Új Néplap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-16 / 191. szám

2. oldal 1995. augusztus 16., szerda Körkép A mezőgazdasági termékek vámtarifáinak csökkentését ja­vasolja Lakos László földmű­velésügyi miniszter a Közép­európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) valamint Szlovénia földművelési minisz­tereinek tanácskozásán Po­zsonyban. A tanácskozás részt­vevői memorandumot intéznek az Európai Unió tagállamaihoz, amelyben a CEFTA és az EU agrárpolitikájának szükséges összehangolására hívják fel a figyelmet. A miniszterek a mi­nőségi bizonylatok kölcsönös elfogadásáról szóló egyez­ményt is aláírják. Riadót fújtak a román kor­mány hivatalnokai, mert a ka­binet főtitkára, Viorel Hreben- ciuc irodájából eltűnt 43 titkos és szupertitkos kormányakta. A Romania Libera című lap érte­sülései szerint az iratok között található számos olyan doku­mentum, jelentés, helyzetérté­kelés, ami a magyar-román diplomáciai kapcsolatokra, a magyar-szlovák alapszerző­désre, a romániai kisebbségek helyzetére, a magyar állam és a határon túli magyar kisebbségi szervezetek közötti kapcsola­tokra vonatkozik. A lap azt gyanítja, hogy a történtekhez köze van a magas beosztású kormányhivatalnok palesztin származású tanácsadójának. Belehalt lőtt sérülésébe va­sárnap éjjel Vatban Ibrahim Haszan, Szaddám Húszéin iraki elnök féltestvére - közölte ked­den egy iraki kurd szervezet. A férfit állítólag az államfő idő­sebb fia, Udaj Szaddám Hú­széin tette el láb alól. A kurd forrás szerint Udaj a múlt ked­den egy ünnepségen lőtt rá Vatbanra, Szóraja nevű felesé­gére és gyermekeikre. Az asz- szony és Alaa nevű fia, vala­mint a család három testőre a helyszínen életét vesztette. Az elnök féltestvére öt nappal a merénylet után a kórházban halt bele sérülésébe. Véleményeltérések vannak a Palesztinái Felszabadítási Szervezet (PFSZ) vezetőségén belül a palesztin-izraeli megál­lapodás megítélésében. Faruk Kaddumi, a szervezet második embere nem jelent meg a PFSZ végrehajtó bizottságának hét­főn Tuniszban tartott ülésén, mert nem ért egyet a a ciszjor- dániai palesztin önigazgatás ki- szélesítéséről létrejött részleges egyezséggel. Jasszer Arafat, a PFSZ VB elnöke az ülésen éle­sen bírálta a politikust. Őrizetbe vettek nyolc sze­mélyt a kínai hatóságok a Tie- nanmen téren: a Greenpeace környezetvédő szervezet hat tag­ját és az általuk bérelt operatő­röket. A környezetvédők a kínai atomrobbantások ellen tüntettek Peking központi terén. Fölmentették tisztségéből a jugoszláv külügyminisztert Újabb háborút jósol a szakértő Horvátország legfeljebb egy­két hónappal halaszthatja el a Kelet-Szlavónia elleni támadást - véli a Feral Tribüné című független horvátországi hetilap katonai szakértője. Kari Gorin- sek vezérezredes szerint min­denképpen az ősz beállta előtt kell megindítani az újabb ak­ciót, mivel az esős időszakban nem érvényesülhet annyira a horvát hadsereg fölénye. A boszniai szerbek kedden is támadták Dubrovnikot, lángok­ban áll az erdő. Zvonimir Cer- venko tábornok, horvát vezér­kari főnök sajtóértekezletén ki­jelentette, hogy a harcokba kü­lönleges alakulatot vetettek be. A jugoszláv kormány keddi ülésén leváltotta Vladiszlav Jo- vanovics külügyminisztert, s Milan Milutinovicsot, a szövet­ségi állam eddigi athéni nagy­követét bízta meg a jugoszláv külügyek vezetésével. Hírek szerint Jovanovicsot Jugoszlá­via ENSZ-nagykövetének java­solja a kormány. * Ötvenezer, otthonából elüldö­zött, 14 évesnél fiatalabb gyermek várja a nemzetközi szervezetek azonnali segítsé­gét a volt Jugoszlávia terüle­tén. Az UNICEF (ENSZ Gyermekalap) a múlt héten 50 tonnányi segélyt juttatott el az ideiglenes menekülttáborokba. A szervezet úgy ítéli meg, hogy a következő tíz nap kritikus le­het a gyermekek túlélése szem­pontjából, ezért felhívásban fordul a világhoz. Az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága arra kéri a vállalatokat, intéz­ményeket és magánszemélye­ket, hogy lehetőségük szerint készpénzzel támogassák a nem­zetközi mentőakciót. A felaján­lásokat „Gyorssegély" megje­löléssel az UNICEF 218-98055 OTP 508-12372-9 számú szám­lájára kérjük eljuttatni. A Bi­zottság a 201-4923 telefonszá­mon ad felvilágosítást a prog­ramról. Tüntetésekkel „ünnepelték” a dél-koreaiak a japán megszállás alóli felszaba­dulásuk 50. évfordulóját. Fél évszázada fejeződött be a háború Ázsiában, ebből az alkalomból Murajama Tomiicsi kormányfő bocsánatot kért a japánok háborús bűneiért, fotó: feb/reuter Rendőrattasék - a magyar diplomácia fontos újoncai Ukrajna az első állomáshely Ol'AftÚI Még az idén ősszel elfoglalja állomáshelyét hazánk kijevi nagykövetségén az a magyar rendőrtiszt, aki rendőrattasé­ként a magyar diplomáciában eddig ismeretlen posztot tölt be. Nevét egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert - ahogy annak idején a magyar űrhajósok - most is ketten készülnek a sajátos feladatkör ellátására. A külföldi állampolgárok ma­gyarországi bűnözésének visszaszorítása, az ország belső biztonságának erősítése céljából döntött úgy a kor­mány, hogy rendőrattasét küld az ukrán fővárosban működő magyar nagykövetségre. Bel­ügyi dolgozóként tevékeny­kedik majd - diplomáciai ál­lományban.- Ilyen poszt egyébként csak nálunk számít újdonság­nak, hiszen például Budapes­ten Szülik ukrán tábornok személyében már működik rendőrattasé - mondja dr. Ichim János, a Belügyminisz­térium törvény-előkészítő fő­osztályának főtanácsosa. - A generális szintén szakmabeli: a Kárpáton túli terület rendőr- főkapitánya volt. A német dip­lomaták között is van rendé­szeti attasé, s a francia misz- szión szintén dolgozott ilyen beosztott. Nem véletlen, hogy az első rendőrattasét éppen Kijevbe akkreditálják: az ukrán szer­vezett bűnözők tevékenysége a legveszélyesebb a magyar belbiztonságra. A belügyes diplomata fő feladata az lesz, hogy ápolja a kormányközi együttműködést a nemzetközi terrorizmus, a kábítószer-ke­reskedelem, a szervezett bű­nözés elleni küzdelemben. Az attaséknak magas szak­mai követelménynek kell megfelelniük. Munkakörük ki­terjed a nemzetközi megálla­podások előkészítésére s a kapcsolatápolásra a fogadó ország rendészeti, katasztrófa­elhárítási és nemzetbiztonsági szerveivel.- Jövőre Moszkvába, Buka­restbe, Pozsonyba, később az Európai Unió néhány orszá­gába, a NATO-hoz és nyugat­európai rendészeti szervekhez küldünk rendőrattasékat. K. L. Cél: a törvénykezés gyorsítása Hom-ellenzék randevú (FEB-információ) Mához egy hétre kezdi meg tárgyalásait Horn Gyula az el­lenzéki vezetőkkel. A minisz­terelnök külön-külön folytat megbeszélést a pártokkal. Augusztus 23-án egy órakor az MDF, négy órakor a KDNP elnökével és frakció­vezetőjével találkozik, majd augusztus 25-én, pénteken ke­rül sor a kisgazdákkal és a Fidesz-Polgári Párt képvise­lőivel való eszmecserére. Értesüléseink szerint a kormányfő azért kezdemé­nyezte a tárgyalásokat, hogy - az ellenzék előzetes megnye­résével - meggyorsítsa az őszi törvényhozást, már csak azért is, mert a stabilizációs tör­vénycsomagot sürgősen kor­rigálni kell, s ez a terven kí­vüli program tovább súlyos­bítja az Országgyűlés állandó időzavarát. Bár az ellenzéki pártok ré­széről eltérő volt a miniszter- elnök ajánlatának fogadta­tása, nem zárkóztak el a sze­mélyes eszmecserétől. Egye­dül a Fidesz-Polgári Párt je­lezte, hogy Orbán Viktor he­lyett Ader János képviseli majd a pártot. Horn Gyula, aki a napok­ban tért vissza szabadságáról, még nem nyilatkozott vára­kozásairól, az ellenzéki veze­tők eddigi megnyilvánulásai azonban arra utalnak, hogy a kormányfő és az ellenzék „előtárgyalásai” legalábbis kétesélyesek. A végeredmény minden­esetre jól mérhető majd az Országgyűlés törvényhozó munkáján. ősszel hadgyakorlat lesz Napirenden a hadsereg átalakítása A magyar kormány állás­pontja a délszláv válsággal kapcsolatban az, hogy a konf­liktusban részt vevők közül senkinek nem biztosít elő­nyöket, és minden körülmény között semleges kíván ma­radni. Ezt hangsúlyozta Keleti György honvédelmi miniszter a Magyar Honvédség tegnapi feladatszabó értekezletén. A tárca vezetője ugyanak­kor leszögezte: a határ köze­lében olyan események tör­téntek, amelyek hazánk biz­tonsága szempontjából nem hagyhatók figyelmen kívül. Szükségessé vált bizonyos megelőző lépések megtétele. Szólt arról is, hogy a hadsereg átalakítása minden területen elkerülhetetlen. A Magyar Honvédség létszámát a jelen­legi 89 ezerről 1998 végére 60 ezerre csökkentik, egyúttal növelik a tiszthelyettesek és a szerződéses katonák számát, valamint arányát. Megválto­zik a behívás és a kiképzés rendje. A miniszter beszámolt ar­ról, hogy októberben hazánk lesz a házigazdája egy nagy­szabású nemzetközi gyakor­latnak a Partnerség a békéért program keretében. Titkosszolgálati eszközöket is bevetnek Szigorítanak a vámosok A vámigazgatás az első fél évben csaknem 300 milliárd forint bevételt könyvelhetett el, ami másfélszerese a tava­lyi év hasonló időszakáénak. A bevétel legalább 15 száza­léka annak köszönhető, hogy a pénzügyőrök meg­szigorították az ellenőrzést és a behajtást. Arnold Mihály vezérőrnagy az első fél év eredményeit ismer­tető sajtótájékoztatón el­mondta: a hatékony munkát jelző eredményeket annak el­lenére sikerült elérniük, hogy a Vám- és Pénzügyőrség személyi gondokkal küzd. Kevés az emberük, és soraik­ban sem ismeretlen a korrup­ció. Az idén 26 munkatársu­kat kellett elbocsátaniuk kü­lönféle visszaélések miatt. Előfordult, hogy jövedéki termékek, gépkocsik behozata­lakor az indokoltnál alacso­nyabb vámot szabtak ki az im­portőrökre és a különbözeten osztoztak. Az ilyen és hasonló ügyek felderítésére a VPOP bevet engedélyezett titkosszol­gálati eszközöket is. A vámőrség kintlevőségei elérik az 50 milliárd forintot, s a behajtás - a hosszadalmas ál­lamigazgatási eljárások miatt - szinte reménytelen. A büntető- eljárás idejére pedig már „eltű­nik” a tartozást fedező vagyon. A vámőrség azt javasolja, hogy a hatóságok a vagyonokat ide­iglenesen foglalják le az eljárá­sok megkezdésekor. -bán­Újra indítjuk az alábbi szakképesítéseket adó tanfolyamainkat: •- önálló villamoshálózat­kezelő (transzformátor alállomás kezelő),- gépkezelő (pl. targonca, Volvo, Weimar, autódaru, kompresszor, stb.),- kazánfűtő,- kazánkezelő. Jelentkezni lehet személyesen: Szolnok, Bálvány út 1. 111/17. szám alatt a Studium Szervező Irodánál vagy a 413-055 telefonszámon, illetve faxon. *8564o/ih* Lassult az infláció Mérséklődött a fogyasztói árak emelkedése júliusban. A VII. havi inflációs ráta 0,9%-ra csökkent a júniusi 1,2, a májusi 2,4, az áprilisi 2,6, a márciusi 4, a februári 2,8, a januári 4%-ról. A KSH tájékozta­tója szerint egy év alatt 30,5%-kal növekedett az árszínvonal. r Életveszélyes játékok Folytatják a dobálást a vandálok. A legutóbbi 24 órában Gödnél a Vácról Budapestre tartó személy- vonatot, Balatonaligán a Fonyód­ról a fővárosba tartó Szaxónia ex­presszi, Békéscsaba és Murony között a gyorsvonatot hajigálták meg kővel. A korábbi napokon négy-négy vonat volt a célpont. Az önkormányzatok a BM pártján állnak, a pénzügy nem enged Elmaradt a megállapodás Az önkormányzati érdekszövetségek elutasítják a pénzügyi tárca javaslatát, és a BM-nek azt a Finanszírozási elképzelé­sét támogatják, hogy az önkormányzatok továbbra is 35 szá­zalékos részesedést kapjanak az szja-ból. Megállapodás nélkül ért véget tegnap Budapesten a BM, az ér­dekképviseletek és a Pénzügy­minisztérium képviselőinek megbeszélése. Az ezt követő tá­jékoztatón Kuncze Gábor le­szögezte: a belügy tervezete sér­tetlenül hagyja a helyhatóságok önállóságát, és a szigorúbb felté­telek mellett is megteremti az önkormányzatok működőké­pességének lehetőségét. A tárgyszerű, politikai fel­hangoktól mentes szakmai vi­tát követően továbbra is elvi különbség van a két tárca kö­zött - hangsúlyozta a minisz­ter. - A PM szerint ugyanis nominál értékben nem kap­hatnak több támogatást jövőre az önkormányzatok. E kérdés­ben a csütörtöki kormányülés dönt majd, ahol mind a két tárca javaslatát megvitatják. Kuncze Gábor szerint alapve­tően fontos lenne, hogy az ál­lamháztartás és az alkotmányo­zás reformja egyidejűleg való­suljon meg. Leszögezte: jó volna, ha még ebben a ciklusban megalkothatnák az ehhez szük­séges jogszabályokat, a változá­sok pedig az új önkormányzati ciklustól életbe léphetnének. Bokros Lajos pénzügymi­niszter elmondta, hogy a bel­ügyminisztérium elgondolása, amely normatívan 15 milliárd forinttal több pénzt juttatna az önkormányzatoknak, nem tartható. Abban az esetben, ha az önkormányzatok továbbra is 35 százalékos szja-t kapnak, a PM nem emeli a normatívá­kat, mivel a gazdaság mai helyzetében nem lehet szó ar­ról, hogy mások rovására többletforrásokhoz jussanak. Ha pedig az Országgyűlés et­től eltérően döntene, akkor máshonnan kellene elvonni a pénzt. Egyensúlyra törekvő gazdálkodás mellett a bevéte­lekhez kell igazítani a kiadá­sokat - hangoztatta a pénz­ügyminiszter. wt ß a JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF • Felelős szerkesztő: Bistey András I Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, I 11/1II Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357. fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére * terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen. Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. U 1 1 U ■ Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 23.50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Oldalképek
Tartalom