Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-24 / 198. szám

6. oldal Sport — Műsorajánlat A női tekecsapatot is hamarosan megerősítik Újabb szuperjátékossal erősít a MAY MTE Szeptember 8-án Pápán kezdi meg idei szereplését a férfi teke Szuper Ligában a MÁV MTE együttese. Két eszten­deje gyűrik itt ellenfeleiket Kántorék, s meg kell mon­dani, az újoncévben a négyes rájátszásba is sikerült beke­rülniük, ami azt jelentette: beleszólhattak a dobogós he­lyezésekbe. Az elmúlt bajnok­ságban ezt nem tették meg, el­lenben a most következőnek a végén igen vérmes remények megvalósítását tervezik a Kö­rösi úti bábudöntögetők.- Az első két hely valamelyikére pályázunk - jelentette ki határo­zottan Barta József szakosztály- elnök. Szakosztályunk a jövő­ben új felállásban tevékenyke­dik, ugyanis Nagy György sze­mélyében agilis ügyvezető in­tézi a csapat versenyeztetéssel kapcsolatos dolgait. Máris akad bőven teendője, hiszen az új kií­rás szerint a szuper ligás együt­teseknek amolyan tartalékféle csapatokat kötelező foglalkoz­tatni, ebből a meggondolásból a szolnokiak a városi bajnokságba nevezték a legjobbak közé nem férő tekézőket. Szeptember else­jétől újabb éljátékossal gazda­godik az egyre erősödő klub, hi­szen a román Lupu Nikolau is a Tisza-partra szerződik, akárcsak egy évvel ezelőtt Vaszile Tudor. RADIO SZOLNOKI STÚDIÓ Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábel- frekvencián 102.8 MHz 17.00-18.30: Alföldi Magazin. Szer­kesztő: Pólyák Adrienn. Telefon: 421 - 133. (A tartalombői: Hírek - Reklám - 17.30: Alföldi krónika. Tudósítások, ripor­tok. 60 éves a szolnoki repülés - A Mun­kástanácsok az érdekvédelemről - ön- kormányzati ülés Törökszentmiklóson - Rendőrségi helyzetjelentés Nagykőrösről- Nyitás előtt a megyei könyvtár - Sport - Rendőrségi hírek. 18.00-18.30: Szóvál­tás. Aktuális párbeszéd, közben Zene­turmix. Szemészkongresszus Szolnokon- Búza '96-ban). Felelős szerkesztő: Benkő Imre. RÁDIÓ 2000 Szolnok városi rádió az FM 92.2 MHz-es ultrarövidhullámon, valamint a Szolnok városi kábeltelevízió hálózatában a 107,6 MHz kábelfrekvencián - Tel.: 56-426-400 5.00: Kávé helyett - 6.00: Ébresztő, benne 6.00, 7.00: Hírek, időjárás - 6.30, 7.30: BBC-világhíradó Londonból - 6.40, 7.40: Közlekedési információk - 8.00: Napról napra, benne: Ajánló - Pop Top - Torpedó - 9.30: Hírek, időjárás - 12.00: Műsorzárás RÁDIÓ JÁSZBERÉNY A 97,7 MHz-en: 6.30-8.00: Jó reggelt, zenés informá­ciós műsor - 8.00-9.00: Desszert. Benne: John Lennon - 9.35: Stúdióvendégünk: a jászberényi Líra könyvesbolt vezetője - 10.35: Nagyító alatt: Szeles Mónika - 12.35: Rock-ker zenebolt ajánlata -14.00: Deutche Welle - 14.35: Stúdióvendég: Hagyó László pszichológus - 15.00- 16.00: DL Stúdió - 16.00: Barangolás a klasszikus zenében - 16.35: Pop mix - 18.00: Műsorzárás. Szerkesztő: Muhart Kornélia. Telefon: 412-416. KOSSUTH 4.30-8.10 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsor­szemle. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus. 8.50 Gyorsfénykép a kultúrá­ról. 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. 11.00 Hírek. 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Karinthy Frigyes: Utazás a kopo­nyám körül, 4. bef. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Népéne­kek Szűz Mária tiszteletére. 13.30 Ta­núim lesztek! 14.00 Hírek. 14.05 Klasszi­kusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.00 Hírek. 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Életem, 5. bef. 17.00 Hírek. 17.05 „Magyarországról jö­vök...” 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Életem és az irodalom. 20.00 Hírek. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hírek. 21.05 Három szólamban. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Aranyvo­nat. 23.00 Hírek. 23.05 Egy énekes - több szerep. 24.00 Hírek. URH: 6.55-9.00 Kör­zeti információs magazinok. 18.30 Szlo­vák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.10 Helykereső. 8.25 Rivaldafényben. 9.00 Hírpercek. 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Vendégségben... 11.00 Hírek. 11.52 A szakosztályelnöktől megtud­tuk, hogy az adminisztráció jól halad a román szövetséggel, te­hát Pápán győzelmi esélyekkel léphet gurítóállásba a szolnoki gárda. Tudor egyébként ősztől az ifjúságiakat pallérozza Rigó Dezsőtől átvéve a karmesteri pálcát. Barta úr az NB I-es hölgyek­ről sem feledkezik meg, szintén román játékosedzővel tárgyal azzal a feltett szándékkal, hogy a gyengébbik nem képviselői - is ugyanúgy a Szuper Ligába ke­rüljenek az erősítés egyik ered­ményeként. Nagy célokat, ne­mes terveket fogalmaztak meg tehát a piros-kékek, akik néhány esztendeje még a puszta létükért harcoltak, nem tudtak szaba­dulni mindennapos gondjaiktól. Köszönhetően a szponzorcég (Clips Pack Kft.) gondoskodá­sának is, a sötét fellegek távozá­sával egyre derültebb, napsuga­ras égbolt telepedik a szolnoki tekézőkre, akik ebben a bajnok­ságban szeretnék bebizonyítani, hogy érdemes velük törődni. I. forduló: szept. 9-10.: Ri­chards SK - Szolnoki MÁV- MTE, Postás SE - Bp. Elektro­mos SE, Dunaújváros Építők - Debreceni MTE, Kanizsa Sör­gyár SE - Mosonm. Spart. SK, Fővárosi Vízművek - ZTE. ZÁÉV TC, Csornai Sí - Pécsi Gordiusz plusz. 12.00 Nótaparádé. 13.00 Hírpercek. 13.15 Örökzöld filmmelódiák. 14.00 Kettőtől ötig - Kabarécsütörtök. 17.00 Hírpercek. 17.15 Mágnes. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.03 Blues. 19.30 Dzsesszlista. 20.00 A Colosseum együttes összes lemeze, 5. 21.00 Hírpercek. 21.15 Petőfi kabaré. 22.15 Sok hűhó. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.15 Korzó BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Rádiószínház - Tóbiás és a többi Messiás (ism.) 11.06 A ke­gyencnő. Részletek Donizetti operájából. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidő­ben. 13.01 Új kompaktlemezeinkből. 14.00 Hírek. 14.05 Giroflé és Girofla, 4. bef. 14.44 Rézfűvős együttesek felvétele­iből. 15.04 A „magyar Gigli” lehetett volna... 16.00 Hírek. 16.05 Bach: d-moll toccata és fúga BWV. 565. 16.15 Bécsi szerzők kvintettjeiből. 17.00 Zenélő váro­saink. 17.50 Népzenekutatók műhelyé­ben. 18.00 Hírek. 18.05 Operaegyütte­sek. 18.50 250 éves a Schott kiadó, 2. bef. 19.30 Kapcsoljuk a luzerni Kunstha­ust. kb. 21.35 Romantikus operákból. 22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete, 35. 22.20 Napjaink zenéje. 23.18 Régi fúvós­zene. 23.30 A Gordiusz műhely műsora. 24.00 Hírek. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROSI TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 18.00: Képes Képújság - 19.24: HTV. Kisfilmek (ism.) - A gólya csizmája, Az elefánt és a kis strucc -19.45: VTV. Tele­fonos játék. Műsorvezető: Tálas László - 20.00: Aktuális. Műsorvezető: Kiss Gab­riella - 20.10: Magazin. Műsorvezető: Nagy Abonyi Erna - „Csúszda” - szolnoki játszóterek - Szoborpark Tiszainokán - 20.30: HTV: Reklám - 20.40: Múmia köz­beszól (magyar krimi) 86’ - ism. Adás- szerkesztő: Szendrei Edit. Hírek, infor­mációk a 424-637-es telefonszámon kö­zölhetők. TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtől-határig. 6.00-9.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. 9.05 Fekete Villám. Kanadai filmsorozat. A kastély foglya. 9.30-12.00 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Civil világ. 10.50 Játék. 11.00 Hírek. 11.30 Derűs percek. 12.00 Déli harangszó. 14.40 Szünidőre: - Pöt­töm kalandok, (amerikai rajzfilmsorozat) XIII/8. Dinka őfelsége. - A Gemini-faktor (angol ifjúsági filmsorozat) VI/1, Az elője­lek (ism.) 15.30 Mit ér az ember, ha vi­déki...? 15.45 Népzenei összeállítás. 16.00 Hírek. 16.05 Kormányváró. 16.30 Liszt Ferenc (magyar-német-olasz-fran- cia-angol tévéfilmsorozat) XVI/3. Hogyan alakul a művész? (ism.) 17.05 Körkép. 17.50 Az utódok reménysége. 18.15 Üz­let. 18.30 Képjáték. 19.00 Gyereksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Tele­sport. 20.15 Kisváros. 20.55 Várom a pá­rom (amerikai filmvígjáték - 1988.) 22.40 Úszó- és vízilabda-Eb. 0.10 BBC-Híradó. 0.30 Képújság. TV 2 16.50 Képújság. 17.00-17.55 Repeta. Benne: 17.00 Rejtjelek, XIII/9. Dominan­cia (ism.) 17.35 Szemünk fénye a gyer­mek, XII/8. A mese és az ifjúsági irodalom (ism.) 17.55 Úszó-Európa-bajnokság. 100 m férfi gyors. 18.05 Körzeti híradók. 18.20 Úszó-Európa-bajnokság. 100 m női hát. 18.35 Gyerekeknek. 18.55 Úszó-Európa- bajnokság. 200 m férfi hát. 19.15 Kojak (amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat) Korai halál. 20.10 Ezredforduló. 20.40 Szabó- falvától San Franciscóig. 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Környezetünk hírei. 22.40 Az Ördög Moszkvában (len­gyel-angol dokumentumfilm.) 23.30 BTC. II. forduló: szept. 16-17.: Pécsi BTC - Fővárosi Vízművek, ZTE. ZÁÉV TC - Kanizsa Sörgyár SE, Mosonm. Spart. SK - Dunaújv. Építők, Debreceni MTE - Postás SÉ, Bp. Elektromos SE - Richards SK, Szolnoki MÁV-MTE - Csornai SE. III. forduló: szept. 23-24.: Richards SK - Debreceni MTE, Postás SE - Mosonm. Spart. SK, Dunaújv. Építők - ZTE. ZÁÉV TC, Kanizsa Sörgyár SE - Pécsi BTC, Fővárosi Vízművek - Csornai SE, Sz. MÁV-MTE - Bp. Elektromos SE. IV. for­duló: szept. 30-okt. 1.: Fővá­rosi Vízművek - Sz. MÁV- MTE, Csornai SE - Kanizsa Sör­gyár SE, Pécsi BTC - Dunaújv. Építők, ZTE. ZÁÉV TC - Postás SE, Mosonm. Spart. SK - Ri­chards SK, Debreceni MTE - Bp. Elektromos SE. V. forduló: okt. 14-15.: Richards SK - ZTE. ZÁÉV TC, Postás SE - Pé­csi BTC, Dunaújv. Építők - Csornai SE, Kanizsa Sörgyár SE- Fővárosi Vízművek, Bp. Elekt­romos SE - Mosonm. Spart. SK, Sz. MÁV-MTE - Bp. Elektro­mos SE. VI. forduló: okt. 21-22.: Kanizsa Sörgyár SE - Sz. MÁV-MTE, Fővárosi Vízművek- Dunaújv. Építők, Csornai SE - Postás SE, Pécsi BTC - Richards SK, ZTE. ZÁÉV TC - Bp. Elekt­romos SE, Mosonm. Spart. SK - Debreceni MTE. VII. forduló: Dante: Pokol. Tizenegyedik ének (angol filmetűd) Valamennyi magyar és külföldi tévé­adó adáskezdetig fenntartja a műsor- változtatás jogát. HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.00: Alf - 17.30: Negyvenkettedik utca (ameri­kai vígjátéksor.) 98' -19.10: Falcon Crest - 20.00: Farkasokkal táncoló (amerikai western) 173' - 23.00: így készült: Farka­sokkal táncoló - 23.30: Nincs irgalom (amerikai akciófilm) '97 DUNA TV 8.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Emlékképek.., - 14.30: Helikon - 15.00: Valamit visz a víz (magyar film) '90 - 16.30: Mozaikvilág -16.40: Kertgazda ­okt. 28-29.: Richards SK - Csornai SE, Postás SE - Főv. Vízművek, Dunaújv. Építők - Kanizsa Sörgyár SE, Debr. MTE- ZTE. ZÁEV TC, Bp. Elektro­mos SE - Pécsi BTC, Sz. MÁV- MTE - Mosonm. Spart. SK. VIII. forduló: nov. 11-12.: Dunaújv. Építők - Sz. MÁV- MTE, Kanizsa Sörgyár SE - Pos­tás SE, Főv. Vízművek - Ri­chards SK, Csornai SE - Bp. Elektromos SE, Pécsi BTC - Debr. MTE, ZTE. ZÁÉV TC - Mosonm. Spart. SK. IX. for­duló: nov. 18-19.: Richards SK- Kanizsa Sörgyár SE, Postás SE- Dunaújv. Építők, Mosonm. Spart. SK - Pécsi BTC, Debr. MTE - Csornai SE, Bp. Elekt­romos SE - Főv. Vízművek, Sz. MÁV-MTE - ZTE. ZÁÉV TC. X. forduló: nov. 25-26.: Postás SE - Sz. MÁV-MTE, Dunaújv. Építők - Richards SK, Kanizsa Sörgyár SE - Bp. elektromos SE, Főv. Vízművek - Debr. MTE, Csornai SE - Mosonm. Spart. SK, Pécsi BTC - ZTE. ZAÉV TC. XI. forduló: dec. 9-10.: Richards SK - Postás SE, ZTE. ZÁÉV TC - Csornai SE, Mo­sonm. Spart. SK - Főv. Vízmű­vek, Debr. MTE - Kanizsa Sör­gyár SE, Bp. Elektromos SE - Dunaújv. Építők, Sz. MÁV-MTE- Pécsi BTC. XII. forduló: 1996. jan. 27-28.: Kanizsa Sör­gyár SE - Dunaújv. Építők, Főv. 17.00: Héléne és a fiúk - 17.30: Pumukli kalandjai - 17.55: Műsorismertetés - 18.00: Híradó - 18.15: A Skorpió gyűrűje (ausztrál krimi) 4/1. - 19.05: Nemzetközi balettverseny - 19.45: Két monológ - 20.00: Váltó - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Az elképzelt Grúzia - Pásztorai (grúz játékfilm) 94' - 22.45: Cé- sar Franck: d-moll szimfónia - 23.30: Szécsi Margit: Páva a tűzfalon SZÍV TV 19.00: Műsorajánló - 19.10: Rai - 19.30: Príma torna - 19.45: Hungária-sztori - 20.00: Különjárat - 20.30: Pénzvilág - 21.00: SzívTV-mozi: Nindzsa sárkányok SPEKTRUM TV 18.00: Az ezredfordulón túl '45 (angol do- kumentumfilm-sor). 19.00: Diana és a ki­rályi család 50’ (angol dokumentumfilm­AGROKER Kft. KECSKEMÉT SZEZONNYITÓ KEDVEZMÉNYES AGDCEÓEIA ÁDAK a kecskeméti AGROKER KFT.-nél és telepein 12.000 x 0,15 fénystabil fólia 23.440 Ft + áfa 8.500 x 0,15 fénystabil fólia 16.660 Ft + áfa AGROKER Rt. Szolnok, Kombájn út 56/421-811 *86202/1H* LEGYEN KÉZNÉL 1 ÉRVÉNYES ÖTÖS LOTTÓSZELVÉNY, MERT ÖNT 1$ KIVÁLASZTHATJÁK. •81568/1H* 1995. augusztus 24., csütörtök Vízművek - Postás SE, Csornai SE - Richards SK, Pécsi BTC - Bp. Elektromos SE, ZTE. ZÁÉV TC - Debr. MTE, Mosonm. Spart. SK - Sz. MÁV-MTE. XIII. forduló: febr. 3-4.: Ri­chards SK - Pécsi BTC, Postás SE - Csornai SE, Dunaújv. Épí­tők - Főv. Vízművek, Debr. MTE - Mosonm. Spart. SK, Bp. Elektromos SE - ZTE. ZÁÉV TC, Sz. MÁV-MTE - Kanizsa Sörgyár SE. XIV. forduló: febr. 10-11.: Főv. Vízművek - Kanizsa Sörgyár SE, Csornai SE- Dunaújv. Építők, Pécsi BTC - Postás SE, ZTE. ZÁÉV TC - Ri­chards SK, Mosonm. Spart. SK - Bp. Elektromos SE, Debr. MTE- Sz. MÁV-MTE. XV. forduló: febr. 17-18.: Richards SK - Mosonm. Spart. SK, Postás SE - ZTE. ZÁÉV TC, Dunaújv. Épí­tők - Pécsi BTC, Kanizsa Sör­gyár SE - Csornai SE, Bp. Elekt­romos SE - Debr. MTE, Sz. MÁV-MTE - Főv. Vízművek XVI. forduló: febr. 24-25.: Csornai SE - Főv. Vízművek, Pécsi BTC - Kanizsa Sörgyár SE, ZTE. ZÁÉV TC - Dunaújv. Építők, Mosonm. Spart. SK - Postás SE, Debr. MTE - Ri­chards SK, Bp. Elektromos SE - Sz. MÁV-MTE. XVII. forduló: márc. 9-10.: Richards SK - Bp. Elektromos SE, Postás SE - Debr. MTE, Dunaújv. Építők - Mosonm. Spart. SK, Kanizsa sor.). 20.00: Tengerjárók 55’ (angol do- kumentumfilm-sor.). 21.00: Borban uta­zunk: Kalifornia 26’ (angol dók. filmsoro­zat). 21.30: Természetfigyelő: A szika- és a számbárszarvas 23’ (kanadai dokumen- tumfilm-sor.) STV 2 16.00: Úszó-Eb. 18.13: Teleshopping. 18.25: Hírek. 18.30: Esti mese. 18.40: Teli Vilmos (tévéfilmsorozat, 72/3-4.). 19.30: Híradó. 19.55: Sporthírek. 20.05: Angelika még nem szólalt meg. Egy elha­nyagolt nevelés tragédiája. 20.35: Össze­foglaló a labdarúgókupa-mérkőzésekről. 21.00: Kína boltíves architektúrája (do­kumentumfilm). 21.25: Nagy Péter cár (amerikai film, 4/2.). 22.25: Híradó RTL 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield- sztori. 13.15: Kalifornia klán. 14.05: Gyil­kosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Sztármagazin. 19.10: Rob­banékony. 19.40: Jó idők, rossz idők (so­rozat). 20.15: A fogadós (német színmű). 20.45: Corinna (sorozat). 21.15: Péter és Pál (német sorozat). 22.15: Baleseti se­bészet (német sorozat). 23.15: Kosch- witz-show SAT1 12.00: Dr. Kulani - A sziget fia. 13.00: Falcon Crest. 14.00: Cagney és Lacey. 15.00: Ürszekerek. 16.00: Baywatch. 17.00: Kockáztass! 17.30: Regionális műsorok. 18.00: Mindent vagy semmit. Sörgyár SE - ZTE. ZÁÉV TC, Főv. Vízművek - Pécsi BTC, Csornai SE - Sz. MÁV-MTE. XVIII. forduló: márc. 16-17.: Pécsi BTC - Csornai SEV ZTE. ZÁÉV TC - Dunaújv. Építők, Mosonm. Spart. SK - Postás SE, Debr. MTE - Richards SK, Bp. Elektromos SE - Sz. MÁV- MTE. XIX. forduló: márc. 30-31.: Postás SE - Richards SK, Dunaújv. Építők - Bp. Elekt­romos SE, Kanizsa Sörgyár SE - Debr. MTE, Főv. Vízművek - Mosonm. Spart. SK, Csornai SE - ZTE. ZÁEV TC, Pécsi BTC - Sz. MÁV-MTE. XX. forduló: ápr. 6-7.: Richards SK - Duna­újv. Építők, ZTE. ZÁEV TC - Pécsi BTC, Mosonm. Spart. SK- Csomai SÉ, Debr. MTE - Főv. Vízművek, Bp. Elektromos SE - Kanizsa Sörgyár SE, Sz. MÁV- MTE - Postás SE. XXI. for­duló: ápr. 13-14.: Dunaújv. Építők - Postás SE, Kanizsa Sör­gyár SE - Richards SK, Főv. Vízművek - Bp. Elektromos SE, Csornai SE - Debr. MTE, Pécsi BTC - Mosonm. Spart. SK, ZTE. ZÁÉV TC - Sz. MÁV-MTE. XXII. forduló: ápr. 20-21.: Richards SK - Főv. Vízművek. Postás SE - Kanizsa Sörgyár SE. Mosonm. Spart. SK - ZTE. ZÁÉV TC, Debr. MTE - Pécsi! BTC, Bp. Elektr. SE - Csornai SE, Sz. MÁV-MTE - Dunaújv. Építők. 19.00: Hírek. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Wolf körzete (német krimisor.). 21.15: Sasok szárnyán (amerikai film). 1.15: A kislány az utca. végén (amerikai krimi) PRO 7 12.10: Szívtől szívig. 13.10: Rendőrnő. 14.10: Arabella Klesbauer talkshow-ja. 15.10: San Francisco utcáin (sorozat). 16.05: L. A. Law (sorozat). 17.05: Tiryy Toon kalandjai. 17.30: Rózsaszín párduc. 18.00: Flintstone család. 18.30: Alf. 19.00: Roseanne (sorozat). 19.30: Taff 20.15: Marhakonzerv-akció (francia vígjéF) ték). 22.20: A modellgyilkos (amerikai krimi). 24.00: Mozimagazin EUROSPORT 8.00: Evezős-vb Tamperében. 13.30: Mo­torosmagazin. 14.00: Forma-1 -magazin. 14.30: Tenisz. 15.00: Mountainbike. 15.30: Eurofun. 16.00: Úszó-Eb Bécsből.' 17.30: Evezős-vb. 19.30: Eurosport-hírek. 20.00: Superbike-vb. 21.00: Pankráció, 22.00: Úszó-Eb. 23.00: Golf. 1.00: Euro-' sport-hírek. MOZI Szolnokon a Nemzetiben Power Rap-j gers (am.) 16.30, 18.30, 20.30; Tisza A Csipkerózsika (am.) 18, Bad boys (am.)' 20; Tallinn Vírus (jap.) 19, 21; Jászber­ény Die Hard (am.) 18, 20; Török- szentmiklós Reneszánszember (am.) 19; Tiszafüred Vírus (jap.) 19; Cibakháza Egy igaz ügy (am.) 19; Jászfényszaru autós Richie Rich 20.30; Kisújszállás Bunyó karácsonyig 19; Martfű Streetfigh- ter 18.30.--------NE USI E D L ER--------­S ZOLNOK 0S/EDLER-$ZOim egy nemzetközi papíripari konszern tagja. Célja, hogy a tradicionális papíripari múlttal rendelkező gyár dinamikus újraindításával egyike legyen a legsikeresebb magyar vállalatoknak. Ennek eléréséhez szakembereket keresünk az alábbi munkakörökbe:- lakatos (hidraulikus és pneumatikus ismeret előny)- villanyszerelő -ács- esztergályos- diagnoszta- mérés- és szabályozás műszerész Max. 45 éves, néhány éves gyakorlattal rendelkezők jelentkezését várjuk. Papíripari gyakorlat előnyt jelent. Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését, kérjük küldje el szakmai önéletrajzát az alábbi címre: NEUSIEDLER-SZOLNOK Papírgyár Rt. 5000 Szolnok, Tószegi út 2. I r 'bl I

Next

/
Oldalképek
Tartalom