Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-08 / 132. szám

1995. június 8., csütörtök 7. oldal Az Új Néplap Fegyvereteken Elégedett gazda a hagymaföldön Molnár Zoltán és Csőke József a déli hőségben is tolikapázott a hagymaföldön, hiszen a 6 ezer négyzetméteres terület bőven ad nekik munkát. Molnár Zol­tán a szövetke­zet egyik kft.- jében dolgozik, így ilyen címen jár neki a tagi föld. Udvarán sertések, két anyadisznó van, korábban bir­kákkal is fog­lalkozott. A gazda elégedett a hagymával, ám mint el­mondta, még négyszer ekkora a paprikaföldje, mely szintén ad A hagymaföldön a melegben is dolgozni jócskán munkát kell a családnak. Ha nem veri el a jég, akkor 100- 150 mázsa hagyma terem majd megítélése szerint, a paprikatermés még nem eny- nyire biztos. Három gyer­meke, unokái is segítenek neki. szükség is van minden dolgos kézre az ültetésnél és a betakarításnál. S mit szólt a nagy hőség­hez? Megszokta már, s egyébként is a gazdának a melegben is dolgozni kell, ha azt akarja, hogy teremjen a földje. Csőke József szívesen jött segíteni a hagymaföldre ro­konának, hiszen neki is kell a segítség, amikor a szénát kell behordani. Gyermekei még 3 és 4 évesek. Minden reggel 4- kor csörög az óra, illetve csak csörögne, hiszen már előre lenyomják, hogy fel ne ébred­jenek a gyerekek, s kezdődik a munka, hiszen a tehenek, kecskék, sertések éhesek. Reggel, mielőtt kijött a hagymaföldre, ellátta a jószá­gokat. Mindkét gazda úgy véli, hogy aki dolgozni akar, az tud, talál munkát. A motorfelújító A Motorfelújító Kft. három évvel ezelőtt alakult. Tatár József és felesége alapította. Mára már fiuknak s egy al­kalmazottnak is tudnak mun­kát biztosítani. A férj ’ 82-ben kisvállalko­zóként kezdett el dolgozni a MAV-nak, hajógyárnak vég­zett felújításokat. A feleség könyvelőként dolgozott. Mint Tatár József elmondta, koráb­ban az Április 4. Gépgyárban MEO-osztályvezetőként, az íróasztal mellett dolgozott, azt cserélte fel a manuális mun­kával. A műhelyt a garázsból ala­kította, ötször váltott profilt, cserélte le a gépeket, mindig a piaci igényeknek megfele­lően. Jelen pillanatban fix nagy megrendelései nincse­nek, végzik a javító szolgálta­tást, melynek fő profilja a személy- és teherautó-moto­rok teljes felújítása. Nagy terve, hogy repülőgépmoto­rok felújításával is foglalkoz­zon, ennek most van folya­matban a beindítása. Ez kap­csolódik régi álmához, a repü­léshez is. A repüléshez a mű­szaki csodák s a szabadság a levegőben vonzották, s 48 éves koráig kellett várnia, hogy álma teljesüljön. A kft.- je repülésoktatással is foglal­kozik. Ehhez letette a komoly vizsgákat, rendelkezik szak- szolgálati engedéllyel moto- rosrepülőgép-vezetésről is. A másik nagy hobbi a vadászat. Nemrég lőtt ki Tiszaroff környékén egy vaddisz­nót, mely a 26,5 centis agyarával a legnagyob­bak közé tar­tozik. A hegesz­tőműhelyben ottjártunkkor a 45 fokos hőségben a tűzpiros alkatré­szek repedéseinek, egy Audi hengerfejét-hegesztette, mely egy német múzeumba kerül. Ez a munka ebben a meleg­ben nem igazán tartozik a kel­lemes feladatok közé, ám mi­után igény van rá, ezt is meg­csinálja. Tatár József hegesztés közben Sok a vidéki áras. A piactéren ottjártunkkor Nagy Istvánná a nyugdíja pótlására szamócát árult 100 forintért a helyieknek, az árusok cipőt, függönyt, mosószert, gyerek­ruhát kínáltak. A holding elnök asszonya optimista A fegyverneki szövetkezet, az egykori téesz ma holdingként működik. A termelőegységeiből egy-egy kft. alakult. Az Agro- poligen a növényvédelemmel és -termesztéssel foglalkozik, va­lamint a műszakot foglalja magába, az Állattenyésztési Kft. húscsirkével, szarvasmarhával és birkával, a Kertészeti Kft. a gyümölcstermesztéssel, foglalkozik, s ők végzik a növényvé­delmi szolgáltatást is. A három kft. önálló jogi személyként dolgozik, s a szövetkezeti központban az adminisztráció látja el a munkaviszonnyal és a pénzügyi dolgokkal kapcsolatos fel­adatokat. A szövetkezet egykori elnöke szeptemberben nyug­díjba ment, s a kiírt állásra több pályázó volt. A tagság Váradi Miklósnénak szavazott bizalmat. Vele beszélgettünk a jelenlegi helyzetről, a tervekről.- Mivel foglalkozott az elnök asszonyt székig?- Hetvenkilencben kerültem ebbe a téeszbe, s ’ 82-ben tele­pedtünk le itt férjemmel, aki akkor az örményesi Április 4. gépgyárban dolgozott. Én ek­kor baromfiágazat-vezető vol­tam. Ezt tartom a legsikeresebb időszakomnak, hiszen volt mit javítani az ágazaton, s már két hónap múlva az értékesítéskor mindig látszott a munkánk eredménye. Később háztájiága- zat-vezetőként dolgoztam, s amikor ’84-től beindult a tele­pülésen intenzíven az uborka-, paprika-, hagymatermesztés, ennek az összehangolását, fel­vásárlását is segítettem. Jelen­tős volt ez idő alatt a sertésfel­vásárlás, valamint a húscsirke- kihelyezés is. Gyes után - lá­nyom ma 12 éves - üzemgaz­dász lettem, majd belső ellenőr, s bekapcsolódtam a földügyek intézésébe. ’93-ban megválasz­Néha még csirkékről álmo­dom - mondja az elnök tottak a földkiadó bizottság el­nökének ... így soha nem unatkoztam, mindig azt vártam, hogy csökkenjen a munkám.- Bizonyára ez az elnöki te­endők ellátásával inkább nőni fog. Milyen szövetkezetei vett át?- Sajnos többmilliós a vesz­teségünk, ám miután a szövet­kezet tavaly részt vett az adós­konszolidációban, így bizonyos kamatokat elengedtek, szoros fizetési kötelezettséget határoz­tak meg részünkre, mely ’96 júniusáig tart. Kollégáim bizta­tására, felkérésére írtam meg pályázatomat, s az elnökvá­lasztó közgyűlésen a szavaza­tok többségét megkaptam. Mivel már termelést nem folytatunk, a szolgáltatási és bérleti díjakból fedezzük kiadá­sainkat. Tervezni azonban csak az adóskonszolidáció lejárta után tudok, addig csak a fizetési kötelezettségeinket teljesítjük. A kft.-kel napi munkakapcso­latban állok. Januárban kötöt­tünk együttműködési megálla­podást velük, melyet évente fe­lülvizsgálunk, s módosítjuk az árakat, szolgáltatásokat ha szükséges. Bízom abban, hogy a holding szolgáltatásait (köny­velés, munkaügyi feladatok stb.) továbbra is tőlünk veszik igénybe. Váradi Miklósné ebben is optimista, s mint elmondta, azért néha még álmodik csir­kékről az egykori telepről. Munkáját itt is hittel végzi, s jó érzés számára, hogy az 500 tag és a munkaviszonyban lévő húsz dolgozó is mellette áll. A gyógyszerész elképzelései A Pharmasol a gyógyszertár jelenlegi üzemeltetője. Ők megkeresték az önkormány­zatot s a további terveikről tárgyaltak. Végül abban álla­podtak meg, hogy az önkor­mányzat - miután az ingatlan az ő tulajdonuk - bérbe adja a gyógyszertárat a jelenlegi gyógyszerésznek, aki a sze­mélyjogot elindította az üze­meltető felé. Mint Mervai István elmondta, ’86 óta dolgozik itt, s ’89-ben édesapjától vette át a stafétabo­tot, amikor ő nyugdíjba ment. A gyógyszertár december 31-ig tartozik a Pharmasolhoz, aztán mint vállalkozó kívánja üze­meltetni, minden alkalmazottat megtartva, hiszen felesége is itt dolgozik gyógyszerészként. Er­ről az előszerződést már az ön- kormányzattal is megkötötte. 1990-ben megszerezte a szak­gyógyszerészi vizsgát, így nincs akadálya, hogy a szakmai személyjogot megkapja, s in­duljon a maszek gyógyszertár. Szapárfalui tervek Bognár Zoltánná egy évvel ez­előtt nyitotta meg Szapárfalu- ban takarmányboltját. A portát még ’90-ben vették meg, s kialakították kis gazda­ságukat rajta, majd felépítették a takarmányboltot. A férj 17 évig dolgozott a miklósi állami gazdaságban, s egy éve ő is munkanélküli. Most úgy gondolták, ki kell használni azt a lehetőséget, hogy telkük a négyes főút mel­lett van, s hogy az átutazók egy büfét sem találnak a közelben, így jött a gyorsbüfé ötlete, mely már majdnem készen van, csu­pán a festést kell befejezni, s az engedélyek kiadására várnak még, aztán indulhat a lángossü- tés, a hotdog-árusítás. A csa­ládnak most lovai, sertései, szarvasmarhái is vannak, az ál­lományt bővíteni is kívánja majd a férj, aki elmondta, az építkezés könnyen ment, mert hál’ istennek a barátok alig vár­ták, hogy segíthessenek nekik. Jelenleg a feleség a fővállal­kozó, aki ottjártunkkor éppen a holnapi ballagásra készült, így a főnököt a férj helyettesítette a boltban. Röviden Pedagógusnap Június 2-án, a művelődési házban tartották meg a peda­gógusnapot, melyen részt vettek az általános iskolák tanárai, tanítói, az óvodák dolgozói és a nyugdíjas pe­dagógusok. A megjelenteket Huber Ferenc polgármester köszöntötte, majd az óvodá­sok kis műsorral kedvesked­tek az ünnepeiteknek. A pol­gármesteri hivatal s az in­tézmények ezután megven­dégelték a jelenlévőket. Gyereknap A településen május 26-27- én a Felszabadulás úti iskola szervezésében ünnepelték meg a gyereknapot. A pén­tek esti tűbortűz után szom­baton Toldi-verseny, rönkha­jítás, zsákbamacska, szeren­csekerék, rajzverseny várt a résztvevőkre, akik még ug­rókötelezésben, kézizésben, sárkánykészítésben is részt vehettek ezen a napon, s a bolhapiacon csereberélhet­tek, s küldhették „szív kül- dit” is szeretteiknek. Hangverseny A Drezdai Big Band a mik­lósi zeneiskola vendége volt az elmúlt héten. Ebből az alkalomból a fegyverneki katolikus templomban is fel­léptek kedden, majd Tisza- püspöki és Törökszentmik- lós lakosai tapsolhattak ne­kik. A keddi koncert után az önkormányzat vendégül látta a zenészeket. A Évzárók Június 10-én 17 órakor tartja ballagását a Dózsa is­kola és 17-én 17 órakor a tanévzáró ünnepségét. A Felszabadulás úti is­kola nyolcadikosai június 10-én 9 órától vesznek bú­csút az iskolától, s a tanév­záró 17-én 17 órakor lesz. Jótékonysági bál Június 24-én a művelődési házban tart jótékony bált a Felszabadulás úti iskola, melyre várják az adakozó­kat. Nyári tábor A Művelődési Ház június 26-tól július 14-ig rendezi meg nyári napközis táborát. A három hét alatt úszótanfo­lyamra járnak majd a tábor­lakók Törökszentmiklósra, emellett több kézműves­foglalkozást, játszóházat is szerveznek nekik a ház dol­gozói. A Felszabadulás úti iskolában július 17-től tar­tanak háromhetes nyári tá­bort a diákoknak, ahol szin­tén lesz manuális foglalko­zás és sportolás is. Egy népszerű rendelet A képviselő-testület április 28- án fogadta el azon rendeletét, mely a foglalkoztatást elősegítő támogatásról szól. A részleteket Becsei Ist­vánná igazgatási csoportvezető­től tudtuk meg. A helyi rendelet célja, hogy az önkormányzattól jövedelempótló támogatásban részesülő munkanélküliek szá­mát csökkentsék, elősegítve foglalkoztatásukat. Az a munkaadó, aki ilyen munkanélkülit foglalkoztat, havi 3 ezer forint/fő támogatás­ban részesül hat hónapig. Eddig ezt a rendeletet mind a munka­adók, mind a munkanélküliek jól fogadták, hiszen a hivatal folyamatosan köt együttműkö­dési szerződést a vállalatokkal, amelyek vállalják, hogy rendes munkaviszony keretében fog­lalkoztatják a munkanélkülie­ket, amit a hivatal ellenőrizhet is. Jelenleg 331-en kapnak jö­vedelempótló támogatást, s jú­nius 1-jéig 14 főt alkalmaztak a fenti feltételekkel a helyi szö­vetkezetek, kft.-k. Az önkormányzatnak idén erre a célra 500 ezer forintja van, melynek forrása a költség- vetési rendeletben: rendszeres pénzbeni ellátás szakfeladat­ként szerepel. A testület úgy ítélte meg, hogy ha elfogy a pénz, akkor más keretből bizto­sítja erre a forrást. Több vidéki cég is érdeklődik az új lehető­ségről Törökszentmiklóstól Hevesig. A hivatal a későbbi­ekben maga is szeretne kiköz­vetíteni munkanélkülieket, je­lenleg még a vállalkozók név szerint kérik tőlük azt, akit fog­lalkoztatni akarnak. Az oldalt írta: Daróczi Erzsébet Fotó: Korányi Éva Kedvelt a zeneoktatás Tűhegyi Eszter előképzős növendék, tanára Nagy Ta­más A törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola kihelyezett tagozata második éve műkö­dik. A zeneóvodásokkal együtt 119 gyermek tanul va­lamilyen hangszeren - tudtuk meg Balázs Zsolt igazgatótól, aki az aznapi zongoravizsgára érkezett Fegy vernékre. Az előző napokban már a furulya, hegedű, harmonika, cselló, rézfúvós hangszereken tanulók letették a vizsgát. Az igazgató úr kiemelte Bartha Judit teljesítményét, aki a kis­újszállási országos kürtverse­nyen 4. lett, különdíjat kapott. Tanára Sarkadiné Márta Irén.

Next

/
Oldalképek
Tartalom