Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-02 / 206. szám
Ide a zsozsót, és tanulhatsz!- Próbáljuk elismételni, amit a szünidő alatt elfelejtettünk. Ez itt a füzet. Mondjátok utánam: FÜ-ZET!- Nem tudom, mi lesz így a Lajoskábói, Bokros apuka. Ma például a nagyszünetben mindenkinek beleharapott az uzsonnájába...- Hát nem nagyon értek a biológiához, Dezsőké, de az biztos, a zöld gyík és a pannon gyík közt lényeges megkülönböztető jegy az, hogy az utóbbi nagyon sokkal tartozik az IMF-nek. Tanévnyitó szerelem Ó, szeptember, az érlelődő szőlőfürtök és az érlelődő diákszerelmek hónapja! Csoda-e hát, hogy Gereblye, a bölcsészkar magyar irodalom szakos üdvöskéje egyik pillanatról a másikra szerelmes lett Amarillába? Amarilla szőke és sudár, történelem-angolra jár, s ő a legszebb lány az egyetemen, beleértve Gereblye féltve őrzött Claudia Schiffer-posztereit is. Gereblye esténként kollégiumi szobájának ágyán gubbasztott törökülésben és húsz centiről hipnotizálta az enyhén randa tapétamintákat. Napok óta nem evett egy falatot sem, csőnadrágjának bal szárában, bár merő tévedésből, de simán elfértek egymás mellett pipaszár lábai. Ilyenkor szökdécselt kínjában, s ez nem csoda, hiszen szerelmes volt... Két hét alatt sikerült Gereblyének összespórolnia annyi bátorságot, hogy az egyetem zsibongójában átfúrja magát Amarilla hódolóinak sűrű tömegén, és remegő kézzel nyújtsa át szíve hölgyének Az ember mint raktározási probléma című diákköri dolgozatának gondosan kijavított kéziratát.- Rád gondoltam, miközben írtam - dadogta Gereblye.- Ezt tekintsem szerelmes levélnek? futottak végig Amarilla azúrkék szemei a kézirat lábjegyzetein, s kacagott, kacagott, de úgy. hogy Gereblye gyomrában ettől pöttöm tűpárnák kezdtek el brékelni. A fiú porig sújtva szökdécselt a nagy előadóterem felé. Mégiscsak a verset kellett volna megmutatnom neki, gondolta, miközben ruganyosán bepattogott a padsorok közé. Ugyanis Gereblye verset is írt Amarillához, Piros lovak röpdösngk a térhálóban címmel... Odalenn, a ködbe vesző katedra védelmében Kócsagh professzor egykedvűen zümmögte előadását a rövid ékezetek gyakoriságáról Krúdy Gyula prózájában. Gereblye szíve nehéz volt, akár az idei esztendő, s váratlanul akkorát sóhajtott, hogy a mellette ülő kollegina halkan felsikoltott. A szemüveges Kiss Gizi volt az, azokkal az apró szeplőkkel pisze orrocskája körül.- Bocs - súgta oda Gizinek Gereblye, aki erre azonnal lekapta szemüvegét és hálásan hunyorgott a fiúra. Milyen szép szemei vannak, töprengett el e friss felfedezésén Gereblye, s a halk profeszszori zümmögésben egyre gyakrabban bandzsított Gizire. A haja meg bársony, nyúlt belső zsebébe a fiú, és óvatosan előhúzta onnan a Piros lovakat. A versben szereplő „Amarillám” szót előbb „kis gazellám”ra, majd „Kiss Gizellám”-ra javította, s a verset már így csúsztatta lassan a lány elé. Gizi vagy tizenhétszer elolvasta, hüppögött egy keveset, és bársonybama buksiját a fiú vállára hajtotta. Gereblye szíve vadul kalapálni kezdett, ám gazdája ennek ellenére ura maradt a helyzetnek, s csak ennyit súgott a lány rózsaszínű fülecskéjébe:- Te, Gizi, ez a Kócsagh már tiszta szenilis... Walter Béla- Mondd csak, fiam, hol a csudában hallod ezeket a hülyeségeket, hogy naponta többször kell enni, meg hogy a zsíros kenyér egészségtelen?- Én már csak egy pedagógussztrájkban bízom.- Látom, Jenőke, a nyáron sokat segítettél apukád gyorsbüféjében.- Mennyi esze van! Nem felejtette el, hol az iskola.- Engem aztán nem fogtok macerálni ebben a tanévben!- Péter, mennyi tizenhatnak a fele?- Fogalmam sincs róla, tanár úr, de nem lehet sok. ..................................— ..................................................................................................................—.....................................■;______________;___________:____________1
