Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-28 / 149. szám

1995. június 28., szerda Szolnoki Extra 7. oldal Szolnok Rock 3. Kordokumentum hangszalagon Találja ki! Előző heti feladványunknál a kitalálandó szobornak csak egy kis részletét ábrázolta a felvétel, ennek ellenére sokan küldtek be helyes megfejtést. Mindazok, akik a Kossuth téren lévő Kossuth Lajos- szobrot írták megfejtésnek, jól „tippeltek”. Közülük választottuk a há­rom szerencsés nyertest: Ba- ranyi Judit (Szolnok), Du- dásné Szalai Ildikó (Szolnok) és Makra Erzsébet (Tószeg). Gratulálunk, s kérjük, fáradja­nak be szerkesztőségünkbe nyereményeikért, a Kardos Tamás fotóművész által fel­ajánlott naptárakért. Mostani feladványunk meg­fejtésének beküldési határ­ideje: július 3. Címünk válto­zatlan: Új Néplap, Szolnok, Kossuth tér 1. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Találja ki! Mottó: „A néző akkor érti meg a művész képeit, ha ugyanazt érzi egy kép láttán, amit a művész érzett, amikor azt alkotta.” Az ő világa az álmok világa Gyönyörű csendéletek, kifejező portrék, elgondolkodtató absztrakt alkotások, finoman megmunkált tűzzománcok. Rö­viden így lehet bemutatni - vagy inkább csak sejtetni - a fiatal művész-tanár munkáit. A szolnoki születésű Kőszegi Karolina már általános iskolában tanult kerámiázni, batikolni, de csak középiskolájában, a Varga Katalin Gimnáziumban kezdett komolyan a képzőművészet felé fordulni. Megannyi rockzenekar pró­bálja az elismerést kiharcolni hazánkban és szükebb pátri­ánkban, a megyeszékhelyen is. A zenészek közül sokan te­szik fel a kérdést önmaguk­nak: érdekel-e valakit az, amit mutatni szeretnénk, amibe súlyos ezreket fekte­tünk? A napokban megjelent Szolnok Rock 3. végre egy olyan vállalkozás gyümölcse, mely igenlő választ próbál adni e kérdésre. Annyi jó csapat tevékenykedett hajdanán Szolnokon, melyektől egy árva dal, annyi sem maradt! Miért kellene ezt a „hagyo­mányt” folytami? - gondolta 1991-ben a szolnoki O. B. Art Művészettámogató Egyesület, s elhatározták, létrehoznak egy olyan produkciót, melyen fiatal helybéli zenekarok mutathatják be tudásukat. Az ötlet egyéb­ként a finn testvérvárosból ered - lám, ilyen téren is van tanul- nivaló a „rokonoktól”. Egyéb­ként is sokan hangoztatják, jobb, ha a fiatalokat a zene köti le, mint ha másra (mással) köl­tenék (töltenék) pénzüket (sza­badidejüket). így jött létre ’92- ben az a lemez és kazetta, me­lyen 15 formáció szerepelt, és amely természetesen magán vi­selte az újszülött megannyi hi­báját. A szervezők azonban nem adták fel, így - az O. B. Art megalakulásának 5. évforduló­ján - létrejöhetett a folytatás, hisz az eltelt idő alatt sok új csapat alakult, s a már meglé­vők soraiban is több lényeges változás történt. A kiadvány természetesen nem - hisz a mostani időkben nem is lehet - kereskedelmi vállalkozás, célja nem több, nem kevesebb, mint az, hogy kor dokumentum, a he­lyi zenészközeg teljesítményé­nek keresztmetszete legyen! Amellett, hogy egy-egy szám ilyen módon az utókor számára is megmarad, melyet nagyapa­ként a vájt fülű unokáknak is meg lehet majd mutatni - ha lesz még szalagos magnó -, fontos szempont, hogy azok, akik egyébként pénz híján soha nem jutnának be egy hangstú­dióba, belekóstolhattak a „ze- necsinálás” folyamatába, meg­ízlelhették a stúdiómunka vará­zsát. A műsoros kazettán min­denki annyit nyújt, amennyit tud, s hogy ez mire elég, azt el­dönthetik mindazok, akik meg­veszik a szalagot. Mindezek létrejöttéhez per­sze segítség kellett, mely több helyről érkezett. Az ötletgazda Pap Béla és az Art & Alt Pro­duct kiadó komoly segítséget kapott a Libor Leasingtől, a Vá­rosi Ifjúsági Alapítványtól, az Extreme boltoktól, a Karakter Számítástechnikai Kft.-től és a Repro Stúdió nyomdától. A BAT-Records stúdió pedig nemcsak a felvételek helyszínét biztosította, hanem a zenekarok által eltöltött stúdióidő anyagi vonzatút illetően is igen elnéző volt. A rögzített produkciók érté­kelése igen nehéz, hiszen millió műfaj és minőség „ad itt egy­másnak randevút”. Egy biztos: a kiadvány demo jellegű, de az előzőhöz képest igen jelentős a változás, sokkal jobb a megszó­lalás, és talán szélesebb a tizen­hat zenekar által kínált műfaji skála is. Az elkészült anyag a doku­mentumok utóéletéhez tartozó minden utat megjár majd, pro- móciós célokra használják, bél­és külföldi kapcsolatteremtésre alkalmas. A sajtóhoz is elküldik a felvételeket, így az országos szaklapokhoz (pl. a Metál Hammerhez, a Rockinform- hoz), sőt a Magyar Rádióba, il­letve a szolnoki rádióstúdiókba is jut belőle. A legfontosabbat el ne felejt­sük! Az eltelt időszak rocktör­ténéseiből összeállított 65 per­ces körkép résztvevői a Cross- road, a Tequila Sunrise, az Origó, az Intim Skin Team, az Árnyak, a Chromatic Necrosis, az ÄN-2, a Horsef..., a Chuck Taylor Band, a Nottingham, az Ajóarosszésacsúf, a Vacuum Cleaner, a Living Tattoos, a Jogi esetek, Kis Judit és a Dream & Dee. Emellett egy - minden vásárlónak járó - ügyes füzet is készült, melyből köze­lebbről is megismerhetik a „fő­szereplőket”. Hogy a szolnoki Hubay utcai lemezboltban, az autóbusz-ál­lomásnál lévő könyvárusnál és az Ifjúsági Irodában megvásá­rolható anyagnak lesz-e folyta­tása? Ez még a „jövő zenéje”, egy azonban biztos, az ötletgaz­dákon és a helybéli fiatal zene­karokon semmi nem múlik! Röviden Ismét a játszótérről Múlt heti oldalunkban már hírt adtunk arról, hogy a Verseghy parki óvoda ját­szótere milyen példa értékű összefogás eredményekép­pen szépül meg. A Blazsek Gyöngyvér építész, belső- építész és munkatársai által megálmodott és megterve­zett játszópark azóta egy lé­péssel még közelebb került a megvalósuláshoz, hiszen a Nefag Rt. a szükséges fa­anyagot, a Petőfi Sándor Szakközép- és Szakképző Iskola pedig ács-, illetve asztalos tanulócsoportok munkáját ajánlotta fel. Városunk, vidékünk Mint hazánk minden váro­sának, Szolnoknak is van­nak „őslakói”, akik családja hosszú-hosszú évtizedekre visszamenőkig itt élt, s van­nak olyanok is, akik „csu­pán” betelepültek, s csak néhány éve laknak a megye- székhelyen. Egy azonban biztos: min­denkinek hasznos és tanul­ságos lehet az a kiállítás, amely július 3-án nyílik a Szandaszőlősi Művelődési Házban. A „Városunk, vi­dékünk” címet viselő kiállí­táson helytörténeti kiadvá­nyokat lehet megtekinteni egészen az iskolakezdésig, vagyis szeptember 1-jéig. Az oldalpárt szerkesztette: Cs. Csáti Réka Középiskolai alkotótáborokban vett részt Tiszafüredtől Len­gyelországig, hogy linómet­széssel, nyomatok készítésével, olajfestéssel ismerkedjen. A Juhász Gyula Tanárképző Fő­iskola rajz-földrajz szakán végzett három éve. A fősuli nemcsak diplomát adott, de itt találkozott először a tűzzo­mánckészítéssel, amit rögtön szívébe zárt. Legszívesebben süllyesztett kínai zománccal dolgozik; ezekből készült alkotásait évente kiállította a szegedi Tu­dományos Diákköri Konferen­cián, ahol kétszer első helyezést ért el. Ebben az időszakban el­sősorban tudományosan foglal­kozott a rajzzal - tanulmány­rajzokat készített, ismerkedett az arányokkal, színekkel - s csak később, a főiskola után fordult az igazi képzőművészet felé. Jövőre szeretne bekerülni a Budapesti Festőkörbe, hogy folytathassa a tanulást, tapasz­talatgyűjtést. Másfél évig tanított Szolno­kon a Tallinn Általános Iskolá­ban, majd férjhez ment, így szeptember óta Budapesten ok­tat rajzot és földrajzot. Karola sokat köszönhet Pogány Jó­zsefnek, aki felkészítette őt a felvételire, és Fazekas Magdol­nának, aki tanácsokkal látta el. A posztimpresszionizmus áll legközelebb hozzá, példaképé­nek tekinti Van Goghot, Ce- zanne-t, gyakran merít erőt be­lőlük. Úgy érzi, egyetlen festő­höz sem áll közel a stílusa, a romantikusoktól, naturalisták­tól viszont mereven elzárkózik, inkább az ősi, belülről jövő ér­zelmek, álmok kifejezése az ő világa, valamint a gyermekraj­zokat idéző motívumok. Tempera, szén, pittkréta, tus, akvarell, ezek a leggyakrabban használt anyagai, mostanában viszont sok színesceruza-rajz születik kezei nyomán, mert ezzel lágyabb, pasztelesebb színeket lehet kihozni, és köz­ben el lehet érzékenyülni. A művészek pedig, mint tudjuk, érzékeny lélekkel megáldottak. Amikor azt kérdezem, miért nem látok egyetlen tájképet sem, elkomolyodik, és azt mondja, ahhoz meg kell érinte­nie az embert a természet vará­zsának, és a látványnak minden idegszálra hatni kell. Ez pedig a személytelen Budapesten még nem történt meg. Beszélgetésünk végén Gombricht idézi, miszerint „a néző akkor érti meg a művész képeit, ha ugyanazt érzi egy kép láttán, amit a művész ér­zett, amikor azt alkotta”. Aki pedig egy kicsit is szereti a mű­vészetet, keresni fogja a valódi mondanivalót. Viszlay Anita Romantikusoktól, naturalistáktól mereven elzárkózik Agyban, párnák közt - reménykedve Beteglátogatóban voltunk. Egyik kedves saj­tólevelezőnk, Bánvölgyi Tibor ágya mellé ül­tünk le beszélgetni szolnoki, Szolnok ispán körúti panellakásában. Tibor negyedik éve fekszik félig lebénulva. Ajtót sem tud nyitni. Vendéget csak akkor fogadhat, ha otthon van valamelyik családtagja. Ágya mellett határ­időnapló, egy nyitott táskában az iroda, s a te­lefon, amellyel a város, a nagyvilág vérkerin­gésébe bármikor be tud kapcsolódni. Tibort nem kell, de nem is le­het sajnálni. Sőt: sokan meg­irigyelnék azért az egészsége­sekét is meghazudtoló vitalitá­sért, életkedvért, ahogy a köz­ügyeket intézi. ’94-ig a lakóbi­zottság elnöke volt. Levelez, s írja gazdasági, szociális témájú cikkeit lapunkba. Mindezt fekve teszi, napról napra. ízig- vérig közösségi embert ismer­tünk meg benne, aki nem adja fel, reménykedik - a gyógyu­lásban. Az életút, ami kikerekedett társalgásunkból, egy szóki­mondó, ambiciózus munkás­ember portréját vázolja fel, akinek a keserűségekből is ki­jutott jócskán. ’32-ben szüle­tett Szegeden. Ő éppen ott. Testvérei Miskolcon. Jöttek sorban, mikor hol állomásoz- tatták a négygyermekes kato­nacsaládot. Az apai indíttatás Édesapja, Bánvölgyi István, légvédelmi tüzértisztként védte a szolnoki tüzérlaktanyát a németek, míg a város légterét az ellenséges repülők, majd az oroszok ellen. Ámerikai hadi­fogság következett, majd ’49- ben népbírósági ítélettel öt évet kapott - még ’47-ben elhurcol­ták az ávósok, hogy összees­küvést szervez az államrend megdöntésére -, ami kegye­lemből három évre rövidült. Századosi rendfokozatát ’94- ben állították helyre, egyben előléptették posztumusz ezre­dessé. Közmunka: sírásás Bánvölgyi Tibor ’36-tól kezdve él Szolnokon. A váro­sért dolgozott már ’44 tava­szán, 12 évesen. Azt követően, amikor a fiúpolgárit egy nap leforgása alatt megszállták a németek, ő kortársaival a Rá­kóczi úti iskola ablakait papí- rozta, majd üvegeztette be, hogy megindulhasson az épü- letbenJa tanítás. Később, szin­tén a városért, közmunkát vég­zett: a református templom melletti parkban orosz katonák holttesteit kellett kihantolni. Az első igazi közösséggel, a Szabadságharcos Szövetséggel ’47-ben került kapcsolatba. Ekkor még vitorlázó repülő szeretett volna lenni. Ami el­tántorította, a szerencsés bal­esetet, így meséli el:-A legelső felszállásnál tör­tént. Beültem a Tücsökbe. Az öreg Kátai bácsi húzott fel csőrlővel. Ötméteres magas­ságból lezuhantam, neki a ku­koricakúpnak. A gép megron­gálódott. Abbahagytam. Szerelme a lövészet Ezt követően nyergeit át a sportlövészetre. 1947-67 kö­zött űzi, majd a területi tartalé­kos klub titkára. Kiképzési fe­lelős: lövészetet, fegyver­anyag-ismeretet oktat. Ámit fájlal:- A tribünön olyanok kapták a „csüngőket”, akik csak az in­formációs jelentésekből ismer­ték az MHSZ-t. A történeti hű­ség miatt is tervezi, hogy meg­írja a szolnoki szövetség törté­netét. Édesapja múltja egyre csak kísérti. „Viselt dolgai” miatt nem lehet tüzértiszt. Kecskeméten már hadnagy, amikor ’52-ben lefokozzák honvéddá, s hazaküldik. Aztán ’56 telén is macerálják az ap­ját. Mint megbízhatatlant, többször beviszik a szolnoki fogházba. Tüsszentésért verés A pufajkások kísérték akkor is, amikor az SZTK-nál lévő szo­bor ledöntésénél a fia, Tibor is jelen volt. Meg volt fázva, s rá­tüsszentett az egyik pufajkás csizmájára. Hiába szólt: - Tes­sék elhinni, nem köptem, vélet­len volt. Amerikai dzsippel vit­ték be a Dózsa György útra, véresre verték a talpát, fenekét. Orvost nem talált, aki látleletet mert volna kiállítani. - Mindezt először hozom nyilvánosságra - mondja. Családom egy tagja se verte a mellét ’ 89-ben. Ágyba dönti a durva tréfa Sok helyen dolgozott műsze­részként. ’73-tól a MÁV Jár­műjavítóban, a mozdonyosztá­lyon. Többszörös kiváló újító, megbecsült munkás, amikor egy gyerekes tréfa miatt bal­eset éri ’ 88-ban. Bekenték zsír­ral a mozdony kapaszkodóját, megcsúszott, s a jobb térdét a vaslépcső élébe ütötte. ’92-ig gyógykezelik, egyre jobban dagad a lába. Ugyanez év ápri­lisában kerti munka közben zsibbadást érez, és 24 óra le­forgása alatt lebénul mindkét lába. Háziorvosa, dr. Demeter Erzsébet, amit csak tudott, megtett érte. Egy éven át min­dennap látogatta. Előrehaladott csontritkulása immár negyedik éve, hogy ágyhoz köti. Szív- műtött felesége, unokái, lá­nyai: Marianna és Gabriella, aki szakképzett ápolónő, hűsé­gesen kitartanak mellette. - Vannak még csodák! Minden­áron meg akarok gyógyulni! - ezzel búcsúzik. S azzal: jön az aratás. Erről ír legközelebb, hogy volt régen. Aratás, ke­nyér, élet. Sok türelmet, Bán­völgyi Tibor, nehéz betegsé­gedhez. Simon Cs. József yfirága a gyógyszer. 1500 forintba került egy adag a mi­nap. A lakbéremelés is súlyosan érint, miközben szét van rohadva az épület. Azokat a képviselőket hibáztatom, akik mindenre csak úgy rábólintandk.” fotó: m. j

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom