Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

1995. július 6., csütörtök A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Küldjön egy képet! Régi idők focija Az idősebb korosztály még emlékszik arra, hogy az 1950-es években sok jó csapat és játékos volt Szolnok labda­rúgóéletében. Volt olyan esztendő, amikor 5-6 csapat is ját­szott a megyei I. osztályban. Néhány közülük: Cukorgyár, Szikra, Kilián, Petőfi, MÁV II., Dózsa. A városi bajnokságban 10-12 csapat vett részt. Igen népszerű volt akkor a városi bajnokság is. A képen egy jó nevekből álló csapat látható, a Dózsa, amely csupán 3-4 évig működött, megszűnt 1954- ben. Kapus (balról) Krizsán, Csőri, Egervári, G. Kiss, Farkas, Bozóki, Kovács, Novák, Gyetvai, Szentannai, Hlavács, Sipos, Várkonyi (tart. kapus). A kép szélein Rátfai edző, Palásti in­téző látható. Két játékos hiányzik a képről, Kránitz közép­hátvéd és Csizmadia védő. Ez a csapat 1952-ben 2. helyen végzett a megyei I. osztályban. A felvétel Jászberényben ké­szült egy mérkőzés előtt, amit 7-1-re nyert meg a Dózsa. Rátfai József nyugdíjas sportvezető Torokszorító paragrafusok A Bokros-csomag részeként módosított társadalombiztosí­tási törvény sok idős, nyugdíjas mester, kisiparos kezéből kive­szi a szerszámot. Azt a szer­számot, amelyet fényesre kop­tatott a több évtizedes haszná­lat, ami úgy beleszokott a kézbe, hogy e nélkül már üres a tenyér. Reszkető kezek veszik le a műhely, üzlet faláról a bekere­tezett iparigazolványt, műkö­dési engedélyt, a díszes mester­levelet, szégyenlős könnycsep­peket takargatva végleg becsu­kódik sok műhelyajtó. Hetven- nyolcvanéves embereket fosz­tott meg attól a lehetőségtől, hogy iparosként fejezzék be hosszú munkáséletüket, hogy életük utolsó szakaszában is fontosnak érezzék magukat, te­vékenyek legyenek, mint min­dig, hogy szerény nyugdíjukat kiegészítsék némi kis jövede­lemmel. Életforma volt ez, hi­szen izgalommal várták, mikor nyűik műhelyük, üzletük ajtaja, mikor jön valaki a régi jó isme­rősök, kuncsaftok közül, akivel a cipőjavítás, borotválás, ruha­igazítás, ablaküvegezés közben jóízűen el lehet beszélgetni, aki kapcsolatot jelent a világgal a „szép korú” mester számára. Mindez nincs többé! A tár­sadalom (?), úgy látszik, meg­irigyelte az idős mesterek „jó dolgát”. Elvárja tőlük, hogy erejükön felül járuljanak hozzá a mások által elrontott gazda­ság helyrehozatalához. Július 1- jétől olyan terheket ró rájuk, havi minimum 4620 forint bal­eseti járulék címén, amit nem­csak képtelenek megfizetni, hanem többnyire képtelenek jövedelemként megkeresni is, s amiért a világon semmi ellen­szolgáltatást nem kapnak. De nem ez fáj elsősorban. Hiszen fizetnének ők, ha lenne miből! S a nincsből nem lehet elvenni. Ezért záródnak be hamarosan régi szolgáltató műhelyek, üzle­tek ajtajai, ezért pihennek moz­dulatlanul a fényesre kopott, sokat forgatott szerszámok. Ezért kerülnek le a műhelyek faláról a polgármesteri hivata­lok irattáraiba, holt papírként, az évtizedekig munkát jelentő iparigazolványok, működési engedélyek. A tevékeny élethez szokott s most tétlenségre ítélt, magukat fölöslegesnek érző, idős emberek megromlott lelki egyensúlya még nehezebbé te­szi életünk alkonyát. Ezt akar­tuk? Ki akarta? Képviselő Urak! Jól döntöt­tek, amikor megszavazták az 1995. évi XLVI1I. törvény 89- 90. paragrafusát? Fridrik Pálné ipartestületi titkár Tiszafüred Megújult a Szt. Orbán-szobor Helyreállították a szandaszőlősi Szent Orbán-szobrot. Tóth Gyuláné és Fehér Miklósné vállalta az adományok össze­gyűjtését, 100 forinttól ötezerig különféle összegekkel támogat­ták az ügyet hívek és nem hí­vők, mintegy ötvenhármán. Pénzt adott a szandaszőlősi Béke Nyugdíjasklub, a Szent Orbán patika tulajdonosa, a Szász és Társa Bt. cementtel és mésszel segítette a munkát. A szobor mozgatását Gulyás Ká­roly darus, Kolesánszky Csaba, Wolter Sándor, Szá­raz László és barátai ingyen végezték. Blaskó Sándor abo- nyi szobrászművész vállalta a helyreállítást. Mindenkinek kö­szönjük a segítséget. M. Istvánné, Szolnok A nemzeti ellenállás kitüntetettjei Több mint ötven éve annak, hogy az antifasiszta szövetsé­ges országok hadseregei feltétel nélküli megadásra kényszerítet­ték a német fasiszta hadsereget és szövetségeseit. Ebben a há: borúban 72 állam volt hadiálla­potban, és 40 ország területén folytak harcok, amelynek kö­vetkeztében gyárak, üzemek semmisültek meg, épületek vál­tak romhalmazzá, több mint öt­venmillió ember esett áldoza­tul. 1945-ben még hazánk terü­letén folytak a harcok, amikor az Ideiglenes Nemzeti Kor­mány január 20-án kiadta a to­borzási felhívást, s megkezdte a fegyverszüneti egyezményben vállalt hadosztályok megszer­vezését. Szinte semmije sem volt a hadsereg felszereléséhez, mégis létrejött az 1. hadosztály Jászberényben, a 6. hadosztály Debrecenben. Szolnok megyé­ből több mint ezren jelentkez­tünk - ma már csak kétszáz- nyolcvanketten vagyunk köz­tük nők és fiatalok. A szolnoki városháza dísz­termében a kormány által ado­mányozott Nemzeti Ellenállási Emléklapot a fasizmus felett aratott győzelem 50. évfordu­lója alkalmából hatvan­nyolcvan vették át nemrégiben. Köszönjük az elismerést. Kér­jük a kormányt és a miniszter- elnököt, ha gazdasági lehetősé­gei engedik, a Magyar Ellenál­lók és Antifasiszták Szövetsége által kezdeményezett támoga­tással (nyugdíj-kiegészítés, 'Itt-' gyenes gyógykezelés) tegyék szebbé és nyugalmasabbá a még élő, 1945-ös katonák éle­tét. Kiss Imre Szolnok A fegyvernek! Gázvezép Gmk Besenyszög külterü­letén már építi azt a gázfogadó állomást, amely majd a köz­ség gázellátását szolgálja. (beküldött fotó) Kíméljük egymás dobhártyáját! Önökhöz fordulunk panaszunk­kal abban a reményben, hogy még időben eljut az illetékesek­hez. Már a gyermeknapon is, de most legutóbb a pincérverseny alkalmával is a rendezvények kísérőjeként sok-sok decibeles hangszórókkal felszerelt mikro­fon tartotta görcsben a környék lakóit. Senki nem akarja észre­venni, hogy ez itt (a szolnoki színház környéke) lakott terület, ahol több százan élnek és szen­vednek ettől az iszonyatos hang­erőtől. Hol a hangosan ordítozó emberek, hol a zenei bejátszások okoznak olyan rettenetes zajt órákon keresztül (legtöbbször pihenőnapon), ami már elvisel­hetetlen. Legutóbb is annak a pár tucat embernek üvöltették a zenét, akik ott megjelentek, de úgy, hogy abba az ablakok is be­leremegtek. Pedig mi még nem is abban az utcában lakunk! Mi­ért van erre szükség? Hiszen aki ott van, úgyis hallja, aki meg nincs ott, valószínűleg nem ér­dekli. Szívesen állítanám ki az illetékest, csak egy órára, hogy megtudja, mit jelent ez. Már előre félünk a legközelebbi programtól. Még a zárt ablakok sem nyújtanak védelmet a hang­erőtől. Vagy úgy gondolják, menjünk el erre az időre kirán­dulni? Eddig a Tiszaligetben tartot­ták ezeket a könnyed programo­kat, egy ideje azonban, nem tudni, miért, benn, a sűrűn lakott negyedben kényszerítik az idő­seket, betegeket, kisgyermeke­ket arra, hogy egész napon át tűrjék ezt az őrült zajt. S ha már mindenképpen benn, a város szívében kell programot ren­dezni, legalább tegyék elviselhe­tővé a hangerőt, enyhítsenek az itt élők szenvedésein! Arról már nem is beszélve, hogy micsoda szemét, piszok marad egy-egy ilyen buli után. A környék lakói Szerkesztette: Káesor Katalin KÖZRAKTÁROZÁSI RT. Ez egy jó megoldás = ÁTI-közraktárjegy Gabonatermelők, figyelem! Az ÁTI Közraktározási Rt. - mint hazánk legnagyobb közraktára - szolgáltatásaival az ország minden pontján készséggel áll az önök rendelkezésére. ÁTI Közraktározási Rt. 1075 Budapest, Wesselényi utca 4. Telefon: 342-2796 Telex: 22-6528, AATIK H. Telefax: 342-2791,342-2915 ÁTI-közraktárak: 6501 Bajai közraktár, Szentjánosi út 12. Telefon: 79/323-255 Telex: 82-936 Telefax: 79/321-801 9027 Győri közraktár* Kandó Kálmán utca 17. Telefon: 96/315-722 Telex: 22-427 Telefax: 96/313-430 3501 Miskolci közraktár, Repülőtéri út 6-8. Telefon: 46/325-094,46/325-611 Telex: 62-287 Telefax: 46/325-242 ÁTI, a hagyományosan megbízható partner | JELENTŐS KEDVEZMÉNYEKKEL VÁRJUK ÉRDEKLŐDÉSÉT! 7615 Pécsi közraktár, Csárdakörnyék 8. Telefon: 72/333-554, 72/314-022 Telex: 12-246 Telefax: 72/313-615 8151 Szabadbattyáni közraktár Telefon: 22/363-055 Telex: 21-223 Telefax. 22/363-178 5081 Szajoli közraktár Telefon: 56/446-888 Telex: 23-276 Telefax: 56/446-333 1151 Budapest, (Rákospalota), Visonta utca 1. Telefon: 169-0514 Telex: 22-4822 Telefax: 169-1572 Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai DUKAT - a testre szabott betét A DUKAT Betétjegyet annak ajánljuk, aki pontosan tudja, hogy mikor lesz pén­zére szükség, és addig a kedvezőbb ka­matra számít. Váltásakor Ön határozza meg a lekötési időt. Pénzét már 15 nap­ra is elhelyezheti. A Bank a lekötési idő­re járó kamatot előre kiszámítja, Önnek csupán a kamattal csökkentett összeget kell befizetnie. Visszaváltáskor a Bank a címletértéket fizeti ki. Lekötési idő Éves kamatláb 15-30 nap 23,0% 31-60 nap 26,0% 61-90 nap 27,0% 91-180 nap 27,5% 181-270 nap 28,0% 271-365 nap 28,0% 366-539 nap 28,0% 540 naptól 28,0% LIBERTÁS - a rendszeres jövedelem lehetősége LIBERTÁS Hozamjegyet - a futam­időn belül, minden esetben - a meg­adotthoz képest 2%-kai magasabb kamatot kap. A LIBERTÁS Hozamjegyet annak Hónapok Éves kamatláb ajánljuk, aki betétje fejében rendszeres száma bemutatóra névre jövedelemhez szeretné juttatni saját ma­szóló bankpapír eseté gát vagy bármely más személyt. Bemu­1 23,0% 22,5% tatóra vagy névre szóló betéti forma. 2 23,5% 23,0% Futamideje 13 hónap. Kamata havonta 3 24,0% 23,5% felvehető, minden hónapban a váltás 4 24,5% 24,0% dátumának napjától. (A Bank a kamatot 5 25,0% 244%- külön kérésre - a betéttulajdonos 6 26,0% 1 25,5% vagy az általa megjelölt személy szám­7 27,0% 26.5% lájára utalja, illetve címére postázza.) 8 28.0% 27,5% Ha nem kíván élni ezzel a lehetőséggel, 9 m)<4 • 28,5% a betét után fizetett kamat az eltelt teljes 10 .30,0#' 29,5% hónapok számától függően havonta sá­11 31,0% 30,5% vosan változik. 12 32,0% 31,5% Amennyiben Ön július 31-ig vált 13 33,0% 32,5% 5000 Szolnok, Mária utca 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom