Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-14 / 216. szám
4. oldal Hazai Tükör 1995. szeptember 14., csütörtök A koalíciós együttműködés normáival foglalkozó MSZP-SZDSZ munkabizottság három témakörben készít javaslatokat a Koalíciós Egyeztető Tanács és a két párt részére.„Konzultációs kör” létrehozására, a személyi kérdések kezelésére vonatkozó szabályok megfogalmazására és a koalíció nyilvánosság előtti „ügyetlen megjelenésének” megváltoztatására tesznek javaslatot. Magyar-ukrán energetikai kormányegyezmény előkészítéséről kezdődtek minisztériumi szintű tárgyalások. A megállapodásban a felek rögzítik a hoszszú távtí energetikai együttműködés elveit. A Fidesz vezetői a rendőrség gondjaival ismerkedtek tegnap az Országos Rendőrfőkapitányságon tett látogatásuk során. Orbán Viktor szerint erős, határozott és a jogállam által korlátozott rendőrségre van szükség. Gond, hogy a fegyveres testület vezetőinek nincs módjuk a hosszú távú tervezésre. 600 millió dollárra növekedhet az év végéig a magyar-szlovák árucsere. A tegnapi tárgyalásokon magyar vállalatok versenyképes ajánlatot tettek egyebek közt energiatakarékos berendezések, valamint a vasúti járműpark korszerűsítésére. Kedvező fogadtatás esetén a szállítás és a kivitelezés egyaránt gyorsan valóraí váltható. Az agykutató« utóbbi évtizedekben elért eredményeiről és gyakorlati alkalmazásukról számol be „Agyunk titkai" címmel a televízió új hétrészes, szombaton kezdődő ismeretterjesztő sorozata. A nézők az agyi rendellenességek, működési zavarok miatt kialakuló pszichés betegségekkel, így a depresszióval, a pánikbetegséggel és a kényszemeurózissal ismerkedhetnek meg. Hazánkban több százezer ember szenved ezekben a kórokban. Az egyházakat felkérték a művelődési tárca vezetői, hogy e hónap végéig készítsenek végleges listát a még visszaigényelt ingatlanokról és azok költségkihatásáról. Az épületek sorsának rendezése 2001-ig befejeződhet. A már eldöntött ügyekről a tárca szintén e hónap végéig ad részletesen tájékoztatást az érintetteknek. Családi pótlék: ingatlan, gépkocsi nem kizáró ok Tovább szelídül a Bokros-csomag Marad a táppénzjogosultság 25 napon belül is Egyes rendelkezések nem állták ki az alkotmányosság próbáját fotó: feb/hajdu András Az Alkotmánybíróság szerdai ülésén kihirdetett határozataiban ismét megsemmisített, illetve több helyen pontosított olyan rendelkezéseket, amelyeket a gazdasági stabilizációs törvény, az úgynevezett Bokros-csomag tartalmazott. A határozat szerint nem alkotmányellenes, ha az állam a családi pótlékot rászorultságtól teszi függővé. Ugyanakkor alkotmányossági követelmény, hogy a 10 millió forintot meghaladó értékű ingatlan, illetve a kétmillió forintnál értékesebb személygépkocsi ne legyen kizáró feltétele a családi pótlékra való jogosultságnak - ha a vagyontárgy akár objektív, akár az érintett család életében betöltő szerepéből eredő okból nem értékesíthető. Ugyancsak alkotmányos követelmény, hogy ha az ellátást igénylő személyek jövedelmi helyzetében végleges vagy tartós változás következett be, a családi pótlék iránti kérelem benyújtásával ne kelljen hat hónapot várni, hanem az említett változás után azonnal legyen benyújtható. Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette azokat a rendelkezéseket, amelyek szerint a biztosított - betegsége esetén - csak 25 nap elteltével igényelhet társadalombiztosítási ellátást. Ez a jogszabály ellentétes a tulajdon védelmének, illetve a szerzett jogok megőrzésének alkotmányos elveivel, A testület nem találta alkotmánysértőnek, hogy egyes orvosi szolgáltatásokat - például a fogorvosi, a szanatóriumi és a gyógyfürdői kezelést - kivettek a társadalombiztosítás köréből, illetve a beteget a betegszállítás költségeihez való hozzájárulásra kötelezték. Az alaptörvénnyel ellentétes az a jogszabály, amely a kiegészítő tevékenységet folytató vállalkozók - legkevesebb - havi baleseti járulékalapját az adott év január 1- jén érvényes minimálbér öszszegében határozta meg. Megsemmisítették azt a rendelkezést is, amelynek alapján csak a végkielégítés fele illette volna meg azt a közalkalmazottat, akinek jogviszonya azért szűnt meg, mert az intézmény fenntartói jogát nem állami szervnek, vagy helyi önkormányzatnak adták át, s ő nem kívánt az új munkáltatónál dolgozni. Csődhelyzetben a megyék A megyei közgyűlések elnökei lehetségesnek tartják, hogy csődbe kerülnek a megyék. Ez derült ki szerdán a Hegyhátszentjakabon tartott tanácskozásukon. Egyrészt a saját bevételek hiánya, másrészt a jelenlegi finanszírozási rendszer ellehetetlenülése miatt nem tudják a megyei intézményeket fenntartani. A tanácskozás résztvevői ezért felkérik a kormányt, hogy az illetékbevételek átengedésével, valamint a normatívák emelésével adjon forrásokat. Szerepet követelnek a területfejlesztésből, mert tarthatatlan, hogy a rendszerváltozás óta ennek a feladatkörnek nincs gazdája. A megyei önkormányzatok szövetsége által közzé tett állásfoglalás rámutat arra is, hogy az utóbbi időszakban ismét fellángoltak a közigazgatás középső szintjéről (ezen belül a megye szerepéről) évek óta folyó politikai viták. Áttekintették a kamarák és az önkormányzatok együttműködésének kérdéseit is; a felek közös feladatának tekintik a gazdaságfejlesztés, a szakképzés, a foglalkoztatáspolitika és az információs rendszer kiépítését. A megyei közgyűlések elnökei szeretnék, ha a szakképzési alapot a megyéknél hagynák. Előre soha nem jeleznek a műszerek Várpalota mozgalmas éjjele Az éjszakai földrengés után szerda reggel hat és fél hét között ismét megmozdult a föld Várpalotán. A műszerek 3,5-ös erősségű rezgéseket regisztráltak. Dr. Tóth Lászlót, az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete Obszervatóriumának szeizmológusát kérdeztük, mit jelentenek a földrengések mérőszámai?- A földrengések erősségének meghatározására két alapvető skála szolgál. Az egyiket egy amerikai kutató, Richter vezette be 1935-ben. Az ő nevén ismert skála mértékegysége - a magnitúdó - azt jelzi, hogy a földrengés fészkében mekkora energia szabadult fel. Maga a műszer, a szeizmográf a Föld rezgési hullámait méri, Magyarországon 14 rezgésmérő működik, csendes, nyugodt helyekre telepítve. A másik mértékegységrendszer az úgynevezett 12 fokozatú Mercalliskála. Míg a szeizmográffal a földrengés nagysága azonnal regisztrálható, addig a Mercalli-skálán csak később, tapasztalati úton, a károk felmérésével értékelhető a mozgások erőssége. A Mercalliskála szerinti egyes fokozat alig észlelhető, csupán a műszerek jelzik. Az 5-ösnél már erős a mozgás, a 12-es fokozat hatására pedig megváltozik a táj jellege, hegyek tűnnek el, völgyek keletkeznek. Várpalotán a szerda reggeli földmozgások magnitúdója 3,5 volt, a Mercalli-skálán elért fokozat 4,5-ös. Hazánkban az utóbbi 1500 évben több mint 10 ezer földmozgást jegyeztek fel. A várpalotai nem tartozik a legerősebbek közé. N. Zs. Szombaton és vasárnap nemzetközi parkolóhely lett az ország Hét végén nálunk is kamionstop A kormány ma tárgyal a kamionok és a 7,5 tonnás össztömegű tehergépkocsik hét végi közlekedésének tilalmáról. Várható tehát, hogy jövő évtől a nyári hét végeken viszonylagos béke költözik majd a hazai közutakra. A vasárnapi vezetőknek már nem kell félniük a mellettük elszáguldó robusztus jármüvektől, és talán a hét végi balesetek aggasztóan megnövekedett száma is csökken valamelyest. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési, valamint a Belügyminisztérium közös előterjesztése alapján 1996-ban egyelőre csak a nyári hónapokban szombaton és vasárnap, illetve állami ünnepeken és munkaszüneti napokon, majd 1997-től már minden vasár- és ünnepnap érvényes lenne a nagy teherautók pihenője. A kormány a tervezett intézkedéssel az utak immár elviselhetetlen hét végi túlterheltségét kívánja csökkenteni. A korlátozási tilalom megszegőit ötvenezer forintig terjedő pénzbírság sújtaná, A szomszédos országokban már bevezették a 7,5 tonnánál nagyobb teherautók forgalmának hét végi korlátozását. így azok szombaton és vasárnap igyekeztek Magyarországon tartózkodni, mintegy parkolóhellyé nyilvánítva az országot. Az elgondolások szerint a határátkelőktől legfeljebb 30 kilométerre - őrzött és szociális létesítményekkel ellátott - parkolóhelyeket alakítanak ki, és az országba belépett, illetve a kilépésre várakozó gépkocsiknak a hét végeken itt kell majd tartózkodniuk. A parkolók kiépítését a kormány vállalkozói alapon képzeli el, de nem zárja ki az önkormányzatok részvételét sem a vállalkozásból. (lantos) Tíz pártelnök vitája a visegrádi várban A médiabéke irreális álom „A média természetéhez tartozik a vita, a konfliktus, a médiabéke irreális álom. A kérdés az, hogy a vita értékek, ügyek és emberek érdekében zajlik-e. Azt remélem, hogy az idei Médiahajón folyó párbeszéd elősegíti majd, hogy a magyar sajtó pozitív programok ihletője és támogatója legven.” írásos üzenetével egyben jellemezte is a Médiahajó '95 házigazdája, Josef von Ferenczy müncheni médiamenedzser a szeptember 27-én, mintegy 800 politikussal, újságíróval, reklámszakemberrel és más közéleti személyiséggel útnak induló két hajó egész napos gazdag programját. A résztvevők találkoznak Horn Gyula miniszterelnökkel és meghallgatják a tíz legnagyobb párt elnökének vitáját. A rendezvényen egy-egy szakma piacvezető cégei is képviseltetik magukat. Idei újdonság, hogy a főszerkesztők testületé megválasztja a legnépszerűbb riporterekből, tudósítókból, szakírókból, operatőrökből és karikaturistákból álló, 12 tagú Magyar Sajtópáholyt. Kormány előtt a nyugdíjkorhatár emelése Obsit egységesen 62 éves kortól? Száz aktív keresőre öt éve még 57, tavaly már 60 nyugdíjas jutott. E kedvezőtlen jelenség egyik oka a munkanélküliség, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a demográfiai folyamatok hatását sem. Mintegy tíz év múlva lesz nyugdíjas korú az '50-es években született nagy létszámú korosztály. Ahhoz, hogy az aktív keresők finanszírozni tudják a mindenkori nyugdíjasok járadékát, elkerülhetetlen a nyugdíjkorhatár emelése. Tíz éven belül tehát le kell zárulnia a nyugdíjkorhatár-emelés átmeneti időszakának, és be kell vezetni a nők és a férfiak egységes, 62 évre emelt nyugdíjkorhatárát. Csak a jelenleg érvényes rendszer gyökeres átalakításával oldható meg, hogy a csökkenő aktív lakosság befizetéseiből fedezni lehessen a nyugállományúak ellátását. Lapunk értesülése szerint a korhatár emeléséről és egy rugalmas át/neneti konstrukció bevezetésének előkészítéséről ma tárgyal a kormány. Az elképzelések szerint 1997. január 1-jétől vezetnék be az új törvényi szabályozást. A női és a férfi nyugdíjkorhatár egységesen 62 év lenne. Ezt a nőknél fokozatosan emelve vezetnék be, a férfiaknál 1997. január 1-jétől az 1935-ben születettek lennének jogosultak nyugdíjba vonulni. A nők esetében az 1997. január 1-jétől bevezetendő szabályozás alapján- az 1940-ben születettek 56. életévükben- az 1941-ben születettek 57. életévükben-az 1942-ben születettek 58. életévükben- az 1943-ban születettek 59. életévükben- az 1944-ben születettek 60. életévükben- az 1945-ben születettek 61. életévükben- az 1946-ban születettek 62. életévükben jogosultak az öregségi nyugdíjra. Az új rendszer 32 év szolgálati időt javasol. Az egységes nyugdíjkorhatár legkorábban 2008-ban lép érvénybe. Ismét elnapolták az egri sortűz tárgyalását Beteg vádlott, beteg tanúk Huszonnégy halálos áldozata és 27 sérültje volt a sortüznek, amely 1956. december 12-én dördült el Egerben. Tegnap a Fővárosi Bíróságon folytatódott a 39 évvel ezelőtti vérfürdő vádlottainak pere. Az ügy végére azonban egyelőre aligha kerülhet pont - az egyik vádlott és több tanú egészségi állapota miatt ugyanis a tárgyalást bizonytalan időre elnapolták. (Tudósítónktól) A Fővárosi Főügyészség öt személyt vádol emberiesség elleni bűntett elkövetésével. A vádirat szerint Józsa Vilmos elsőrendű, Pogonyi Gyula másodrendű, Sain Gyula harmadrendű, Váraljai István negyedrendű és Pápista Gyula ötödrendű vádlott egyaránt tagja volt annak a karhatalmista egységnek, amely 1956. december 12-én Eger belvárosában az ott összegyűlt fegyvertelen tömegbe lőtt. A korábbi tárgyaláson négy vádlott egybehangzóan kijelentette, hogy nem érzik magukat bűnösnek és nem kívánnak vallomást tenni. A tegnapi tárgyalás a 78 esztendős Sain Gyula harmadrendű vádlott meghallgatásával folytatódott. A vádirat felolvasása után kijelentette: nem érzi magát bűnösnek és nem kíván további vallomást tenni. A bíró ezek után ismertette korábbi vallomását, amely szerint Saint december 12-én a 100 főnyi karhatalmista egység tagjaként a belvárosba vezényelték. Parancsba kapták, hogy lőniük nem szabad. Mivel az utolsó sorban állt, nem tudja, mi váltotta ki a lövöldözést. Arról sem tud, hogy a karhatalmistákat a tüntetők valamilyen módon provokálták volna. A tárgyalás ezek után tanúkihallgatásokkal folytatódott volna. Ám a megidézettek közül négyen orvosi igazolással indokolták távolmaradásukat. Betegsége miatt a negyedrendű vádlott sem jelent meg. A bíróság szerdán újabb orvosszakértői vizsgálatokat rendelt el, hogy a megidézett személyek távolmaradásának okát tisztázzák.