Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-20 / 247. szám

1995. október 20.. péntek Hazai Tükör 5. oldal Felvonulások, koszorúzások, emlékezések Mindenki másként ünnepel Egyetlen személyi szám helyett három azonosító jel Államháztartási törvénymódosítás November végéig elkészül a személyi szám helyébe lépő új személyazonosítási módot tartalmazó törvénytervezet, amit a parlamentnek 1996. március 1-ig kellene jóváhagynia - döntött a kormány tegnapi ülésén. A kabinet elfogadta az ál­lamháztartási törvény módosításának tervezetét. Az állami szervek, a pártok és civil szervezetek elkészítették programjaikat a közelgő nemzeti ünnep köszöntésére Tegnap több sajtótájékoztató közös témája volt az október 22-23-ai megemlékezések programja, a tervezett de­monstrációk politikai jellege. Az október 23-ai állami ünnepi rendezvények Budapesten a nem­zeti lobogó fölvonásával kezdőd­nek. majd a Rákoskeresztúri új köztemető 300-as parcellájánál tartanak emlékünnepséget. Az egykori forradalmi harcok részt­vevőit az Országgyűlés elnöke délben kitüntetési ünnepségen kö­szönti a Parlamentben. Délután 6 órakor a Parlament főlépcsőjén mécseseket gyújtanak, emlékezve a 39 évvel ezelőtti eseményekre és a mártírokra. Az ünnepségek köz­ponti gondolata, hogy a nemzet életében kivételes egységet hozó történelmi eseményről emlékezve tisztelegjünk az áldozatok, a mártí­rok. a hősök emléke előtt. Göncz Árpád köztársasági el­nök. aki az USA-ban tartózkodik, október 23-án részt vesz a New York-i magyar konzulátus fogadá­sán, illetve a helyi emigráció kö­zös. ’56-os ünnepségén. Több '56-os szervezet és ellen­zéki párt közösen emlékezik meg a forradalom és szabadságharc év­fordulójáról október 23-án a Bem téren. A szervezőbizottságnál ed­dig a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Igazság és Elet Pártja, a Nemzeti Demokrata Szövetség, a Munkástanácsok, a Történelmi Az elmúlt 25-30 évben épüli panelházas lakótelepek olyan örökséget jelentenek, amely- lyel együtt kell élnünk, akár tetszik, akár nem. Az együttélés azonban csak ak­kor lehet zavarmentes, ha a to­vábbfejlesztést, a korrekciót maguk a szakemberek kezde­ményezik és ösztönzik - hang­zott el csütörtökön az Építéstu­dományi Egyesület regionális szakmai konferenciáján. Jelenleg mintegy 35 ezer olyan lakás van hazánkban, amelynek már most időszerű a felújítása, az ezredforduló után pedig még ennél is sokkal több szorul majd rekonstrukcióra. Mivel az épületek lakottak, a korszerűsítésnél jól előkészí­tett, gyors és kifogástalan mun­kát kell végezni. Ráadásul azt sem szabad szem elől tévesz­Igazságtétel Bizottság, az ’56-os Szövetség és a Pofosz jelezte rész­vételi szándékát. A Magyar De­mokrata Fórum és a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt nem kíván a kis­gazdákkal közösen ünnepelni. Kocsis Lajos, a szervezőbi­zottság elnöke elmondta, nem poli­tikai megmozdulásra, hanem kö­zös ünneplésre készülnek. Csurka István október 22-ei tüntetéséről szólva hangsúlyozta: a demonstrá­ció sok gondolatával egyetértenek, így a megmozduláson az ’56-osok is részt fognak venni. Tóth Lajos, a MIÉP elnökségi tagja visszauta­sította azokat az aggodalmakat, amelyek szerint a 22-ei tüntetésen rendzavarások történhetnek. Di­linké Gábor, a Corvin közi Baj­társi Közösség elnöke viszont arra kérte bajtársait, hogy ne vegyenek részt a tüntetésen, és ne támogas­sák Csurka Istvánt. Az MDF tegnapi sajtótájékozta­tóján bejelentették: október 22-én a Bem téren Für Lajos elnök ko- szorúz. Október 23-án délután a várbeli Dísz téren fáklyás felvonu­lást tartanak, s a demonstráción szintén Für Lajos mond ünnepi be­szédet. Mint Herényi Károly szóvivő hangsúlyozta: az MDF tá­vol tartja magát minden szélsősé­gesnek minősíthető eseménytől. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az MDF aggasztónak tartja az opera­házi díszelőadás elmaradását. „Az is szomorúságra ad okot, hogy a köztársasági elnök, mint egykori ötvenhatos elítélt, nem tartózkodik az ünnep idején Magyarországon. Az ’56-os társaságok és az elnök között egyre nagyobb lesz a távol­teni, hogy mindez súlyos anyagi terhekkel jár. Megkerülhetetlen követel­mény tehát, hogy a lakók vagy a tulajdonosok kedvező kamato­zású hitelben részesüljenek. Az ipari és kereskedelmi tárca szak­értői szerint az energiafelhaszná­lást csökkentő épületfelújítá­sokra kapott német hitel is fel­használható lesz erre a célra. A paneles lakótelepek ugyanis még vagy száz évig megmaradnak, így közös érdek a felújításuk. Célszerű, ha a rekonstrukciós munkák közül azok szerepelnek az első helyen, amelyek az ener­giamegtakarítást szolgálják. A kormánytól pedig azt várják, hozza létre a felújításokat előké­szítő tárcaközi bizottságot, ne­vezze ki egyszemélyi vezetőjét, s teremtse elő a munka kidolgozá­sához szükséges anyagi fedeze­tet. Az ülés után Kiss Elemér, a Mi­niszterelnöki Hivatal államtitkára elmondta: három különböző sza­kazonosító jelet vezetnének be 1997 januárjától. Az egyik az ál­lami és önkormányzati adóigaz­gatásra, a vámigazgatásra és az il­letékre teijedne ki. A másikat a jó­léti. szociális és egészségügyi el­látások, szolgáltatások területén használnák, míg a harmadik a személyi és lakcím-azonosító jel volna. Gyorsabb átállásra költ­ségvetési fedezethiány és techni­kai gondok miatt nincs mód, ezért a parlament el elé olyan javaslatot Több ismert alkotmányjogászt is megkérdeztünk arról, vajon hol az a határ, ameddig következmé­nyek nélkül támadható, ócsárol­ható egy-egy közismert személyi­ség, felelős politikus? Kiderült: az Alkotmánybíróság megszüntette a hivatalos személy megsértésének tényállását. Ez azt jelenti, hogy a nekik címzett, ró­luk szóló durva megjegyzések, netán szitkok miatt hivatalból ma már nem indítanak eljárást. Nagy visszhangot váltott ki a napokban a jövő évi költségve­tési törvényjavaslat egyik mel­lékletének néhány sora, amely lehetséges változatként említi a nevelők kötelező óraszámának és a tanulócsoportok létszámá­nak emelését. Szabó Zoltán el­mondotta: a melléklet valójában még nem készült el, a kormány nem is tárgyalta meg. A tárca terjesztenek, hogy 1996. decem­ber végéig maradjon érvényben a mostani azonosító rendszer. A tegnapi ülésen elfogadták az államháztartási törvény módosí­tására vonatkozó javaslatot is, s azt ma benyújtják a Háznak. A törvénytervezet három legfonto­sabb eleme: az államkincstár lét­rehozása központi költségvetési szervként, a kincstári vagyoni­gazgatóság - mint a tulajdonosi jogokat gyakorló szerv - felállí­tása, valamint a költségvetési tar­talékokról rendelkező szabályok összessége. Maga a sértett fél viszont kez­deményezhet ilyet. Ebben az esetben a bíróságnak kell megál­lapítania, hogy csakugyan történt- e becsületsértés, rágalmazás, vagy egyéb elítélendő cselekmény. Mindebből az következik, hogy ilyen szempontból is szá­mottevően kibővültek a demok­rácia keretei. Tehát annak, aki hi­vatalt. közéleti szerepet vállal, fel kell készülnie arra, hogy tűrőké­pességét gyakran próbára tehetik. úgy véli: az ilyen típusú szakmai kérdésekről a közoktatási tör­vénynek kell intézkednie. A je­lenlegi jogszabályok fejkvótás finanszírozást írnak elő, amit a költségvetési törvény biztosít, de úgy, hogy lehetőség legyen a finanszírozás módjának, techni­kájának átalakítására. Ezt ugyanis szinte minden érintett igényli. A kincstári egyszámlát - amelyről az egyes költségvetési fejezetekben meghatározott ösz- szegek átutalhatóak - a Nemzeti Bank kezeli majd. A rendszer működtetésétől kamatmegtakarí­tást, sőt kamatbevételeket is vár­nak. A kabinet rendeletet alkotott a tandíjfizetés módosításáról. Eszerint a felsőoktatási intézmé­nyek nappali tagozatán az első alapképzésben részesülőknek 1996 szeptemberéig nem kell ki­egészítő tandíjat fizetniük. A ko­rábbi tandíjrendelet erre vonat­kozó részét hatályon kívül helyez­ték. A kormány egy másik dönté­sével úgy rendelkezett, hogy ku­koricát ezután csak az ipari mi­niszter engedélyével lehet expor­tálni. (tam) Ennek kapcsán felmerül, mi­lyen szabályokat tart szem előtt a rendőrség akkor, amikor enge­délyt ad egy tüntetésre vagy meg­tagadja azt? A gyülekezési törvény szerint a tüntetés akkor engedélyezhető, ha azt 72 órával előbb a hely és a cél megjelölésével együtt forma- nyomtatványon bejelentik, to­vábbá ha a megmozdulás sem a közlekedés rendjét, sem a közha­talmi szervek munkáját nem ve­szélyezteti. Mérlegelés kérdése például, hogy az Alkotmánybíró­ság elleni tüntetés engedélyez­hető-e a testület ülésének idejére. A mérlegelés az illetékes rendőr- kapitányok joga és felelőssége. Az új érdekegyeztető fóru­mot az érintett kormányzati, ön­kormányzati és érdekvédelmi szervezetek vezető képviselői akkor tekintik jogilag is teljes ér­tékűnek, ha munkájába bekap­csolódik a rektori és a főigazga­tói konferencia, valamint az Akadémia. A testület ettől, függetlenül tegnap megkezdte több más időszerű téma tárgyalását is. A szakszervezetek képviselői ki­fejtették, hogy a pedagógusok­nak, a közművelődésben dolgo­zóknak a következő évre leg­alább 25 százalékos bérfejlesz­tést kell előirányozni. D. G. Befejezte az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizott­sága az új alaptörvény általá­nos rendelkezéseivel foglal­kozó vitát. A tagok többsége azt szorgalmazta, hogy az új alkotmány inkább normatív, mint deklaratív jellegű le­gyen. Hazánk jelenlegi elne­vezését senki nem kérdője­lezte meg. Harmincöt százalékos bér­fejlesztést és az egészségügyi dologi kiadások 10 százalé­kos emelését tartja minimáli­san szükségesnek 1996-tól az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszerve­zete. Amennyiben a kormány nem teljesíti követeléseiket, november 11 -én demonstrá­ciót tartanak a Parlament előtt. Tiltakozik a Független Kis­gazdapárt amiatt, hogy a Va­lutaalap egy munkatársa le­velével beavatkozott Ma­gyarország belügyeibe. Az IMF öt pontja elfogadhatat­lan a kisgazdák számára - közölte csütörtökön Torgyán József pártelnök. Magyará­zatot kérnek a Valutaalaptól, az Országgyűlésben pedig felvetik a pénzügyminiszter és az MNB elnökének fele­lősségét. Várhatóan már ma megszü­letik a megállapodástervezet és befejezi munkáját a médi­atörvényt előkészítő bizott­ság - közölte Magyar Bálint, az SZDSZ ügyvivője. A kü­lönböző párttestületek jóvá­hagyása után jogszabályi formába öntik a megállapo­dást. Harmincmillió forint bírsá­got szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal az Unilever Rt.-re a fogyasztók megté­vesztése miatt, mert azonos csomagolásban (és áron) 12 százalékkal kisebb zsírtar­talmú Rama margarint hozott forgalomba. Házi muzsika A Magyar Könyvklub új szol­gáltatást kíván népszerűsíteni. A vállalat tevékenységét ismer­tető sajtótájékoztatón Kratoch- will Balázs igazgató beszámolt a Magyar Zeneklub indulásáról, amely kedvezményes áron mű­soros kazettákat és kompaktle­mezeket kínál a közönségnek. Néhány hónap alatt máris hat­vanezer tagot számlálnak. Tekintettel a megnövekedett utazási költségekre, a klub nagy előnye, hogy - miként a könyv - a hanglemez is elérhető áron „házhoz megy”. ság” - fűzte hozzá Herényi. Panelházak még száz évig Hivatalból nem indítanak eljárást a közélet szereplőinek megsértése miatt A politikusnak sokat kell tűrnie Október 23-át idén is sokan, sokféleképpen kívánják meg­ünnepelni. Akadnak olyan csoportok, szervezetek is, ame­lyek elégedetlenségük kinyilvánítására akarják felhasználni az évfordulót: nem egy helyen már előzetesen megjelentek a politikusoknak címzett szidalmak, szélsőségek. Huszonöt százalékos bérfejlesztést várnak a pedagógusok Új érdekegyeztető fórum alakult Művelődési Ágazati Érdekegyeztető Tanács néven új fó­rum alakult tegnap a Művelődési és Közoktatási Minisz­tériumban, Szabó Zoltán politikai államtitkár elnökleté­vel. A testület első ülésén egyebek között tárgyaltak a pe­dagógusok kötelező óraszámának emeléséről, a tanuló- csoportok létszámáról és bérkérdésekről is. A ÍOO. adásban a csimpánz a főszereplő. Azok a csodálatos állatok címmel egy magyar tv-sorozat alkotói tizenegy hazai és külföldi állatkert legszebb és legérdekesebb 18Ö állatának életét, szokásait örökítették meg. A forgatás négy évig tartott. fotó: feb/diósi imre A rosszkedv nem nemzeti sajátosság Lelki sebekre alkoholt? Gyakran hallott „igazság”, hogy megrokkant a lelki egészségünk, s a kedélybetegség immár nemzeti sajátos­ságunk. Dr. Veér Andrást, a népjóléti tárca mentálhigié­nés miniszteri biztosát arról kérdeztük: csakugyan olyan bús magyarok vagyunk-e, amilyennek hovatovább ön­magunkat is tartjuk?- Körülbelül másfél évtizede fogalmazták meg egyes pszi­chiáterek, hogy „beteg a ma­gyar”, s e téves megállapítás gyorsan gyökeret vert a szakmában és a köztudatban is. Ám szó sincs róla, hogy lelkileg kevésbé ellenállók lennénk, mint más nemzetbe­liek.-Akkor mégis, mi lehet a baj?- Az elmúlt évtizedekben helytelen szocializációs fo­lyamatok alakultak ki a társa­dalmunkban. A kedvezőtlen külső hatásokra és ingerekre sokan azzal válaszolnak, hogy az alkoholhoz vagy újabban a droghoz fordulnak „vigasz­ért”. Ezért az utóbbi tíz-húsz évben folyamatosan nőtt a szenvedélybetegek száma. De a statisztikák nem utalnak olyan politikai töréspontokra, megrázkódtatásokra, amelyek után ugrásszerűen emelkedett volna az alkoholisták, a dohá­nyosok és a kábítószeresek száma.- Mit tehetünk a rossz közér­zet ellen?- Meg kell tanulni a feszült­ségeket kevésbé önpusztító módon, más csatornákon leve­zetni. A lelki higiénia szakem­bereit ezen a téren hatékonyan segítheti az oktatásügy és a tö­megtájékoztatás. Sajnos a lelki bajok orvoslásáért folyó moz­galom nálunk még nagyon fia­tal, és technikai feltételei is igen szegényesek. Ezért jelen­tős eredményekre, sajnos csak tíz-tizenöt év múlva számítha­tunk. Szecső Barbara Mától megtudhatja, miért dobta be a törülközőt, és mit tervez Friderikusz • ki kit présel a szőlő- és borháborúban • kik és hogyan marakodnak ’56 örök­ségén «jó pénzőrző lesz-e az új befektetési kártya? A LEGFRISSEBB ÚJSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom