Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-05 / 207. szám

1995. szeptember 5., kedd Sport 7. oldal A jubiláns nem kér az NB L-ből Ládi Jóska jól érzi magát Jászberényben Éppen ezért nem is kívánkozik el onnan. Amin lehet csodál­kozni, fejet csóválni, sajnálni. De ha egyszer a Jászberényi SE labdarúgóinak mesterlövésze nem az a megfontolatlan, ug­rabugráló típus. Ládi Jóska a maga huszonkilenc évével hosszú távon gondolkodik, két- Családos apaként is szorgalma­san ontja a gólokat az NB III. Mátra-csoportjában, immár 1988 januárjától, a kötelező ka­tonai szolgálat idejét leszá­mítva. Biztos egzisztenciáját nem teszi kockára, az Aprító­gépgyár Rt. tanműhelyének ve­zetője három óráig dolgozik, utána átballag a szemközti sportpályára az edzésre. így telnek a hétköznapjai, ám a múlt szombaton ritka jubile­umra készülődött, bár ahogy ő sajátos szerénységével el­mondta: - Természetesen tud­tam arról, hogy a 200. bajnoki meccsem következik a Jászbe­rény színeiben, de ettől nem volt bennem a szokásosnál fo­kozottabb feszültség. Öt gólt szerezni egyetlen összecsapáson, ráadásul egy­másutánban, bármilyen bajnok­ságban megsüvegelnek a szak­emberek éppen úgy, mint a szurkolók. Ládi „Szoszó” a JSE-Hasznos találkozón a 23. és a 68. perc között nem enge­dett mást a góllövéshez. Ha kö­zel szabályosan akarnánk elosz­tani, akkor minden kilenc perc­ben beköszönt a peches újonc kapujába. -Szerencsésen össze­jöttek a dolgok, ennyi az egész - emlékezik a gólvágó - Négyet már több alkalommal is szerez­tem, de az öt még nem fordult velem elő. Magától adódik a Az ideális lövőmozdulat: támaszkodó láb a labda mellett, ellentétes kar és láb hátralendül kérdés: lehet ezt még fokozni? - Ezen a meccsen is megvoltak azok a helyzetek, amelyekből a hatos is kicsúszhatott volna, de nem vagyok elégedetlen. Azt gondolom, a bajnokság hosszú, akad még alkalom a bizonyí­tásra, de amit fontosabbnak tartok, társaimmal nagyon sze­retnénk megnyerni a bajnoksá­got. Ilyen egyéni teljesítmények láttán, hallatán hamar szárnyra kelnek különböző pletykák, hogy ilyen meg olyan egyesület kereste meg a Ládit, de ő így meg úgy, ennyit és annyit kért, nem kért, visszajött, el sem ment a próbajátékra, és még so­rolhatnánk. A szavaiban ugyanúgy megfontolt férfiú mindent a helyére tesz. - Annyi igaz a sok mendemondából, hogy nyáron egy teljes hetet töl­töttem Vácon. Sőt a szerződést is aláírtuk, mikor kiderült, hogy olyan lakást akartak ránk sózni, ami, azt hiszem, méltatlan a ta­valyi bajnokhoz. Én még vár­tam volna egy újabb megol­dásra, de a feleségem meggyő­zött, ezért maradtunk. Egyéb­ként is, az NB I.-nek a: a tüle­kedő légköre távol áll tőlem. Jót érzem magamat a munkahe­lyen éppen úgy, mint a csapat­ban. Igen, olykor előfordul, hogy nem tudok betalálni, mint például a MÁV MTE ellen, de azt kell mondjam, attól is függ az eredményességem, milyen taktikával lépünk pályára. Ott­hon és a gyengébb idegenbeli csapatokkal szemben rendre támadunk, de például a Véső utcában a védekezésre helyez­tük a hangsúlyt. Ládi Jóska tehát nemcsak az ellenfelek kapusait próbálja ret­tegésben tartani, ha a csapatjá­ték úgy kívánja, visszasegít a középpályásoknak, védőknek. Érdemeiből semmit nem von le az sem, ha netán társa szerzi a pontot vagy pontokat érő talála­tot. Saját statisztikája szerint 161-szer kezdtek közepet mi­atta az ellenfelek, az egyesületi nyilvántartás 163 gólt jegyez a neve mellett. Azt gondoljuk, az a két „fa” nem számít fatális tévedésnek. Ládi Jóskának mindenesetre azt kívánjuk, kerüljék el a sérülé­sek, és a feljutással kapcsolatos vágyai váljanak valóra. Hogy aztán a másodosztályban is megtudják: ki az a jászsági mesterlövész. (néder) Motorcsónak Nyolc osztályban ötven motor­csónak állt rajthoz a hét végén Dunaújvárosban megrendezett magyar országos viadalon, to­vábbá az O-350-es világbaj­nokságon. Az utóbbi kategória mezőnye adta majdnem az összlétszám felét. A szombati esős és szeles edzésnap után vasárnap ideális vízen, napsütéses időben bo­nyolították le a futamokat. A vi­lágbajnokságon három magyar sportember indult. Közülük Kovács László és Feil János már az első futamban „mutatta magát”, azaz a rendkívül gyors olasz Carlo Menta mögött a második, illetve a harmadik he­lyet szerezte meg. A négy futam alapján hatal­mas küzdelemben végül Menta mögött Pfeil Zoltán második, Kovács László pedig harmadik lett. Eredmények: 0-350, világ­bajnok: Carlo Menta (Olaszor­szág) 1200 pont 2. Feil Zoltán (Magyarország) 925 3. Kovács László (Magyarország) 652 4. Feil János (Magyarország) 563 5. Dániel Mannucori (Olaszor­szág) 525 6. Bemd Pöschke (Németország) 423. Tornagyőztes a Törökszentmiklós Igor újra a régi Alföldi Gabona TSE-Esbjerg (dán) 25-16 (12-8) Szolnok, 200 n., v.: Kómár, Csatlós. Törökszentmiklós: Sze­menov - Szloska 4, Sipos 1, Danyi 5, Takács 5, Gulyás 6(2), Rigó 2. Csere: Med­­gyessy, Patocskai, Csiszár 1, Hódosi 1. Edző: Fejes László. Célegyenesbe fordult az Al­földi Gabona TSE NB I/B-s férfi kézilabda-együttese, mely szep­tember 16-án a Békéscsaba ellen kezdi meg bajnoki szereplését. A felkészülési időszak záróaktu­saként a dán első osztályban gyűrődő Esbjerggel nézett far­kasszemet a Fejes-legénység a Kunhegyes-kupa fináléjában. Feltűnően magabiztosan kezdett a Miklós, mely 4-1-re, 5-2-re, valamint 7-4-re is veze­tett. A dánok sokmozgásos, ám az igazi átlövőt nélkülöző já­téka nem hozta meg a kívánt eredményt, hiszen a gabonások védőfala rendkívül jó haté­konysággal szűrte meg az ellen­fél próbálkozásait. Az első fél­idő finisére viszont kiegyenlí­tettebbé vált a küzdelem, azon­ban négy gólnál nem sikerült közelebb kerülni a lelkes kül­földieknek. A folytatásban hatalmas elánnal kezdett az Esbjerg. Erő­feszítéseik eredményre vezet­tek, mivel már csak kétgólos hazai előny állt az eredmény­­jelzőn. Ekkor azonban mozgó­sította tartalékait a Török­szentmiklós, melyben a szipor­kázó Gulyás és Danyi mellett az ifjú szerzemények is szárnyra kaptak. A vendégek nehezen emésztették meg, hogy képtelenek lépést tartani a ma­gyar csapattal. Ebben viszont Szemenov is „ludas” volt, aki hosszú időre lehúzta a „rolót”. Igor újra a régi - mondják sokan. Reméljük, a rutinos por­tás, valamint a többiek is meg­őrzik kirobbanó formájukat a néhány nap múlva startoló kézi­labda-bajnokságig, ahol már élesben kell bizonyítani: nem véletlenül emlegetik őket a végső győzelemre esélyesek között. Labdarúgás, megyei I. osztály A 6. forduló válogatottja Magi (Tiszaörs) Szalma (Jánoshida)-Erdösi (Mezőtúr) Faragó (Cibakháza) Mihályi A. (Jászboldogháza) Beregszászi (Cibakháza) Molnár (Rákóczifalva) Orosz (Jászboldogháza)-Csikós (Alattyán) Szakali (Rákóczifalva) Bese (Kunhegyes) A forduló játékosa: Csikós Jenő (Alattyán) fejjel és lábbal is megadásra késztette a Jászapáti kapusát. A forduló játékvezetője: Kóródi (Martfű-Rákóczifalva) *** A góllövőlista élmezőnye - 7: Bese (Kunhegyes), 5: Szabó L, Tóth Cs. (mindkettő Jánoshida), Molnár (RAkóczifalva), 4: Csikós (Alattyán), Rostás (Jászalsószentgyörgy), Karsai (Me­zőtúr), 3: Mosonyi Cs. (Alattyán), Kántor, Szikom (mindkettő Cibakháza). Kövesdi (Jászapáti), Varga L. (Jászboldogháza), Kátai Zs„ Bathó (mindkettő Jászalsószentgyörgy), Rózsavölgyi (Martfű), Majzik (Rákóczifalva), Erdősi (Mezőtúr), Tóth (SZVS1 CFC), Ramos (Törökszentmiklós) A „szemtanúk” mondják Kosárlabda Az ausztriai Welsben megren­dezett férfi nemzetközi kosár­­labdatomán a székesfehérvári Albacomp együttese egy győ­zelemmel, két vereséggel a négy indulót vonzó mezőnyben a harmadik helyen végzett.- Jól szolgálta felkészülé­sünket ez a nemzetközi torna; heves iramú, kemény mérkőzé­seket játszottunk - nyilatkozta Tóth Attila, a fehérvári együttes másodedzője az MTI-nek. - Je­lentősen megérezte csapatunk irányítónk. Hegedűs Péter hiá­nyát. Hegedűsre porcműtét vár. A többiek egészségesek, biza­kodva tekintenek a szerda esti, a Savinjska Polzela elleni első Korac-kupamérkőzés elé. Az Albacomp mérkőzései­nek eredményei: -Inter Bratis­lava (szlovák) 82:111, -Trodat Wels (osztrák) 86:94, -USK Praha (cseh) 124:92. Az európai labdarúgóklub-ku­pasorozatban két magyar gárda vállalhat még harcot. A Bajno­kok Ligájában a Ferencváros jövő szerdán Zürichben a svájci Grasshopper-Úlub ellen kezdi meg „hatfelvonásös” menetelé­sét, míg az UEFA-kupa első fordulójában az ÚTÉ szintén idegenben, a francia Racing Strasbourg otthonában lép gyepre az első összecsapáson, jövő kedden. A két csapat szakvezetői személyesen látták a soros riválisokat. Ezt mond­ják a „szemtanúk". Mucha Jó­zsef, a Ferencváros pályaedző­jének összefoglalója: - A Grasshopper-Club idegenben, Laussane-ban nyert 2-1-re. A szó legszorosabb értelmében véve valódi hivatásos gárda. Jó­részt fiatal erőkre támaszkodik. Lausanne-ban az úgymond „kontrajátékuk" tetszett, ponto­sabban nem tetszett... A régeb­ben alkalmazott 4-4-2-es vona­lat „húzták fel" a gyepre. Min­den erejükkel arra törnek, hogy a két ékjüket megjátsszák, akik azután habozás nélkül igyekez­nek gólt szerezni. Angol mó­dira próbálják átjátszani a pálya középső harmadát. Erre nagyon föl kell készülni. Ennyi a „gyorsfénykép”.- Verhető-e idegenben a zü­richi együttes?- Ha a legjobb összetéte­lünkben játszhatnánk szerdán, akkor a válaszom igen lenne. Ezek szerint nem éppen ideális ferencvárosi kezdő tizenegy várható. Hosszasan sorolhatom, kikre nem számíthatunk. Kuz­­nyecov és Kecskés két sárga lapja miatt nem küldhető já­tékba. Kellerről kiderült, hogy a boka fölötti részen lábszár­­csontrepedése van. Múlt szom­baton Érsekvadkerten pálya­­avatón voltunk, ott Nagy Zs. sérült meg. Albert még mindig érzi békéscsabai sérülését, Pá­­ling térdére rögzítő kötés ke­rült. Fatusi a bokájával küszkö­dik, Nyilas otthagyta a váloga­tott edzőtáborát is, mert ő sincs rendben. Simon ugyan ígéri (ez igen helyes, igazi sportember­hez méltó magatartás!), hogy kézoperációja után is vállalja a játékot, de hát ki tudja, valóban hadra fogható-e a védő? Főként a védővonalunkban és a véde­kező középpályások dolgában akadnak panaszaink. Arról még nem is szóltam, hogy a fiatal Hrutkán „keresztülvonult” egy vírusfertőzés, így csak mostan­ság kezdheti el az óvatos edzé­seket. Szinte egy csapatra való hiányzó; de azért a két szerb „muskétás”, Kopunovic és Kuntic zavart okozhat majd az első vonalban. - Ebben hiszek én is. Remélem, nem hagyják Pesten a góllövőcipőt. Még sojs_ minden változhat a „beteg­­fronton”, de ha ilyen kellemet­­• len marad á helyzet, úgy egy döntetlen lenne az ideális eredmény Zürichben. Garami József, az ÚTÉ ve­zető edzője Lyonban járt. Ott a hazai együttes ugyan mindent megtett a Racing Strasbourg el­leni diadal kivívásáért, de 1-1 lett a bajnoki mérkőzés vége. Ez is jelzi, nem könnyű csapat akadt az utunkba. A szlovák Kosicénél jobb a „gall kakasos” gárda, ez bizonyos! Persze ez­zel aligha mondok meglepőt, újdonságot.- Fő erősségük?- Félig tréfásan azt mondha­tom: minden. Mint a felhúzott rugó, 90 percen keresztül úgy „zakatolnak” a strasbourgiak. És persze nem tudnak elfáradni. Felzárkóznak a támadásokhoz, no meg visszazámak, ha éppen az kell» Ha ehhez hozzáveszem, hogy a válogatott Sauzée nem is játszott, akkor bizony kije­lenthetem, nem egy „kéjuta­zásra” megyünk francia földre...- Valamivel azért csak „megfoghatók”!- Jövő kedden este igazán kemény erőpróba elé nézünk. Remélem, sérülések nem aka­dályoznak meg abban, hogy egy olyasféle taktikához talál­jak embert, amely haditerv ki­dolgozása e hét feladata. Felháborodás a Bundesligában Új gonddal kell szembesül­niük a német hivatásos spor­tolóknak. A németországi biz­tosítók nemrég úgy határoz­tak, hogy megemelik biztosí­tási díjaikat. Égyes esetekben akár 600 százalékkal (!) kell majd többet fizetni. Már-már természetes, hogy a leghangosabban a lab­darúgók tiltakoznak a határo­zat ellen. Karl Hopfner, a Bayern München főtitkára le­hetetlennek, Peter Weichb­­rodt, a Hansa Rostock pénz­ügyeinek egyik irányítója pe­dig őrültségnek nevezte a tari­fák megemelését. Tavaly ösz­­szesen 53.6 millió márkát fi­zettek be biztosítási díjként a sportolók. Ebből 31.2 millió­val részesedtek a profi fut­­ballklubok. Egy egyesület, amely eddig játékosonként 5250 márkát költött el biztosí­tásra, a jövőben 38 815-öt lesz kénytelen befizetni. nagyobb egyesületeknél ez az összeg akár 55 ezer márka fölé is emelkedhet. Egy húsz­tagú kerettel „gazdálkodó” csapat számára ez akár évi egymilliós kiadást jelenthet. Katonai világjátékok Rómában hétfőtől 16-ig bezáró­lag rendezik meg a katonai sportolók első világjátékát. A Katonai Sport Világtanácsát (CISM) ugyan 1948-ban már létrehozták, és 1956-ra tervez­ték az első ilyen sporteseményt, de az első randevúra csak idén kerül sor. Az itáliai szervezők elmondták: közel száz ország képviselteti magát a római via­dalon, ahol összesen 1195 ér­met osztanak szét. A főbb ver­senyszámok: labdarúgás, úszás, atlétika, lovaglás, kerékpár, röplabda. Minden bizonnyal ismerős arcokkal is találkoznak majd a nézők, hiszen több or­szágban igen neves élsportolók viselnek (persze névlegesen) bakaruhát. Tenisz az Egyesült Államokból Femandez elbúcsúztatta a címvédőt Pete Sampras megizzadt az ausztrál Philippoussis ellen Az amerikai Mary Joe Feman­dez gondoskodott az amerikai nyűt teniszbajnokság eddigi legnagyobb meglepetéséről. A hazaiak teniszezőnője a 4. for­dulóban a címvédő Arantxa Sanchez-Vicariót ütötte el a to­vábbjutástól. A világranglistán második, most búcsúzott spa­nyol teniszezőnő, aki 1988 óta minden évben a legjobb nyolc közé jutott a US Openen, a mérkőzés után rezignáltan nyi­latkozta:- Ha nem játszik jól az em­ber, akkor nehéz győzni. Mary Joe Femandez sikere azért is bravúros, mert az utolsó két évben különböző betegsé­gekkel küszködött, melyek okán visszacsúszott a világ­­ranglista 13. helyére. Hosszú időt igénybe vevő vizsgálatok után kiderült, hogy tüdőkapaci­tása csaknem egyharmaddal elmarad az átlagtól. így külön­leges edzésekkel kezdte meg újra a felzárkózást. A férfiaknál is búcsúzott egy kiemelt. A 12. helyre rangsorolt holland Richard Krajiceket az ausztrál Michael Tebbutt győzte le óriási csatában. A hol­landoknak egyébként nem volt jó napjuk, első helyen kiemelt férfipárosuk is kiesett. A vilá­­ganglista-második Pete Samp­ras is „megizzadt” a fiatal ausztrál Mark Philippoussis el­len, de továbbjutott. Eredmények: (3. forduló). Todd Martin (amerikai, 15.) - Mauricio Hadad (kolumbiai) 6:2, 6:1, 6:4. Thomas Muster (osztrák, 3.) - Francisco Clavet (spanyol) 0:6, 6:4, 6:3, 7:5. Jim Courier (amerikai, 14.) - Ken­­neth Carlsen (dán) 6:3, 6:4, 6:2. Pete Sampras (amerikai, 2.) - Mark Philippoussis (ausztrál) 6:7, 7:5, 7:5. 6:3. Michael Teb­butt (ausztrál) - Richard Kraji­­cek (holland, 12.) 6:3, 3:6, 6:7, 7:6, 7:6. Férfi páros, 3. forduló: Mark Knowles, Dániel Nestor (bahamai, kanadai, 5.) - Petr Korda, Nicklas Kulti (cseh, svéd, 12.) 6:4, 7:6. Alex O’Brien, Sandon Stolle (ameri­kai, ausztrál, 15.) - Jacco El­­tingh, Paul Haarhuis (holland, 1.) 6:4, 6:7, 6:3. Női egyes, 4. forduló: Amy Frazier (amerikai) - Natasa Zvereva (fehérorosz, 12.) 6:4, 4:6, 6:3. Mary-Joe Femandez (amerikai, 14.) - Arantxa San­­chez-Vicario (spanyol, 3.) 1:6, 6:4, 6:4. A US Openen a német Michael Stich szervái. Ellenfele az ausztrál Scott Draper. FEB/REUTERS

Next

/
Oldalképek
Tartalom