Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-07 / 157. szám

1995. július 7., péntek Szolnok - Városházi Napló 5. oldal Mostanában kapós az útlevél Az útlevelet - a vállalkozói igazolvánnyal ellentétben - minél többen szeretnék kivál­tani, hiszen augusztus elsejé­től a kérelem illetéke a 18 és 70 év közöttiek részére ezer forintról háromezerre emel­kedik. A 18 éven aluliak és a 70 éven felüliek esetében marad az 1000 forintos tétel. E hónapban tehát az új útle­vél kérése, illetve a meglévő érvényességi idejének meg­hosszabbítása ezer forintból megúszható. Az ügyfélszolgá­lati iroda ezen ügyben hétfőn 8 és 17, szerdán 8 és 18, míg a többi munkanapon 8 és 16 óra között várja az ügyfeleket. Az ügyfélszolgálati irodán kérik, hogy az útlevelet kérel­mező személyesen jelenjen meg, vigye magával az ezerfo­rintos illetékbélyeget, a kérőla­pot, a személyi igazolványt, és esetleg a korábban lejárt útleve­lét. A 18 éven aluliak esetében a szülők együttes megjelenését kérik, azok személyi igazolvá­nyával és a gyermek anya­könyvi kivonatával. A kérelmet tudniillik az ügyintéző jelenlé­tében kell aláírni. Ha a gyermek csak az egyik szülő felügyelete alatt áll, az erről szóló okmány is bemutatandó. Az útlevél kapósságát jelzi: júniusban 489 kérelem érkezett, ez háromszorosa a szokásos mennyiségnek. A hőség ellen legjobb a vízpart vagy a strand. A kánikulában a Damjanich uszodában napi másfél ezer ember keres felfrissülést a medencék hús habjai között. fotó: barna Találja ki! Előző heti feladványunknál a kitalálandó szobornak csak egy kis részletét ábrázolta a felvétel, ennek ellenére sokan küldtek be helyes megfejtést. Mindazok, akik a Ságvári kör­úton lévő Ivó nő című szo­borra „tippeltek”, helyesen döntöttek. Közülük választottuk a há­rom szerencsés nyertest: Kar­dos Mihályné (Szolnok), Tóth Tünde (Szolnok), Szalai Já- nosné (Szolnok). Gratulálunk, s kérjük, fárad­janak be szerkesztőségünkbe nyereményeikért, a Kardos Tamás fotóművész által fel­ajánlott naptárakért. Mostani feladványunk meg­fejtésének beküldési határ­ideje: július 11. Címünk válto­zatlan: Új Néplap, Szolnok, Kossuth tér 1. A borítékra kér­jük, írják rá: „Találja ki!” Ki kicsoda a képviselő-testületben? Bemutatkozik: Bállá György Demográfiai statisztika Bállá György harminchárom éves. Nem tősgyökeres szol­noki, bár itt született. Pár hóna­pos korában került le Szegedre. Miskolcon végezte a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemet. Geo­fizikus mérnök. Szolnokra 1987-ben jött dolgozni, a kő- olajkutatónál foglalkoztatták. 1992-ben hagyta el a pályát, ekkortól a Fidesz megyei iro­davezetője. 1989-ben a Fidesz szolnoki csoportjának egyik alapító tagja. - Erről az időszakról iga­zán azt érdemes elmondani, hogy senki nem gondolta még akkor, majdan egy bármiféle, nép által választott testületben fog dolgozni. Mi vitt a politiká­hoz? Azt gondoltam, értelmisé­giként tőlem lehet elsősorban elvárni, hogy konkrétan is pró­báljak valamit tenni annak ér­dekében, a kommunizmus mi­előbb véget érjen hazánkban. Ez az egy célunk volt, a többit már az idő hozta - mondja őszintén. Már az első szabadon válasz­tott önkormányzati képviselő- testületbe bekerült. Frakcióve­zetőként ténykedett, de több bi­zottságban is dolgozott. - Na­gyon fontos és meghatározó ciklus volt az előző. Gondoljunk csak arra, teljesen új szisztéma szerint kellett tevékenykedni úgy, hogy közben a város mű­ködjön. Nem volt kis feladat. Büszke is vagyok erre a négy évre. Nem azért, mert hatalmas dolgokat értünk el, sokkal in­kább a taposómalomszerü, ke­vésbé látványos feladatokért - idézi fel a múltat. A napokban elkészült az idei év első fél évének demográfiai sta­tisztikája. Ezek szerint 1995. január 1 -je és június 30-a kö­zött Szolnokon 1090-en szület­tek, ebből 434 helybeli. A ha­lálesetek száma 1049, ebből szolnoki 467. Az eltelt hat hó­nap alatt újfent beigazolódott az a szomorú tény, hogy az or­szág népességéhez hasonlóan Szolnoké is fogyóban van. Örömtelibb adat: az első félév­ben 202 házasságot kötöttek a városban. Szolnok állandó lakosainak száma az 1995. június 14-ei adat szerint 81 ezer 726 fő, az ideiglenes lakosoké pedig 2900 fő. Támogatást kaptak Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése egészségügyi és sportbizottsága az 1994. évi Egészségügyi Alapból a követ­kezőket részesítette támogatásban: JNSZ Megyei Cukorbetegek Egyesülete 50 ezer forint, Gyer­mekeink Egészségéért Alapítvány 100 ezer forint, Asztma Klub 80 ezer forint, dr. Jancsovics Sándor, Hetényi G. Kórház és Rendelőintézet I-es pszichiátria 150 ezer forint, Kézenfogva JNKSZ Megyei ÉFÉE 30 ezer forint, dr. Csősz László, Hetényi G. Kórház és Rendelőintézet gyermek-serdülő pszichiátria 30 ezer forint. Magyar Vakok és Gyengénlátók JNSZ Megyei Szer­vezete 31 ezer forint, Cigány Szociális Központért Alapítvány 10 ezer forint. JNSZ Megyei Nyugdíjas Klubok Kulturális és Ér­dekvédelmi Szövetsége 13 ezer forint, 7. Sz. Óvodai Intézmény Bajtárs Úti Óvodája 14 ezer forint, Rák Ellen Együtt - Egymá­sért JNKSZ-Megyei Egyesülete 100 ezer forint, Bölcsődei Igaz­gatóság 110 ezer forint, Nagycsaládosok Országos Egyesülete Szolnoki Szen’ezete 18 ezer forint, ÉFOÉSZ JNKSZ Megyei Szervezete 80 ezer forint, Vöröskereszt JNKSZ Megyei Szerve­zete 10 ezer forint, Csomóponti Művelődési Ház Lisztérzéke­nyek Klubja 20 ezer forint, CSMH cukorbeteg-tanfolyam 22 ezer forint, CSMH életmódtábor 35 ezer forint, CSMH Cukor­beteg Klub 10 ezer forint, Contact Mentálhigiénés Konzultációs Szervezete ifjúsági részleg 80 ezer forint, Egyesített Szociális Intézmény 127 ezer forint, Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet sebészeti-érsebészeti osztálya 250 ezer forint. Bizalom Mentál­higiénés Egyesület családvédelmi csoportja 121 ezer forint, Szolnok Város Nevelési Tanácsadója 25 ezer forint, Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet életmódrendelés 100 ezer forint. Informatikai Szabadművelődési Társaság 15 ezer forint, SZMJV Egészségügyi Szolgálata - anya-gyermekvédelmi pre­venció 280 ezer forint, SZMJV Egészségügyi Szolgálata - fogá­szati prevenció 260 ezer forint, Sűrű Dezsőné (megyei ANTSZ) 100 ezer forint, Addiktológiai szakgondozó (Hetényi G. Kórház- Rendelőintézet Il-es pszichiátria) 30 ezer forint, Bizalom Mentál­higiénés Egyesület - lelki elsősegély telefonszolgálat 108 ezer fo­rint, Bizalom Mentálhigiénés Egyesület - ifjúsági és drog szekció 30 ezer forint, Magyar Szívegyesület Szolnoki Szervezete 80 ezer forint, A Vidék Sportjáért - Sportorvosi Alapítvány 150 ezer forint. (A megyei-városi egyeztetőbizottság pozitív döntése esetén vehető igénybe.) Összesen: 2 millió 679 ezer forint. Az előző ciklusban a Szé- chenyi-lakótelep egyik képvise­lője volt, most listáról került be a testületbe. Jelenleg is frakció- vezető, valamint tagja a költ­ségvetési bizottságnak. Családi állapota nőtlen. Egy­előre, mert augusztus 23-án nő­sül. Szereti a sportot, elsősorban a labdajátékokat. A gimnázi­umban kézilabdázott, ezenkívül focizott. A kosárlabdát is imádja, jár is a szolnoki mécs­esekre. Hobbija a horgászat. Két éve nyugtatja magát ezzel, bár már kiskorától kezdve szeretett volna horgászni; amióta először látta a Tüskevár című filmet. Legkapitálisabb hala egy két és fél kilós süllő volt. Kedvenc étele rengeteg van. Bár egy po­litikus nem jó, ha elárulja, me­lyik csapatnak szurkol, mert ezzel megoszthatja táborát, de azért megmondja: Fradi-druk- ker meg hát Olaj-szurkoló. Nyári szünet a közgyűlésnek Júliusban nem lesz testületi ülés. Az augusztusi ülés tervezett ideje a hónap utolsó napja, és ezen várhatóan a képviselők pontot tesznek a Szolkom Rt. privatizációjára, amelynek pá­lyázati határidejét augusztus 22-ig meghosszabbították. Emellett a napirendek sorában tájékoztató hangzik el a város 1995. évi költségvetési elő­irányzatainak első félévi végre­hajtásáról. Szeptember 28-án a tervek szerint módosítják a köztiszta­ság fenntartásáról, a zöld terüle­tek hasznosításáról, az állattar­tás szabályozásáról és a szemé­lyes gondoskodást igénylő szo­ciális ellátásokról szóló rende­leteket. Előterjesztés hangzik el a fogászati ellátás jogszabály­módosításaiból következő vál­tozásokról, és meghatározzák a gyógyszertárak privatizációjá­nak alapelveit. A munkaterv azt is tartalmazza, hogy eldöntik, ki lesz hosszabb időre a szol­noki Szigligeti Színház igazga­tója. Rendelet a vásárokról és piacokról Vállalkozói igazolványok vissza Június utolsó hetében kisebb „megszállás” alá vették a vállal­kozók a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodáját. Szol­nok több mint 5000 vállalkozójából mintegy háromszázan - a másodállásban és mellékfoglalkozásban dolgozók - adták visz- sza vállalkozói engedélyüket. Az ok szinte egybehangzóan az volt, hogy a Bokros Lajos pénzügyminiszter nevével fém­jelzett csomag egyik tétele e vállalkozói kör számára a tb-já- rulék 10 százalékról 44 száza­lékra emelését célozta meg, és így már a vállalkozást az érin­tettek nem találták kifizetődő­nek. A „roham” június 30-án ért véget, ezt követően a vállalko­zás megszüntetéséről hozott hi­vatali határozatot elküldik majd az APEH-nek, az egészségbiz­tosítási pénztárnak és az illeté­kes kamarának. Fejlemény az ügyben, hogy az Alkotmánybíróság ugyan­csak június 30-án többek között e rendelkezést is törvénysértő­nek minősítette. Noha a hivatal még erről ér­tesítést nem kapott, az a döntés született: az alkotmánybírósági fordulat után, amennyiben a vállalkozók vissza akarják kérni igazolványukat, ezt külö­nösebb tortúra nélkül megtehe­tik, és folytathatják tevékeny­ségüket. A határozat ugyanis 15 na­pon belül emelkedik jogerőre, addig van visszaút. Tizenöt nap után természetesen az engedé­lyezéshez szükséges összes kel­léket újra be kell szerezni. Azt sem árt tudni, a vállalko­zói igazolványok kiváltásának illetéke július 31-ig még 500, augusztustól pedig már 5000 forint. A szolnoki önkormányzat jú­nius 22-én tartott ülésén a vásá­rokról és piacokról szóló, 1992 májusában hozott, egyszer már módosított rendeletét hatályon kívül helyezte, és e tárgykörben új jogszabályt alkotott. Ennek oka, hogy vásárok és piacok rendjének szabályozásáról idén áprilisban kormányrendelet született, amely megteremtette a szükségességét a helyi rende­letalkotásnak. A kormányrendelet a piaci, vásári kereskedelemnek egyes területeit (például milyen áruk nem hozhatók forgalomba) részletesen szabályozza, míg vásár, illetve a piac rendjének meghatározását a helypénz és a bérleti díj megállapítását a fenntartóra, illetve a szervezőre bízza. A most alkotott rendelet hatályánál figyelembe kellett venni: a kormány által hozott jogszabály úgy rendelkezik, hogy a vásár rendezője, illetve a piac fenntartója határozza meg az ott kötelező rendet. Az önkormányzat azonban csak egyike lehet mások mellett a piacot működtetőknek, ezért nem lehet a rendelet hatályát ki­terjeszteni a magánvállalkozó magánterületen fenntartott pia­cára vagy önkormányzati terü­leten magánvállalkozás kereté­ben tartott vásárra. A rendelet hatálya a szolnoki önkormányzat által fenntartott piacokra és vásárokra terjed ki, ezek: vásárcsarnok (Ady E. u. 11.), Széchenyi városrész (Szé­chenyi krt.), baromfipiac (Só­lyom u. 3.), használtcikk- és iparcikkpiac, használtautó-piac (mindkettő Abonyi u. 55.) és nagybani zöldség-, gyümölcs-, virágpiac (Vízpart krt.). ugyan­csak érvényes Szolnok város közigazgatási területén minden olyan piacra és vásárra, amit az önkormányzat tart fenn, rendez, valamint a vásáron, illetve a pi­acon értékesítést folytatókra. A rendelet szerint vásáron és piacon az erre vonatkozó jog­szabályi rendelkezések és ható­sági előírások megtartásával áru- és termékértékesítés, to­vábbá vendéglátó-ipari, köl­csönző, megőrző, mutatványos valamint helyben végezhető szolgáltató és javító, ipari tevé­kenység folytatható. Vásáron és piacon csak az árusíthat, aki a devizajogszabályok szempont­jából belföldinek minősül. Ez lehet gazdálkodó szervezet, egyéni vállalkozó, alapítvány, társadalmi szervezet, mezőgaz­dasági termelő, népművész, népi iparművész, iparművész és fotóművész. Egyéni vállalko­zónak, illetve mezőgazdasági kistermelőnek nem minősülő - ugyanakkor a devizajogszabá­lyok szerint belföldi - egyéb magánszemély a tulajdonát ké­pező vagyontárgyakat kirako­dóvásáron és használtcikk-pia- con alkalomszerűen értékesít­heti. A piacon a piac jellegének megfelelően mindazon termék forgalomba hozható, amelynek forgalmazását jogszabály nem tiltja. A vásárcsarnokban és a Széchenyi városrészen lévő pi­acon élelmiszer, virág, virág­kellék, karácsonyi, szilveszteri ünnepi kellékek, a baromfipia­con élő és vágott baromfi, nyúl, a használtautó-piacon gépjár­művek, a nagybani piacon zöldség, gyümölcs és virág áru­sítható. Az Abonyi úti has^- náltcikk-; iparcikkpiacon hasz­nált termékeken túlmenően élelmiszer is árusítható, és ven­déglátás folytatható. Gombát csak gombaszakértő helyszíni vizsgálata alapján kiadott en­gedéllyel lehet árusítani. A pi­aci gombaárusítás ellenőrzésére és az árusítási engedély kiadá­sára a vásárcsarnokban és a Széchenyi városrészen lévő élelmiszerpiacokon biztosíta­nak szakellenőrt. Árusítani csak az üzemeltető helyhasználati engedélye alap­ján és az általa kijelölt helyen lehet. A helypénz beszedése az engedély megadásának minő­sül. Az üzemeltető állandó el­árusítóhelyre helybiztosítási szerződést köthet az árusokkal, a következő sorrend figyelem- bevételével: 1. helybeliek és az agglomeráció településein la­kók, 2. megyebeliek, 3. megyén kívüliek. Ä piacok területén lévő üzletek hasznosítása bér­beadás révén történik. A vásár­csarnokban az üzletek haszno­sítása során kikötendő, hogy szeszesital-árusítás semmilyen formában nem történhet, és ha ezt a bérlő megszegi, az a bér­leti szerződés azonnal felmon­dását vonja maga után.

Next

/
Oldalképek
Tartalom