Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-31 / 204. szám

. |1 Ä ¥ f , ' fx rí ~ : •: . Ki mossa majd a lakosság szennyesét? 3. o. Európai szintű képzés indulhat 3. o. Végnapjait éli a koalíció? 4. o. A szerkesztőség postájából 5.o. Városházi napló - Szolnok 7. o. Konferencia Budapest. Megkezdődött a II. európai szociológiai kon­ferencia tegnap a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemen. Az „Európai tár­sadalmak: fúzió vagy szaka­dás” című tudományos ren­dezvényen az európai egye­sülés irányába mutató, illetve az integrációs folyamatot hátráltató társadalmi jelensé­gekről tanácskozik a 34 or­szágból érkezett mintegy 600 résztvevő. Göncz Árpád köz- társasági elnök üdvözlőbe­szédében kifejtette: a poszt- kommunista társadalmakban egyszerre van jelen az integ­ráció és a dezintegráció. Az átalakult országok lakói jö­vőképüket a képzelt nyugati modellről mintázták, nincs azonban holnapképük. Értékes lelet Esztergom. Értékes régé­szeti leletre bukkantak a mu­zeológusok a hajdani királyi városban, Esztergomban, egy lebontott épülettömb alatt. Rátaláltak ugyanis több bronzkori vödörre, öt kelta edényégető kemencére, va­lamint a II. századból szár­mazó római kori lakások ma­radványaira, emellett több Árpád-kori kutat is feltártak. A Biblia növényei Vácrátót. Különleges kiállí­tás nyílt tegnap a Vácrátóti Botanikus Kertben, ahol a Bibliában előforduló növé­nyekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Kereszty Zoltán, a botanikus kert vezetője az MTI munkatársának el­mondta: az Ó- és Újszövet­ségben 120 fa, virág, fűféle szerepel, ezek közül egyelőre negyvenkettőt mutat be a gyűjtemény. Dolgozói részvények Budapest. Suchman Tamás privatizációs miniszter és a Mól Rt. reprezentatív szak- szervezetei tegnap megálla­podást írtak álá a kedvezmé­nyes dolgozói részvényvásár­lásról. JásZ’Nagykun-Szolnok megyei napilap Bevetésre induló F-14-es. NATO-gépek szerdán több hullámban bombáztak boszniai szerb állásokat, hogy megtorol­ják a hétfői szarajevói vérengzést. A szerb tüzérség állítólag le­lőtte az atlanti szövetségesek két repülőgépét. (Részletes be­számolónk a 2. oldalon) fotó: feb/reuter Városházi sajtótájékoztató Az országra nyithat a szolnoki televízió A megyei egyeztető bizottság üléséről, a Szolnok Városi Televí­zió országos hálózatba szervezésének előkészületeiről, illetve egy tervezett, egyszeri lakásfenntartási támogatás lehetőségé­ről hangzott el tájékoztató tegnap a szolnoki városházán., a polgármester és a médiák képviselői közötti hétközi találkozón. A megyei egyeztető bizottság keddi ülése - vélekedett Vár­hegyi Attila - a korábbiakkal ellentétben a tárgyaló felek kö­zött kevesebb pozitív ered­ményt hozott, és ez nem vélet­len. Egyre inkább azok a témák kerültek elő, amelyek évek óta megoldatlanok, a megyei és vá­rosi érdekek távoliak, így mind nehezebb a megegyezés. Rá­adásul ezek a kompromisszu­mok súlyos forintokat érinte­nek, mert nem csupán elvi egyetértésről van szó. A jó elő- készítettségű ülés két állásfog­lalása mindenképpen megemlí­tendő: a logisztikai központ megvalósításának gyorsításáért közös bizottságot hoznak létre, illetve az őszi hónapokban egy középtávú együttműködési ter­vet dolgoznak ki. Az előbbi gyorsítását az indokolja, hogy néhány település már előbbre jár Szolnolmál a logisztikai központért folytatott „verseny­ben”, hiszen az Alföldön várha­tóan nem kell minden városban ilyen létesítmény. A középtávú együttműködési terv erénye le­het, hogy az egyeztető bizottsá­gon túl a megye és Szolnok ön- kormányzatainak bizottságai, hivatalai, apparátusai is közö­sen munkálkodhatnak majd a nagyobb ívű projektekben. A Szolnok Városi Televízió (SZVT) országos hálózatba szervezésének előkészületei kapcsán a polgármester el­mondta: jószerével a Baló György ismert tévés személyi­ség nevével fémjelzett 2002. Kft. ajánlata az egyetlen konk­rét fogódzó az adásidő növelé­sére és az idáig kivívott nézett­ség megőrzésére,- esetleges nö­velésére. Az SZVT műsora ugyanis önkormányzati költ­ségvetésből tovább alig-alig gazdagítható, a megyével való (Folytatás a 3. oldalon) VI. évfolyam, 204. szám 1995. augusztus 31., csütörtök 4*C/Ó, PANNON ▼▼▼▼▼ As élvonal.1 GSM Ingyen beszélhet október 1-jéig, amennyiben aug. 14. és szept. 2. között nettó 16.000 Ft-ért Pannon GSM előfizetést vásárol! További kedvezményekről érdeklődjön a MÁTYUS Kft.-nél. Szolnok, Baross út 2. Telefon: 06-56-421-303 06-20-355-220 .06-20-348-838 tfYUS ___w ír n------------­X (ti Hivatalos viszonteladó. Közgyógyellátási gyógyszerlista Még nincs döntés A Népjóléti Minisztérium egy­előre nem döntött az egészség- biztosító azon javaslatairól, me­lyek a közgyógyellátási igazol­ványra kiváltható gyógyszerek körének szűkítését, illetve a vény nélkül is kapható, de re­ceptre 40, illetve 70 százalék­ban finanszírozott patikaszerek támogatásának eltörlését szor­galmazza. Ettől függetlenül nem kizárt, hogy a terveknek megfelelően, szeptember köze­pén életbe lépjenek az ezzel kapcsolatos rendelkezések - válaszolta az MTI érdeklődé­sére tegnap Kelemen Attiláné, a minisztérium gyógyszerészeti osztályának vezetője. Mint is­meretes, az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár - a pénz­ügy- és a népjóléti miniszterrel kötött egyezségnek megfele­lően - az egészségbiztosítási alap hiányának mérséklésére több takarékossági intézkedést is kezdeményezett. A közgyógyellátási igazolvánnyal és a táppénzellenőrzéssel kap­csolatos szigorításokról már megszületett, és szeptember 1- jén hatályba is lép a kormány­rend;. .: ►A ■ közgyógyellátási igazolványra kiváltható patika­szerek új listáját azonban még nem hagyta jóvá a miniszter. Tegnap este megkezdte bajnoki menetelését a Szolnoki MÁV MTE NE I-es női k*>sáregyüttűsc, a leg­utóbbi bronzérmes Diósgyőri KSK csapata ellen, A Véső ut­cai találkozóról szóló tudósításunk all. oldalon olvasható. FOTÓ: MÉSZÁROS Megszünteti veszteséges szolgáltatásait a szolnoki Patyolat Kft. KI mossa majd a lakosság szennyesét? A szolnoki Patyolat Kft. tulajdonosai keddi közgyűlésükön úgy döntöttek, hogy a cég egyes veszteséges szolgáltatásait, így a mosást, vegytisztítást, illetve a kereskedelmi tevékenységet szüneteltetik, s ez egyben komoly dolgozói létszámleépítéssel is együtt jár. A tulajdonosok döntöttek arról is, hogy új ügyve­zető igazgatót bíznak meg Kányási Tibor személyében a cég ügyeinek irányításával. A tervek szerint a kft. szeptember ele­jén végkiárusítást rendez a nála lévő ruhákból, kabátokból, ágyneműkből, fehérneműkből.- Mielőtt bárki félreértené, je­len esetben nem arról van szó, hogy a Patyolat megszűnik, ha­nem a cég - mint egy döntő többségében magántulajdono­sok birtokában lévő kft. - a mo­sás, vegytisztítás, illetve a ke­reskedelmi tevékenységét szü­netelteti - mondta a szolnoki Patyolat Kft. új ügyvezető igazgatója, Kányási Tibor. - Tehát nem a cég szűnik meg, hanem egy veszteséges tevé­kenység áll le. A veszteség oka az, hogy a Patyolat Kft.-nél a mosás, vegytisztítás technoló­giáját egy túlméretezett, nagy­üzemi, két-három műszakos termelésre alakították ki, és tu­domásul kell venni, hogy a mostani piaci igények gazda­ságtalanná teszik ennek a tech­nológiának a további üzemelte­tését. A cég tulajdonosai - a szolnoki Axon Rt. mint több­ségi tulajdonos, illetve az ÁPV Rt. - a keddi közgyűlésen ezért döntöttek a szüneteltetés mel­lett. A közgyűlésen egyben hatá­rozat született a régi ügyvezető igazgató, Öllé Csaba közös megegyezéssel történő vissza­hívásáról, illetve új ügyvezető, Kányási Tibor kinevezéséről szeptember elsejétől egy évre. (Folytatás a 3. oldalon) Jelzőlámpa irányítja a váltakozó irányú forgalmat Szolnokon, a Várkonyi téri Zagyva- hídon. A múlt héten kezdődött hídfelújítás és a lámpa gyors váltakozása miatt várakozásra kell számítaniuk a közlekedőknek. fotó: mészáros Egy túrkevei kislányt szülei elviselhetetlen életmódja üldözött el otthonról „..Apu, anyu mindig iszik...” Tegnapelőtt délelőtt egy túrkevei anyuka előző nap este eltűnt kislánya miatt tett bejelentést. Minthogy egy hatéves kisgyer­mekről volt szó, a rendőrök nyomban a veszélyben hitt lányka keresésére indultak. A sikeres kutatás után aztán rádöbbentek, hogy az a hely, ahol a gyerekre rátaláltak, sokkal biztonságo­sabb, mint szülei háza, ahonnan voltaképpen elmenekült. Már az is felettébb furcsa volt, ahogyan a szemmel láthatóan ittas anyuka már a kezdet kez­detén reagált a történtekre. El­veszett gyermeke ügyében számára az volt a legelső kér­dés, hogy a biztosító kifizeti-e az 50 ezer forintot, ha a gyere­két netán halva találnák meg. A rendőrök a kislány eltűné­sének feltételezhető okai iránt érdeklődtek. A munka nélküli - alkoholista - szülők elmondták, ők nem verik a gyereket, ha mégis, azt kizárólag fegyelme­zés céljából teszik. Nagy nehe­zen kiderült, hogy nem ez az első eset, hogy nyoma veszett a gyereknek. Korábban már meg­történt, hogy este elment, és csak másnap került elő. Mint ahogyan azt sikerült kideríteni, egy idős asszonynál talált akkor menedéket. Szerencsére a kis­lány ezúttal sem ment mesz- szebbre, most is Margit néni vette pártfogásába. Tisztázódott, hogy a gyerek szülei veszekedése miatt mene­kült el otthpnról, és próbált meghúzódni annál az asszony­nál, aki e rövid idő alatt is talán többet gondoskodott róla, mint az eltelt hat év alatt a szülei összesen. Szívszorító élmény­ként marad meg a zsaruk emlé­kezetében a látvány, ahogyan a kislány a tőlük kapott mákos bejglit, mint soha nem látott csodálatos tárgyat forgatta csöppnyi kezében. Bizonyára efféle „különlegességekben” nem volt része odahaza. Mivel a szülői bántalmazás gyanúja is felmerült, így nem maradhatott el az orvosi vizsgálat sem. A gyermekgyógyász szerint a kisgyermek korához képest fi­zikailag és szellemileg is visz- szamaradott. Testén találtak olyan külsérelmi nyomokat is, amelyek a kézzel, pálcával, sőt villával történő bántalmazást valószínűsítik. A mezőtúri ka­pitányság ezek után nem tehe­tett mást, mint hogy kezdemé­nyezte a sanyarú körülmények között élő gyermek intézeti el­helyezését. Megdöbbentő volt, ahogyan megörült ennek a dön­tésnek a kislány. Egyáltalán nem is akart hazamenni, szava­iból ítélve erre volt is oka bő­ven: „Apu, anyu mindig iszik, anyu ittasan fekszik, és nem csinál semmit. Ilyenkor apu megveri” - mondta. A szülők ellen kiskorú veszé­lyeztetése bűntett miatt indul büntetőeljárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom