Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-02 / 231. szám

Magasan szálltak a „Zöld Sasok” Négyszáz fa a vendégeknek Hideg és szél nem számít nekünk Schumacher újra győzött, Hill kiesett Foci: NB I.-től a megyei I. osztályig (7-9. oldal) Bezárt az autószalon Budapest. Egy-egy sajtó-, il­letve szakmai, majd négy kö­zönségnap után tegnap este bezárta kapuit a Kőbányai Vásárvárosban a VIII. Buda­pesti Autószalon. Az esemény iránti érdeklődés messze fe­lülmúlt minden előzetes vára­kozást: összesen 160 ezer lá­togató tekintette meg a mint­egy 300 kiállító termékeit. Új forgalmi rend Hegyeshalom. Tegnap 0 órá­tól új forgalmi rend lépett életbe Hegyeshalomnál a személyfor­galomban. Krisán Attila ezre­des, a határőrség szóvivője az MTI munkatársának elmondta: négy forgalmi sávban léphetik át mostantól az utasok a ma­gyar-osztrák határt. Az egyik­ben azok, akik az Európai Unió, illetve az európai gazdasági tér­ség tagállamaiból valók. A má­sik forgalmi sáv a magyar, il­letve azon állampolgároké, akiknek egyetlen EU-országba sem kell vízumot váltaniuk. A következő forgalmi sávban a vízumkötelesek haladhatnak. A személyforgalmat bonyolító au­tóbuszok is külön sávban hagy­hatják el az országot. Halálos kerékpáros- baleset. Pénteken késő este Szolnokon, a Tószegi úton egy személygépkocsi egyelőre tisztázatlan kö­rülmények között elütött egy, az út közepén kivilágí- tatlanul kerékpározó férfit, aki a helyszínen életét vesz­tette. Az áldozat 48 éves szolnoki lakos. - barna ­Lottószámok A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 39. heti 5/90- es lottó nyerőszámai a követ­kezők: 16, 26, 33, 66,72. Dzsókerszám: 4 2 8 4 0 7. A 39. heti 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 15, 21, 22, 27, 28, 43, a pót­szám: 23. Az Ausztria Lottó nyerő­számai: 1, 2, 4, 5,17, 44. Pót­szám: 26. A dzsóker nyerőszámai: 7 2 9101. Totóeredmények 1. Győr-Zalaegerszeg X 2. Parmalat FC-Stadler FC X 3. Vác-BVSC 2 4. Karlsruhe-Rostock 2 5. Leverkusen-Bremen X 6. 1860 München-Düsseldorf 1 7. Atalanta-Piacenza 1 8. Bari-Milan 1 9. Fiorentina-Cremonese 1 10. Intemazionale-Torino 1 11. Juventus-Napoli X 12. Padova-Parma 2 13. Sampdoria-Cagliari 2 14. Udinese-Vicenza X így készül a Palacsinta. A tiszabői iskolások újságjuk nevéül választották ked­velt csemegéjüket. Minden évben meg is rendezik a Palacsinta-napot - mint ahogy most, a hét végén is amikor mindenki betekinthetett az újságkészítés rejtelmeibe, ugyanis itt tervezték, írták, rajzolták a kiadványt zenei műsorok kíséretében, a Soros Alapítvány támogatásával. - barna ­Karcagon nincs szervezett bűnözés Elfogták a kengyeli „hasfelmetszőt” A minap „ismeretlen tettes” bűnügyéről kaptunk információt a rendőr-főkapitányságtól. A rövid hír szerint a törökszentmik­lósi kapitányság egy férfit keres, aki a kengyeli diszkó előtt ké­sével hasba szúrt egy fiatalembert. A miklósi zsaruk gyors nyomozásának köszönhetően azonban rövid időn belül, még aznap rendőrkézre került a „hasfelmetsző”. A Karcagi Rendőrkapitányság területén (Karcag, Kisújszállás, Berekfürdő, Kunmadaras, Ken­deres, Kunhegyes) a bűnügyi helyzet - az országos és megyei állapotot is figyelembe véve - nem rosszabb az átlagosnál - de­rült ki a legutóbbi képviselő-tes­tületi ülésen, ahol a városatyák meghallgatták Szabó Dénes őr­nagynak, a kapitányság vezető­jének beszámolóját. Kiderült, hogy a tavalyi első félévhez képest a kapitányság te­rületén 80-nal több a bűncselek­mények száma. A járőrszolgála­tot átszervezték, az esti, éjszakai órákra koncentrálják az erőiket. A kapitányság területére nem jel­lemző a szervezett bűnözés, ám már tapasztalhatók az úgyneve­zett utazó bűnözés jelei. Az első félévben hat súlyos bűncselek­ménynek számító rablás, 378 bűnelkövető s 629 bűncselek­mény vált ismertté. Átlagosan az elkövetők 40-45 százaléka bünte­tett előéletű. Nőtt a fiatalkorú el­követők száma, éppen ezért megelőző célzatú előadásokat tartanak a középiskolákban, s kü­lön nyomozó foglalkozik a fia­talkorúak ügyeivel. Évek óta nem volt emberölés a hat telepü­lésen, ez a tendencia idén Kisúj­szálláson elkövetett brutális gyilkossággal megszakadt. Nőtt a vagyon elleni bűncselekmé­nyek száma. Karcag közlekedésbiztonsági helyzetét elfogadhatónak ítéli a kapitány. Az első félévben csak négy súlyos közútj baleset volt. A városőrség tevékenységét a hozzászólók is jónak tartják, s ígéret hangzott el, hogy megpró­bálják a létszámemeléshez szük­séges költségeket előteremteni. A rendőri intézkedések szaksze­rűbbek, javult az állomány er­kölcsi fegyelmi helyzete, ám gondot okoz a létszámhiány. A megélhetés nehézségei miatt többen jelezték leszerelési szán­dékukat. A kapitány jónak tar­taná, ha önszerveződő polgárőr­ségek is alakulnának a város egy- egy részén, hiszen ezzel például a kerti lopások számát is lehetne csökkenteni. A szerkesztőség postájából A KÉSZ négy évvel ezelőtt csu­pán néhány katona elképzelései szerint kezdett arcot ölteni. Harminckét egyesületből, har­minc csoportból, valamint ezer egyéni tagból áll, ez mintegy há­romezer személyt jelent. Nincs függetlenített „vezérkara”, ap­parátusa. Az V. küldöttgyűlésen az el­múlt évi tevékenység értékelése után tárgyalták meg a szakszer­vezetté alakulás mikéntjét. Az igen kimondása után a Honvéd Szakszervezet (HOSZ) máris megtarthatta I. kongresszusát. A A kis híján tragédiába tor­kolló események még az elmúlt héten vasárnap hajnalban történ­tek. A kengyeli diszkóban meg­lehetősen nagy feltűnést keltett az a férfi, aki a többi vendég megjelenésétől merőben eltérő „szerelésben” jelent meg a szó­rakozóhelyen. Szó ami szó, a munkaruha és a gumicsizma nem megszokott látvány az ef­féle helyeken. Egy fiatalokból álló társaság nem tudta nem észrevenni az ita­lát kortyolgató bizarr figurát. Már hajnalodon, amikor nézetel­térés támadt közöttük. Később, a történtek után kihallgatott fiata­lok szerint a gumicsizmás ember volt az, aki beléjük kötött, mo­lesztálta a társaságukban szóra­kozó lányokat. Mikor a fiúk megpróbáltak emiatt szót érteni vele, a férfi különös módját vá­lasztotta a párbeszédnek: a nála lévő sörösüveggel támadott. A palack az egyik vendég vállán tört szilánkjaira, tartalmából pe­HOSZ elnöke Sörös István alez­redes lett. Mint tőle megtudtuk, ennek a lépésnek az volt a célja, hogy egyértelműbbé váljon a szervezet tevékenysége és fel­adata. A KÉSZ tagjai automati­kusan a szakszervezet tagjaivá válnak. Egyebek között döntöt­tek arról, amennyiben a parla­ment november 5-éig nem tár­gyalja a szolgálati törvényt, és annak hatálybalépésével egy időben nem vezetik be az új bér­táblában meghatározott illetmé­nyeket, a Honvéd Szakszervezet országos demonstrációt szervez. dig mindenkinek jutott a közel­ben. Azért, hogy elejét vegyék a további kalamajkának, a renitens kuncsaftot a szórakozóhely em­berei az ajtón kívülre tessékel­ték. Az igazi baj csak ezután kö­vetkezett. A fiatalok közül néhá- nyan nem nyugodtak bele a tör­téntekbe, és a már hazafelé bak­tató ember után eredtek. Tervük, hogy a velük durván viselkedő férfit kérdőre vonják, nem vált valóra, mert az egy kést elő­rántva vaktában, a hozzá legkö­zelebb eső fiatal felé döfött. Csak a szerencsének köszön­hető, hogy a szúrás nem idézett elő életveszélyt, igaz, így is sú­lyos a sérülés. A kórházban ki­hallgatott áldozat és a társai által adott személyleírás alapján kez­dődött a helyszínről elmenekülő tettes felkutatása. A súlyos testi sértéssel gyanúsított férfit még ugyanazon a napon kora délután, Kengyelhez közeli tanyáján fog­ták el a rendőrök. Dráguló gyógyszerek Az importból származó gyógy­szerek mintegy 60 százaléka, több mint ezer készítmény 6,3 százalékkal kerül többe október 1-jétől. Teljes árat kell ezután fizetni a recept nélkül is kapható, de vényre eddig 40, illetve 70 szá­zalékban támogatott patikasze­rekért; s ugyancsak vasárnaptól 45 készítménnyel szűkül a köz- gyógyellátási igazolványra térí­tésmentesen kiváltható gyógy­szerek köre. Ezúttal ismét a gyógyszerimportőrök emelik áraikat, mégpedig az elmúlt fél évben bekövetkezett inflációt kompenzálandó. Az úgyneve­zett alaplistás, magas százalék­ban támogatott készítmények áremelkedését ezúttal is magára vállalja a biztosító, a többi gyógyszerért azonban a bete­geknek kell többet fizetniük. I 5. oldal Érdekvédelem, új formában Szakszervezetet alakítottak a hivatásos katonák A hét végén tartotta V. küldöttgyűlését a Katonák Érdekvé­delmi Szövetsége (KÉSZ) Tápiószecsőn. A tanácskozáson a hi­vatásos katonák érdekvédelmét vállaló szövetség szakszerve­zetté alakult. Felújítás után Gergely Róberttel nyit a művelődési ház Október 6-án, Gergely Róbert műsorával nyitja az „idei szezont” a törökszentmiklósi művelődési ház. Az utóbbi hónapokban kevés mozgás volt a házban, még nem kezd­tek működni a szakkörök, klubok. A pódiumterem felújítása ugyanis lefoglalta a felső folyo­sót. A terem közel 100 éves, így a teljes aljzatcsere, az ajtók, ab­lakok festése, a fal festése, tapé­tázása, a fűtés korszerűsítése, a székek felújítása időszerű volt már. A nézőtéren kevesebb lett a szék, most mintegy 220-an fér­nek el. Ugyanakkor a karzaton is tudnak ülőhelyeket kialakítani. A színpadot átépítették, mozgat­ható háttérfüggönyt alakítottak ki, így alkalmas néptáncműsorra, kamaraműsorra, show-műsorra. A felújítás 5,8 millió forintba került. Ezek a munkák akadá­lyozták eddig a szakköri és klub­élet indulását. Az október 6-i megnyitás után sorra jönnek majd a programok: pódiumműsor tartására hívják Mikó Istvánt, Trokán Pétert, Du­nai Tamást, Kulka Jánost. Október 21-én nyílik a XI. Al­földi tájak, emberek fotópályá­zat, amelyre 36 egyéni alkotó és 9 fotóklub küldte el alkotásait. A természetgyógyászati tanfolyam és az egészségnap mellett elkez­dődik a csoportok, klubok mun­kája is. Indul a fazekas- és a szö­vőszakkör, gyermekfimess, nép­táncóvoda, néptánciskola, szer­veznek általános iskolásoknak Ki mit tud?-ot és kosárfonó-tanfo- lyamot. A pincében ifjúsági cent­rum kialakítását tervezik. A zenei világnapon Szolnok otthont adott fúvószenekari találkozónak is. Vasárnap délelőtt a városban négy helyszínen térzenével szórakoztatták az együttesek az arra járókat. Felvételünkön Fejes István karnagy vezetésével a Szolnoki Fúvósegyüttes Kossuth téri fel­lépése látható. A zenei világnap eseményeiről szóló tudósításunk a 3. oldalon olvasható. FOTÓ: BARNA

Next

/
Oldalképek
Tartalom