Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-08 / 158. szám
1995. július 8., szombat Nézőpontok 5. oldal Szombati Jegyzet Ahogyan hozzáálldogálunk Kellő tisztelettel olvasom a névsort és a nevek mögött sorakozó számokat. László Mihály 300, Dross Joseph 300, Lajkó Istvány 200, Gyetvai János 50. Összesen 128 ember neve, azoké, akik egy negyed évszázaddal ezelőtt úgy döntöttek Jákóhalmán, megváltják önmagukat, a földjüket, a függetlenségüket. Azután - véletlenül talán? - olvasok egy nevet: Surányi György, s nem sokkal mögötte egy számot, 1 millió 400 ezer. Forint ez is, mint az előzőeké, akiknek listáját egyébként Fodor Pista kiskönyvtárának ötödik füzetecskéjében fedeztem fel. A kis írásocska is nóvum a maga nemében, szándéka föltétlenül elismerésre méltó, hiszen nemcsak a hely történelmének ismereteit bővíti, kérdez is. Például, hogy honnét volt pénz kifizetni a függetlenség árát, 500 ezer rhenes (rajnai) aranyforintot, kamataival együtt? Válaszol is: a lakosság „hozzáállásával”, hiszen volt, aki 10 forinttal, volt, aki hatszázzal járult a közös'' költségekhez. Kérdez is: gondolkodjunk el, „jász atyámfiai”, vajon ha ma kellene összedobni az ország adósságait, mekkora lenne a tolongás? Ez utóbbi természetesen megválaszolatlan marad, ám vélhetően mindenki tudja, még ha ki nem is mondja a feleletet: gyér. Ez a függőség, ez az adósság vitathatatlanul meghatározza mindennapjainkat, mind drasztikusabb mértékben. A napokban éppen maga a kormány elnöke bírálta az intézményt, a Nemzetközi Valutaalapot, kritikájának lényege az volt: úgy támaszt feltételeket, hogy nem veszi figyelembe a magyarországi politikai realitásokat. A kormány szolidaritást kért az állampolgároktól, s egyfajta összefogásra biztat, türelmet vár és megértést a jobb esztendők reményében. Alapkérdések - gazdaságiak főként - várnak rendezésre, tudja ezt mindenki, miközben országok húznak el mellettünk. Közösen, politikai hovatartozásra való tekintet nélkül közösen kellene tenni, ám nem megy. Érdekeinket, közös érdekeinket százszor, ezerszer megfogalmaztuk már, függetlenség iránti vágyunk ott lebeg szemünk előtt, és nem megy. A pártok százfelé húznak, az ország tízmillió felé. Mindenki keresi a mindennapi boldogulást, a másnapi megélhetést. íme egy példa a Kápé június 29-ei számából, az Állítólag rovatból: „Surányi György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke magasan az élen áll az állami bankok vezetőinek fizetési listáján. Kinevezésekor olyan szerződést kötött, amely évente minimálisan 25 millió forintos jövedelmet jelent számára. Az alapbére havonta 1 millió 400 ezer forint...” Az MNB elnökének felelőssége elvitathatatlan. Nyilvánvaló az is, hogy egy jó döntése milliárdokat hozhat az országnak. Énnek pedig, természetesen meg kell nyilvánulnia az ő anyagi megítélésében is. És mégis, amikor arról a bizonyos összefogásról beszélünk, reménytelenül lehetetlennek tűnik ez, mondjuk az említett elnök és azon elbocsátott pedagógusok között, akik a napokban találkoztak az MDF szolnoki klubjában. Úgy tűnik, a helyzetünk javításában furcsa cserekereskedelem zajlik évek óta az ország vezetői s a vezetettek között: semmit adunk egymásnak semmiért. Mondják, egy utópiát nem érhet nagyobb szerencsétlenség, mint hogy elavul. Ami a gazdasági helyzetről való elmozdulás utópiáját illeti, egyre inkább valószínű, hasonló sors vár erre is. Közben persze illő módon megünnepeljük a redemptiót, azt, ahogyan a jászok visszaszerezték függetlenségüket, saját kiváltságaikat. Csodálattal gondolunk arra, ahogyan a szegények és a gazdagok a maguk sorsán elgondolkodva, közös érdekeiket felismerve ki-ki saját helyzetéhez méltó módon összeadták a pénzt. Köztük a tehetős Guczonay Ferenc adta a maga 600 forintját. Akinek nem volt fia, csak hat lánya, s talán rájuk gondolt, amikor kifizette a pénzt, talán arra, ha az árral úszunk, messzire jutunk a forrástól. Tévedés ne essék, a nyár, a hőség ellenére nem a kerekdombira, a bőség forrására gondolok. „Az első perctől kezdve tudtam, hogy mit akarok” A beszélgetés főszereplője dr. Egri Mária, a budapesti Vasa- rely Múzeum igazgatója, éveken át tevékenykedett Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban, illetve volt munkatársa a Néplapnak is. Igen sok írása és könyve kötődik a megyeszékhely művészeti életéhez. Legutóbb Pólya Tibor kiállításának megnyitóján, a Városi Művelődési Központban hallhatta a nagyközönség köszöntő szavait. Az esemény apropóján kérdeztük a Vasarelv Múzeumról, már csak azért is, mert pár héttel az említett esemény előtt a nagy művész, Vasarely képeiből éppen Egri Mária nyitott meg kiállítást Szolnokon. Elet a puszta szélén Nagyiváni barangolás Nagyiván a Hortobágy peremébe kapaszkodott. Vagy; a Hortobágy belé, teljesen mindegy, mert ebből ő húzta a rövidebbet. Ugyanis a hajdani tábláknak mintegy negyven százaléka a Nemzeti Park védett területe. így azután az itt élő 1 ezer 350 léleknek nagy kincs a föld. El is fogyott az utolsó barázdáig mind, pedig errefelé nem ritka a három-négy aranykoronás sem. Szikes, vad az ártatlan, bukfencet ajánlatos bele vetni, vagy gyapjasokat legeltetni, az iványi ember szemében mégis föld. A községházának, az önkormányzatnak sem jutott, szerencsére a Középtiszai Állami Gazdaság kisegítette a falut háromezer aranykoronával. Ezért csak köszönet jár, ugyanakkor az is tény, kellene még vagy öt és fél ezer aranykorona. De hát hogyan? Ki ad erre feleletet, szívesen közöljük...- Vasarely képeit nagyon sokan ismerik. De a múzeumról - azt hiszem - sokkal kevesebben tudnak. Mikor és hogyan jött létre ez a kiállítás?- A múzeum 1987-ben alakult. Vasarely, eredeti nevén Vásárhelyi Viktor 1908-ban született Pécsen. Az ő szülőházában már régóta működött egy kisebb kiállítás, de a művész szeretett volna létrehozni egy nagyszabású állandó kiállítást a fővárosban is. Ennek megvalósítása érdekében egy közel 400 darabos adományt tett a magyar állam javára azzal a kéréssel, hogy a kiállítás számára építsenek egy múzeumot. A magyar állam a Zichy-kastély egy lerobbant, használaton kívüli szárnyát újította fel erre a célra. Hatalmas költségek árán ez a csodálatos épület ad otthont azóta is a világ legnagyobb működő Vasarely Múzeumának. A képek elhelyezését maga a művész alakította ki, és ez így is van a mai napig. Az 1987-es megnyitóünnepségen itt volt Vasarely úr is, és nagyon boldog volt, hogy végre szülőhazájában is méltó körülmények között állíthatja ki műveit.- Ha jól tudom, a múzeum egy másik, igen rendhagyó tevékenységgel is foglalkozik.- Igen, 1989 óta működik a múzeum kamaratermében egy olyan kiállítássorozat, ahol a külföldön élő magyar művészek kapnak lehetőséget, hogy bemutassák műveiket a magyar közönségnek. Kéthavonta más és más művész kiállításának adunk otthont a világ minden tájáról. Ők boldogok, hogy idejöhetnek, mi pedig boldogok vagyunk, hogy idejönnek. Pedig hatalmas teher, és rengeteg gond szakad a nyakunkba minden egyes kiállítás megszervezése ügyében. Ha nem ilyen lelkes és megszállott emberek lennének körülöttem, nem is tudom, mihez kezdenék.- Ennyire súlyosak a problémák?- Hát a lényeg az, hogy ezt nem lehet félvállról venni. A külföldön élő magyar művészek számára nekünk maximumot kell nyújtanunk. Ők, főleg ha régen jártak Magyarországon, rajtunk keresztül fogják megítélni az országot. Mi szeretnénk, ha semmi gondjuk nem lenne. Sem a vámolással, sem a katalógusokkal, sem a kiállítással, semmivel! Szeretnénk, ha boldogok és elégedettek lennének, és ha úgy éreznék, hogy hazajöttek, és itthon egy egész ország fogadta őket. Mi Magyarországot képviseljük! Szeretnénk, ha ők is büszkék lennének a magyarságukra, minden keserű szájíz nélkül! A mi boldogságunk az ő boldogságuk. Az elismerés pedig az, ha a közönség is elégedett.- És elégedett a közönség?- Szerencsére igen. Ezt abból is gondolom, hogy sok az állandó vendégük.- Kik a látogatók?- Nagyon sokan jönnek. Külföldiek is, rengeteg diák és fiatal. De a szakma is rendszeresen megjelenik. Ez annak is betudható, hogy nálunk elég sok korai Vasa- rely-mű látható, ami máshol nem.- Sokat lehetett hallani mostanában a múzeumok súlyos anyagi gondjairól. Voltak olyan kiállítások is, amelyeket be kellett zárni. A Vasarely Múzeumot nem fenyegeti ez a veszély?- Azt nem mondhatnám, hogy rózsás a helyzetünk, de még fenn tudjuk tartani magunkat. Szerencsére az itt kiállító művészek általában adományoznak műveikből az alapítványunk számára. Ezeknek az eladásából tudjuk finanszírozni az újabb kiállításokat.- És vannak új jelentkezők?- Szerencsére vannak. Sok külföldön élő magyar művész van, aki szeretne nálunk kiállítani. A most jelentkezőket már csak 1998-ra tudjuk előjegyezni. Addig már most be vagyunk táblázva.- Térjünk vissza Vasarely- hez. Mi az ö sikerének a titka?- Vasarely korszakalkotó művész. Nem egyszerű festő, hanem olyan művész, akinek a művészete a lakásbelsők kialakítására, a térrendezésre, a divatra és még rengeteg mindenre hatással volt. A festészetében az a csodálatos, hogy minden képe mozog. Aki ránéz, az két dimenzióban látja a három dimenziót. Ettől olyan fantasztikus az az élmény, amit ő nyújt számunkra. Főleg akkor, ha belegondolunk. hogy Vasarely magyar. Ő ismét ékes bizonyítéka annak, hogy a „magyar agyat” a világon mindenütt elfogadják. Nagyon oda kellene figyelni arra, hogy az ilyen emberek legyenek akár művészek, orvosok, tudósok, itthon tudjanak érvényesülni. Kis ország vagyunk mi ahhoz, hogy ilyen nagy kincseket elherdáljunk.- A múzeumnak megalakulása óta ön az igazgatója. Hogyan látja ennek az egyedülálló intézménynek a jövőjét?- Én az első perctől kezdve tudtam, hogy mit akarok! Sokszor nagyon nehéz volt, de valahogy mégiscsak véghezvit- tem a terveimet. Szeretném, ha a megkezdett úton mehetnénk tovább, mert így fenntartható ez a csodálatos múzeum. Szeretném, ha továbbra is képviselhetnénk a világon Magyarországot és Magyarországon a világot. Szűcs András Új házban az új pár Helyette megnézzük, hogyan élnek ilyentájt, aratás előtt-kö- rül az irdatlanul tágas-szellős puszta szélén az iványiak. Lajtos Andrea és ifjú Urbán Mihály lakodalmán tavaly nyár végén mi is ott voltunk. Az ifjú pár sok szép ajándékot kapott a népes rokonságtól, szülőktől, köztük azt, hogy tornácos, saját házukba költözhettek. Ez bizony nem kis segítség. Hogy nem töltötték tétlenül az időt, mindezt élesen bizonyítja az ifjú asszony domborodó pocija. Ahogy hallottam, szeptember 12-re meglesz a kis Andrea vagy Mihály.- Annyit hozzáteszek, hogy az időpont jó - mondja a fiatal- asszony -, csak a név nem. Ha fiú, az apja nevét viseli, ha meg lány, akkor Fanni lesz.- Hogy élnek?- Köszönöm, nem unatkozunk. A férjem egyéni gazdálkodó, az apósommal dolgozik a határban. Mikor mit kell csinálni. Most például, ahogy hallottam, szénát vágnak, báláznak, azután meg mire a cikk megjelenik, lassan kezdődik az aratás.- Miből él a család?- Az én táppénzemből, várandósági pótlékomból, meg a párom is kap havi húszezret. Itthon főzök kettőnkre, én kezelem a pénzt.- Segítenek a szülök?- Hála Istennek igen, mert ha az ember önálló háztartást vezet, akkor jön rá: minden drága. Hízót vágnak, kacsát, csirkét adnak, ez bizony jelentős támogatás.- Szórakozás?- Az kimarad. A párom reggel elmegy, és rendszerivel csak a sötétség hozza haza. Hiába, ennek ez a rendje, mert most van a pusztában a munka dandárja. Juhász Ferencné, az iskola igazgatóhelyettese alaposan meglepődött. A tapétázómestert várta, és tessék, mi toppantunk be helyette. Mivel a mester késett, illetve állítólag nem is aznapjön, néhány szót váltottunk.- Jelenleg százöt diákunk tanul nyolc osztályban, akiket tizenegy pedagógus palléroz. Sajnos, nincs földrajz, ének, rajz szakosunk.- Férfiak akadnak a testületben? Vagy önöknél is teljesen elnőiesedett a szakma?- Ahogy vesszük, mert azért két férfi tanárunk van.- Hány diák végzett az idén?- Tizenegy, és úgy tűnik, jól választottak, mert mindegyiket felvették az első helyre.- Gimnáziumba?- Sajnos egyetlenegy sem jelentkezett. Úgy tűnik, nem nagyon bíznak a gyerekek meg a szülők a sima gimiben. Helyettük szak- középiskolákba, szakmunkás- képzőkbe kerültek.- Elbocsátás?- Nálunk nem lesz, mert így is akad két üres állásunk. Arról hallottunk, olyan változás lehet, hogy a két napközis csoportból egy alakul.-Ön F kategóriás?- Nem, nem, D-s vagyok. Egy F-es van közöttünk.- A bérek?- Mindenkinek megvan a korcsoportjának megfelelően, a huszonegyezertől negyvenezerig. Természetesen bruttóban.- Elég ez a megélhetéshez?- Hogy jusson meg maradjon, tartunk háziállatokat is, azután akad kukorica- és hagymaföldünk.- Akkor nem rozsdásodik a kapa...- Aligha, bár a kukoricát vegyszereztük, de a hagymát négyszer is bekapáltuk az idén. Egy utcával beljebb laknak hármasban Mag Istvánék. Egy szem lányuk van, a feleség lapunk terjesztője.- Jelenleg ötvenhat a Néplap-előfizető, amióta átvettem, hárommal növekedett a szám. Az az igazság, hogy a terjesztésbe a férjem is besegít, aki leszázalékolt nyugdíjas. Korábban húsz évig dolgozott Szolnokon, a 2-es postán. Este vitte be a kocsit, ott aludt benn, és reggel érkezett vissza.- Hogyan élnek?- Elég nehezen. A páromnak 14 ezer a nyugdíja, én is keresek vagy 18 ezret, a családi pótlék is 2 ezer 750. Libákat tartanak- Mivel foglalkoznak?- Mással nem. Sajnos földünk nincs, pénzünk sem arra, hogy béreljünk. Ráadásul a férjem havonta Pestre jár kontrollra. A hasnyálmirigyével betegeskedett, ezért rendszeresen ellenőriztetnie kell.-Jószág?- Néhány liba, más nincs, mert drága a táp. Azután meg OTP-tartozás is van a házon... Ahogy a jegyző úrtól hallottuk, az 1 ezer 350 iványi közül 650 a nyugdíjas. Ki így, ki úgy él, aki bírja magát, az dolgozik. Néhányuk egy szál egyedül, mert nekik valahogyan az a sors jutott, hogy még élő szereltüket messzire vetette a sors. Közéjük tartozik Balogh Bé- láné is, aki már a nyolcvanhatodik esztendejét tapossa. Valaha többen laktak a házban, most minden csendes, mert az özvegy magányosan morzsol- gatja napjait. Meghalt a férje, meghalt egyetlen gyereke. Áz unoka az édesanyával él.- A nyugdíjam, kedves, havi tizenháromezer, és ez semmire nem elég, mert sok helyre kell fizetni. Ebédet a parókiáról kapok, ez havi kétezer körüli. Szerencsére aranyos a menyem, és évente egyszer-kétszer felmegyek hozzájuk. Legutóbb azonban beteg lettem, és kértem őket, ne hagyjanak a kórházban, mert itthon akarok meghalni. Érzem, 86 körül már a sárga földbe való az ember - tö- rölgeti a szemeit. Hallgatunk egy sort a tiszta szobában, majd így folytatja.- Megöregedtem, kikoptam a munkából, a jószágtartásból, lassan az életből is. Éjjel-nappal magam vagyok, de jó, hogy felkerestek! Néha éjszaka, ha elkerül az álom, kiállók az ablakba, hogy ki jön esetleg az utcán. Nekem már csak ez maradt.- A községháza?- Nem segített még tíz fillérrel sem, igaz, hallottam, ők is szegények. Az én uram soha nem politizált, nem volt tagja egyetlen pártnak sem... Már arra is gondoltam, bizonyára azért mellőznek ennyire. No, nem baj, ha erre járnak, ne kerüljenek el! Nehezen, csoszogva kikísér a kapuig, és addig néz utánunk, amíg el nem tűnünk a messzeségben. Harapós a kutya Ifjú Tóth Imréékhez nem ajánlatos csak úgy belépni, amelyre egy „harapós kutya" tábla is figyelmeztet. Mindez igaz, mert a fehér kuvasz csak a gazda szavára sompolyog az egyik fa alá. Imre téesztag volt korábban, második éve vállalkozó. Egy Anikó nevű ifjú hölgy boldog papája, és ha minden igaz, januárban Anikónak kistestvére születik. Szóval nő, gyarapodik a család.- Van földünk is vagy száz hold, közepes meg gyenge minőségű. A tanyán bikákat, sertéseket, szarvasmarhákat tartunk. Egy részük fejős, egy részük növendék. Tudja, valahogyan folyamatosan azt tapasztalom, hogy mindig rajtunk, a termelőkön csattan az ostor. Gondolok a felvásárlásra, azután a gépekre. A gázolaj már nyolcvan forint, és egy javítás ezrekbe, tízezrekbe kerül. Ha főbb javítás szükséges, ez kész csapás, miközben a búza, a termékek ára nyomott.- Hogyan bírják?- Minden gondolatuk a gazdálkodás, a gazdaság körül forog, hogy talpon tudjunk maradni. Ebből a munkából a család valamennyi tagjának jut, így azután arra is akad példa, hogy három nap alatt egy óra alvás jut. Átlagosan ilyenkor este tizenegytől reggel ötig tart a pihenésünk.- A szülők?- Ők rengeteget segítenek mindkét oldalon. Ugyanezt nem mondhatom az egymást váltó kormányokra, miniszterekre. Az ígéret sok, a kézzelfogható, érezhető támogatás kevés. így azután a legjobb szándék mellett is előfordul, ezreket bukik az ember egy nap alatt valamelyik üzleten.- És akkor mit csinál?- Iszok egy pohár hideg vizet, és kezdem elölről. Hogy majd lesz ez jobban is, ebben bízom. Én dolgozok tovább... Néhány házzal arrébb még egy vállalkozót, jobban mondva mezőgazdasági kistermelőt kerestünk fel. Czinege Kálmánékhoz éppen akkor toppantunk be, amikor éktelen malacvisítás süvöltött az ólak felől. Ennek egyedüli oka Balog Sándor állatorvos úr volt, aki éles kése segítségével, szakavatott módon fosztotta meg a moslékpusztítókat, hogy is mondjam, mitől. Szóval herélés volt ez javából, amely után a háziakkal bent váltottunk néhány szót. Czinegééknek négy aranyos fiuk született: szépen, sorban, egymás után: 11,9, 7 és 5 éve. Földjük is van, hetven hold körül, és teheneket, jószágokat tartanak. Nem leányálom- Nyugodtan beleírhatja, nem leányálom ma a mezőgazdasági termelő élete. Hogy csak egy példát említsek, tőlem a tejet 26,70-ért veszik át, és mire a boltokba jut, nézze meg, a duplájáért se biztos, hogy megveszi! Bizony, ez a haszon sem nálam csapódik le, aki eteti, gondozza, feji az állatokat.- Mikor van ébresztő?- Négykor kelünk a feleségemmel, és mire ellátjuk a jószágokat, hét óra. Utána reggelizünk. Ami sajátos, ez így megy évente háromszázhatvanötször, miközben a gyerekeket istá- polni kell.- Őszintén szólva, Kálmán, meg lehet ebből élni?- Őszintén válaszolva: egyre nehezebben, mert a nyereség zöme nem nálam, nem a hozzánk hasonlóaknál marad. Még a doktor úrral. Balogh Sándor állatorvossal váltunk néhány szót, aki állítólag hamarosan Nagyivánba költözik. Mellesleg a strucctenyésztés jeles tudora, egyik lelkes híve, szaktekintélye. Nem véletlenül, mert hosszú-hosszú évekig kinn élt olyan országban, ahol az efféle állatokról sok mindent megtudott. Annyira, hogy egy strucctenyésztéssel kapcsolatos országos lapot vagy kiadványt is megjelentettek, amelybe, ahogyan láttam, az írások jó részét a doktor úr „követte el”. Milyen érdekes, hogy ezt a szakértőt az ember egy apró faluban, riportútjai közben fedezi fel. De hát ez már egy másik cikk témája.. D. Szabó Miklós
