Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-12 / 188. szám

Horn kezdeményezése 2. o. Tömegmészárlás Srebrenicában 2. o. Esély a helybeli gyógy­szerészeknek 3. o. Gyerekoldal 7. o. / Érdekességek 8. o. Tárgyalások A Magyar Demokrata Fórum azért nem adott még választ a miniszterelnök azon levelére, amellyel találkozót kezdemé­nyezett az ellenzéki pártok elnökeivel és frakcióvezetői­vel, mert a megvitatandó té­mákat általánosnak tartja. Szabó Iván, az MDF parla­menti képviselőcsoportjának vezetője elmondta: a Horn Gyulával folytatandó tárgya­lás részleteit is tisztázni kell, mielőtt az MDF elnöksége ál­lást foglal ebben a kérdésben. Hozzátette: a fórum vezetői­nek aggálya nem a miniszter- elnöknek szól, hanem a ko­rábbi gyakorlatnak, voltak már ugyanis ilyen megbeszé­lések, amelyek nem vezettek sehova, de hónapokig hivat­kozási alap volt a koalíció számára. Hadgyakorlat Az Egyesült Államokban zajló „Cooperative Nugget ’95” NATO-Partnerség a bé­kéért hadgyakorlaton tett lá­togatást Deák János vezérez­redes, a Magyar Honvédség parancsnoka. Elmondta: a magyar katonák felveszik a versenyt a többi résztvevővel - tizenhét ország fiaival - a háromhetes gyakorlaton, a 40-45 fokos hőség ellenére is. Hamis ötezresek A szakértők által „a közepes­nél valamivel jobb minőségű­nek” ítélt hamis ötezer forin­tosok bukkantak fel Hajdú- Bihar és Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében. Az első gyanús bankjegyek Hajdúná­náson tűntek fel, majd nem sokkal később egy szabolcsi település kocsmájában akart három fiatalember ugyanilyen hamisítvánnyal fizetni, őket a rendőrség elfogta, s a lakhe­lyükön tartott házkutatás so­rán újabb hamis bankjegyek kerültek elő. Az eddig mint­egy 100 ezer forint értékben lefoglalt ötezreseket ellátták fémszállal, de tapintásuk sima, méretük az eredetinél 1 milliméterrel szélesebb és hosszabb. Demonstráció Petíciót adtak át a budapesti francia nagykövetségen az Antibolsevista Szövetség és a Konzervatív Magyarok Szö­vetségének képviselői a ter­vezett kísérleti atomrobbantá­sok ellen tiltakozva. Tandyfórum A diákságnak egységesen és a leghatározottabban el kell utasítania a kormány tandíj­rendeletét. Ennek érdekében szinte bizonyos, hogy az ed­digieknél sokkal keményebb fellépésre és nagyobb össze­fogásra lesz szükség - jelen­tette ki Skultéty Tamás, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Szövetsége alel- nöke azon a fórumon, amelyet az EFOTT keretében rendez­tek Debrecenben. * Átadott alkotások Az Ubbo Scheffer és Erzsiké Mari művész házaspár által a tiszainokai Szoborparknak adományozott állandó kollek­ciót tegnap nyitották meg a közönség előtt. Nyílt nap volt a reptéren. A Magyar Honvédség 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár nyílt napot tartott tegnap délelőtt a szolnoki katonai repülőtéren. A látványos ese­ményről készült tudósításunk a 3. oldalon olvasható. fotó: barna Német segítséggel Környezetbarát védekezés a szúnyogok ellen A szúnyogirtás, legutóbb éppen a balatoni halpusztulással kapcsolatosan - sokszor indokoltan, de sok esetben meg­alapozatlan érvekre, hírekre támaszkodva - ismételten heves indulatokat korbácsolt fel. Ebből a szempontból is jelentősnek számít a Közép-Tisza-vidéki Intéző Bizottság és Tisza-tavi Önkormányzatok Szövetségének a kezdemé­nyezése, mely több éve igyekszik megvalósítani a legmo­dernebb, környezetbarát módszert, amit nemcsak a Tisza- tónál, de a kelet-magyarországi régióban is próbálnak a jövőben meghonosítani. Konkrétan tavaly merült fel annak a lehetősége - dr. Norbert Beckernek, a csípő szúnyog elleni védekezés nemzetközi hírű professzorá­nak Tisza-tavi látogatásakor -, hogy Tiszafüreden is léte­süljön egy biológiai, operatív kutatóbázis. Azokra a pozitív tapasztalatokra támaszkodva, melyek Németországban, a Rajna mentén kizárólagosan környezetbarát, biológiai vé­dekezéssel hatékonyan meg­oldotta a szúnyogproblémát. Az előzetes egyeztetések után hétfőn egy négyfős ma­gyar delegáció utazik a né­metországi Heidelbergbe, ahol az Országos Idegenfor­galmi Hivatal, a balatoni kormánybiztos és a Tisza- tavi Önkormányzatok Szö­vetségének képviselői a né­met pénzügyi támogatás le­hetőségeiről, a megoldandó gyakorlati és tudományos feladatok konkretizálásáról tárgyalnak a német szakem­berekkel. A településszerkezetet is védeni szükséges Egységesebb profillal indul a termelés Hétfőn munkásfelvétel a papírgyárban Indulhat a papírgyártás! - adtuk hírül augusztus 8-án, miután új tulajdonosa lett a Szolnok Papír Rt.-nek az osztrák Frant- schach csoport Neusiedler magyarországi cége képviseletében. Azóta is rendszeres tárgyalások folynak a gyár vezetősége, il­letve az osztrák tulajdonos között az újraindítás feltételeiről. Ezek eredményéről érdeklődtünk a Szolnok Papír Rt. vezér- igazgatójától, Kardos Györgytől. Folytatódott Jászberényben a Város- és Faluvédők Órszágos Szervezetének találkozója. Pén­teken szekcióüléseken vitatták meg az aktuális kérdéseket. A falukép kialakítása, a települési rendezési tervek elkészítése, a külterületek, a temetők rendezet­lenségének problémája mind szóba került. Az épített környe­zet, a műemlékek, a természeti értékek védelme mellett elhang­zott, hogy városi kertészi, a fő- kertészi poszt, úgy mint a főépí­tészi, nagyon fontos lenne. Az értékek, megóvásra érdemes kincsek sorába egy évszázados fasor, egy bokor-tanya éppúgy beletartozik, mint egy épület. A találkozó résztvevői egy ajánlást is megfogalmaztak a műemléki és az építési törvény- tervezettel kapcsolatban. Ebben hangsúlyozzák, hogy a helyi tö­rekvések, a helyi szervezetek kapjanak zöld utat, nagyobb be­leszólási lehetőséget a véde­lemre érdemes értékek sorsá­nak kérdésében. A szövetség ez alkalommal megtartotta éves közgyűlését. Eldöntötték, hogy 1996-ban Székesfehérváron tartják találkozójukat. Este a főtéren népes tábor gyülekezett. Ráday Mihály, a Város- és Faluvédők Szövetsé­Sajnos ma már nem ritka, hogy a bűnözők, akik pénzt akarnak, meg is szerzik, kerül, amibe ke­rül. Mindenre elszántan törnek más vagyonára, és ha másként nem megy, az erőszak sem hi­ányzik kelléktárukból. A két hu­szonéves férfi, akiknek már volt alkalmuk megismerkedni a bör­tön falain belüli élettel, a követ­kezményekkel - úgy tűnik - ez­úttal sem sokat törődve akartak pénzt szerezni. Mint a legtöbb durvaságnál általában, most is a kocsmához kötődnek a szálak. Egy idősebb gének alelnöke adta át a város közönségének a város legújabb köztéri szobrát, a Korsós lány szobrot. Alkotója a jászsági származású Zilahy Zoltán szob­rászművész, akinek több műve található szülőföldjén. A Vá­rosvédő és Szépítő Egyesület régi terve volt az egykori, a fő­teret mintegy lezáró Szűzlány kútjának mintájára egy szép szoborkút létrehozása. Több évig gyűjtötték a pénzt s a bronzot, hogy elkészülhessen ez a szobor. Jászberény lakosai nagy szeretettel fogadták a bá­jos leányt, a város új nevezetes­ségét, mely a Bundás kúthoz hasonlóan máris a város talál­kozóhelyévé vált. A főtemplomnál is avatásra került sor. Itt egy emléktáblát helyeztek el a jász kapitányok emlékére, akiket ott temettek el egykor, de ma már nem lelhető fel sírhelyük. A konferencia résztvevői a Déryné Művelő­dési Központban egy fogadá­son vettek részt, melyet dr. Magyar Levente adott. Itt adták át a Podmaniczky-díjakat az ér­tékek védelmében, újrateremté­sében kifejtett munkáért. Idén tizenketten kaptak díjat. Szom­baton jászsági kirándulással ér véget a városvédők programja. házaspár a déli külváros egyik kocsmájában múlatta az idejét, ahol még meg is vendégelték a két, általuk csak látásból ismert férfit. A „hála” nem is maradt el. Az egyik meghívott ugyanis minden ügyességét latba vetette, hogy az asszony zsebéből ész­revétlenül kihalássza a pénztár­cát. Azonban bárhogyan is igyekezett, tudtán kívül árgus szemek figyelték a titkos akciót. Kénytelen-kelletlen tehát szé­gyenszemre vissza kellett adnia az épp hogy megszerzett zsák­mányt. A gyár vegyes összetételű me­nedzsmentjének a legfontosabb célkitűzése az, hogy a gépet minél hamarabb üzembe he­lyezze - mondta a vezérigaz­gató. - Ennek persze - figye­lemmel a hároméves állásidőre - bizonyos műszaki előfeltéte­lei vannak. Ezeknek a műszaki előfeltételeknek a teljesítése - kazánbiztosi, különböző biz­A Szolnok Vegyes Szállí­tórepülő Dandár száza­dosa, Tóth Ferenc tíz-tíz hónapot töltött az ENSZ katonai megfigyelőjeként Angolában, majd Mo- zambikban, ezekben a minden tekintetben igazán melegnek nevezhető afri­kai országokban. Nem mindennapi élményeiről faggatta őt kollégánk. A Tóth századossal készített fényképes interjúnk az 5. oldalon olvasható.- raboltak Elszántságukat az előbbi ku­darc talán még fokozta is, mert új, sokkal durvább módszerek­hez folyamodtak a későbbiek­ben. A jól bevált trükk szerint ők távoztak hamarabb, és egy al­kalmas helyen bevárták a haza­felé tartó öregeket. Rejtekhe­lyükről előpattanva aztán neki­estek a házaspárnak, és miután helybenhagyták őket, a náluk ta­lált holmikkal odébbálltak. A kerékpárral, egy darab szalámi­val és némi készpénzzel „meg­gazdagodott” útonállók a továb­biakban nem sokáig élvezhették szabadságukat, mert a karcagi rendőrök rövid, de sikeres nyo­mozás után rablás gyanújával őrizetbe vették őket. tonságtechnikai vizsgálatok - után lehet a papírgépet üzembe helyezni. Ezeket a munkákat a dolgok természetéből adódóan igen-igen sürgősen meg kell kezdenünk, tehát erre már hét­főtől szándékunkban áll dolgo­zókat felvenni. A munkálatok elvégzéséhez egyelőre harminc emberre van szükség a gyárban. A tervek szerint persze ez csak az első lépés, a munkásfelvételt még e hónapban, illetve szeptember­ben folytatják. Kardos György elmondása szerint összesen mintegy 230 dolgozót szándékoznak majd felvenni. Amikor három évvel ezelőtt a Szolnok Papír Rt. munkáját leállították a volt tu­lajdonosok, akkor a gyárban 520-an dolgoztak. Ehhez azon­ban hozzákívánkozik az is, hogy a gyár újraindulás utáni profilja sokkal homogénebb, egységesebb lesz, mint a leállás előtti, és ez lényegesen keve­sebb létszámot igényel. (Folytatás a 3. oldalon) Tegnap megkezdődött a III. Hozam-kupa háromna­pos női és férfi nemzetközi kosárlabdatorna Szolnokon, a Tiszaligeti Körcsarnokban. Felvételünk a Szarvas-MAV MTE találkozó egy mozzanatát örökítette meg. Részletes beszámolónkat hétfői számunkban olvashatják, fotó: barna Külvárosi útonállók Karcagon A lopás nem sikerült A Karcag déli külvárosában zajló erőszakos eseményekről nemegyszer tudósítottunk már. Ami a napokban ezen a kör­nyéken történt - elsősorban a tanulságai miatt - szintén nem hétköznapi esetnek számít a bűnügyek rengetegében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom