Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-08 / 158. szám

Fanny a döntőben A szolnoki 16 éves Pintér Fanny élete a tánc, a test­edzés körül forog. Nem vé­letlenül, hiszen édesapja, Pintér Ferenc annyi ideig volt neves vízilabdás, ka­pus, ami a kártyában nyerő­számnak számít. Ma pedig a megyeszékhelyen a Vízi­labda Sportegyesület ügy­vezetője. Fanny korán megismer­kedett a sporttal, a balettel. Mozsonyi mester iskolájában csiszolta mozgását, és két éve végzett a Kodályban. Felvételizett Pécsre, a Mű­vészeti Szakközépiskolába, ahová a szigorú megmére­tések után bejutott. El is végezte az első évfolyamot, de valahogyan másra vá­gyott, ezért jelentkezett a Magyar Táncművészeti Fő­iskola balett szakára. Oda nem, de a néptánc-színházi tánc tagozatra bekerült, és ott már másodéves. Közben a hajdani vékony kislány a Damjanich uszoda fiúlátogatóinak nagy elége­dettségére 175 centi magas, 50 kilós, kisportolt hölggyé serdült. A Hókirálynő nevű szépségversenyen Pesten országos első lett, és el­nyert egy különdíjat is, amelyet a legjobb alakú és a legjobb mozgású modellnek ajánlottak fel. Telt, műit az idő, balett, tanulás, tréning, balett, ta­nulás, órák váltották egy­mást. Meg az, hogy bene­vezett a Szupermodell szépségversenyre. No, nem egyedül, az egész országból nyolcszáznál is több tizen- és huszonéves leány pró­bálkozott. Az első forduló­ban a beküldött fotók dön­töttek, majd személyesen, utcai és fürdőruhában is végig kellett vonulniuk az ítészek előtt. Bizony nagy volt az izgalom, de a má­sodéves szolnoki diáklány sikerrel vette az eddigi aka­dályokat. Bejutott a leg­szebb, legcsinosabb kilenc­ven, majd negyvenöt, har­minc közé. Itt sem volt megállás, tovább rostálták a mezőnyt, és végül tizenöten maradtak. Közöttük ő is. A döntőt - amelyet a te­levízió is közvetít - július 14-én tartják Balatonaligán. Az ifjú táncosjelöltnél egy már biztos: a legszebb ti­zenöt között jegyzik. Szombatonként próbákra jár, a hét többi napján a Damiba, az uszodába: na­pozni, sportolni, úszni. Sok jó ismerőse akad, különö­sen a magas, sportos, hozzá hasonlóan kék szemű srá­cokat kedveli, de nincs ál­landó barátja. Meg ideje sem nagyon, elvégre most a Szupermodell verseny or­szágos döntőjére készül; ahol a szólásmondás szel­lemében minden lehetséges. Hogy ott Fanny miképpen szerepel, erre a döntő után visszatérünk ... D. Sz. M. Fanny már nyert egy szépségversenyt. Július 14-én, pénte­ken Balatonaligán, a Szupermodell verseny országos dön­tőjében újabb erőpróba vár rá. fotó: barna Richard Gere vall önmagáról Egy sztár visszavonul Hollywood „szépfiúja”, Ri­chard Gere hátat fordít a pompának és a hírnévnek. Otthagyja az álomgyárat és a luxuséletet. Milliós villáját kunyhóra, jól szabott öltönyeit bordó szerzetesruhára cseréli. Kö­veti a dalai lámát, és Indiá­ban telepszik le.- Huszonhat éve, azaz 19 éves korom óta filmezek, és megcsömörlöttem tőle. Most hat hónapra otthagyom Los Angelest, de a gyökereimet nem akarom végleg elszakí­tani, bár nem Amerikában, hanem Indiában érzem ma­gam otthon - nyilatkozta a 45 éves sztár, akinek dönté­sében minden bizonnyal köz­rejátszott tönkrement házas­sága is. Gere már árulja malibui villáját, hatalmas, Beverly Hills-i házát, connecticuti nyaralóját és manhattani lu­xuslakását. Az értük kapott pénzt jótékonysági célokra kívánja fordítani. Dharamsa- lai lakhelye mindössze egyet­len helyiségből áll majd. Gere szerint nem keli ah­hoz kolostorba vonulni, hogy az ember gyakorolja a vallá­sát, a buddhizmus különben sem ír elő visszavonult éle­tet.- Nem a külsőségek számí­tanak, hanem az intenzív meditáció - állítja. Az elképzelések szerint Hollywood „legszebb férfi­jának” rajongói mégsem ma­radnak hoppon. Gere úgy tervezi, hogy évente egy film leforgatása még belefér a meditativ életbe.- Minél öregebb leszek, annál kevésbé kötődöm em­berekhez vagy helyekhez. De igazán felszabadult csak a boncok között vagyok, itt megint 14 évesnek érzem magam. Ma már tudom, hogy a hit tényleg hegyeket tud megmozgatni. (FEB) Richard Gere Grafológiai sorozatunk Szex: az árulkodó „gy” betű Előző fejezetünk a szerelem­ről szólt. A szerelem azonban nem csupán érzések és élmé­nyek sorozata vagy egésze, hanem a nemiség kifejeződé­sének meghatározó módja. A nemiség és a szexizmus alapvetően a fajfenntartást, a szaporodást hivatott szol­gálni. Ez így is van a Föld élőlényeinél, de van egy faj, és ez az ember(!), akinél nem csupán a szaporodást szol­gálja. Az ember rendelkezik egyedül azzal a tulajdonság­gal, hogy a szexualitást tuda­tos örömszerzési „célokra” használja, valamint képes be­folyásolni a szaporodást. Míg az állatoknál biológiai prog­ramozás következtében a sze­xuális érintkezés meghatáro­zott időszakokra korlátozó­dik, az ember képes „bárhol és bármikor” gyakorolni azt. Érdekes azonban, hogy a nők a szexualitást a szerelem ré­szeként kezelik, míg a férfiak többsége - enyhén szólva - nem ilyen romantikus, és ez a leszbikus nők és homoszexuá­lis férfiak esetében is így ala­kul. (Egy ezzel kapcsolatos vizsgálat 1978-ban kimutatta, hogy a leszbikus nők kb. 10 partnerről, míg a homoszexu­ális férfiak akár több száz partnerről számoltak be.) De térjünk vissza a kéz­íráshoz és a szexualitáshoz! Joggal kérdezheti az olvasó, hogy a szexuális magatartását is elárulja a kézírása? A vála­szom nem túl egyszerű. Tény, hogy bizonyos késztetéseket - az ösztöni késztetésekre gondolok - megmutat az írá­sunk. Arra azonban nem mer­nék megesküdni, hogy min­denkiről 100 százalékos biz­tonsággal meg tudnám vála­szolni azt a kérdést, „hogyan szereti”. Hiszen ahhoz, hogy megbizonyosodjak róla, hogy valóban úgy van-e, arra csak egy mód van. Ezt - gondo­lom, megértik - nem vállalha­tom és nem vállalom fel. De ha egy grafológus ránéz az írásra, van némi elképzelése az illető szexualitásáról. Minden grafológus véle­ménye megegyezik a követ­kezőkben: a szexualitás be­tűje a „gy” betű. melyben a „g” a szexuális én és az „y” a sze­xuális társ. A „g” és „y” betűk feje az érzelmeket, a minden­napi életben való viselkedés és helyzet értékelését mutatja. Mindkét betű alsó hurka a sze­xualitás, mégpedig a követke­zőképpen: jí-l­I. Az az izgulási szakasz, amikor még a másikra figyel. II. Amikor már csak magára figyel. III. Orgazmuspont. IV. Ha van folytatás, akkor a társ fontosságát mutatja (közös együtt pihenés szakasza). A „g” betű formája és torzu­lásai tehát megmutatják, hogy az illetőnek van-e társa, van­nak-e problémái a szexualitás­ban, mekkora a szexuális kész­tetés szintje, a szexuális él­ménykészsége, sőt variabilitási mutató is. Nézzünk néhány példát: Az itt látható betű „g”-je alapján: az írója nagynak tartja párjának szexuális étvágyát, mivel a „g” hurka kisebb az „y”-étól. A második ábrán a hurkok szárai nagyon párhuzamosak, így valószínűleg összeszokott párosról lehet szó. A „g” betű ováljába rajzolt szív elárulja nekünk az íróról, hogy csak és kizárólag azzal érintkezik szexuálisan, akit már megszeretett, akibe szerelmes lett. Ez az kézírás a tipikus kuk- kolóé. Az ábrán látható telefon­vagy szemüvegszerű „g” árulta el őt. A gyors írás következménye lehet, de azt is jelentheti, hogy csupán ösztöni szükségletei tárgya vagy eszköze a partner. Végül, de nem utolsósorban engedjenek meg nekem néhány mondatnyi gondolatot, ami fő­leg a fiatalabb korosztálynak szól. Azért, mert látjuk valakinek a „gy” betűjét és mert szimpa­tikus, nem kell vele egyből bi­zalmas érintkezésbe kerülnünk. A világon az egyik legszebb dolog a szerelem, de soha nem szabad összekeverni a nemi vá­gyakkal. Tudom, hogy a nyár sokkal megfontolatlanabbá te­szi az embereket, de ott van a félelmetes szörnyeteg, az AIDS. Nem érdemes vele ujjat húzni .. . Továbbra is várom az olva­sók kézírásos levelét. Ribárszki Valéria Grafológiai Intézet A vicc poénját, melyet a főso­rokban rejtettünk el, július 13- ig várjuk szerkesztőségünkbe. Címünk változatlan: Új Néplap, 5001 Szolnok. Pf. 105. A káros szenvedély című, jú­lius 1-jén megjelent rejtvé­nyünk helyes megfejtése: „Ez Fodrásznál végre alkalmas eszköz lesz arra, hogy leszokjál a dohány­zásról”. Könyvutalványt nyertek: Pataki Éva (Szolnok, Rózsa u. 20.), Molnár Bernadett (Tisza­várkony, Magnezit u. 9.), Föld­vári Pál (Tiszafüred, Váci M. u. 5. II/5.). Az utalványokat - melyeket a Bibliofil Kereskedelmi és Ki­adó Kft. boltjaiban lehet bevál­tani - postán küldjük el nyerte­seinknek. >

Next

/
Oldalképek
Tartalom