Új Néplap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-15 / 217. szám

1 I 2. oldal Körkép 1995. szeptember 15., péntek Nyomulnak a szövetséges csapatok Az iszlám országok föloldják a fegyverembargót A boszniai muzulmán és horvát erők csütörtökön is folytat­ták offenzívájukat a még szerb kézen lévő területek ellen. Ri­chard Holbrooke, az amerikai elnök délszláv megbízottja Milosevics szerb elnök üzenetével ingázott a térségben. A szövetséges bosnyák-hor­­vát erők most már az észak­nyugat-boszniai Bihacs felől is támadják a szerb erőket. A szerbek feltűnően gyenge el­lenállást tanúsítanak - belg­rádi elemzők szerint azért mert hadvezetésük azokra a területekre vonja össze meg­maradt erőit, amelyek a nem­zetközi béketerv szerint a ke­zükön maradnának. Németország és Franciaor­szág külügyminiszterei ag­gasztónak minősítették a mu­zulmánok és a horvátok bosz­niai hadműveleteit, és mérsék­letre szólították fel a szaraje­vói és a zágrábi vezetést. Klaus Kinkel és Hervé de Charette csütörtöki bonni megbeszélésén egyetértett ab­ban is, hogy a NATO mindad­dig folytatja légicsapásait a szerbek ellen, amíg azok nem vonják ki nehézfegyvereiket a boszniai főváros körzetéből. Richard Holbrooke csütör­tökön „fontos üzenetet” vitt magával Belgrádból Zág­rábba: az amerikai külügyi ál­lamtitkár-helyettes ezért úti­tervét megváltoztatva, előbb a horvát fővárosba, majd a boszniai Mostarba utazott. A diplomata Milosevics ajánlatát vitte „útipoggyászában”. Megfigyelők feltételezik, hogy a szerb elnök esetleg fel­ajánlotta, ráveszi a boszniai szerbeket a szarajevói nehéz­tüzérség visszavonására. Cse­rébe állítólag külön garanciá­kat kért arra, hogy a horvátok és a muzulmánok nem támad­ják meg a helyi szerb lakossá­got. Az Iszlám Konferencia Szervezetéhez tartozó orszá­gok fegyvereket fognak szállí­tani a boszniai kormánycsapa­toknak - közölték miniszteri tanácskozásuk után. Muzulmánok tüntettek Szófiában. Bulgáriában a több mint egymillió iszlámhívő azt sérelmezi, hogy az állam beavatkozik vallási ügyeibe. fotó: feb/reuter I—I----------------------------j-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­Januártól nagyobb fogyasztási adó üzemanyagon, cigarettán, italon Adótáblák - átrajzolás előtt Az érvényes adótörvények lehetséges és szükséges változta­tása, a tervezett módosítások vizsgálata volt a kormány teg­napi tanácskozásának fő témája. Az ülést követő sajtótájé­koztatón az újságíróknak Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkára semmit sem árult el arról, hogyan reagált a kabinet az Alkotmánybíróság Bokros-cso­magot megnyirbáló határozatára. Csupán annyit jelzett, hogy készülnek egy ehhez fűződő közlemény kiadására. (Tudósítónktól) A kabinet elfogadta az új sze­­mélyijövedelemadó-töryény tervezetét, és azt az Érdek­egyeztető Tanács elé terjeszti, majd szeptember 28-ai ülésén véglegesíti. Az adótáblában a leglényegesebb változás a nulla kulcs eltörlése, ellenté­telként viszont a bérből élőket - 960 ezer forintos jövede­lemig - adójóváírás illeti meg. 200 ezer forintos éves jövede­lemig nem kell adót fizetni. Az egyéni vállalkozók to-‘ vábbra is igénybe vehetik - igaz, némi módosítással - az átalányadót, viszont meg­szűnne a társasági adókörbe való átjelentkezés lehetősége. A kabinet elfogadta a helyi adókról és a gépjárműadóról szóló törvény módosítását kezdeményező törvényjavas­latot is. A javaslat szerint felemel­nék az önkormányzatok által megállapítható adók felső ha­tárát és kiiktatnák a törvény­ből a'kedvezmények egy ré­szét. Az önkormányzatok ennek szellemében lehetősé­get kapnának a gépjárműadó alsó és felső határának fel­emelésére is. A kabinet döntése értel­mében januártól 15 százalék­kal több lesz az üzemanya­gok, a tömény szesz, a sör és a cigaretta fogyasztási adója. Tervezik az áfatörvény módosítását is. Eszerint a jo­gilag önálló, de gazdaságilag vagy személyileg összefonó­dott felek egymás közötti ügyletében, aránytalanul ala­csony ár esetén, az adó alapja az adott időpontban általában érvényes forgalmi érték lesz. További tervezett változás: a még be nem jegyzett cégek a cégbejegyzésig ugyanúgy adózásra kötelezettek lesz­nek, mint más társaságok. Változásokat terveznek az egészség- és nyugdíjbiztosítási járulék fizetésében Törvényesítsék a szolgáltatásokat Négyféle elképzelésről vitatkoznak a nyugdíj- és egészségbiz­tosítási járulékok rendszerének átalakításán dolgozó szak­emberek. A munkaadók kevesebbet fizetnének, a munkavál­lalók terhei növekednének. Hogy mit kapnánk cserébe? Erről Sándor Lászlót, az Országos Egészségbiztosítási Önkor­mányzat elnökét kérdeztük. Az ellenzék a legfőbb bírói testület döntéséről Alkotmányos karambol Elfoglalta állomáshelyét csütörtökön Südi Zoltán, Ma­gyarország új tokiói nagykö­vete. A diplomata új posztján tett első nyilatkozatában kifej­tette: a magyar gazdaság talpon maradása szempontjából létfon­tosságúak a magyar-japán pénzügyi kapcsolatok. Ion Iliescu román elnök csütörtök délután a Cotroceni palotában fogadta a politikai pártok vezetőit, köztük Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét. A megbeszélésen arról a javaslatról volt szó, amelyet az államfő augusztus 30-ai be­szédében terjesztett elő a ro­mán-magyar történelmi meg­békélésről. Iliescu elnök kikérte a megjelentek véleményét a kezdeményezést pontosító ok­mányok szövegéről, mielőtt to­vábbítanák azokat a magyar kormánynak. A magyarság érdekében ki­fejtett tevékenységéért tíz ame­rikai képviselőt ajándékozott meg az Amerikai Magyar Szö­vetség. A megalakulásának ki­lencvenedik évfordulóját ün­neplő szervezet szerda este a szenátus Raybum-épületében nyújtotta át a kitüntetést jelké­pező festett kalocsai tányérokat többek között Benjamin Gil­­mannak, a képviselőház kül­ügyi bizottsága elnökének, és Robert Domannak, aki megpá­lyázta a republikánus párt el­nökjelöltségét. Vádat emeltek a francia ható­ságok három, Franciaországban élő algériai férfi ellen: azzal gyanúsítják őket, hogy egy szélsőséges iszlám hálózathoz tartoznak és közük van a július óta tartó franciaországi robban­tásos merényletsorozathoz. Lezárta Észak-Koreával kö­zös határát Oroszország. Az in­tézkedést az ázsiai országban dúló kolerajárvány indokolja - jelentették a hírügynökségek. Phenjan cáfolta a járvánnyal kapcsolatos beszámolókat. Emlékmű Wallenbergnek A londoni Hyde Park közelé­ben, egy zsinagóga előtt állíta­nak emléket Raoul Wallen­bergnek, a kelet-európai zsidó­ság megmentőjének. Philip Jackson szoboregyüttese a svéd diplomata alakját egy fal előtt ábrázolja, amely a százezer menlevelet jelképezi. Ezek se­gítségével menekültek meg 1944-ben az üldözöttek a náci gázkamrák elől. Wallenberg egy évvel később nyomtalanul eltűnt Budapestről. A szovjet titkosszolgálat Moszkvába hur­colta, és feltehetően 1947-ben hunyt el egy ottani börtönben. A Pénzügyminisztérium, az egészségbiztosító, az államház­tartási reformbizottság és a szakmai körök más-más állás­pontot képviselnek. A munka­adók terheinek csökkentésével valamennyien egyetértünk, ál­láspontunk csak abban külön­bözik, milyen további terheket rójunk a munkavállalókra és ezért mit adjunk cserébe? A mi álláspontunk szerint mintegy 3 százalékkal kellene csökkenteni a munkáltatói járu­lékot, így még nem kényszerül­nénk visszalépni az ellátás színvonalában és költségveté­sünk sem borulna föl. A pénzügyi tárca a másik ol­dalra hárítaná át az elmaradt bevételek terheit, ami szerin­tünk nem elfogadható. A pénz­ügyi szakemberek 4 százalék­kal szeretnék csökkenteni a munkáltatói járulékot, a mun­kavállalók által fizetett 6 száza­lékos nyugdíj- és 4 százalékos egészségbiztosítási járulékot pedig úgy emelnék 2 százalék­kal, hogy az teljes egészében a nyugdíjalapba kerülne. Emel­lett mintegy 20 milliárd forint­nyi terhet rónának a lakosságra azzal, hogy bizonyos egészség­­ügyi szolgáltatások ingyenes­ségét megszüntetnék. A politikai pártok is foglal­koztak a problémával. Egyik érdekes kombináció lehetne, ha az egészségbiztosításban -amely a nyugdíjbiztosítástól el­térően nem a befizetések ará­nyában, hanem rászorultság szerint szolgáltat - minimum járulékfizetési küszöböt hatá­roznának meg. Ezzel be lehetne csukni a visszaélések egyik kiskapuját. Ugyanakkor törvényben kel­lene meghatározni a biztosító által nyújtandó kötelező szol­gáltatás mértékét. Ebben az esetben a többletszolgáltatást kiegészítő biztosításokkal le­hetne „megvásárolni”. Nem tudni, hogy a munka­­vállalók terheit érintő különféle álláspontok közül melyik kerül ki győztesen. A döntés az Ér­dekegyeztető Tanács plenáris ülésének feladata volna. A megoldás sokféle lehet, azt azonban nem szabad megen­gedni, hogy a járulékfizetők a többletterhekért cserébe szűkí­tett szolgáltatást kapjanak. (somfai) Több ellenzéki párt fűzött észrevételt, kommentárt teg­nap az Alkotmánybíróságnak a Bokros-csomag több pont­ját korrigáló, illetve alkot­mányellenesnek minősítő ál­lásfoglalásához. Für Lajos, a Magyar Demok­rata Fórum elnöke a párt elnök­ségi ülését követően - utalva az Alkotmánybíróság legutóbbi ál­lásfoglalására - kijelentette: „újabb karambol történt az Al­kotmánybíróság útján, amelyet a kormány szenvedett el”. Az­zal, hogy a testület megsemmi­sítette az antiszociális, családel­lenes intézkedések bevezetését, visszautasította a kormányzat demokráciát veszélyeztető központosító törekvéseit az ön­­kormányzatokkal kapcsolatban. Hozzátette: bár közjogilag van­nak miniszterei a kormánynak, de ténykedésükkel nem állnak hivatásuk magaslatán, valójá­ban nem töltik be funkciójukat. Az MDF elnöke szerint ez nemcsak a pénzügyminiszterre, hanem a népjóléti és az igaz­ságügy-miniszterre is vonatko­zik. Utóbbi ugyanis nincs tisz­tában azzal, mit írnak elő az ér­vényes jogszabályok. A Független Kisgazdapárt üdvözli az Alkotmánybíróság azon a döntéseit, amelyek hatá­lyon kívül helyezték a Bokros­csomag egyes rendelkezéseit. Ugyanakkor nehezményezi, hogy a legfőbb bírói testület nem találta alaptörvénybe üt­közőnek a fogászati kezelés és a mentőszállítás ingyenességé­nek megszüntetését - kommen­tálta az Alkotmánybíróság dön­tését Torgyán /ózse/pártelnök. Helyes volt a Fidesz korábbi megállapítása, miszerint nem ér­tek véget a koalíciós viták, hi­szen most ismét kiújultak a csa­ládi pótlék és az összeférhetet­lenség kapcsán - jelentette ki Szájer József, a Fidesz-Magyar Polgári Párt frakcióvezetője a tegnapi sajtótájékoztatón. A fiatal demokraták úgy vé­lekednek: miután a bírák tíz megvizsgált pontból nyolcat alkotmányellenesnek találtak, a Bokros-csomag már csak egy kupac, amiből az októberi ítélet nyomán por sem marad majd. A Fidesz politikusai csodálják, hogy a Bokros-csomagot elő­készítő miniszterek még min­dig a helyükön vannak. Felelőt­lenségnek tartanák, ha a kor­mány a történtek ellenére ismét az Országgyűlés elé terjesztené a családi pótlék módosítását. Ha mégis, a Fidesz javasolni fogja a név szerinti szavazást. Honvédség: a repülés fekete napjai Amire békeidőben emberemlékezet óta nem volt példa: szep­tember 13-án szinte egy időben a Magyar Honvédség két su­gárhajtású katonai repülőgépét érte katasztrófa. Szerda este fél kilenckor a ta­­szári repülőezred SZU-22-es vadászgépének pilótája, Ka­tona István katapultált a haj­tómű leállása miatt; 9-kor a pápai repülőtérnél leszállás­közben egy MIG-23-as lezu­hant, s a két pilóta, Mizsei Mi­hály és Katovics Balázs életét vesztette. Az illetékesek azon­nali hatállyal repülési stopot rendeltek el a MIG-23-as és a SZU-22-es gépekre. Érdeklődésünkre Babos Jó­zsef ezredes, a honvédség megbízott repülőfőnöke el­mondta: műszaki és orvos­­szakértők, mérnökök kutatják a tragédia okait. Azt is vizsgál­ják, mit ettek, milyen lelkiál­lapotban indultak munkába a pilóták, s ízekre szedik a repü­lés valamennyi fázisát. Kérdésünkre, hogy nem tervezik-e a honvédség gépei­nek és repülési szabályzatának átfogó vizsgálatát, az ezredes azt válaszolta: erről csak ak­kor lehet dönteni, ha feltárták a kettős baleset okait. (takács) Ötszáz jegyző tanácskozása Önkormányzatoknál dolgozó jegyzők országos konferenciája kezdődött Siófokon. A megjelent több mint 500 közigazgatási szakember előtt Gál Zoltán házelnök, a konferencia fővédnöke az állam szerepkörét elemezte a modernizáció folyamatában. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány és Vastagh Pál igaz­ságügy-miniszter áttekintést adott a közbiztonság helyzetéről és az alkotmányozás időszerű kérdéseiről. Kínai határsértők A magyar határőrök tíz kínai határsértőt fogtak el az ukrán ha­társzakaszon. A kínaiak szerdán a zöldhatáron próbáltak Ukraj­nából Magyarországra átjutni. A figyelmeztető lövések után ke­reket akartak oldani, de valamennyiüket elfogták. A Határőrség átadta az ukrán hatóságoknak az illegális belépéssel próbálkozó kínaiakat. Tavaszra áll a Hét vezér Jól haladnak a Hét vezér szoborcsoport felújítási munkái - kö­zölték tegnap a Budapest Galéria illetékesei. A Hősök terén álló szoborcsoport száz éve készült, csupán egyszer, a második vi­lágháború után restaurálták. Most 50 millió forint értékben végzik el a felújítási és pótlási munkákat, s még a millecentená­­riumi ünnepségek előtt helyükre kerülnek a patinás szoborala­kok. Sváb világkonferencia Első ízben ad otthont Budapest a Duna menti svábok világkon­ferenciájának. A hét végi háromnapos rendezvényen öt ország­ból mintegy háromezren vesznek részt. A találkozó vendégei leróják kegyeletüket az ötvenes években a tiszalöki táborban elhunyt németek síremlékénél és a német katonatemetőben. A konferencia programjában német ének- és táncegyüttesek fellé­pése és szüreti bál is szerepel. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohái Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-^21. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom