Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-02 / 206. szám

Ide a zsozsót, és tanulhatsz!- Próbáljuk elismételni, amit a szünidő alatt elfelej­tettünk. Ez itt a füzet. Mondjátok utánam: FÜ-ZET!- Nem tudom, mi lesz így a Lajoskábói, Bokros apuka. Ma például a nagyszünetben mindenkinek beleharapott az uzsonnájába...- Hát nem nagyon értek a biológiához, Dezsőké, de az biztos, a zöld gyík és a pannon gyík közt lényeges megkü­lönböztető jegy az, hogy az utóbbi nagyon sokkal tartozik az IMF-nek. Tanévnyitó szerelem Ó, szeptember, az érlelődő sző­lőfürtök és az érlelődő diáksze­relmek hónapja! Csoda-e hát, hogy Gereblye, a bölcsészkar magyar irodalom szakos üdvöskéje egyik pilla­natról a másikra szerelmes lett Amarillába? Amarilla szőke és sudár, történelem-angolra jár, s ő a legszebb lány az egyete­men, beleértve Gereblye féltve őrzött Claudia Schiffer-poszte­­reit is. Gereblye esténként kollégi­umi szobájának ágyán gubbasz­tott törökülésben és húsz centi­ről hipnotizálta az enyhén randa tapétamintákat. Napok óta nem evett egy falatot sem, csőnadrágjának bal szárában, bár merő tévedésből, de simán elfértek egymás mellett pipa­szár lábai. Ilyenkor szökdécselt kínjában, s ez nem csoda, hi­szen szerelmes volt... Két hét alatt sikerült Gereb­­lyének összespórolnia annyi bá­torságot, hogy az egyetem zsi­bongójában átfúrja magát Ama­rilla hódolóinak sűrű tömegén, és remegő kézzel nyújtsa át szíve hölgyének Az ember mint raktározási probléma című di­ákköri dolgozatának gondosan kijavított kéziratát.- Rád gondoltam, miközben írtam - dadogta Gereblye.- Ezt tekintsem szerelmes levélnek? futottak végig Amarilla azúrkék szemei a kéz­irat lábjegyzetein, s kacagott, kacagott, de úgy. hogy Gereb­lye gyomrában ettől pöttöm tű­párnák kezdtek el brékelni. A fiú porig sújtva szökdé­cselt a nagy előadóterem felé. Mégiscsak a verset kellett volna megmutatnom neki, gon­dolta, miközben ruganyosán bepattogott a padsorok közé. Ugyanis Gereblye verset is írt Amarillához, Piros lovak röp­­dösngk a térhálóban címmel... Odalenn, a ködbe vesző ka­tedra védelmében Kócsagh pro­fesszor egykedvűen zümmögte előadását a rövid ékezetek gya­koriságáról Krúdy Gyula prózá­jában. Gereblye szíve nehéz volt, akár az idei esztendő, s vá­ratlanul akkorát sóhajtott, hogy a mellette ülő kollegina halkan felsikoltott. A szemüveges Kiss Gizi volt az, azokkal az apró szeplőkkel pisze orrocskája kö­rül.- Bocs - súgta oda Gizinek Gereblye, aki erre azonnal le­kapta szemüvegét és hálásan hunyorgott a fiúra. Milyen szép szemei vannak, töprengett el e friss felfedezé­sén Gereblye, s a halk profesz­­szori zümmögésben egyre gyakrabban bandzsított Gizire. A haja meg bársony, nyúlt belső zsebébe a fiú, és óvatosan előhúzta onnan a Piros lovakat. A versben szereplő „Amaril­­lám” szót előbb „kis gazellám”­­ra, majd „Kiss Gizellám”-ra ja­vította, s a verset már így csúsz­tatta lassan a lány elé. Gizi vagy tizenhétszer elol­vasta, hüppögött egy keveset, és bársonybama buksiját a fiú vállára hajtotta. Gereblye szíve vadul kalapálni kezdett, ám gazdája ennek ellenére ura ma­radt a helyzetnek, s csak ennyit súgott a lány rózsaszínű fülecs­­kéjébe:- Te, Gizi, ez a Kócsagh már tiszta szenilis... Walter Béla- Mondd csak, fiam, hol a csudában hallod ezeket a hülyeségeket, hogy naponta többször kell enni, meg hogy a zsíros kenyér egészségtelen?- Én már csak egy pedagógussztrájkban bízom.- Látom, Jenőke, a nyáron sokat segítettél apukád gyorsbüféjében.- Mennyi esze van! Nem felejtette el, hol az iskola.- Engem aztán nem fogtok macerálni ebben a tan­­évben!- Péter, mennyi tizenhatnak a fele?- Fogalmam sincs róla, tanár úr, de nem lehet sok. ..................................— ..................................................................................................................—.....................................■;______________;___________:____________1

Next

/
Oldalképek
Tartalom