Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-19 / 194. szám
8. oldal Kompra* 1995. augusztus 19., szombat Vörös kakas a Tiszazugban Forrón perzselte a Nap azon a kedden is a csépa-szelevényi határt. Eső már hetek óta nem áztatta a szomjas földet. Tikkadt vadak bóklásztak a tarlón, hűsítő árnyat adó fákat, bozótot keresve. Minden csontszáraz. Az erre tévedő emb^r lába alatt pattog a tarló. A szorgalmas parasztember nem adja föl ilyen augusztusi hőségben sem. Miután betakarította gabonáját, ne- velgeti az állatait, amihez a vizet sokszor kezdetleges fúrt kutakból húzza, ki így, ki úgy. A hőségnél csak a tűztől való félelem nagyobb. Laczkó Zoltán öreg Pannóniájával keményen kivette részét a tűz oltásából Délután fél 5 körül lehetett, amikor Kovács László tanyáján a libaetetésre került volna sor. Az unoka, Laczkó Zoltán, az erőtől duzzadó fiatalember figyelmes lett egy füstfelhőre a tanya közelében.- Szóltam is rögtön a nagyapámnak, hogy elszaladok, megnézem, ki füstöl olyan nagyon a száraz tarlón. Megmondom őszintén, nem félek én semmitől, senkitől itt a tanyán, de a tűz, az borzasztó. Mi már kétszer „égtünk le” az elmúlt években. Mire odaértem, már nagyon égett a bozótos is. Hatalmas lánggal, füsttel, rettenetes morajjal, és már nem láttam ott senkit. Visszarohantam a motorommal a tanyába, és a nagybátyám rádiótelefonján szóltam a kunszenti tűzoltóságnak.- A riasztás 17 óra körül érkezett - kezdi Halasi Balázs tűzoltó őrnagy, a kunszentmártoni parancsnokság vezetője. A hozzánk érkezett jelzést követően Szentesről és Kunszent- mártonból 3 gépjárműfecskendő indult a kárhelyre a szokásos módon. Odaérkezve igen mostoha körülmények fogadták a tűzoltókat, a nehezen megközelíthető területek és a homok miatt, amit csak tovább nehezített a nagy meleg, valamint a 15-20 kilométeres szél. Ez a helyzet további 8 gépjárműfecskendő riasztását indokolta. A tűz több tanyaépületet veszélyeztetett, ahol több ezer libát, lábasjószágot neveltek, valamint értékes mezőgazdasági gépeket tároltak. A lakosság segítsége ellenére a tűzoltás nehezen haladt az erősödő szél és az oltóvíz hiánya miatt. Vízszerzési hely csak a két közeli községben, Csépán és Szelvényben volt. Az erősödő szél miatt a tűz tovaterjedésének megakadályozására további 7 gépjárműfecskendőt kellett riasztani, valamint erőgépeket is be kellett vetni. A helyszínre Szentesről, Kunszentmártonból, Szarvasról, Kiskunfélegyházáról, Ti- szaföldvárról, Kecskemétről, Szolnokról, Mezőtúrról, Tisza- kécskéről 18 gépjárművel érkezett 58 hivatásos és önkéntes tűzoltó küzdött a menekülő vadak között a lángokkal, ami 5 km hosszúságú és 1-1,5 km szélességű területen pusztított. Elgondolkodtató, hogy a több* mint 560 négyzetkilométeres Tiszazug területére, ahol 11 önálló település található, közel 30 ezer lakossal, helyből csak Kunszentmártonból tudták az önkéntes tűzoltókat riasztani egy gépjárművel. További segítség a szomszédos 8 városból 40 és 60 km-es távolságról érkezett, ahol viszont szinte védelem nélkül maradtak. Ez a rendkívüli akció közel egymillió forintjába került a tűzoltóságnak. Több órai megfeszített munka után amire ismét egy nem körültekintően és szabályosan végzett tarlóégetés következményeként volt szükség - lehetett csak fellélegezni. A helyiek közül nem kis munkát vállalt magára a Kovács tanyán lakó Laczkó Zoltán, aki öreg Pannóniájával az oltás befejezéséig irányította, vezette a tűzoltókat a kárhelyre. De rajtuk kívül számos ott lakó tüsténkedett a lángok megfékezésével. Ez az esemény ismét ráirányította a figyelmet a Tiszazug mentő tűzvédelmének hiányosságaira, melynek javítását már 1994-ben kormányrendeletben meghatározták. Az élet azonban ismét igazolta, hogy a tűzoltó-társadalomra a komoly gondok ellenére számíthatnak, legyenek azok hivatásosak, vagy önkéntesek, még akkor is, ha 60 kilométerre vannak. A lakossággal összefogva végzett emberfeletti munkával közel 25 millió forintnyi értéket mentettek meg a lángoktól, ami most csak a területet övező erdőben, erdősávban és a tarlón pusztított. Elgondolkodtató az is, hogy a tűz esetlegesen felderített okozóját, aki majd’ 500 hektár leégéséért felelős, tűzvédelmi törvény hiánya miatt maximálisan 10 ezer forintra lehet megbüntetni, de ezt is el szokták engedni a szociális helyzetre hivatkozva. Barna Sándor A parancsnok, Halasi őrnagy nagy eredménynek könyveli el, hogy a veszélyeztetett tanyáktól pár méterre sikerült megfékezni a lángokat. Havi 240 órát tölt veszélyes szolgálatban Kockázatos munka - alacsony bér Sok szó esik manapság a tűzoltókról. Természetesen, mint ez idő tájt általában minden területen, így esetükben is a gazdasági nehézségek kerülnek előtérbe. Köztudott, hogy a lángokkal viaskodó egyenruhások milyen veszélyeket vállalnak nap mint nap, és ma már az sem titok, hogy mindezt milyen kevés pénzért teszik. Sajnos a jövő sem biztató számukra, a beígért maximum 5 százalékos béremelés nem valószínű hogy orvosolja a gondokat. Darin Bálint, tűzoltó főtörzsőrmester huszadik évét tölti a testületnél, 1976 óta tagja a Mezőtúri Tűzoltóságnak. Mint mondta, akkor még számára is igen vonzónak tűnt ez a pálya. Mielőtt egyenruhát öltött volna, eredeti szakmájában tizenöt éven át dolgozott bolti eladóként. A munkahelyváltozás plusz jövedelmet jelentett számára, az azóta eltelt csaknem két évtized azonban alaposan megváltoztatta a körülményeket, ma már sokkal jövedelmezőbb a kereskedelem, mint tűzoltónak lenni. Jelenleg 21 ezer forintot visz Darin Bálint már huszadik éve viaskodik a vörös kakassal. FOTÓ: MÉSZÁROS haza háromtagú családjának, szerencsére felesége is dolgozik, és mivel egyáltalán nem élnek nagy lábon, így hónapról hónapra biztosított megélhetésük. A hivatásos rendőröktől eltérően a tűzoltóknak lehetőségük van arra, hogy szabadidejükben másodállásban pótolják a megélhetésükhöz szükséges pénzt. Darin Bálint korábban sertéseket hizlalt, jelenleg testvérével együtt méhészkedik. Az ötvenedik évét nemsokára betöltő tűzoltó tiszthelyettes fejében persze már meg sem fordul egy új munkahely keresésének gondolata. „Hova mehet már ilyen korban az ember?” - kérdezi ezt talán sok más, hozzá hasonló helyzetben lévő társával együtt. így hát továbbra is pontosan veszi fel szolgálatát, egy hónapban tíztizenegy alkalommal. Ez azt jelenti, előfordul az is, hogy havonta 264 órát tölt készültségben. Azt persze, ha utánaszámolna, sem tudná pontosan megmondani, hányszor vonult már tűzesethez életében. Munkájuk - az ilyenkor előforduló tarló, avar és a mezőgazdasági területeken bekövetkezett tűzesetek elszaporodása miatt - nyáron a legtöbb, ebben az időszakban nem ritka, hogy hat- vanszor kérik egy hónapban segítségüket. Sajnos sokszor életveszélyes feladatokat is meg kell oldaniuk. Ilyen volt például néhány évvel ezelőtt az a Túrkevén történt eset, amikor egy disszugázpalack felrobbanását kellett saját testi épségük kockáztatásával megakadályozni. H. Gy. ELECTROLUX LEHEL HŰTŐGÉPGYÁR KFT. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A LEHEL Hűtőgépgyár Kft. a saját, több munkahelyes, berendezett üzemorvosi rendelőjében foglalkozás - egészségügyi szolgálat működtetésére, alapszolgáltatás végzésére pályázatot hirdet. A szolgálat helye a vállalat központjában, Jászberényben van. A vállalatnál foglalkoztatottak száma változó, a termék szezonális jellege miatt. A szezont a hűtőszekrényeknél a május-augusztus közötti időszak jelenti. 1995-ben a főszezon létszámmegoszlása (maximum létszám): A. foglalkozás-egészségi osztályban kb. 100 fő B. foglalkozás-egészségi osztályban kb. 180 fő C. foglalkozás-egészségi osztályban kb. 2256 fő D. foglalkozás-egészségi osztályban kb. 463 fő Összesen: kb. 2999 fő A törzslétszám kb. 5-600 fővel kevesebb, amely főleg a C. osztályt érinti. Szabad kapacitás esetén más vállalatok számára a szolgálat szolgáltatást csak a vállalat engedélyével, megfelelő költségtérítés ellenében végezhet. A vállalatnak saját laboratóriuma van, amelyet már vállalkozás formában üzemeltet. Feladat: 1. A népjóléti miniszter 27/1995.(VII.25.) NM rendelete alapján foglalkozásegészségügyi szolgálat működtetése, jászberényi központtal. A vállalatnak termelő telephelyei vannak:- Jászberényben- Jászárokszálláson- Jászboldogházán és- Törökszentmiklóson, a kereskedelmi részleg Budapesten van. 2. Alapszolgáltatáson kívül külön megrendelés alapján menedzser szűrővizsgálatokra, illetve elsősegélynyújtás, baleseti - rosszulléti ellátás biztosítására kerülhet sor. 3. A szolgálat tevékenységét az üzemvezetők, részlegvezetők bevonásával tervezi és végzi. Tárgyhót követően tájékoztató jelentést készít a ténylegesen elvégzett vizsgálatokról, tevékenységről az Emberi Erőforrás Alelnökségnek. A pályázatokkal szembeni követelmények: 1. Üzemorvostani szakképesítéssel, legalább 5 éves szakmai gyakorlattal rendelkező orvos vagy kórház, rendelőintézet pályázatát várjuk, aki rendelkezik a fenti szak- képesítésű orvossal. 2. A szakorvos vagy az intézmény egy vállalkozás keretében működtesse a szolgálatot a vonatkozó jogszabályok szerint. 3. A pályázatnak tartalmaznia kell a megfelelés hiteléül szolgáló okiratok másolatát, szakmai önéletrajzot, részletes éves költségtervet, üzleti tervet. (Pl. orvos alapbére és járulékai, ápoló bére és járulékai, anyagköltségek, valamint a különféle működtetési költségek, stb.) A pályázatokat 1995. szeptember 15-ig lehet benyújtani a LEHEL Hűtőgépgyár Kft. Emberi Erőforrás és Szervezetfejlesztési Alelnökségére (5101 Jászberény, Pf. 64.). A bíráló bizottság 'a pályázatokat 1995. szeptember 30-ig bírálja el. Az eredményről valamennyi pályázót értesíti. A pályázattal kapcsolatosan bővebb felvilágosításért forduljon Nagy Pál, törzskari emberi erőforrás vezetőhöz (telefon: 57/415-999/1423 mellék). *85706/ih* Jászéi JÁSZTÉL-AKCIÓ Mi nem élünk az áremelés lehetőségével! Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az új, már hatályos távközlési rendelet (11/1995. (VII. 12.) KHVM) lehetővé teszi a telefonvonal bekötési díjának az emelését magánelőfizetők esetében, maximum 30.000 Ft + ÁFA-ig (azaz 37.500 Ft). Térségünk gazdasági helyzetére való tekintettel a JászTel Rt. nem szándékozik a teljes lehetőséggel élni. Tervünk, hogy azoknak az alapítványi befizetéssel nem rendelkező telefonigénylőknek, akikkel 1995. szeptember 15. után kötjük meg az Előfizetői Szerződést, l 26.000 Ft + ÁFA-ellenében (azaz 32.500 Ft) fogjuk biztosítani a telefonvonal bekötését. Azonban egy akció keretében további kedvezményt is biztosít a JászTel Rt. AKCIÓ Amennyiben 1995. szeptember 1-15. között Ön a JászTel Rt.-vel egy Előfizetői Előszerződést köt és befizeti a jelenleg érvényes vonalbekötési díj 30 %-át, azaz 7.500 Ft-Ot, úgy vállaljuk, hogy még az eddigi 20.000 Ft + ÁFA, azaz 25.000 Ft ellenében teljesítjük a telefonvonalának bekötését. Figyelem! Ez az ajánlat azoknak a telefonigénylőknek is szól, akik beadták már a JászTel Rt.-hez az igényüket, de még nem kötöttek Előfizetői Szerződést. Jászberényben, a Margit-szigeti ügyfélszolgálati irodánkban szeptember 1-15. között hétfőtől szerdáig 8-16, csütörtökön 8-17, pénteken 8-12 óra között lehet jelentkezni az akcióra. Az ügyfélszolgálat telefonszáma: 57/412-634. Alapítványi befizetéssel rendelkező ügyfeleinkre értelemszerűen ez az ajánlat nem vonatkozik. *85704/1H* U