Új Néplap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-14 / 163. szám
8. oldal Hírek Információk 1995. július 14., péntek Naptár 1995. július 14., péntek Örs napja Napkelte: 5.01 órakor, napnyugta: 20.39 órakor. Holdkelte: 21.37 órakor, holdnyugta: 7.35 órakor. Évfordulónaptár E napon született 1764-ben Lánczai Szabó József író. Húsz éve hunyt el Lengyel József író. A Somogy megyei Marcaliban született, s a dunántúli táj hangulata sokáig befolyásolta irodalmi munkásságát is. Kezdetben expresszionista verseket írt, de igazán a Visegrádi utca című regényével tört be a magyar irodalomba. Az idő tájt Moszkva mellett élt, de Szibériába száműzték, s miközben 18 évig élt különböző táborokban, itthon azt sem tudták, él-e. Szabadulása után hazatért, s a novellairodalom jeles alkotója lett. 45 éve hunyt el Szentpé- tery Imre történész. A budapesti egyetemen tanított. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. A történeti segédtudományokkal, főként forráskiadással foglalkozott, s a munkásságában új alapokra helyezte középkori okleveleink kutatását és kritikai elemzését. 40. születésnapját ünnepli ma Puhl Sándor labdarúgójátékvezető. Csak „másodállásban” futballbíró, hiszen egyébként áruházvezetőként dolgozik Egerben. Ennek ellenére komoly rangot vívott ki magának a sípmesterek között, hiszen számos nemzetközi mérkőzés dirigálása után tavaly elérte minden játékvezető álmát; a világbajnokságon ő vezethette a döntő mérkőzést. Örs Török eredetű ómagyar név, jelentése: kis hős. Egyházi naptár A katolikus liturgikus naptárban Leliisi Szent Kamill áldozópap (1614), a, jó halál atyái” (kamil- liánusok) betegápoló rendjének alapítója. / Kimúltak az Edenben Martfű. A Kimúlt sziúk együttes koncertezik ma 20 órától az Édennek elnevezett sörözőben. CIPŐBÖRZE! Női - férfi - gyermeklábbelik! RENDKÍVÜL KEDVEZMÉNYES ÁRAK! Nagy választék! Július 17-én 9-18 óráig SZOLNOK Városi MŰVELŐDÉSI KÖZPONT (Hild tér 1.). Július 18-án 9-18 óráig TÚRKEVE MŰVELŐDÉSI v HÁZ. I Várjuk vásárlóinkat! P Szentmiklósi napok Törökszentmiklós. A harmadik szentmiklósi napok keretében számtalan program lesz. Ma a református egyház gyülekezeti termében az Országos Szentmiklós Szövetség tart elnökségi ülést. A szokásos időben, 12.30 órakor a Magyar Rádió zenei vetélkedője, a Ki nyer ma? hallható a művelődési központból. Délután háromtól a Kodály Zoltán Zeneiskolában emlékülés lesz a város újratelepülé- sének 275. évfordulója tiszteletére. Ebből az alkalomból a művelődési központ aulájában emléktáblát koszorúznak meg. Este hatkor ugyanitt megnyitják a 10 éves kézimunkaszakkör kiállítását. Este héttől az Almásy utca 20.-ban kerti koncertet ad a Kodály Zoltán Zeneiskola tanárai és növendékei. Holnap a Kodály zeneiskolában az 50 éves helyi áfész nyilvános küldöttgyűlése kezdődik 10 órakor. Ugyancsak 10-től a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Rt. 46-os út melletti búzatáblájában hagyományos kézikaszás aratóbemutató és -verseny kezdődik. A versenyt dr. Búzássy Lajos, az FM főosztályvezetője nyitja meg. A 07 Jelenti Kilopták a kombájn lelkét Ismeretlen tettesek kiszerelték és ellopták a hidromotort a törökszentmiklósi Béke Mező- gazdasági Szövetkezet egyik Claas Dominátor 105-ös kombájnjából. Az aratógép elromlott, ezért a szajoli olajbázistelep parkolójában éjszakázott. Szerda reggelre fedezték fel, hogy eltűnt belőle az 1 millió forintot érő motor. Befürdött a tolvaj A szolnoki tiszaligeti strandon kedden délután ellopták egy piliscsabai fiatalasszony pénztárcáját a benne lévő néhány ezer forinttal. Az asszony ismerőseivel és a strand rendészével azonnal a tolvaj keresésére indult, akit a rendőrök segítségével csakhamar megtaláltak a strand melletti sörözőben. A 36 éves tiszafüredi férfinak még nem volt módja elkölteni a lopott pénzt, így az teljes egészében megkerült. Sasszemű körzetis A besenyszögi körzeti megbízott akkor ért tetten egy szolnoki és besenyszögi férfit, amikor azok éppen egy korábban Szolnokról ellopott Oltcit személyautóba szálltak be. A lefülelt tolvajok elismerték a gépkocsi eltulajdonítását. Jászsági vihar A minapi viharfelhők nem vonultak el nyomtalanul a Jászság felett. Tegnap éjjel Jászboldoghá- zán a szövetkezet egyik szalmakazalja gyulladt ki, a kár 35 ezer forint. Jászszentand- ráson is belevágott a villám egy alsóépületbe, ahol 20 ezer forint „nyoma maradt”. Jász- dózsán is villámlátogatást tett a villám: a téesztelepen okozott tüzet. A tűz martaléka lett 250 ezer forintnyi szalmakazal. Jászjákóhalmán a felhő- szakadás ledöntötte Szent János apostol szobrát a templomról. A falu több házában is károkat okozott a vihar. Jászberényben tegnap reggel a Diófa utca egyik házában már csak a kiégett technikai berendezéseket találták. Faxot, tévét, hifitornyot rongált meg az éjszakai villám. Parapszichológia, bioenergetika Szolnok. A Városi Művelődési Központ nyári szünete miatt elmaradt a parapszichológiaklub július 10-i foglalkozása: 17-én 17 órakor tartják meg - tájékoztatta lapunkat Sziráki Tatjána extraszensz bioenergetikus, aki azt is elmondta, hogy a téma iránt érdeklődőknek ra- diesztéziai-bioenergetikai tanfolyamot szerveznek. Ide azokat várják, akik szeretnének segíteni magukon, családjukon, meg akarnak ismerkedni új bioenergetikai módszerekkel a gyógyításban, a biomező mérésével, a bioenergia átadásával, a káros földi sugárzások mérésének módszerével. A tanfolyam július 22-én szombaton 9 órától lesz a Szolnok ispán u. 7. szám alatti házban, a Hermész Bt.-nél (tel.: 370-487). MINDEN VASÁRNAP NYITVA TARTÓ ÉLKER-BOLTOK! Martfűn: TISZA ABC: 7 -11 óráig - akcióval! Jászberényben:- MUNKÁS ABC: 7-11 óráig - akcióval! Karcagon: DELIKÁT ABC: 7-11 óráig - akcióval! élkerkft. Szolnokon: Szolnok- SAROK ABC: 7-12 óráig - akcióval! MÁRKA ABC: 7-12 óráig - akcióval!- ARANYKANNA ABC: 7 -12 óráig - akcióval!- EGYES ABC: július 11-től új nyitva tartással: hétfőtől - péntekig: 6 - 21 óráig, V szombaton: 6.30 -14 óráig, vasárnap: 6-12 óráig. Hétköznap 18 óra után is friss kenyérrel és zsömlével, | *83308/1 h* vasárnap akciós termékekkel VARJUK VÁSÁRLÓINKAT! RAKTÁRÁRUHÁZ Szolnok, Téglagyári u. 13. Élelmiszerek, italáruk, vegyi áruk teljes választékával áll a kereskedők, vendéglátósok, viszonteladók szolgálatában. Gyors kiszolgálással, parkolási lehetőséggel és olcsó árakkal várjuk Önt is. AJÁNLATUNKBÓL: Pacalpörkölt 400 g 174 Ft Kőbányai vil I. sör, paszt. 0,5 35 Ft K. vagdalt 150 g 56 Ft HB sör 0,5 53 Ft Pepsi, Pepsi Max, 7UP, Mirinda, Szobi almaié 1/1 61 Ft Mountain Dew 2 lit. Ételecet 10 %-os 1/1 50 Ft visszavált, pal. 90 Ft + pal. Ételecet 20 %-os 1/1 65 Ft Rivál keksz 200 g 66 Ft Kapros savanyúság tart. 50 Ft Koktél kreker 200 g 57 Ft Sertésmájkrém - Glóbusz 25 Ft Dobozos Pepsi 3 + 1,0,33 150 Ft Erőleves kocka 22 g 12 Ft Jaffa szörp 1 /2 96 Ft Áraink az áfát is tartalmazzák. Nyitva tartás: hétfőtől- péntekig 7 - 15-ig. Telefon: 56/341-831-83227/1H* — Érdekességek __.mer:..._____rewHWMBKWMWBtmft -__________..........— -------------A rnold Schwarzenegger ifjú rajongói körében szülővárosában, Grazban. A hollywoodi sztár a helyi nyári atlétikai versenyek megnyitójára érkezett a stájer városba. FEB-REUTERS Reszkessetek, csodagyerekek! Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 442-esen Tiszaföldvár- nál, valamint a 4-esen Kisújszállásnál, holnap Szolnok bélés külterületén ellenőrzik a gyorshajtókat. Lezárják Tiszafüred. A városban ma a Halas napok rendezvénysorozat miatt forgalomkorlátozás lesz. Este hattól 21 óráig teljes szélességében lezárják a 33-as számú főút Ady Endre és Sző- lősi utca közötti szakaszát. A forgalmat a rendőrség irányítja. A kijelölt terelőút: a 33-as számú főút Poroszlói út-Fő út-34-e's számú főút csomópontjánál vissza a 33-as főútra. Tárlat Mezőtúr. Néhai Szalay Béla festőművész alkotásaiból nyílik emlékkiállítás holnap 11 órakor a Városi Kiállítási Csarnokban. A tárlatot Takács Győző grafikus iparművész nyitja meg. Állandó Hamza-kiállítás Jászberény. A Hamza Múzeum és Alapítvány szervezésében Hamza D. Ákos festőművész, filmrendező állandó kiállítását nyitja meg holnap 11 órakor dr. Koós Judith művészettörténész, kandidátus a Gyöngyösi út 7.-ben. A vendégeket Tálas László kuratóriumi elnök köszönti. Kerékpáros túra Martfű. Kerékpáros túra indul holnap 8 órakor a vezsenyi komptól. Várják azokat, akik a 70 kilométeres távot - három részre osztva - egy nap alatt teljesíteni tudják. A tervezett útvonal: Martfű, komp-Tiszakürti Arborétum-tiszaugi Tiszahíd-tiszakécskei szabad strand-Tiszajenő-Martfű komp. Hosszabb pihenőt az arborétumnál és a szabad strandon terveznek. Hazaérkezés 17 óra tájban. Étkezését mindenki maga oldja meg. Körülbelül 100 forint kiadásra kell számítani. Tizenkét éven felüli érdeklődőket várnak. Püspöki nyár Tiszapüspöki. A Tiszapüspöki nyár ’95 programsorozat keretében ma 21 órától Nem mese ez, gyermekek! címmel a szolnoki Városi Művelődési Központ Globe Stúdiójának vendégjátéka tekinthető meg a Ti- sza-part 1-es strandján. A darab rendezője O. Szabó István, Jászai-díjas színművész. Méltatlan „szülőcsata” zajlik az amerikai filmvilágban. A szenvedő alany az immár tizennégy esztendős Mfcaulay Culkin, a Reszkessetek, betörők s más emlékezetes filmek gyermekszínésze. A civódók pedig az apa és az anya. Az apa, Kit Culkin beleszól a forgatókönyvekbe, a rendezők munkájába, nem csoda, hogy kitiltották a stúdiókból. Nem törődött azzal, hogy a kiskamasszá lett gyermeknek új színészi arculatot kell adni, hanem tovább erőszakolta az addigi filmeket s ennek két csúnya A gyermekek fejlődése szempontjából káros lehet, ha a karrierre vágyó dolgozó nő egyidejűleg gondos anya akar lenni. Valaha az volt a mindennapos, hogy az édesanya kényeztette gyermekét, az apa pedig család- fenntartóként inkább a háttérből gondoskodott arról, hogy csemetéje az élet dolgai között is eligazodjék. Napjainkban azonban a két szülő szerepvállalása a csaláA Napsugárban Szolnok. A Napsugár Gyermekházban a jövő héten is folytatódik a nyári gyermekprogramok sorozata. Szövő-, vegyes kézműves-, fazekas-, rajz-, IBM- (haladó) és üzlet iskolai stúdióra várják a gyermekeket. A programokról a 342-160-as telefonszámon lehet érdeklődni. Az élvezetért előbb meg kell szenvedni Szolnok. A szabad strand „naturista szekciója” holnap megnyitja kapuit. Olcsó büfével, benne meleg ételekkel, hideg italokkal, valamint megritkított szúnyogpopulációval várják a klubtagokat. Mivel a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet nem tudta(?) kinyitni a volt szovjet raktárbázist, ezért a strandra a laktanya melletti földúton lehet kijutni. bukás lett a vége. A szülők ösz- szevesztek, különköltöztek. Az anya is meg akarta teremteni biztos anyagi bázisát, ezért „eladta” fiát Dél-Koreába, több száz ezres honorárium fejében, reklámfelvételekre. Az apa megtudta ezt, és perelt. Azt már tudja a világ, hogy június végén a bíróság az anya javára döntött. De négy nap múltán váratlan felülvizsgálat következett s visszaállították az apa jogait. Végleges döntést szeptember 14-re ígérnek, addig tart a családi szennyes kipakolása. Ferenczy Europress dón belül azonos, s ez megnehezíti a gyerekek tájékozódását. Ugyanígy problematikus, ha az anya egyedül neveli gyermekét. A csonka családokban a férfi nevelési funkcióit ezért át kell vennie egy kívülállónak: nagybácsinak, nagyapának vagy a tanároknak. Mindenképpen hozzá kell szoktatni a gyermekeket ahhoz, hogy az anyai szeretet és az apai szigor egyszerre befolyásolja az életét. FEB Abádszalók. A szabadtéri színpadon szombaton 20 órától Gergely Róbert műsora tekinthető meg. Ugyanitt 23 órától a szolnoki Árnyak és az orosházai X-Block együttesek lépnek fel. Ellopták a házat Tiszabura. Ismeretlen tettesek részben ellopták - miután elbontották - a téesz lovászháti juhtelepén levő szolgálati lakást és istállót. A tolvajok nyílászárókat, faanyagokat és cserepet vittek magukkal. Az anyagi kár 211 ezer forint. Vízállás, vízhőfok A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 555 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 730 centiméter, duzzasztott, a víz 23,8 Celsius-fokos volt, Kisköre alsónál mínusz 80 centiméter, apadó, Szolnoknál mínusz 9 centiméter, apadó, a víz 24,5 Celsius-fokos. A Hármas- Körös Kunszentmártonnál 21 centiméter, apadó, a Zagyva Jászteleknél 125 centiméter, áradó. Az oldalt szerkesztette: Tóth András Telefonközpontunk száma: 56/424-444 Faxszámunk: 56/422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/424-924 A hírszerkesztővel hírek az 56/423-423-as telefonszámon közölhetők. Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! SZUPEREXPRESSZ Az OZIRISZ Kft. azonnali belépéssel szakácsot és konyhai segédmunkásokat keres. Érdeklődni: Szolnok, Kossuth tér 1. II. em. Telefon: 56/372-410-83329/1H* KOMPLETT vendéglátói berendezés azonnal eladó. /Bárpult, bokszok, 14 tégelyes olasz fagyigép, pizza kemence,. jégadagológép, kávégép, kerti bokszok stb./ Érdeklődni: Abony, 06-53/360-675, 361 ■» 028. *83331/1K* KERÉKPÁRVÁSÁR A ZÖLDSPORTBAN! MTB-ok 3-4000 Ft engedménnyel + ajándék sárvédő! Szolnok, Baross úti üzletsor, Törökszentmiklós, Almásy út 2. *82798/2K* KOTKODA szuper akció! Fagyasztott csirkecomb 255, fagyasztott pulykamáj 259, egész csirke 229, kakas 199 Ft/kg. Várjuk kedves vásárlóinkat a Szolnok, Széchenyi krt.-i butiksor főút felőli részén. INTENZÍV angol, német NYELVTANFOLYAMOK augusztusban a LEXIKA Nyelvstúdióban. Információ: 56/424-051. Beiratkozás: Magyar u. 14., 15.30- 18.00. *83181/2H* TELJES diszkó fény- technika egyben vagy külön-külön eladó. Érdeklődni: Szolnok, Barázda út 7. *83289/lK* ® FELÚJÍTOTT, kipróbált 512-es kombájn eladó. Megtekinthető: Kovács István Jászalsó- szentgyörgy, Mikes út 1. szám alatt. 7? HEGESZTŐKET keresünk németországi munkavégzésre. Saválló és hőálló TÜV-minősí- tés szükséges. Ajánlatokat levélben „Azonnali kiutazás” jeligére 5004 Szolnok, Pf.: 26-ra kérjük. *83335/lT* 7T IZOMETRIÁRÓL önállóan dolgozni tudó CSŐSZERELŐKET keresünk németországi munkavégzésre. Német- nyelv-tudás szükséges. Ajánlatokat levélben „Szeptember végi kiutazás” jeligére 5004 Szolnok, Pf.: 26-ra kér- jük. *83336/1T* A Baross úti üzletsoron, a Cipő áruházban 17-én, hétfőtől nagy árengedményes nyári szandál- és cipővásár kezdődik, megújuló árukészlettel. »83337/1K* Csonka nevelés Líra és rock