Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-22 / 196. szám

1995. augusztus 22., kedd Körkép 5. oldal Az öt éve működő szolnoki Elkér Kft. az eddig eltelt időszakban sem pa­naszkodott, hanem dolgozott, s eredményt mutatott fel. Az idei esztendő eltelt fél évében is hasonlóan alakultak a kft. eredményei, sőt, néhány boltja még volumennövekedést is produkált, ami igen ritka a mai napi- cikk-kereskedelmi életben. Természetesen mindehhez változtatni kel­lett számos területen, így ma már a boltjaik több mint fele vasárnap is nyitva tart. Mert ugye a piacon állni kell a versenyt. Az erős konkurencia mellett is eredményes az Élker Kft. Vasárnap is várják a vásárlókat Az Élker Kft. 1995-ben már az ötödik gazdasági évét éli, s 14 ABC-vel, valamint az egy disz­kontáruházzal sikeres első félévet zártak. Az első hat hónap alatt ugyanis több mint 700 millió fo­rintos árbevételt sikerült elérni. „Az egyre erősödő versenyben az üzletek megállták a helyüket, több ABC-áruház a fogyasztói árindexet is meghaladó mérték­ben tudta növelni a forgalmát” - mondotta büszkélkedve a cég ügyvezetője, Tóth András. Mindez egyébként azt jelenti, hogy az egységnél nemcsak az árbevétel volt több, hanem a mennyiségi eladás is növekedett az 1994-es év hasonló időszaká­hoz mérten. A szolnoki Sarok ABC nemcsak vasárnapi nyitvatartásá- val, hanem a piacon vásárlók és a környéken lakók ma­ximális kiszolgálásával nyerte el vásárlóközönségének bizalmát Stabil pozíció A gazdasági eredmény az első hat hónap alapján igen biztató, s ami ma na­gyon lényeges: a pénzügyi stabilitásuk is tartós. Szállítóik a legmegbízhatóbb partnerek között tart­ják számon az Elkért. Az erősödő konkurenciával - ami eddig a sok­sok kis üzletet jelentette, az utóbbi időben pedig a multinacionális üzletláncok megjelenésében teste­sül meg - is fel tudták venni a versenyt, az üzletek eredményesek. Ezt azzal tudták elérni - fejtette ki az ügyvezető -, hogy a sajátosságokat az eddigi­eknél is jobban hangsúlyozzák, mert az üzletek szinte kizárólag mind a városközpontokban vagy lakótelepek centrumában találhatók.- Hozzánk döntően olyan vásárlók járnak, akik a napi cikkeket veszik meg, s igyekszünk ezekből a termékekből a legjobb kínálatot és egyúttal a legnagyobb választékot biztosítani. Akciók a vevőkért Mindehhez havonta legalább öt akciót szerveznek, öt napon át kínálják főként a húst, húskészítményeket, tejet és tejter­mékeket, valamint más egyéb cikkeket is, lénye­gesen kedvezőbb áron. Az idei évben, 1995-ben, külön kedvezmény is van az Élker-boltokban. Az étkezési utalvánnyal vásárlóknak ugyanis negyed­évenként egy napon jelentős kedvezményt adnak. Ez a kedvezmény az ABC-kben 2000, a diszkont­ban pedig 3000 forint feletti vásárlásnál jár. „Legközelebb augusztus 22-én, azaz ma lehet az Élker-bonusz utalványokat majd beváltani” - emlékeztet Tóth András. tt •• •• • •• i „Köszönjük vevőinknek”- Vevőinknek köszönhetjük, hogy az Élkeren belül is a legjobb boltok közé tartozhatunk. Köszönjük a bizalmat, s megtiszteltetésnek tekintjük, ha nálunk vásárol valaki - mondja Ács Károlyné, a szolnoki Márka ABC ve­zetője. Véleménye szerint ma egyik legfontosabb az, hogy a boltos sokat számoljon, mielőtt a vevőnek szá­molna (fel) sokat. Ezért oda kell fi­gyelni mindenre, megragadni min­den lehetőséget, hogy az árak a leg­kedvezőbbek legyenek. Ehhez tarto­zik az áruk beszerzése is. Nem mind­egy, hogy az egyes árucikkeket hon­nan és mennyiért sikerül beszerezni. Mindezen túlmenően fontos a szemé­lyes kapcsolat, azaz hogy az eladókat a vevők megszeretik-e. S persze a ve­vők igényeinek kielégítése. Ennek érdekében nyitottak ki vasárnapo­kon is. „Lehet, hogy augusztus 20-a ün­nepnap, de mi úgy döntöttünk, hogy még ezen a napon se találja zárva üz­letünket a vásárló” - mondotta Ács Károlyné. Mi a titok nyitja? Az üzletek többségé­nek körzetében a lakók és az ott dolgozók a hét minden napján megtalálják az Élker egységeit, hi­szen már nyolc olyan ABC működik, mely a hét minden napjának reggelén kitárja ajtóit a vásárlók előtt. „Szlogenként azt is mondhatnánk, hogy he­tente hétszer Élker” - jegyezte meg a cég vezetője. Igen sok vásárló keresi fel Szolnokon az Egyes ABC-t, az Aranykannát, a Sarok ABC-t és a Már­Miklós, a dinamikus Az Elkér egyik legeredményesebb boltja a Törökszentmiklóson üze­melő Miklós ABC. A város központ­jában található egység jelenleg áll felújítás alatt - tudtuk meg Székely Sándorné üzletvezetőtől. Az üzlet di­namikus forgalomnövekedését rész­ben a széles áruválasztéknak kö­szönheti. Fontos ugyanis figyelem­mel kísérni a vevők igényeit, vallja a boltvezető, mert mind a vékonyabb, mind a vastagabb pénztárcával ren­delkezőt ki kell tudni szolgálni. Ter­mészetesen szükséges a jó csapat­munka is, ebben eddig nem volt probléma. A jelenleg folyó felújítás után még szebb környezet, még szebb épület fogadja majd Törökszentmiklós pol­gárait, hogy jó áruválasztékból és az állandóan friss húskészítményekből immár megújult környezetben vásá­rolhassanak. kát, Jászberényben a Munkást, Martfűn a Tisza ABC-t, Karcagon a Delikátot, Mezőtúron a Túri ABC-t. Ezek azok a boltok, amelyek vasárnap ál­talában 7 órától délig vátják a betérő vásárlókat. Mindezeken túl Szolnokon az 1-es ABC augusz­tus 31-éig hétköznapokon este 9 óráig tart nyitva, igazodva a vevők igényeihez. Az Élker-diszkont, ami Szolnokon, a Thököly út 81. szám alatt található, igen kedvelt bevásárló­hely lett. Főként a havi nagybevásárlások alkal­mával keresik fel sokan ezt az üzletet. Az Arany­kanna ABC a Széchenyi-lakótelepen élők körében a jó választék és a sok akció által vált kedvelné. Az Egyes ABC-t folyamatos akciói s a kedvező nyitva tartása tette népszerűvé a vásárlóközönség­nél. Fontos a szemlélet Martfűn a Tisza ABC kedveltségét nyáron a hajnali nyitás és a va­sárnapi nyitva tartás növelte. Ä legdinamikusabb forgalomfejlődést a szolnoki Márka és Sarok ABC, valamint a törökszentmiklósi Miklós ABC produkálta az év eddig eltelt időszakában.- S min alapszik az eredményesség? Hiszen a vásárlóerő csökkenéséről nap mint nap szólnak a hírek, a jövedelmek csökkennek, nő a munka- nélküliség ... sorolhatnám. S mindezekhez járul - két oldalról is - a jelentős konkurencia.- A nehéz körülmények között a privatizá­ciós hitel terhei és a tőkeerős konkurencia elle­nére is az eredményes munkának én három fő pillérét látom. Az egyik az, hogy a tulajdonosok valameny- nyien magánszemélyek, s szinte kizárólag egy­ben a cég dolgozói is. Tehát az elért nyereség saját vagyonukat, üzletrészük értékét növeli.- Ez csak egy része, de az árut a bolt adja Egy boltban fontos az, hogy milyen az áru, az ár és az eladó - s ennek eredménye megmutatkozik, mint a Márka ABC-ben is. el...- A másik dolog, amit lé­nyegesnek tartok, a kialakított érdekeltségi rendszer. A boltok esetében ez azt jelenti, hogy a több forgalom, a nagyobb eredmény elérésére ösztönöz minden egyes dolgozónkat. Hi­szen az elért eredmény nyere­sége arányában nőhetnek a ke­resetek. Harmadik fontos szempont az emberi tényező. Az Élker Kft. 250 dolgozójának döntő többsége hosszú évek óta ugyanabban az üzletben dolgo­zik, magáénak érzi az üzletet, és szereti a szakmáját, becsülettel helytáll. E. Z. - Fotók: M. J. Növekvő lakossági megtakarítások Az első félévben a lakossági nettó megtakarítások állománya 177 milliárd forinttal emelkedett. A lakosság a félév végén - a tar­tozásokat leszámítva - 1576,6 milliárd forinttal rendelkezett. A megtakarítások növekménye nemcsak abból származik, hogy bővültek a deviza- és forintbeté­tek, hanem csökkent a hitelállo­mány is. Májusban és júniusban megállt a devizabetét-állomány fogyása. Az első félévben a fo­rintbetétek összege 11,1 milliárd forinttal emelkedett. Ebben a be­téti kamatok emelése jelentős mértékben szerepet játszott. Bő­vült a pénzintézeti értékpapírok iránti kereslet is, állományuk jú­niusban 2,2 milliárd forinttal ha­ladta meg a májusit. (MTI) Hídfelújítás a megyehatáron, Apaváránál. A 4-es főúton több helyen is útszűkületre kell számítani, ez nagyban lassítja a forgalmat. Felvételünk Apaváránál ké­szült, ahol a hortobágyi öntözőcsatorna felett átívelő hidat zárták le fél szélességben aszfaltozás miatt. -mészáros­A kultúra és közvetítői Aki figyelemmel kísérte ezen a nyáron is szűkebb-tágabb tér­ségének kulturális-szabadidős programját, „uborkaszezonra” igazán nem panaszkodhatott. Az országosan mindenhol egyre nehezülő anyagi helyzet ellenére megyénkben is sok he­lyen tiszteletre méltó összefo­gással és leleménnyel igyekez­tek kollégáink - az önkor­mányzatok és a kultúra helyi mecénásai, barátai segítségével - tartalmassá, emlékezetessé tenni ezt a nyarat is, amelynek alig jutottunk túl a derekán, és máris mennyi minden történt... Sokfelé lezajlottak már a nyári gyermek-ifjúsági, sza­badidős, művészeti táborok. Örömmel látjuk, hogy az anya­giakkal jobban megbirkózó, fő­képp nagyobb településeinken az utóbbi néhány évben ha­gyománnyá váltak a lakosság egészét mozgósító, sokrétű és színes szabadidős-kulturális programok; a füredi halas na­poktól a karcagi vagy török­szentmiklósi kulturális napo­kon át a túri vásárig... legré­gibb — és eredetükre, sajátos kultúrájukra méltán büszke - „nemzetiségeink” a Jászság és a Kunság településein ünnepel­tek az idén a redemptio 250 éves évfordulója kapcsán a szokásosnál is gazdagabb prog­rammal, a túrkevei zászlóbon­tástól a jászok világtalálkozó­jáig­A Szent István-napi, szép tör­ténelmi-nemzeti ünnepünkről való megemlékezés megyénk te­lepülésein is tradicionálisan ki­emelkedik az ünnepnapok sorá­ból mindenütt, még ott is, ahol csupán egy népművelőre és egy klubkönyvtárra futja. Talán kevesebben tudják; a kultúra közvetítőinek is ünnep volt, néhányan kitüntetést ve­hettek át, de a legtöbb helyen - és a legtöbben - mint a többi ünnepnapon, most is munkával ünnepeltek. Kollégáink termé­szetesen szívesen ünnepelnek - ünnepelünk munkával. Mind­nyájan érezzük, hogy egyre szaporodó, nehezülő hétköz­napjaink között egyre nagyobb szerepet, jelentőséget kapnak gyérülő ünnepnapjaink, azok az alkalmak, melyek révén lélek­ben kicsit újratöltekezve tovább bírjuk, jobban elviseljük hét­köznapjaink kihívásait. Külö­nös öröm ez számunkra ott, ahol funkcionálnak intézmé­nyeink, ahol van hol, miből és mivel ünnepelni; kiállítást, ün­nepi műsort rendezni, testvér- kapcsolatokat ápolni, feledtetni a rutint, testi-lelki-szellémi föl­üdülést, élményt adó alkalma­kat teremteni... Valami ilyesmit éreztem a minap, amikor részt vettem Karcagon a IV. nagykunsági kulturális napok nyitórendez­vényén: s Kunkovács László fotóművész egzotikus és szép kazahsztáni fotótárlatát járva eljutottam az áttüzesített kőbal­tával gyógyító sámánok képei­ig, s olvastam a sámáni révület esztatikus monológjának hite­les magyar fordítását... Szent István kultúratisztelő uralkodó volt; közismert, hogy tudósokat, papokat hívott be a korabeli Magyarországra, s még a kettészakadt keresztényi egyházi vallásból is azt vette és vetette föl népével, amely ha­zánkat inkább a nyugati kultúr­körhöz köti... Vélhetően ez az átgondolt tudatosság vezérelte a kultúra megbecsülésében, s kevésbé a honfoglaló magyarok kultikus szertartásaira vonat­kozó emlékképei. Ámbár, némi iróniával azt is mondhatjuk: a „kulturális szféra” akkortájt arányosabban részesült a meg­termelt javakból, mint ma. hi­szen a vadászok ugyanakkora részt kaptak a zsákmányból, mint a sámán, aki „csak” kulti­kus cselekedettel járult hozzá a a sikerhez. De hát amint a fo­tóművésztől megtudtuk; napja­inkban Kazahsztánban is fogy­nak a sámánok, s ott is kevés a jó sámán. Dr. Horváth Attila Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálat Jó időben fürdenek a vendégek Rossz időben kell a program Egy évvel ezelőtt hozták létre Cserkeszőlőn a Tiszainform Ide­genforgalmi és Szolgáltató Irodát, amely a fürdő recepcióján működik. Mint Kozma Jenő, a fürdő és vízi közmű vezetője elmondta, céljuk a Cserkeszőlőn megforduló turisták informá­cióval való segítése, kiszolgálása. Információt tudnak adni szál­láshelyekről, szórakozási, kul­turális lehetőségekről országos viszonylatban. Munkájukat se­gíti, hogy szinte az összes ön- kormányzattal kapcsolatot tud­nak tartani, és így értesülnek a különböző rendezvényekről. A megfelelő program bizto­sítása akkor okoz gondot, ha rossz idő van. Jó időben a ven­dégek eltöltik az időt a stran­don, a fürdőben. Az idelátoga­IS0 az Opel-gyámak ISO 9002-es minőségi tanúsít­ványt szerzett a szentgotthárdi autógyár - derül ki az Opel Hungary tájékoztatójából. A nemzetközi szabványos minő­séget tanúsító okmányt a na­pokban vette át Albert Lidauer, az Opel Hungary vezérigazga­tója Manfred Lenigertől, a TUV Hannover vezérigazgató­helyettesétől. Ä szentgotthárdi autógyár minősítését a hannoveri cég auditorai végezték, akik a gyár minőségbiztosítási rendszerét alapvetően jónak találták, s csupán kisebb finomításokat javasoltak. Ezek bevezetése után kerülhetett sor a tanúsít­vány kiadására. A motorgyár auditálása jelenleg is tart, de várhatóan még az idén befeje­ződik, és a motorgyár is meg­kaphatja a tanúsítványt. (MTI) tókat elsősorban a környékbeli rendezvények érdeklik, bár so­kan elutaztak a jász világtalál­kozóra vagy a Forma-l-re is. A szabadidő eltöltésének egyik formája lenne a sport. A kempingben építettek teniszpá­lyát, de az nincs kihasználva. A nyugati turisták általában hoz­zák magukkal kerékpárjukat, igényük van szervezett kerék­pártúrára. Ma még nem indul a kempingből szervezett túra, de Berekfürdőben augusztus 21-31. között idén első alka­lommal rendeznek nemzetközi alkotótábort. Az ötlet dr. Kenyeres Imre polgármesteré volt, s ebben partnerre talált képviselőtársaiban is. így kezd­ték el szervezni a tábort. Kovács Andrásné, az iskola igazgatónője pályázatot írt, s nyert az anyagiak biztosítására, így nem voll akadálya a rende­zésnek. Neves festőművészeket kértek fel részvételre, többen a Hortobágyi Alkotótáborban is ott voltak. Az önkormányzat biztosítja az alkotáshoz szükséges feltéte­leket - szállás, étkezés -, a kun­sági táj, a kun ember pedig adott, így minden festő talál majd megörökítendőt. Emellett azonban szabadidős, fakultatív a kerékpározni vágyóknak a környékbeli települések felke­resését tudják ajánlani. Van ér­deklődés a horgászat iránt is, ezért a kunszentmártoni hor­gászszövetséggel szeretnék úgy kiépíteni a kapcsolatot, hogy ez is szervezett formában történ­jék. A közeli Alfa-farm pedig lovaglási lehetőséget biztosít az érdeklődőknek. Terveztek olyan reklámkiad­ványt megjelentetni a fürdőről, amelyben a helyi vállalkozók is hirdethetnék szolgáltatásaikat. Ehhez azonban nem sikerült partnereket szerezni, így a ki­advány csak a fürdőt népszerű­síti. P. É. programokat is biztosítanak az alkotók részére a szervezők. Tegnap érkezett Bőd László Karcagról elszármazott festő, Tamás Ervin, Török Sándor, aki a tábor művészeti vezetője is, Bényi Árpád, Nagy Sándor szobrász, Gádor Magda művé­szettörténész, Gyurkovics Hu­nor Szabadkáról, Kuncsák At­tila Szlovákiából, Ineke Ver- heggen Hollandiából. A tábor alkotásaiból augusz­tus 30-án 17 órakor rendeznek kiállítást a Megbékélés Házá­ban, melyet Molnár János nyit majd meg. A szervezők kérését, hogy minden résztvevő adományoz­zon 1-1 festményt, támogatták az alkotók. Ezekből a képekből egy állandó kiállítást szervez­nek majd. -de­Alkotótábor Berekfürdőn

Next

/
Oldalképek
Tartalom