Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-01 / 178. szám

Műsorajanlat 1995. augusztus L, kedd 4. oldal Sok napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A hét végén még záporokat, zivata­rokat okozó jégörvény eltávolodott térségünktől. Északkelet felől változó nedvességtartalmú levegő áramlik hazánk fölé, jelentősebb változás azonban továbbra sem várható időjá­rásunkban, vagyis folytatódik a job­bára napos, meleg idő. Ma az időn­ként erősebben megnövekvő felhőzet ellenére országszerte sok lesz a nap­sütés. Főként a délutáni órákban el­szórtan még záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Az általában mérsé­kelt északkeleti szél időnként meg­élénkül, zivatarok környezetében megerősödik majd. A kevés felhő miatt a kora délutáni órákra 27 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A tegnapihoz hasonlóan ma is me­leg időnk lesz, köszönhetően annak, hogy az itt lévőtől nem jelentősen különböző levegő áramlik térségünk­be. Jobbára napos idő várható, csupán időnként növekszik meg a felhőzet. A délutáni órákban záporok, zivatarok kialakulása sem kizárható. Az észak­keleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet kora délután 30 és 32 fok között a valószínű. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Szolnok: 31 Kecskemét: Jászberény: 31 Baja: Tiszafüred: 30 Kiskőrös: Martfű: 31 Kiskunhalas: Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Vízhőmérsékletek Balaton: 35 Velencei-tó: 30 Tisza-tó: 30 Fertő-tó: 30 °c °c Szolnok: 25 Kecskemét: 25 Balaton: 24 Velencei-tó: 23 Jászberény: 20 Baja: 30 Tisza-tó: 25 Fertő-tó: 23 Tiszafüred: 30 Kiskőrös: 25 Tisza: 22-26 Duna: 19-23 Martfű: 35 Kiskunhalas: 25 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Napozási tanács (UV-B): 06-90-304-615 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 A szolgáltatás díja: 77 Ft/perc Egy felmérés tapasztalatai Sok gyerek magányosnak érzi magát Mintegy félezer hatodikost kérdeztek meg A gyermekek 34 százaléka másként szeretne élni, mint szülei, majdnem fele pedig magányosnak érzi magát. Egyebek mellett ez derül ki abból a vizsgálatból, amelyet a Polisz Szociálpoliti­kai Kutatási és Szervezőfejlesztő Bt. és az Országos Elelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet végzett az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának megbízásából. A kutatás a gyermekek szociá­lis helyzetének és egészségi ál­lapotának összefüggéseit kí­vánta feltárni. Az adatfelvételt Budapesten és környékén, il­letve Nógrád és Vas megye te­rületén végezték az általános iskolák hatodik osztályos tanu­lói körében. Összesen félezer gyermeket kérdeztek meg. A szakemberek vizsgálták a gyermekek tápláltsági állapo­tát, kérdőíves felmérés kereté­ben pedig családjuk szociális helyzetét, lakásviszonyait, táp­lálkozási szokásait, az elfo­gyasztott táplálék minőségét. A felmérésből az is kiderül, mit gondolnak a fiatalok a sze­génységről, a munkanélküli­ségről és saját helyzetükről. A felmérés tanúsága szerint a vá­laszadók nyolcvan százaléka egészségesnek vallotta magát, bár 34 százalékuknak gyakran fáj a feje, 20 százalékuknak pe­dig alvási problémái vannak. Az adatokat a végleges kiér­tékelés után várhatóan ősszel publikálják majd. Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága ezek alapján kíván dönteni an­nak az adományokból szár­mazó nyolcmillió forintnak a felhasználásáról, amelyet az idén kiegészítő étkeztetésre fordíthat. (MTI) RÁDIÓ SZOLNOKI STÚDIÓ Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábelfrekvencián 102.8 MHz 17.00-18.30: Alföldi maga­zin - Szerkesztő: Pálréti Ágos­ton - Tel.: 421-133 - (A tarta­lomból: Hírek - Reklám - 17.30: Alföldi krónika - Tudósí­tások, riportok - Szoptatási vi­lágnap - A tanszersegélyekről- Érettségi, felvételi körkép Cegléden - Sport - Rendőrségi hírek - 18.00-18.30: Szóváltás- Aktuális párbeszéd, közben Zeneturmix - A Szentmiklós Szövetségről - Önkormányzat kisebb pénzzel) - Felelős szer­kesztő: Benkő Imre RÁDIÓ JÁSZBERÉNY A 97,7 MHz-en: 7.30-8.00: Ze­nés tájékoztató műsor - 9.00: Rétsági Gyula-labdarúgóem- léktorna - 10.00: Jászság a magyar kultúrában -11.00: Ri­portok a nemzetközi társas­táncgáláról - 12.00: Könnyű­zenei összeállítás - 13.00: DL Stúdió műsora - 15.00: Zenés délutáni összeállítás - 19.00: Operagála a Déryné Művelő­dési Központban - Szerkesztő: Faragó Annamária KOSSUTH 4.30-8.10 Reggeli krónika. 4.30 Hírek. 4.40 Határok nél­kül. 5.00 Krónika. 5.40 Falurá­dió. 7.00 Krónika. Sport. 8.10 Műsorszemle. 8.30 Minden­napi tudomány. 8.40 Paragra­fus - Mostantól fontos... 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05-10.59 Napközben (élő). 10.08 Két Lotti-sorsolás (élő). 11.05 Charity, te édes. 11.35 Bethlen Miklós élete leírása magától (12. rész). 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? (élő). 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gregorián dallamok. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasz- szikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.05 Exkatedra. 15.30 Nemzetközi vallási hír­adó (élő). 16.00 Délutáni kró­nika. 16.10 Mindennapi gaz­daság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Radar (élő). 17.05 „Magyarországról jövök...” 17.25 A Szabó család (1885. rész). 18.00 Esti kró­nika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó ..éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállí­totta: Nógrádi Gábor. 20.05 Bakonyi, zalai és csongrádi táncok. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Beszélni nehéz! 21.00 Hírek. 21.05 Portré - Névjegy. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Visszhang. 23.05 Egy énekes - több szerep. 24.00 Hírek. URH: 6.55-9.00 Körzeti infor­mációs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.00 Ro­mán nyelvű nemzetiségi mű­sor Szegedről. 19.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.00 Horvát nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.30 Szerb nyelvű nemzeti­ségi műsor Pécsről. 21.00­22.00 Az Amerika Hangja ma­gyar műsora. 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar mű­sora. PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreg­gel. 8.10 Helykereső. 8.25 Ri­valdafényben. 9.00 Hírpercek. Lapszemle. Sport. Időjárás-je­lentés. 9.10 Háló. 9.15 Sok hűhó. (ism.) 10.00 Vendég­ségben... 11.10 Háló. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Cigány­zenészek hangalbuma. 13.10 Háló. 13.15 Gramofonalbum. 13.45 Időjárás- és vízállásje­lentés. 14.00 Csúcsforgalom (élő). 17.00 Hírpercek. 17.10 Háló. 17.15 Mágnes. 18.00 Kataposta. 18.30 Helykereső. 19.03 Albumajánlat. 19.30 Dzsessz. 20.00 Mennyei ká­véház. 21.10 Háló. 21.15 Színe-java. 22.15 Sok hűhó. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthír­adó. 23.10, Háló. 23.15 Korzó. 0.15-4.20 Éjszaka. BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. 6.00 Hírek. 6.45 Zsöllye. 7.15 Kulturális lapszemle. 9.05 Pó­dium. 10.05 Magyar siker Tip- peraryben. 11.01 Híres opera­kettősök. 11.40 Petrovics Emil népzenei feldolgozásaiból. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.00 II. debreceni nyári zenei szeminárium - 1994. 14.00 Hí­rek. 14.05 Sütő András napló­jegyzetei - 2. rész. 14.47 Ze­nekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Karmesterverseny után. 16.35 Hidas Frigyes rézfúvós kamarazenéjéből. 17.00 Min­dennapi irodalmunk. 17.50 Vi­déken jártam. 18.05 A fősze­repben: Victoria de Los Ange­les. Bizet: Carmen. 19.47 Te­leobjektív. 20.02 Hírek. 21.13 Barokk muzsika. 22.05 A hét zeneműve. 22.30 Maurizio Pol- lini Chopin-műveket zongorá­zik. 23.00 Nevek ürügyén (Emberi dolgok). 24.00 Hírek. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 18.00: Képes Képújság - 19.18: HTV. Kisfilm - 19.45: VTV. Telefonos játék. Műsor­vezető: Tálas László - 20.00: Aktuális - Műsorvezető: Korim Éva - 20.10: Magazin - Műsor­vezető: Kiss Gabriella - Össze­foglaló a jászok világtalálkozó­járól - 20.30: HTV. Falfúró - Színes magyar film 95' - Adásszerkesztő: Nagy Abonyi Erna - Hírek, információk a 424-637-es telefonszámon közölhetők TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól - határig. 6.00-9.00 Nap-kelte. Benne: 6.00 és 7.00 Hírössze­foglaló. 7.50 Reuters. 8.30 Mese. 9.00 Tízórai. Benne: Huckleberry Finn és barátai. Amerikai filmsorozat. XXVI/20. rész: A viszály vége (ism.) 9.30-12.00 Tízórai. Benne: Já­ték. 10.00 Állás, esély, karrier. 10.45 Játék. 11.05 Happy Ho- liday. Német tévéfilmsorozat. XIII/13. rész: Kerülőutak a bol­dogsághoz. 12.00 Déli ha­rangszó. 12.05 Telepakk. 12.35 Képújság. 13.55 Szün­időre: - Hódpapa meséi. Ka­nadai rajzfilmsorozat. XIII/6. rész. - Gargantua. Francia rajzfilmsorozat. XIII/6. rész: Áprilisi tréfa - A két túsz. 14.45 Sorstársak. 15.00 Fűben-fá- ban. 15.15 Gyökerek. 16.05 Sugárzás és sugárvédelem. XI11/12. rész. Vigyázat sugár­veszély! (ism.) 16.25 A kisasz- szony. Brazil tévéfilmsorozat 170/160. rész. 17.00 Kalendá­rium 1995. 17.40 Tele-szák. 17.50 Életjel. 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Üzlet. 18.30 Zsákbamacska. 19.00 Gye­reksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Cook kapitány. Ausztrál tévé­filmsorozat. VIII/8. rész. 21.10 Stúdió ’95. 21.55 Klip-mix. 22.10 Az llluminációtól a Csendes érintésig. Válogatás Krzysztof Zanussi filmjeiből. Kísértés. NSZK tévéfilm. 23.55 BBC-Híradó. 0.15 Képújság. TV 2 16.25 Képújság. 16.35 Gyere­keknek. 17.10 A Guldenbur- gok öröksége. NSZK tévéfilm­sorozat. XIII/3. rész: A nagy kísértés (ism.) 18.00-18.45 A körzeti stúdiók műsora. 18.45 Háló. 19.20 Magnum. Ameri­kai bűnügyi filmsorozat. Me­nedékjog. 20.15 Szó van róla. 21.00 Környezetünk hírei. 21.10 Mindent vagy semmit! 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Olajláz. Dokumentum­film. Valamennyi magyar és külföldi tévéadó adáskezde­tig fenntartja a műsorváltoz­tatás jogát. STV 2 18.25 Hírek. 18.30 Esti mese. 18.45 Manuela. Olasz-argen­tin filmsorozat, 52/45. 19.30 Híradó. 19.55 Sporthírek. 20.05 Európa születése. A BBC dokumentum-sorozata. 21.00 így folyik a Labore. 21.30 Szomszédolás. Ma­gyarország. 22.00 Villámcsa­pat. Amerikai akciósorozat, 23/14. 22.20 Bár a vasút mel­lett. Francia film (feliratos). 00.03 Híradó. HBO 16.30: A Villám -17.30: Kutya­világ - 18.00: Próbababa - Am. vígj. 135’ -19.35: A füstbe ment terv - Amerikai film 146’ - 21.20: A megszegett ígéret ­Amerikai tévéfilmsorozat - 22.05: Az erőszak - Amerikai krimi 129’ - 23.40: Segítség, felnőttem! - Amerikai vígjáték 144’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Váltó (ism.) - 15.00: Tom és Jerry-show - 15.20: Nyelvőrző (ism.) ­15.50: A Nagy Mogulok - 16.15: Ahogy kell... - 16.30: Göröngyös utakon -17.00: Hé- léne és a fiúk - Francia ifjúsági tévéfilmsorozat - 17.30: Deci­mai, a bálna és a pingvinfiókák - 18.00: Híradó - 18.15: A var­sói felkelés albuma - 18.40: A negyedik nap - Lengyel film 77’ - 20.00: Gazdakör - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: A különleges alakulat - 21.50: Csatorna - Lengyel film 91’ - 23.20: Színházi élet (ism.) - 23.50: Kálnoky László: Fiatalokhoz SZÍV TV 19.10: Rajzfilm - 19.30: Lazít­son Cindy Crawforddal! - 19.50: Seiko-shop - 20.00: Kü­lönjárat - 20.30: Alterego - 21.00: Majomparádé - Am. vígjáték - 22.50: Seiko-shop 1 RTL 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-sztori (sorozat). 13.15: Kalifornia klán (soro­zat). 14.05: Gyilkosság a hob­bija (sorozat). 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egy­más közt (sorozat). 18.00: Gazdag és szép (ismétlés). 18.30: Sztármagazin. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Két társ, hat láb (német krimisor.). 21.10: Tequila és Bonetti (sorozat). 22.10: Quincy (sor.). 23.15: Kosch- witz-show. SAT 1 12.00: Kaliforniai nap alatt (sor.). 13.00: Falcon Crest (sor.). 14.00: Cagney és Lacey (sor.). 15.00: Urszekerek (sor.). 16.00: Baywatch (sor.). 17.00: Kockáztass! 17.30: Re­gionális műsorok. 18.00: Min­dent vagy semmit. 19.00: Hí­rek. 19.30: Szerencsekerék. 20.00: Juventus Torino-Bo- russia Dortmund labdarúgó­mérkőzés. 22.05: Hunter (am. sor.). 23.00: Spiegel TV. 23.35: Drakula kísértetkasté- lya (német-francia-olasz hor­rorfilm). PRO 7 12.15: Szívtől szívig (sorozat). 13.05: Rendőrnő (sorozat). 14.05: Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.05: San Fran­cisco utcáin (amerikai sororo- zat). 16.00:. L. A. Law (soro­zat). 16.55: Tiny Toon kaland­jai. 17.20: Dennis. 17.30: Ró­zsaszín párduc. 17.55: Po- peye. 18.00: Flintstone család. 18.30: Alf. 19.00: Roseanne (sorozat). 19.30: Taff. 19.55: Hírek. 20.15: Harc Emilyért' (amerikai film). 22.00: Riporte­rek bevetésen. 22.50: Látha­tatlan gyilkos (amerikai sci-fi). EUROSPORT 8.30: Golfmagazin. 9.30: Speedworld. 11.00: Tenisz. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Motorosmagazin. 22.00: Ököl­vívás. 23.00: Snooker Európa Liga. MOZI Szolnokon a Nemzetiben Ví­rus 16.15, 18.30, 20.45; Tisza A: Streetfighter (am.) 18, 20; Tallinn - Az első mozielőadás előtt egy órával térhatású ze­nei előadást tartanak (sztereó) - Double dragon 17, 19, 21; Jászberény Richie Rieh (am.) 18, 20; Törökszentmiklós Lassie (am.) 19; Jánoshida Tommy boy (am.) 19; Jász- árokszállás Áz árnyék (am.) 19; Tiszaföldvár A remény rabjai (am.) 19; Abádszalók kertmozi Lassie 21; Jász- fényszaru autósmozi Bá­ránybőrben 20.30; Karcag Streetfighter 19; Kisújszállás Szimatnak szemét, szemétnek szimat 19; Kunhegyes Egy igaz ügy 19; Mezőtúr Street- fighter 18, 20. Újszerű telefonok // r nagyszerű áron A Westel Rádiótelefon Kft. augusztus 1-től 31-ig - vagy amíg a készlet tart - rendkívül kedvező egységáron, mindössze 35.000 Ft-ért kínálja az alábbi nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonokat: • MOTOROLA ASSOCIATE •MOTOROLA 2500 • MAXON CARRY PHONE • ERICSSON HOTLINE Ne feledje: a 450-es mobiltelefonok az ország egész területén használhatók! | Az ár a rendszerbelépési díjat és az áfát nem tartalmazza. "~| Mozgásban az üzlet Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen . hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: SZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1„ TEL.: (06 56) 422-232, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VASAS ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-973, P0ZDERKA FERENC TEL.: (06 60) 386-220 WESTEL FORGALMAZOK: • JÁSZBERÉNY, APEX KFT., 5100 TÁNCSICS M. U. 7., TEL.: (06 57) 312-129, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • MEZŐTÚR, KÖRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) FSZT. 11. TEL.: (06-66) 313-390 RÁDIÓTELEFON: (06-60) 304-644 rádiótelefon kft iimmiim WESTEL

Next

/
Oldalképek
Tartalom