A kedves ügyfelek - tisztelet a kivételnek! - bi­zony olykor mindent elemeitek, ami mozdít­ható volt: szappant (ez a minimum), szifont, WC-tetőt. Említhetnénk még, hogy olykor nem rendeltetésszerűen használták... Kiút csak kell! Lesz! Vásárolnak 53 ezer fo­rintért egy érmevizsgáló készüléket, amely „megvizsgálja”: a bebocsáttatást kérő érvényes 20 forintost dob-e a szerkentyűbe, utána egy személy előtt kinyílik a bűvös ajtó. Most itt tar­tanak, a szereléshez szükséges előkészületeket intézik, s remélhetőleg akár már a napokban sem kerül(het) senki kényelmetlen helyzetbe hivatalukban. A rendre is ügyelnek délelőttön­ként, a „csúcsidőben”. - fj ­Nem esett messze az alma .. . Az öt Molnár A két Molnár család. Hátul a két (fiatal) apa: László és Imre. Elöl, balról jobbra: Csaba (László fia), mellette Ta­más és Attila (Imre fiai). Akik szeretik az asztaliteniszt, s „berkeiben” forognak, azoknak bizonyára nem kell bemutatni a képen látható fiúkat. Ám mégsem ismerheti mindenki őket. Az olvasók kedvéért bemutatjuk az „ötös fogatot” e rovatban, úgy hisszük, nem érdemtelenek rá. Mindegyi­kőjük vezetékneve MOLNÁR: a két családfő, László és Imre pedig testvérek. A családi név azonosságán túl közös vonás bennük az asztalitenisz szeretete, mely sportot különféle szinteken művelik. Imre - éppen öccse tanácsára - Tamás és Attila nevű fiait a Tisza SE edzéseire vitte évekkel ezelőtt, ahol gyökeret is eresztettek, igazolt versenyzőkké váltak. Ma ugyan egyre kevésbé van alkal­muk Szolnokra bejárni, azonban a fiúk édesapja megszervezte Tö- rökszentmiklóson (ott laknak) az edzés lehetőségét. Tamás jelen­leg Nyíregyházán tanul, ezért csak a megyei versenyeken van al­kalma részt venni, Attila azonban az országos ranglistaversenye­ken is indul, jelenleg 43. helyezett. Molnár Lászlót az eredményei minősítik, jelenleg a Jászkun-Vo- lán-Nefag SC NB II.-es versenyzője. Csaba nevű gyermeke a Tisza SE versenyzője, az egyesületi edzéseken kívül azonban az édesap­jától is kap „magánórákat”. (Ők szolnoki lakosok.) Az országos versenyeken csak mostantól vesz részt, rögtön a 45. helyre ugrott. Az eredményesség bizonyítására elég idézni az október 14-i, nyílt Szolnok városi bajnokság jegyzőkönyvét: László a férfi páros versenyszámban ezüstérmet, egyéniben bronzot szerzett. Csaba a serdülők mezőnyében - noha még három évig újonc korú - az elő­kelő harmadik helyet szerezte meg, saját versenyszámában pedig toronymagasan győzött. Attila - ugyancsak imponáló játékkal - aranyérmet nyert a serdülők között. A szülők jó példája hatásosnak bizonyult, „jó földbe” került az elvetett mag! Úgy is mondhatnánk: nem esett messze az alma a fá­jától... Sz. Zs. Gát a bűnözőknek Legyen ismét halálbüntetés! Napok óta viaskodom magam­ban: írjak vagy ne írjak levelet a szerkesztőségnek. Az előbbi mellett döntöttem. Miért? Annyi szörnyűségről olvasok az új­ságfokiban, hogy néha már nappal is félek az otthonomban. Elképesztő, hogy némelyik em­ber mit ki nem eszel azért, hogy munka nélkül - bűntény árán is akár! - pénzhez, s nem is ke­véshez jusson! Tudom, minder­ről nem az újság tehet. Abban viszont segíthet, hogy az olva­sók - a nép hangját - közvetíti. Közöljék az én véleményem is. Ne kívánják tőlem, hogy pon­tosan emlékezzem, mikor volt a 2-es csatornán az a késő esti adás (valamikor szeptember végén), amire hivatkozom. A rádióműsorból tudom, hogy Kormányőrök (A titok mögött) volt a címe a dokumentumfilm­nek. Sajnos nem emlékszem an­nak a magyar embernek a ne­vére, aki szerepelt a filmben, s aki nem akármilyen posztot; magas tisztséget tölt be az USA-ban. Az ő szájából hang­zott el, hogy amióta New York­ban ismét kiszabható a halál­büntetés, csökkent a bűncse­lekmények száma! Kérdezem: kell-e ehhez kommentár? Nem vagyok rosszindulatú, bosszúálló némber, de higgyék el, valamit nagyon gyorsan tenni kellene, hogy gátat szab­hassanak a bűnözésnek! Erre pedig csak szigorúbb törvények birtokában van eshetőség. Saj­nos sok elítélt ugyanazt csinálja a börtönből szabadulva, mint annak előtte! Rettenetes dolog­nak tartom, hogy például ma­napság gyerek támadja meg, fosztja ki, alázza meg gyerek társát! Az idősek meg? Hová jutunk így? Európához nem tu­dunk felzárkózni, az biztos. A nyugalmunk azonban ennél is fontosabb (lenne)! Félös hatvanas, Karcag Bélyegek bűvöletében A Magyar Bélyeggyűjtők Or­szágos Szövetsége minden év szeptemberében rendezi meg a hagyományos bélyegnapot. Az idei volt a hatvannyolcadik. E hagy szám is bizonyítja, hogy hazánkban nagy utat tett meg a filatelista mozgalom, melynek szép hagyományai vannak, és szerepe jelentős népünk kultu­rális életében. A gyűjtői munka során százezrek sze­reznek új ismereteket, világok nyílnak meg előttük a bélye­geken keresztül. E szép hobbi hódolói a tudományok, a mű­vészetek legkülönbözőbb terü­letein kutatnak, és tudománnyá formálták a filatéliát is. A bélyegnap alkalmából a gyűjtők közszemlére teszik kincseiket; ekkor kap kitünte­tést az év legszebb bélyegének alkotója; ekkor adják ki a kü­lönböző vándordíjakat. Az idei rendezvény színvo­nalát emelte a német filatelis- ták szövetségének gyűjtőivel rendezett közös kiállítás. Azt tapasztaltuk, hogy a két ország „megszállottjai” szoros baráti kapcsolatban segítik egymást, ismereteiket is megosztják. A kiállításon Nagy József, a Szolnoki Bélyeggyűjtő Kör el­nöke is szerepelt az irodalmi osztályban. E munkáiban be­mutatta azon tanulmányait, amelyek Szolnok város, a Jász­ság, a Kunság és a Felső-Tisza- táj területeinek postatörténeté­vel és helyismeretével foglal­kozik. Filatéliai tevékenységé­ért a Kossá István-vándordíjat kapta. Hargitai László Szolnok A 68. bélyegnapra megjelenő blokkal a fiatal gyűjtők kedvét és érdeklődését kívánja felkelteni a Magyar Posta Cserkeszőlői dalosok Ausztriában Iskolánk - a Cserkeszőlői Általános Iskola - énekkara több sikeres esz­tendőt tudhat maga mögött. Nemcsak az iskolai ünnepélyeken, községi rendezvényeken szerepelnek magas színvonalon, hanem az Éneklő Ifjú­ság versenyein is. Júniusban hangversenyen szerepeltek dalosaink. Fe­kete Istvánná, az énekkar vezetője a bevételből jutalomkirándulásra vitte a diákokat. Szeptember 29-én voltunk Nagycenken és Kőszegen; 30-án indultunk Bécsbe, ahol a Safari Parkban csodálatos élményekben volt részünk, vidáman töltöttük el a napot. Ausztriába az autóbuszköltséget Szokolai László vállalkozó, a Miniplaszt vezetője „állta”. Hozzájárult kiadásainkhoz Varga Károly cserkeszőlői vállalkozó is, aki személy- gépkocsit - vezetővel - bocsátott rendelkezésünkre. Az önkormányzat a szállásdíjat fizette. Köszönöm tanulóink nevében mindannyiuknak a tá­mogatást. Remélem, a következő években is hozzájárulnak énekeseink, iskolánk hírnevének öregbítéséhez. Tóth Istvánná igazgató Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom