Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-31 / 204. szám

6. oldal Körkép 1995. augusztus 31., csütörtök Mit keresett Csokonai Karcagon? Járt-e Vörösmarty és Bajza Új És folytathatjuk a kérdéseket. Mi köze Németh László csa­ládjának a megyeszékhelyhez? Hogyan került el Ady Endre Jászberénybe? A közkedvelt Lutra és Kele regények írója miért „választotta” lakhelyéül a Körös-parti Kunszentmár­toni? Az országjáró Móriczot mi fűzi a tiszántúli falucská­hoz, Tiszaroffhoz? Hogy csak néhány érdekességet ragadjak ki abból a több száz oldalas „irodalmi földrajzból”, amelyet nagy szorgalommal Erős Zoltán állított össze, és amely immár másodízben is megjelent. S elegendő fella­pozni, hogy a feltett kérdésekre is megtaláljuk a válaszokat. A szerző összegyűjtötte és lexikon formájában nyújtja át a böngészgetni szerető olvasó­nak - helynevekhez kapcsolva - az irodalmi ismereteket, nagyjaink, jeles íróink, költő­ink közül ki-ki hol fordult meg az országban. De úgy is felfog­hatjuk, melyik város, falu sze­repelhet azon az országos tér­képen, amely az irodalom fel- térképezését vállalja magára. Tehát irodalmi topográfia ez, s minket persze elsősorban az érdekel, vajon Jász-Nagykun- Szolnok milyen mértékben van jelen ezen a hatalmas tablón. Vegyük tehát az írástudókhoz fűződő kapcsolatok révén megemlített megyebeli telepü­léseket: Fegyvernek, Jászárok- szállás, Jászberény, Jászfelső­szentgyörgy, Karcag, Kisúj­szállás, Kunszentmárton, Me­zőtúr, Öcsöd, Szolnok, Tisza- földvár,' Tiszaroff, Újszász, betű szerinti sorrendben. Ők büszkélkedhetnek a lexikon szerint irodalmi emlékekkel. S hogy feleljünk a feltett kérdé­sekre: a Szózat költője és a re­formkor nagy kritikus egyéni­sége a szabadságharc bukása után 1849 novemberében Új- szászon rejtőzködött, Csokonai pedig először legátióban járt Karcagon 1794 októberében, majd 1800 májusában töltött néhány napot Varróéknál, ami­nek verses nyoma is maradt. Ami pedig Németh Lászlót il­leti - talán kevésbé ismert adat ez még az irodalom barátainak körében is -, nos, a család Nagybányáról érkezett Szol­nokra, az apa tanárként a helyi gimnáziumban kapott állást, és itt töltenek egy teljes esztendőt a Tisza-parti városban. A gyermek László mindössze há­roméves még, de lelkében nyomot hagyott az itt eltöltött idő, ezt maga ismerte el ké­sőbb, amikor tervbe vette Szolnok meglátogatását, amit csak halála akadályozott meg. És Ady? Őt orvos barátai vitték el a jász fővárosba 1913 októ­berében, szüret idején, amikor is barátaival este vacsorán vett részt, majd a szüreti bálon, másnap pedig kikocsikáztak egész Jászjákóhalmáig - tud­hatjuk meg a lexikonból. Azt is továbbá, hogy Móricz Tisza- roffon írta meg első, nyomta­tásban is megjelent költemé­nyét, mely a Margitka címet viselte. Érdemes lapozgatni a kiállí­tásában is szép könyvet, még ha közben azért hiányérzetünk is támadhat. Mert nem találjuk a nevét egy-egy olyan telepü­lésnek, amelynek ott lenne a helye ezen az irodalmi térké­pen. Itt van rögtön Zagyvaré- kas, ahová a ’30-as évek máso­dik felében nyaranta látogatott el a Rózsa Sándor írója, s hogy ott járt, ennek beszédes nyomai maradtak, elbeszélések, s a he­lyi pásztorok betyámótái is be­kerültek - itt gyűjtötte őket - az említett regénybe. Olykor kiegészítésre szo­rulna egy-egy címszó tartalma is. Mert például Kisújszállás nemcsak Aranyt, Móriczot tarthatja számon, sőt a lexikon szerint Sarkadi Imrét is, akinek szászon? írásaiban a vidék jellegzetes fi­gurái jelennek meg, ott van Csukás István, sőt Kiss Tamás is, jeles poétái irodalmunknak, s mindketten szorosan kötőd­nek munkáikban a nagykun te­lepüléshez. De Szolnok eseté­ben is - Verseghy, Petőfi, Kos­suth, Németh László, Móra Fe­renc, Móricz, Nagy Lajos, Kassák, őket említi Erős Zoltán könyve - nyugodtan odatehet­nék a korán elhunyt Ladányi Mihályt, aki nemcsak újságíró­ként dolgozott a helyi lapnál, versei is születtek az ott-tartóz- kodás idején. Szerepelhetne akár Örkény István neve is, hiszen a Macs­kajáték és más drámáinak be­mutatója idején több napot töl­tött a városban, s nem egyszer nyilvánította ki hozzá fűződő meleg érzéseit. Tiszaföldvár esetében pedig - itt Bányai Koméi, a költő neve említtetik meg - jó volna olvasni a So­mogyi Károlyét is, az egyházi íróét és szerkesztőét, aki 43 ezer kötetes könyvtárát ajándé­kozta az árvíz sújtotta Szeged­nek, s ezzel alapozta meg a vá­ros könyvtárát, mely ma már a nevét is viseli. Földváron szü­letett. Vannak tehát „fehér foltjai” is ennek a szellemi topográfiá­nak. VM. 450 MHz-en Nos, igen, a fejlődés. Akinek van mobiltelefonja, már szinte elképzelni sem tudja az életét nélküle, pedig alig öt éve, hogy a Westel munkába állt. És mennyi mindenre volt elég ez a néhány esztendő... Nemcsak a szolgáltatások köre bővült rohamosan, hanem a készülékek is egyre kisebbek, egyre könnyebbek lettek. So­kan nem tudják, de már a 450 MHz-es telefonok családjá­ban is van jónéhány „apróság". A Westel Rádiótelefon Kft.-amely mindmáig az egyetlen országos hálózattal rendelkező mobil szolgáltató - minden­kinek személyre szabott megoldást kínál a kommunikáció területén. Jöjjön el bármelyik Westel irodába, és személye­sen is tapasztalhatja, milyen az evolúció 450 MHz-en. M a a n a u I Általános tájékoztatással 24 órás telefonos ügyfélszolgálatunk NMT mobiltelefonról a 03-as ingyen hívható számon, vezetékes telefonról a 265-8000 telefonszámon készséggel áll rendelkezésére. WESTEL IRODA: SZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1., TEL.: (06 56) 422-232, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: VASAS ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-973, P0ZDERKA FERENC TEL.: (06 60) 386-220 WESTEL FORGALMAZÓK: • JÁSZBERÉNY, APEX KFT., 5100 TÁNCSICS M. U. 7., TEL.: (06 67) 312-129, . RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-719 • MEZŐTÚR, KŐRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) FSZT. 11. TEL.: (06-56) 361 461 RÁDIÓTELEFON: (06-60) 327-235 • BÉKÉSSZENTANORÁS, KŐRÖS-AQUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4. TEL.: (06-66) 313 390 RÁDIÓTELEFON: (06-60) 304-644 RÁDIÓTELEFON KFT Apolló görög isten márványszobrocskája a Beirutban folyó ásatások egyik legújabb és legértékesebb lelete. A polgárháború romjainak eltakarítása és a város újjáépítése során egyedülálló régészeti leletekre bukkannak a hely­színre érkezett holland, francia, olasz, német, angol lengyel és helyi régészek. Az ásatások Beirut központjában mint­egy 40 000 négyzetméteren folynak. feb/reuters A kitaszított Az elmúlt nyáron látta meg a napvilágot. Négy kis kurtalábú testvérével együtt vinnyogtak a vakvilágba a tacskókölykök. Gyorsan nőttek, s hamarosan kezdték felfedezni a nagyvilá­got, a maguk módján. A szagok voltak a legérdeke­sebbek, minden egyébnél fon­tosabb volt az orruk, mint min­den kutyának. Minden érdekes volt a számukra, és meg is kel­lett kóstolni, ami elébük került, legyen az papucs, cipő vagy gi­liszta. Boldogságban telt ez a korszak. Az anyjuk meleg tejé­vel dagadtra tömték magukat. Egymással hancúroztak vagy éppen játékosan acsarkodtak, utána összebújtak, és nagyokat aludtak. De egyszer az egyik napon idegen hangokat hallot­tak. Kíváncsian füleltek az is­meretlen emberek felé. Egy férfi volt a kisfiával, az egyik kölyökért jött. Kiválasz­tották az egyik kicsit, fölkap­ták, és még csak el sem bú­csúzhatott a mamától, a testvé­reitől, már vitték is az autóba. Idegen hely, ismeretlen em­berek és szagok. Hol a mama, és hol vannak a testvérek? Ek­kora megpróbáltatásra persze, hogy csak nyüszítés a megol­dás, gondolta a kis buta fejével. De hiába vonított, semmi és senki nem jött vigasztalni, sőt még új gazdája jól össze is szidta. Teltek-múltak a napok, és lassan ő is megszokta új kör­nyezetét, meg a gazdáját. Sokat játszott vele a kisfiú, labdázott és fogócskázott, ha kedve szottyant. Azután a szép játékos napok úgy ritkultak meg, ahogy a kutyus növekedni kezdett. Már nem is volt olyan pici, ara­nyos mint azelőtt, a kisfiú sze­mében legalábbis már nem. S minél önállóbb lett, annál inkább kezdte a család nem szeretni.- Adtál a kutyának, kisfiam? Megmondtam, hogy csak addig marad a háznál, amíg gondo­zod! Én nem foglalkozok vele, van nekem elég bajom! Bizony, ez a szöveg egyre gyakrabban hangzott el. Idő­közben a nyár is tovatűnt. Jött az ősz, hűvös, esős, majd a csi­korgó hideg beköszönte már sok szomorúságot hozott hő­sünknek. Néha már enni adni is elfelej­tettek neki, s ha végre a köze­lébe jött valaki, ő boldogan ug­rált föl. De bizony simogatás helyett rúgást kapott érte, hogy összepiszkítja a ruhájukat. Az ólja is egy széllelbélelt ládika volt, s ami pokrócot dobtak az aljába, az első latyakos napon elázott, és föl sem száradt töb­bet, csak vastagodott rajta a sár. Majd ez is elmúlt, és egyre enyhébb lett az idő, langyosab­bak az éjszakák. A kis tacsi megérte az első tavaszt. Boldogan ugrált a szűk is udvarban, valami hajtotta, űzte, hívta az ösztöne, de fo­goly volt. Még mindig a kisfiú adott neki enni, s hogy jobb idők jár­tak, néha még játszott is vele. Az egyik kora reggel várat­lanul a gazda jött hozzá. Köte­let fűzött a nyakörvébe, s hívta magával. Rossz érzése volt a kutyának, félt, iszkolt volna el, de kemé­nyen fogták a kötél végét, és betuszkolták egy kocsiba. Ott egy kicsit megnyugodott, lefe­küdt, fejét a mellső mancsaira fektette, s várt. Már jó ideje rázta üres gyomrát az autó, mi­kor végre megálltak. A gazda kituszkolta a kutyát a kocsiból, leoldotta a kötelet a nyakából és nagyot lódított a kezével, hogy no, menj... De a kutya nem mozdult. S ekkor egy jókorát belerúgott az ember a farába, mire a kiskutya felvinnyogott és megugrott pár métert, majd megint • megállt, tanácstalanul.- Mit akar ez az ember? - gondolta. S mikor látta, hogy az beül a kocsijába és elhajt, már végképp nem értette az egészet. Éhes volt, a gyomra már kö­vetelőzött, de mégsem az volt most a legfontosabb. Hanem ez a szokatlan, idegen, rideg kör­nyezet. Újra fölidézte emlékei­ben a kölyökkori képet, mikor elszakították övéitől. Milyen borzasztó is volt az! Leült, s várt az út szélén, nem indult el a bozótosba va­dászni. Figyelte a távolba vesző utat, és várta a kisgazdát, hogy hátha feltűnik egyszer csak, ke­zében a piros táljával, és hozza neki az ételt. Eltelt néhány nap, majd egy hét, több is, de a kutya ott ma­radt az út szélén. A naponta arra járó emberek már felismer­ték a kis barna bundást, és volt, aki dobott neki egy kis maradé­kot. Néha még a főcsatorna part­ján horgászó emberektől is ka­pott egy-egy kis halat. Hetekig tengődött így szegényke, míg egyszer csak eltűnt. Mikor utol­jára arra jártam, Martfű határá­ban, már nem volt sehol a kis kitaszított. Vajon mi lett a sorsa? El­pusztult, vagy a „jó sors” meg­sajnálta, és magához vette va­laki? Bízom benne, hogy ez utóbbi történt vele, és nem a halál vette magához, mint megannyi sorstársát. Ulviczki György MAGÁNSZÁMLA A számlabetét éves kamata 12% ÍHÍ MEZŐBANK SZOLNOK, Mária út 23. TÚRKEVE, Petőfi tér 2-4. KUNHEGYES, Szabadság tér 9-11. „

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom