Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-17 / 165. szám

12. oldal Hírek Információk 1995. július 17., hétfő — Érdekességek Naptár 1995. július 17., hétfő Elek napja Napkelte: 5.04 órakor, napnyugta: 20.36 órakor. Holdkelte: 23.04 órakor, holdnyugta: 11.10 órakor. Évfordulónaptár 70 éve született Nagy László költő és műfordító. Festőnek készült, majd böl­csészetet tanult. Első kötete 1949-ben jelent meg. Legje­lentősebb műve a Me­nyegző. Kiváló műfordító volt, évekig élt Bulgáriában. 205 éve hunyt el Adam Smith angol közgazdász. Gyenge testi adottságaival páratlan szellemi képessé­gek társultak, korán kitűnt tehetségével. Oxfordban ta­nult, s megbecsült köztiszt­viselő volt egész életében. Leghíresebb kutatási ered­ménye munkaérték-elmé- lete, amelyben a gazdaság keletkezését az emberi munkára vezette vissza. Ma ünnepli 75. születés­napját Kárpáti Rudolf vívó. Egyike a sportág legered­ményesebb versenyzőinek: egyéniben kétszer, csapat­ban pedig négyszer nyert olimpiai aranyérmet, világ- bajnoki győzelmeit pedig számba venni sem könnyű dolog. Elek Ismeretlen jelentésű ősma­gyar név. Védőszent: Szent Elek (417), gazdag ifjú, aki a legenda szerint megszö­kött a házasságkötés elől, és koldusként élte életét. Egyházi naptár A katolikus naptárban Szent András-Zoerard és Benedek remeték napja. Mindketten Szent István korában éltek a Zobor-hegyi bencés kolos­torban, majd remeteségbe vonultak. Mindkettőjüket Nyitrán temették el a szé­kesegyházban. Ide, valamint a zoborhegyi kolostor rom­jaihoz kegyelettel zarándo­kolnak a város és környéke katolikusai. Ősrégi állati lábnyomok Traffipax í ontinV rpnrlevprpepn 1<rr\ SZEMÉLYGÉPKOCSI­VEZETŐ-KÉPZÖ tanfolyamot indít 1995. július 18-án 16.30 órakor a Szolnoki 1. számú Gépjárművezető-képző Munkaközösség. Érdeklődni lehet személyesen Szolnok, Mikszáth u. 1. szám alatt vagy az 56/420-202 telefonszámon. '629350 H­Minden ismert leletnél régebbi állati lábnyomokat fedeztek fel a tudósok Nyugat-Ausztráliá- ban, s a fosszíliából arra követ­keztetnek, hogy az állatok az eddig feltételezettnél jó 30 mil­lió évvel korábban hagyták el a vizeket, s kezdték benépesíteni a szárazföldet. Ken McNamara, a Nyugat-Ausztráliai Múzeum őslénytani osztályának munka­társa és Nigel Trewin, a skóciai Aberdeen egyetemének geoló­gus szakértője azt állapította meg, hogy a Kalbarri nemzeti parkban felfedezett lenyomatok legkevesebb 420 millió évesek. A tudósok háromféle lábnyo­mot találtak a Perthtől 650 km- re északra fekvő természetvé­delmi területen. Feltételezésük szerint a nyomok egy skorpió­szerű, de egy méternél is na­gyobb lénytől és egy 12-15 cen­timéteres százlábútól származ­nak. Tapasztalt nyugdíjasokat várnak Szolnok. A nemrégen meg­alakult Kis- és Középvál­lalkozások Egyesületének megyei irodája várja azon nyugdíjas szakemberek je­lentkezését, akik tudásukat, tapasztalataikat - főként a vállalkozások indításában, szervezésében és segítésé­ben - továbbra is kamatoz­tatni szeretnék. Azokra is számítanak, akiknek ugyan jelenleg nincs kivitelezhető vállal­kozási elképzelésük, de ér­dekeltségi alapon részt vennének olyan tervek megvalósításában, melyek az egyesület hatáskörébe tartoznak. Jelentkezni Bleján János koordinátornál lehet levél­ben vagy személyesen. Cím: Kis- és Középvállal­kozások Egyesülete Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Irodája, 5000 Szolnok, Kossuth tér 3. 1/ 1., illetve az 56/421-481-es telefon­számon. Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a rendőrségi traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 34-esen Tiszafürednél és Szolnok belterületén, holnap Szolnok és Kunszentmárton között ellenőrzik a gyorshajtó- kat. Portugál est Jászberény. Tavaly Portugáliá­ban járt koncertkörúton a Jász­sági ÁFÉSZ Székely Mihály Kórusa, amelynek meghívására most ők látnak vendégül egy portugál kórust. Az Orfeao de Abrantes vegyes kar a Déryné Művelődési Központban lép fel holnap 18 órakor. Érdemes el­menni, meghallgatni őket! Epítészprogram Szolnok. A Technika Házában holnap 8.30 és 11.30 óra között Archicad-bemutatót tart a bu­dapesti Graphisoft CAD Stúdi­ótól Pankotai Csaba. Útban a Jupiter bolygó felé. Művészi ábrázolás a NASA Galileo műholdja által kibocsátott kúp alakú szondá­ról, ami megkezdte 50 millió kilométeres útját a Jupiter felé, ahonnan tudományos megfigyelési adatokat továbbít majd a Földre. feb-reuters A varrógép leukémiát okoz? Elköpték Mit hoz a jelen? A szolnoki Ifjúsági Iroda Mit hoz a jelen? kérdéssel hir­dette meg középiskolások számára táborát Tiszakürtön, amelyet a héten rendeznek. Az érdeklődés megfelelő volt, harminc fiatal vág neki a tábornak. A tábori filmklub Woody Allentől Hal Hartleyig sok nagy nevet ígér. Az előadá­sokon történelemről, iroda­lomról, művészetekről hall­hatnak az ifjak. A kiscsopor­tos beszélgetéseken egymás­ról, a világról vitatkozhatnak, és a kézművesmesterségek rejtelmeibe is bele lehet kós­tolni. Emellett élő zene, tábor­tűz, strandolás és sok-sok élmény várja a résztvevőket. Majdnem tizenhat, pontosan 15,82 méterre köpte a cse­resznyemagot a svájci Sylvie Collaud a svájci Aubinban megrendezett versenyen, s ezzel megdöntötte az eddigi női világrekordot. A negyedik svájci cseresz- nyemagköpő versenyen a fér­fiak közül a freiburgi Dániel Aegerternek 22,15 méteres eredménnyel csak az eddigi svájci országos rekordot sike­rült megdöntenie - pedig há­rom méterrel jobb volt, mint elődei. Várandós asszonyok, akik var­rógép mellett dolgoznak, nagy valószínűséggel elektromágne­ses sugárzásnak teszik ki a magzatot, ami azzal a veszél­lyel járhat, hogy azok leukémi­ában, vészes vérszegénységben betegszenek meg - jelentették be pénteken kanadai orvosok. Á montreali McGill Egyetem munkatársa, Claire Infante-Ri- vard és kutatótársai a Láncét című brit orvosi lapban publi­kált írásukban megállapították, hogy nagy számban találtak leukémiás gyermekeket azok között, akiknek édesanyja a terhesség idején varrógépnél dolgozott. Tovább kutatva a csoport azt találta, hogy a var­rógép mellett dolgozók na­gyobb adag elektromágneses sugárzásnak vannak kitéve, mint bármely más foglalkozást űzők - ideértve az erőművek vagy az elektromos művek dol­gozóit is. Az írás szerzői végül közük, hogy folytatják kutatásaikat, mivel az eddigi ismeretek sze­rint nem teljes mértékben bizo­nyított az elektromágneses su­gárzás és a rákos megbetegedé­sek közötti összefüggés. Mókusinvázió Ne vágd magad! Leégett kazal Véradó napok A tűzoltóktól kapott jelentés szerint szombaton reggel Pusz­tamonostornál leégett egy szalmakazal. Az anyagi kár 15 ezer forint. Tetoválásiskola Japánban Már röviddel a júliusi nyitás után telt ház van Japán első tetoválásiskolájában. Mint a Mainicsi című lap jelentette, még a borsos árak sem riasztják el a jelentkező­ket. . A Tokió előkelő Roppongi negyedében megnyílt iskola 30 helyére 380 jelentkező pá­lyázott. Takahasi Hirotaki, az iskola alapítója havonta három alkalommal szándé­kozik tanulóit a tetoválás nyugati és ójapán techniká­jára oktatni. Fekete Lyuk T7gy nagyon nagy francia Ej megmozdulás óta tudjuk, hogy a forradalom felfalja sa­ját gyermekeit. (No persze, ha még csak a sajátjaival tenné!) A megállapítás érvényességét akár a mai magyar viszo­nyokra is alkalmazhatjuk, csak éppen az alanyt kell kicse­rélni: a kormány felfalja saját gyermekeit. Nézzük a tényeket: jó étvágyú kormányunk vi­lágra jötte óta elfogyasztott már egy államtitkárt (Jánosi György), két szóvivőt (Forró Evelyn, Csák Elemér), egy mi­niszterelnöki sajtóreferenst (Suba György), egy nemzetbiz­tonsági minisztert (Katona Béla), egy népjóléti minisztert (Kovács Pál), éppen most emészt egy ipari minisztert (Pál László) és természete­sen!? ) már egy pénzügyminisz­teren (Békési László) is túl van. Szó se róla, nem rossz kis menü. Arról nem is beszélve, hogy a kultuszminiszteren is már régóta rágódik, s a jelen­legi pénzügyér is olyan zsíros falatnak tűnik, amely könnyen megfeküdheti a gyomrát. Szinte hallom, amint a kis­nyugdíjasok, nagycsaládosok és egyéb rendű-rangú emberek felsóhajtanak: bárcsak a mi gyomrunkat feküdné meg már valami. b. gy. A következő helyeken és időpon­tokban szerveznek véradást. Ma Mezőtúron, a véradó állo­máson 8-14 óra között; kedden 8-12 óra között a szolnoki bünte­tés-végrehajtási intézetben; szer­dán a szolnoki véradó állomáson 8-12 óra között, és Kisújszállá­son szintén 8-12 óra között az If­júsági Házban a GYSGY dolgo­zóinak, a lakosságnak; csütörtö­kön Jászapátiban 8-14 óra között a Damjanich úti iskolában. A karcagi véradó állomáson hétfő­től péntekig 8-12 óra között vár­ják a véradókat. Megéhezett agyműtét közben Egy észak-karolinai bíróságon Mary Jo Ridenour azért perelte be orvosát, mivel agyműtétje közben egyszerűen kisétált fa­latozni a műtőből, s otthagyta őt felnyitott koponyával. Az asszony keresetében az­zal vádolja a doktort, részleges bénulását az okozta, hogy az orvos 25 perces szünetet tartott műtét közben. Az idegsebész egyszerűen kiment a műtőből, eltűnt. Amikor végre rátaláltak, éppen egy szendvicset evett. Különös ostromló sereg veszé­lyezteti egy amerikai katonai fegyverraktár biztonságát. Áz amerikai tengerészgya­logság San Francisco közelé­ben levő fegyverraktárának szóvivője szerint ugyanis vagy harmincezer mókus alagutakat ás országutak és vasúti sínek alatt, „munkájuk” nyomán megrepednek az épületek alap­jai, sőt gyakran fordul elő áramkiesés is. A szorgalmas ál­latok föld alatti tevékenysége különösen a hagyományos fegyverzetek és rakétarendsze­rek raktározását veszélyezteti. A tengerészgyalogság mé­reggel készül véget vetni a mó­kusinváziónak, s a kiásott üre­geket buldózerekkel akarják megsemmisíteni. Állatvédők élesen bírálják a tervezett in­tézkedéseket, és „embertelen­nek” bélyegzik azokat. Hát te ki vagy? Súrolókefe, tűpárna vagy netán rokonom, a sünkutya? FOTÓ: BARNA Együtt a fél Led Zeppelin SZUPEREX rjr INTENZÍV angol, német NYELV- TANFOLYAMOK au­gusztusban a LEXI­KA Nyelvstúdióban. Információ: 56/424- 051. Beiratkozás: Ma­gyar u. 14., 15.30- 18.00. *83181/3H* ® HŰTŐSZEKRÉ­NYEK garanciával el­adók. Szolnok. Kedves­sor 12. »82320/4T* ® UTÁNFUTÓK, TRÉLEREK, VONÓ­HORGOK kereskedése és kölcsönzése Szolnok, Baross út 33. Telefon: 56/340-673, (Gólyánál). *82623/3T* GYÓGYÁSZATI Se­gédeszközök Boltja ez­úton értesíti kedves vá­sárlóit, hogy 1995. júli­us 3-tól Jászberény, Thököly u. 9. alatt üze­mel. Telefon: 57/401- 209. Nyitva tartás: H-P 8-17.30-ig, SZÓ.: 8-12- ig. *83117/2H* ® MÁTÓL ismét ŰJ- RUHA-VÁSÁR lesz Szolnokon, a Városi Művelődési Központ­ban. Ajánlatunk: IN­DIAI ÁRUK, GYŰRT RUHÁK, PÓLÓK. *83326/lT* A Led Zeppelin a ’70-es évek rockzenéjének sikeregyüttese volt. Koncertjeiken a közönség „érezte” a zenét, együtt léleg­zett a színpadon bűvészkedő muzsikusokkal, stadionnyi tö­megeket vonzottak. A hagyo­mányos folkzenétől a countryn és a keleti dallamokon át a bluesig minden műfajban ott­honosan mozogtak. Megterem­tették azt a stílust, amelynek még ma is számtalan követője- utánzója akad. Aztán bekövetkezett a tragé­dia. 1980-ban a dobos John Bonham „alkoholtúltengésben” meghalt. A varázslat megtört, a Led Zeppelin együttes felosz­lott. Tizenöt évnek kellett eltel­nie, hogy Robert Plant és Jimmy Page újra közös kon­certturnéra vállalkozzon. Igaz, a basszusgitáros John Paul Jones-t már nem hívták meg, viszont a Cure gitárosát, Pori Thompsont igen. Előtte a Page-Plant duó elkészítette kö­zös CD-jét „No Quarter” cím­mel, melyen régi Zeppelin-da­lok „átértelmezése” mellett újabb, arab zenei hatásokat tük­röző felvételeket is rögzítettek. A New York-i nyitókoncert remekül sikerült, ám kérdés: felelevenedik-e a Led Zeppelin, s újra szárnyalni fognak-e? FEB Tanfolyam a kineziológiáról Szolnok. Kineziológiai tanfo­lyamot szervez a hónap végén a Ságvári Endre Művelődési Ház. Ä kétnapos kineziológiai tanfolyam I. július 24-25-én, naponta 9-től 17 óráig, a há­romnapos kineziológiai tanfo­lyam II. július 26-28-a között lesz, naponta 9-től 17 óráig. A tanfolyamokat dr. Varjú Márta kineziológus vezeti. Július 24—28-a között egyéb­ként szakképzett kineziológus várja az oldásra jelentkezőket. Jelentkezni lehet a héten a művelődési házban. Cím: Sza- páry utca 23., telefonszám: 56/423-204. A krimikben gyakran egy-egy ar­cul csapás „téríti észre” a szerep­lőket. Á férfiak arcát gyakorlati­lag ugyanez a sokk éri borotvál­kozás közben. Hiszen a penge nem tesz különbséget a bőr dudo­rai vagy ráncos mélyedései kö­zött, egyenesen tarol. A pattanásos arcbőrű férfiak­nak tilos lenne normál pengével borotválkozniuk, ami felsebzi, hegesíti az arcukat. Számukra jobb a villanyborotva, mely lé­nyegesen kisebb traumát okoz. Még nem bizonyított, hogy egy szemölcsöt a rendszeres pen- geirritáció hajlamosabbá tesz-e a továbbfertőződésre. Minden­esetre az orvosok azt ajánlják, hogy a szemölcs körüli bőrterüle­ten óvatosabban kell „kasza­bolni”, s még jobb, ha egy rövid sebészi beavatkozással eltüntetik a barna foltot. A borotva kiválóan alkalmas arra, hogy terjessze a baktérium- és gombafertőzéseket. Ha valaki megvágja magát egy - akár köl­csönkapott, akár régi és ezért fer­tőzött pengével, a sebben azonnal megtelepednek a kórokozók. A göndör hajúaknak más ve­szélyre is figyelniük kell: arcu­kon is erősen göndör szőrszálak nőnek, amelyek esetenként fáj­dalmas, piros, gyulladt gumókat hoznak létre. FEB Vízállás, vízhőfok A Tisza vízállása tegnap Tisza­fürednél 554 centiméter, duz­zasztott, Kisköre felsőnél 725 centiméter, duzzasztott, a víz 24,7 Celsius-fokos volt. Kis­köre alsónál mínusz 75 centi­méter, apadó, Szolnoknál mí­nusz 60 centiméter, apadó, a víz 24,5 Celsius-fokos. A Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál mínusz 32 centiméter, apadó, a Zagyva Jászteleknél 128 cen­timéter, áradó. Az oldalt szerkesztette: Tóth András Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 A hírszerkesztővel hírek az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők. Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom