Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-25 / 250. szám

1995. október 25., szerda Sport 11. oldal ^a^darúgás, megyei II. osztály, Jászsági és Kunsági csoport Arokszállás idegenben nyert rangadót Mire kíváncsi a néző? Rangadót játszottak szombaton kora délután a megyei első osz­tályú labdarúgó-bajnokságban, a listavezető Alattyán a szom­széd nemkülönben jó képességű csapatához, Jánoshidára láto­gatott. Kettőjük összecsapása - függetlenül attól, milyen osz­tályban szerepeltek - eddig mindig mágnesként vonzotta a né­zőket. így volt ez most is, szinte az egész Alsó-Jászság megmoz­dult a találkozó hírére. Mivel a környéken Jászberénytől Szol­nokig bezárólag nem rendeztek ebben az időpontban bajnoki mérkőzést, sok pártatlan szurkoló is kilátogatott a derbire. Az, hogy ezer(!) néző tekintette meg a negyedosztályú ese­ményt, önmagáért beszél. Ezt a nézőszámot sok NB 1-es csapat is megirigyelné: a Csepel, a BVSC, az MTK, de még időnként a két évvel ezelőtti bajnok Vác sem büszkélkedhet „tömöttebb" le­látókkal. A jó focira, a parázs összecsapásokkal tarkított izgal­mas mérkőzésekre - osztálybesorolástól függetlenül - vevők a szurkolók. Hétfőn délután éppen az első osztály két élcsapatának talál­kozóját közvetítette a televízió. A dobogóra pályázó két fővárosi együttes randevújára sem voltak sokkal többen kíváncsiak, mint a jászsági eseményre. Az élvonal találkozóira 400 forintnál ol­csóbban nemigen lehet jegyet kapni, a megyei összecsapásokra viszont a legdrágább hely sem kerül többe 80 „pengőnél”. Na már most, ha kevesebbe is kerül, legalább olyan izgalmas is, melyiken lesz legközelebb több néző? (géléi) A pórázon vezetett fekete kabalacica sem tudott segíteni szombaton délután a táblázat élére pályázó hidai együttesnek FOTÓ: barna Szajol-Jászfényszaru 6-1 (2-0) Szajol, 250 n., v.: Balogh K. Szajol: Balogh - Tóth Zs., Ábel, Tóth 1. L, Nagy, Tóth I. II., Szatmári, Kollár (Kiss), Gulyás, Asztalos, Rideg (Szöl- lösi). Edző: Szabó Zoltán. Jászfény szaru: Bordás - Pa- lócz, Vaszicsku, Borbély, Baj- nóczi, Pál, Nagy, Kovács Cs., Horváth, Balogh (Jarábik), Török, (Zombori). Edző Hor­váth Tibor. • 4. perc: Gulyás 20 méteres lövése a jobb kapufáról vágó­dott az ellenkező sarokba, 1-0. 22. perc: Tóth I. II. bombája a jobb sarokban kötött ki, 2-0. 55. perc: 'Kovács és Horváth a játékvezető megsértéséért pi­ros lapot kapott. 58. perc: Rideg beadását Gulyás perdítette a hálóba, 3-0. 65. perc: Borbély közelről a hálóba bombázott, 3-1. 70. perc: Gyors hazai táma­dás végén (iulvás lőtt a léc alá, 4-1. 71. perc: Szatmári a kapus hibáját kihasználva közelről pöckölt a hálóba, 5-1. 88. perc: Szatmári beadását Kiss passzolta a sarokba, 6-1. A hazai csapat idei legjobb játékát nyújtva őrölte fel az él­vonalhoz tartozó fényszarusiak ellenállását. Jók: az egész csapat, ül. senki. Szabó Zoltán: - Az első húsz percben eldöntöttük a mérkőzést, ezután már felsza­badultan és jól fociztunk. Horváth Tibor: - A jól ját­szó hazai csapatnak nem kellett volna ilyen bírói segítség. Ifi: Szajol-Jászfényszaru 2-1 Török Pusztamonostor- Jászdózsa 1-1 (0-0) Pusztamonostor, 150 n., v.: Csipe. Pusztamonostor: Bibók - Szabó, Lakatos, Dobos, Varga, Szűcs, Rezes, Balázs, >Lajkó (Jenes), Sinka, Tóvizi. Edző: Kovács György. Jászdózsa: Surányi - Si­mon, Kovács, Bolya, Kiss (Si­mon J.), Sánta, Csömör, Varga, Koczka, Kiss B., Tőzsér (Bognár). Edző: Sánta György. 57. perc: Óriási védelmi hiba után Szabó lábáról saját kapuba perdült a labda, 0-1. 91. perc: Jobb oldali szögle­tet íveltek be a hazaiak, Jenes emelkedett a legmagasabbra, és fejéről a jobb felső sarokba vá­gódott a labda, 1 -1. A hazai csapat csak óriási szerencséjének köszönheti az egy bajnoki pontot. Jók: senki, ill. az egész csa­pat lelkesedéséért. Kovács György: - A szezon legrosszabb játékával, ha kis szerencsével is, de rászolgál­tunk a döntetlenre. Sánta György: - A helyze­tek kihasználása még mindig nehezen megy, de végre már gólt tudtunk rúgni, és a helyze­tek alapján akár még győzhet­tünk is volna. Gratulálok játé­kosaimnak a lelkes játékért. Ifi: Pusztamonostor-Jászdó- zsa 1-1 Litkei Szászberek-Jászkisér 2-1 (1-0) Szászberek, 150 n., v.: Markóth Károly. Szászberek: Szerencsés - Vasas Zs., Göblyös, Pomázi, Rentier, Gara, Vasas L., Med- gyes, Újfalusi, Juhász, Nagy. Edző: Laki Imre. Jászkisér: Agócs - Bánfi, Nagy (Sárközi), Farkas, Bíró, Otta, Kövesdi, Papp, Jászsuba, Szentpéteri, Tajti (Mike). Edző: Gócza Zoltán. 20. perc: Nagy beadását Va­sas L. 10 méterről, kapásból lőtte kapura, a labda egy védő fejét érintve a léc alá vágódott, 1-0. 72. perc: Papp jól helyezett szabadrúgása a bal alsó sarok­ban landolt, 1 -1. 88. perc: Juhász húzott el a bal oldalon, beadását Újfalusi az ötösről a kapu sarkába pasz- szolta, 2-1. Küzdelmes mérkőzésen, a több helyzetet kidolgozó hazai csapat megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Jók: Gara, ill. Papp. Laki Imre: - Csak a csapat védőjátékával lehetünk elége­dettek, támadójátékunk, de fő­leg a helyzetkihasználásunk to­vábbra is döcög. Gócza Zoltán: - A két gyengén játszó csapatnál csak a játékvezető volt gyengébb. Ifi: Szászberek-Jászkisér 4-0 Laki Jászjákóhalma- Jászszentandrás 1-0 (0-0) Jászjákóhalma, 150 n., v.: Sza- bari. Jászjákóhalma: Horváth Z. - Vaskó, Koncsik, Farkas, Ur- bán F., Szabó, Móczó, Urbán G., Forgács, Hájas, Horváth S. Edző: Bérezési József. Jászszentandrás: Mályi - Donkó, Szarka, Szabó, Koczka, Csató, Kardos, Hopka, Oláh (Antal), Nagy (Kiss G.), Busa. Edző: Kertész Albin. 4. perc: Urbán G.-t kitűnő labdával ugratták ki, de elron­totta a helyzetet. 49. perc: Urbán F. tört várat­lanul előre, lövését Mályi bra­vúrosan hárította. 55. perc: Urbán G. futott el a jobb oldalon, beadására For­gács ugrott fel, fejéről Horváth S. elé került a labda, aki a há­lóba bólintott, 1-0. 80. perc: Farkast a játékve­zető kiállította. Küzdelmes mérkőzés volt, melyet sárga és piros lapok is színesítettek. Jók: az egész csapat, ill. senki. Bérezési József: - Nagy árat fizettünk a győzelemért, szé­gyelljék magukat, akik nem tisztelik a jákóhalmi mezt. Kertész Albin: - Ennyire gyenge produkcióhoz, amit ma nyújtott a csapat, nem lehet kommentárt fűzni. Ifi: Jászjákóhalma-Jász­szentandrás 3-1 Szöllősi Jászágó-Jászberény II. 3-1 (2-0) Jászágó, 250 n., v.: Tóth Imre. Jászágó: Dobos Zs. - Mó­czár, Dobos F., Bordás, Ká- csor, Juhász (Vas), Beszteri, Darie, Csikós, Peredi B. (Ka­szab), Peredi A. Edző: Bobák József. Jászberény: Udvarias - Ma­rinka, Zsigó, Ludasi, Petrányi, Móczó, Palotai, Balogh, Ur- mös, Juhász, Bórizs. Edző: Nagy Pintér István. 2. perc: Peredi A. 15 méte­res éles lövése védhetetlenül vágódott a kapuba, 1-0. 15. perc: Dobos Ferencet a büntetőterületen buktatta Bó­rizs, a megítélt büntetőt a sértett biztosan értékesítette, 2-0. 55. perc: Gyors jobb oldali ellentámadás futott a pályán, az akciót Ürmös 5 méterről góllal fejezett be, 2-1. 59. perc: Peredi A. egyéni játék után a kapu közepébe gu­rított, 3-1. A hazai csapat lendületes, szép játékkal hozta a kötelező győzelmet, amely teljesen megérdemelten született meg. Jók: Csikós, Peredi A., Ju­hász, ill. Ludasi, Balogh, Udva­rias. Bobák József: - Úgy érzem, hogy fegyelmezetten futballozó csapatom győzelméhez nem férhet kétség. Nagy Pintér István: - Óri­ási egyéni hibából szerzett ve­zetést a hazai csapat, és ez sok­kolta együttesemet. Ifi: Jászágó-Jászberény 0-1 Módé Zagyvarékas- Jászárokszállás 1-3 (0-1) Zagyvarékas, 300 n., v.: Gyer- tyás. Zagyvarékas: Alapi ­Ecseki, Varga, Agócs, Alföldi, Zsigárdi, Jánosi II., Jánosi L, Hajdú, Antal, Révész (Sze- csödi). Szakosztályvezető: Ko­vács Sándor. Jászár okszállás: Tóth Bordás, Kárpáti, Ivony, Dósa, Bobák, Kaszab, Kiss, Dévay, Szabó, Szécsényi (Szamen- csik). Edző: Treibel Rudolf. 1. perc: Remek jobb oldali beadás után Szabó a rövid sa­rokba fejelt, 0-1. 63. perc: Dévay védőjét megelőzve passzolt a hálóba, 0-2. 72. perc: Szecsődi beadását Hajdú fejelte a kapuba, 1-2. 77. perc: Varga rövid haza­adásába Dévay közbenyúlt, s Alapi már nem háríthatott, 1-3. Jók: senki, ill. Bordás, Ivony, Bobák, Kaszab, Dévay. A szépszámú közönség előtt, jó játékvezetés mellett a tarta­lékos hazaiak ellen szerencsés gólokkal nyertek a vendégek. Kovács Sándor: - Jobb csa­pattól kaptunk ki. Treibel Rudolf: - Küzdel­mes mérkőzésen szerencsénk­nek köszönhetjük sikerünket. Ifi: Zagyvarékas-Jászárok- szállás 2-6 Antal Jásztelek-Besenyszög 2-1 (1-1) Jásztelek, 150 n., v.: Pernyész. Jásztelek: Fekete - Kisba- konyi, Nagy F., Tóth L, Szűcs (Halgat), Molnár, Ambrus, Sisa, Zrupkó, Gerhát, Nagy R. (Varga F.). Edző: Dobos Ti­bor. Besenyszög: Csajbók - Tóth L, Hajdú P., Nagy G., Gilszki T., Gilszki Cs., Lukács, Beré- nyi Z., Boros, Vígh, Berényi J., (Lévai). Edző: Kocsis Andor. 26. perc: Ambrus belőtt lab­dájába kézzel értek a védők, a jogos tizenegyest Molnár biz­tosan értékesítette, 1-0. 40. perc: Gilszki Cs. 10 mé­terre a kaputól kézzel vette át a labdát, majd egyenlített, 1-1. 82. perc: Halgat ívelt be a bal oldalról, és a jókor érkező Gerhát a hálóba fejelt, 2-1. A változatos, közepes szín­vonalú mérkőzésen a hazai csapat második félidei lelkes já­tékával megérdemelten nyert. Jók: az egész csapat, ill. senki. Dobos Tibor: - A csapat va­lamennyi tagja dicséretet érde­mel az eredményes, lelkes játé­káért. Kocsis Andor: - Alacsony színvonalú mérkőzésen lélekte- lenűl játszottunk. Ifi: Jásztelek-Besenyszög 1-3 Dobos Tiszajenő-Jászladány 1-5 (0-3) Tiszajenő, 100 n., v.: Major. A vendégek szinte tetszés szerint érték el góljaikat. Ifi: Tiszajenő-Jászladány 0- 5 Felnőttek 1. Z.rékas ii 6 4 1 14- 7 22 2. J.ároksz. n 6 2 3 34-19 20 3. J.fénysz. ii 6 2 3 26-16 20 4. Szászberek ii 5 5 1 16-12 20 5. Jászkisér ii 6 1 4 22-17 19 6. Besenysz. ii 5 3 3 25- 9 18 7. Szajol ti 5 3 3 13- 7 18 8.Jászágó n 5 2 4 18-17 17 9. Jászlad. ii 5 2 4 15-21 17 10. Jásztelek n 5 1 5 23-15 16 11. Jászdózsa ii 4 2 5 10-18 14 12. jse n. íi. 4 1 6 26-26 13 13. J.jákóhal. ii 4 1 6 12-19 13 14. P.monostor ii 2 4 5 13-15 10 15. J.szentan. ii 2 2 7 11-28 8 16. Tiszajenő ii­1 10 5-37 1 Ifjúságiak 1. Szászberek ii 9 2­32- 5 29 2. Szajol ii 8 2 1 38- 9 26 3. J.ároksz. n 7 2 2 36-16 23 4. Jászkisér ii 7 1 3 27-15 22 5. J.fénysz. ii 6 3 2 28- 8 21 6. Jászlad. ii 6 2 3 43-21 20 7. Besenysz. ii 6 2 3 34-24 20 8. JSE II. íi 5 3 3 20-11 18 9. P.monostor ii 5 2 4 27-25 17 10.Jászágó n 5­6 22-19 15 11. Z.rékas ii 5­6 19-26 15 12. J.jákóhal. íi 3 2 6 13-32 11 13. J.szentan. n 1 1 9 20-35 4 14.Jászdózsa ii 1 1 9 14-36 4 15. Tiszajenő n 1 1 9 M5 4 16. Jásztelek a 1­10 4-58 3 Fegyvernek-Kun FC 1-0 (1-0) Fegyvernek, 300 n., v.: Kolláth. Fegyvernek: Bata - Fridrik (Budai), Farkas, Balogh S., Szabó, Bukta, Balogh T., Vá­gón,. Náhóczki, Rabóczki L. (Rabóczki O.), Göblyös J. Edző: Nagy Attila. Kun FC: Berkes - Boros T., Újfalvi M., Barna, Csillag, Bo­ros Cs., Herbály, Kun, Újfalvi Cs. (Vona), Czapkó, Balogh. Edző: Szabó András. 20. perc: Fridrik lefordult a védőjéről, s harmadik ziccerét végre kihasználva vezetést szerzett csapatának, 1-0. Jók: Bata, Balogh S., Ná­hóczki, Göblyös J., ill. Vona. Nagy Attila: - Ha a szív és az akarat együtt van, az ered­mény nem marad el. Szabó András: - Két gyenge csapat közül mi voltunk a gyengébbek. Ifi: Fegyvernek-Kun FC 1-2 Kelemen Tiszapöspöki­Tiszagyenda 5-0 (3-0) Tiszapüspöki, 150 n., v.: Tóth. Tiszapüspöki: Buru (Suki J.) - Pólyák (Puporka), Zelei (Kállai Z.), Barta, Suki L, Kál­lai G., Szedlák (Suki J.), Boj­tok, Csörgő, Lukács, Lengyel. Edző: Lengyel Ágoston. Tiszagyenda: Csőké - Toni- gold, Héder, Varga, Jenei, Somogyi, Kérészi, Tóth G., Kiss, Boros,- Sipos. Edző: Tóth Gábor. 25. perc: Lukács 25 méteres szabadrú­gásból lepókhálózta a bal felső sarkot, 1-0. 32. perc: Csörgő középre gurítása Héderről pattant a há­lóba, 2-0. 37. perc. Lukács növelte az előnyt, 3-0. 47. perc: Csörgő ollózva rúgta a bőrt a léc alá, 4-0. 64. perc: Lengyel R. a kapus felett a hálóba emelt, 5-0. Jók: Lukács (a mezőny leg­jobbja), Barta, Csörgő, Len­gyel, ill. senki. Lengyel Ágoston: - Szép gólokkal nyertünk, de a csapat játéka nagyon döcögős. Tóth Gábor: - Lelkesedés nélkül nem lehet játszani. Ifi: Tiszapüspöki-Tisza­gyenda 4-0 Lengyel Kengyel-Kunmadaras 2-1 (1-1) Kengyel, 200 n., v.: Agócs. Kengyel: Kozák - Hreskó (Kovács S.), Peres, Pénzes (Rimóczi J.), Sipos, Szarvák, Gulyás (Szabó), Rimóczi Z., Mitykó, Székely, Borda. Edző: Rimóczi Zoltán. Kunmadaras: Sipos - Dá­niel, Balogh B, Hosszú, Lévai, Varga, Kovács Z., Botos, Ko­vács Sz, Rózsa, Balogh G. Edző: Juhász Imre. 16. perc: Kovács Sz. egye­dül lépett ki a védők közül, és a kapuba helyezett, 0-1. 27. perc: Szöglet után a megcsúsztatott labdát Rimóczi Z. a léc alá vágta, 1-1. 50. perc: Mitykó csúsztatott labdáját Kovács S. a kapus lába közt a hálóba lőtte, 2-1. Jók: lelkesedéséért az egész Csapat, ill. senki. Rimóczi Zoltán: — Megér­demelten nyertünk a közepes színvonalú mérkőzésen. Juhász Imre: - Az első fél­idő helyzetkihasználatlansága megbosszulta magát. Ifi: Kengyel-Kunmadaras 2-0 Rimóczi Abádszalók- Kenderes 0-1 (0-1) Abádszalók, 350 n., v.: Kor­mos. Abádszalók: Szabó - Oláh, Czicze, Horog (Takács), Lóié (Bakó), Hamar, Oláh (Pu- zsoma), Kovács, Német, Szabó, Angyal. Edző: Kovrig Zoltán. Kenderes: Galó - Agócs, Magyar, Andrási, Molnár, Pádár, Fábián, Szerencsi, Hídvégi, Pádár, Sass (Bak­tái). Edző: Magyar József. 15. perc: Molnár perdített a hálóba. 0-1. Jók: Angyal, Oláh F., Szabó Z., Czicze, ill. Molnár, Agócs, Sass, Szerencsi. Kovrig Zoltán: - Ezért szép a labdarúgás, ami az egyiknek öröm, a másiknak bánat. Magyar József: - Értékes győzelmet arattunk a jól játszó szalóki csapat ellen. Ifi: Abádszalók-Kenderes 2-3 Bodor Tiszaszentimre- Rákócziújfalu 0-0 Tiszaszentimre, 200 n., v.: Kö­kény. Tiszaszentimre: Kovács - Hídvégi, Szokolai, Juhász, Tó­vizi, Bállá K. (Kiss), Prázmári (Lendvai), Kontra, Szoboszlai, Poczók, Ladányi. Edző: Laka­tos Pál. Rákócziújfalu: Bálint ­Durda, Horváth, Balogh, Hel- lenpach L, Hellenpach F., Za- kar (Kardos), Banka, Háben- susz, Bujdosó, Tóth. Edző: Kardos Mihály. Küzdelmes, jó színvonalú mérkőzésen a hazai csapat kö­zelebb állt a győzelemhez. Jók: Szoboszlai, Juhász, Hídvégi, Poczók, Kovács, ill. a közvetlen védelem. Lakatos Pál: - Küzdöttünk, időnként már játszottunk is, csak a góllövés nem megy. Kardos Mihály: ­Nagyon enerváltan játszottunk. Ifi: Tíszaszentimre-Rákó­cziújfalu 7-0 Papp Túr ke ve-V agyrév 0-0 Túrkeve, 180 n., v.: Mihályi. Túrkeve: Katona - Soós, Varjú P., Fekete T., Teleki, Rácz, Debreczeni, Barna, Szi­lágyi (Fekete M.), Jandó (Kalmár), Takács (Kovács). Edző: Varjú Vince. Nagyrév: Holló - Czinkus, Fercsi, Szűcs, Kecskés, Parázs, Deák, Ugri-Rácz, Dér (Len­gyel), Pörge (Baranyi), Nagy. Edző: Szabó Tamás. A sportszerű mérkőzésen lelkes, de alacsony színvo­nalú futballt mutatott be a két gól iszonyban szenvedő csa­pat.. Jók: Varjú P., Barna, ill. a védelem és Ugri-Rácz. Varjú Vince: - Győzelmet vártam, de ahhoz az ilyen gyenge játék kevés. Szabó Tamás: - Egyenlő erők küzdelme volt, az ered­mény igazságos. Ifi: Túrkeve-Nagyrév 6-1 Márki Homok-Cserkeszőlő 2-1 (1-0) Homok, 150 n., v.: Vígh. Homok: Benedek - Urbán, Makó, Fehér (Kosa A.), Jakab, Szőke, Németh, Cserna, Tóth, Balogh, Papp. Edző: Makó Mihály. Cserkeszőlő: Kardos ­Egedi (Hábensusz G.), Benke, HábensuszF. (Tóth F.), Varga L., Varga Z., Gulyás, Korpo- nai, Molnár (Nyitrai), Háben­susz L, Dézsi (Galó). Edző: Mannheim Mihály. 28. perc: Balogh szabadrú­gásból csavart a léc alá, 1-0. 53. perc: Tóth a hosszú sa­rokba lőtt, 2-0. 63. perc: Kontraakcióból Hábensusz I. szépített, 2-1. Makó Mihály: - Megérde­melt győzelmet arattunk. Mannheim Mihály: - Ami­lyen szerencsétlenül vesztet­tünk, ugyanúgy nyerhettünk is volna. Ifi: Homok-Cserkeszőlő 2-0 Makó Felnőttek 1. Kenderes 10 9 1­27- 6 28 2. R.űjfalu 11 5 5 1 19-13 20 3. Abádszalók 11 5 3 3 23-11 18 4. Fegyvernek 10 5 3 2 14- 8 18 5. Homok 11 5 3 3 27-26 18 6. T.földv. 10 5 1 4 25-18 16 7. Cserkesz. 10 4 2 4 16-15 14 8. T.sz.imre 10 3 5 2 11-11 14 9. T.püspöki 10 4 1 5 17-20 13 10. Kunmadaras 10 3 3 4 14-18 12 11. Kengyel 10 3 2 5 11-21 11 12. Kun FC 10 3' 1 6 17-18 10 13. Túrkeve 10 1 5 4 10-17 8 14. Nagyrév 10 2 2 6 8-19 8 15. Tiszagyen. 11­3 8 6-24 3 Már eldőlt a bajnokság?

Next

/
Oldalképek
Tartalom