Új Néplap, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-10 / 134. szám
10. oldal Hétvégi Turmix 1995. június 10., szombat •ni Pint P» nt Tudom, hogy nyár van. Hol rekkenő forróság, hol dörgedelmes zuháré, de azért nyár, még a naptár szerint is. Ennek ellenére egyre többször jut eszembe a tél és a jellegzetes decemberi csomagok. A piros celofántasakos Mikulás-zacskók, a pufók angyalkás díszpapírba burkolt karácsonyi ajándékok, amelyeket olyan jó izgatottan bontogatni, vajon mi rejlik bennük. De felsejlik gyermekkori emlékképeimből olyan ajándék is, amelyik hatalmas méretével kecsegtetett, inkább láda volt, mint doboz. Aztán ahogy lefejtődött róla a burkolat, egy kisebb ládika volt benne, aztán egy még kisebb, a legutolsó kicsiben pedig egy csomó összegyűrt selyempapír, meg egy irkafirka, valami olyasféle szöveggel, hogy „Aki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli”. v Biz’ ez régi bölcsesség. Hogy mindez miért jár mostanában egyre gyakrabban a fejemben? Mert a különféle médiák folyton-foly- vást „csomagokat” emlegetnek. Csak valahogy ezek a „meglepetések” nem azt a boldog, várakozó örömet váltják ki az emberből, mint karácsony környéki társaik. Sőt! Ezek inkább stresszt okoznak, bizonytalanságot, elkeseredettséget, kilátástalanságot váltanak ki azokból, akik kapják. Itt van mindjárt a „Bokroscsomag”. Nem tudom, ki hogy van vele, de én egyáltalán nem vártam, hogy átadják nekem. Meg sem kérdeztek, csak úgy kikézbesítették, és most, kérem, itt van a nyakamon, és egyáltalán nem tetszik. Amikor megkaptam, már riadalmat váltott ki belőlem. Ormótlannak tűnt és hevenyészettnek. Próbáltam kutakodni benne, hátha fellelek mégis valamiféle értéket, s már a nagy egészen belül a legkisebb összetevőnél tartok, de még csak egy magyarázó levélkét sem találtam. Legszívesebben összecsomagolnám az egészet, és ráírnám: „Vissza a feladónak”. Csak azt nem tudom, lenne-e olyan, aki átvenné. Gyanítom, hogy a feladó nem... Csak nem lenne olyan bolond!... Grafológiai sorozatunk Mel Gibson a Los Angeles-i Kínai Színháznál levő hírességek útján elhelyezte kézjegyét és lábnyomát. feb-fotó Az „írás” kialakulása 1. rész Természetesnek és nyilvánvalónak tűnik számunkra, hogy napjainkban mindenki- illetve majdnem mindenki- tud írni. Szinte elképzelhetetlen: hogyan lehet élni írás-olvasás tudása nélkül?! Nem volt ez azonban mindig így. Gondoljunk csak az ősemberre. Ő - ők - még nem ismerték az írás művészetét. Az írás kialakulását azonban feltétlenül köszönnünk kell az ősembernek, aki elkezdett a barlangja falára rajzolni, és ezzel üzenetet közvetített, illetve gondolatait kézzel foghatóvá tette. A legszebb barlangrajzokat a dél-franciaországi Luscaüx-ban találták. Ezek a sárga, szőrös és fekete színben pompázó képek vadlu- dakat, bölényeket és szarvasokat ábrázolnak. Azt is szokták mondani, hogy Luscaux az ősember sixtusi kápolnája. Másik érdekesség a La-Pasiega barlang rajza, amely két lábnyomot, korlátszerű vonalakat és a telihold tányérjára emlékeztető alakzatot ábrázol. A valláspszichológiai alapokon nyugvó értelmezése: a szellemek lakhelyét senki se zavarja! Ezzel máris megkezdődött a gondolat- és üzenetközlésre használt jelrendszer története. A neolitikum sziklaképein (i. e. 9000-i. e. 5000-ig) új vonásokat fedeztek fel. Feltűnnek a többszínű képek és a mozgásban való ábrázolás is. Egyre stilizáltabb a forma, csak a lényegre hagyatkozva ábrázoltak. Ez már maga a képírás volt. Innen már csak egy ugrás a fogalomírás, ahol a nap nemcsak az égitestet ábrázolta, hanem a meleget is jelentette. Nagyot ugrunk az időben, és megérkezünk Mezopotámiába. Hiteles emlékek szerint i. e. IV. évezred utolsó századaiban a sumé- rok már ismerték az írást, sőt az ő nevükhöz fűződik annak feltalálása. írásuk jelei eleinte konkrét tárgyakat ábrázolt erős stilizáltságban. Az idők folyamán azonban a jelek egyre inkább összekapcsolódtak a hangalakkal. Nem sok időbe telt, és az ékírás elterjedt egész Elő-Azsiában. Maradandóvá akarták tenni írásukat, ezért agyagtáblákra rótták jeleiket. Ezek a táblák 6-8x10-14 cm-esek voltak, és háromszögűre hegyezett náddal vagy fapálcikával függőleges irányban írtak rá. I. Dareiosz trónra lépésének emlékére a behisztuni sziklán 67 m magasságban a következő szöveget vésette fel ékírással: „...Te, aki a jövő napjaiban ezt a feliratot olvasni fogod, amelyet én vésettem a sziklába, és ezeket az embereket látod - ne törölj és ne pusztíts el belőlük semmit! Legyen rá gondod, amíg ivadékaid élnek, hogy ezek sértetlenül fennmaradjanak.” Másik nagyon érdekes írás az egyiptomi hieroglif írás. Formailag képírás, valójában azonban mássalhangzó-, illetve szóírás. Az emberi arcot mindig profilból, a szemet, a vállakat és a mellkast elölnézetben, a lábakat pedig újból oldalnézetben ábrázolták. Érdekességük, hogy az ember arca, illetve az állatok mindig szembenéznek a sor irányával. Kleopátra nevét például a következőképpen írták. Szabálytalan portré Tizenéves vállalkozó Há' tálálközóT veié az utcán, ‘azt mondod, egy tipikus mai srác. Farmer, sportcipő, Walkman a fülén, utcán, buszon ott harsog a rap avagy a techno. Igen, a látszat ez, de a valóság egészen más. Busi Tibor 17 éves, és vállalkozó. Egy Magyarországon is tevékenykedő külföldi érdekeltségű MLM cégnél dolgozik, s jelenleg több mint százan tartoznak a hálózatába. A magnóban pedig nem zene szól.- Mit is hallgatsz, Tibor?- Az úgynevezett „gyémánt” munkatársak előadásait. Nagyon sokat lehet tanulni tőlük. Nemcsak a szakmai fogásokat, de gondolkodásmódot, életstílust is.- Mit jelent az, hogy „gyémánt" ?- Ők a vezető egyéniségek, sikeresek. Nekik már egyáltalán nincsenek anyagi gondjaik, és sajátos, sikerorientált kapcsolatban állnak a világgal, az élettel.- Te is ide szeretnél eljutni? Erre törekszel?- Természetesen. Ez a célom. Már most ezért dolgozom.- Úgy tudom harmadéves középiskolás vagy. Azt szokták mondani, a diák munkája a tanulás. Te nem így vagy ezzel?- A vendéglátó-ipari szakközépiskolába járok, és igyekszem megfelelő szinten teljesíteni, de úgy gondolom, az életre már most más szinten is el kell kezdeni a felkészülést. A tanulás révén megfelelő ismeretekhez jutok, de ennél többre van szükség. Ezért kerestem a lehetőséget arra, hogy egy multinacionális cég munkájába bekapcsolódjak, elsajátítsam bevált, sikeres menedzsmentjüket.- Hogyan telik egy átlagos napod?- Fél 6-6-kor kelek. Leviszem Alex kutyámat sétálni. Reggelizem, és irány az iskola. Busszal kell utaznom. Jó néhány perc, amíg odaérek. Kihasználom az időt, mindig velem van valamelyik sikeres üzletember.- Ezt hogy érted?- Ilyenkor is az előadásokat hallgatom, megpróbálom felkészültségemet elmélyíteni. Sok múlik azon, az ember hogyan osztja be az idejét. Én igyekszem minden percet kihasználni. Suli után engedek magamnak egy kis lazítást. Tíz-húsz percet, majd a tanulás következik. Naponta foglalkozom a vállalkozás ügyeivel, rendszerint este. Lefekvés előtt még olvasok egy kicsit, vagy tévét nézek.- Beszéltünk a célokról. Igazán nagyra törő terveid vannak. De, gondolom, a legközvetlenebb, amit el akarsz érni, az érettségi, esetleg főiskola, egyetem?- Valóban. Szeretnék eredményes érettségi vizsgát tenni, és szüleim arra biztatnak, tanuljak tovább, de én még gondolkozom. Szívesebben választanám az ötödéves technikusi képzést, és utána teljes egészében az üzlettel foglalkoznék. Jó volna mivel, és csak nagyon kevés emlék maradt ránk. Ők szarvasbőrre, fügefaháncsra és agavé- papírra írtak. Az aztékok ké- pecskéi úgy készültek, hogy előbb fekete színnel meghúzták az ember, állat vagy tárgy körvonalát, majd a kész rajzot kiszínezték. Mindezt oldalnézetben ábrázolták. Az írást nyilvános iskolákban tanították. 0 a JLi * cp ejt? rn Ugorjunk ismét egy nagyot, Közép-Amerikába. Itt alakult ki az azték és a maja indiánok írása. Sajnos ez a kultúra elpusztult Amerika felfedezéséÉrdekes- ség, hogy az ekét nem ismerték, de magas fokú volt a csillagászati ismeretük. Az évet 18, húsz napból álló hónapra osztották, és 5 ünnepnapjuk volt. Ez tökéletesebb volt, mint az Európában 1582-ben bevezetett Gergely-naptár. A kínai írás is egyedülálló: a teljes jelkészlet a különböző kapcsolási lehetőségekkel együtt a 44 ezret is eléri. Aki 1500 jelet ismer, az már nem analfabéta, de újságolvasáshoz 4-5000 jel ismerete szükséges. Ribárszki Valéria Grafológiai Intézet (Folytatjuk) előbb anyagi függetlenséget teremteni magamnak. Lakást, kocsit, egyebeket, és természetesen támogatni szüléimét.- Ez jelenti a boldogságot? Egy magas színvonalú életnívó kialakítása?- Úgy vélem, a boldogságnak számtalan összetevője van, de mindenekelőtt meg kell tanulni boldognak lenni. Az emberek többsége nem ért ehhez. Pedig ez egy képesség, ami fejleszthető. Én például igyekszem az élet nehézségeit könnyedebben felfogni. Nem azt mondom, ha valami negatívum ér, hogy „hű, de rossz!”, inkább azt, hogy „nem elég jó”. Cseh Emese Kos (III.-*21. - IV. 20.) Szerelem: Bár vonzónak tart valakit, aki önnél energiku- sabb, jobb, ha nem kezdeményez, mert hosszú távon nehezen tudnának kijönni egymással. Önnek simulékonyabb társra van szüksége! Hivatás: Szervezőkészsége ugyan kiváló, a héten mégis ez az a terület, ahol rengeteg bosszúság, kudarc érheti mások értetlensége miatt. Bika (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: Új érzés keríti hatalmába. A barátságnak induló ismeretség akár mindent elsöprő szerelemmé válhat. De az is lehet, hogy olyan barátság alakul ki kettőjük között, amely még a házasság kötelékénél is erősebb. Hivatás: Valaki a háttérből, névtelenül rendkívül kedvező helyzetet teremt önnek, csak ki kell használja. Ikrek (v. 21.-vi. 21.) Szerelem: Anyagi gondok árnyékolják be magánéletét. Bár nehéz elválasztani a szerelmet a hétköznapoktól, azért próbálja meg partnerét megkímélni saját problémáitól, különben rámehet a kapcsolat. Hivatás: Nem kell mindent egyetlen nap alatt megoldani! A kapkodásból származó hibák áthúzhatják hosszú távú terveit is. Rák (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolnia, ha a szomszédok kellemetlen hírekkel szolgálnak a partneréről. Lehet, hogy az irigység beszél belőlük. Hivatás: Most a feje fölött dőlnek el a dolgok, ami ezekben a napokban történik, abba nincs beleszólása. Viszont ha lelkiismeretesen ellátja a dolgát, a végeredmény kedvező lesz. Oroszlánt vii. 23. - vm. 23.) Szerelem: Szívügyekben bizonytalan. Talán nem kellene ezekben a napokban döntenie. Az elhamarkodott Horoszkóp 1995. június 12. - június 18. lépésnek később látja kárát, amikor már sokkal nehezebb visszacsinálni a dolgokat. De az is igaz, hogy a változás vágya és az újtól való félelem egyszerre él a szívében. Hivatás: A munkahelyén valaki nagyon összekuszálja a dolgokat. SZŰZ (VIII. 24. - IX. 23.) Szerelem: Hódító és hódítható ezekben a napokban. Ezt talán még akkor is kihasználhatja, ha már rég nem magányos. Hivatás: A rutinmunka idegesíti, ezért egyre csak halogatja. A végén aztán minden a körmére ég, kifut a határidőkből, és a kapkodás nyomán hibát hibára halmoz. Mérleg (ix. 24,-x. 23.) Szerelem: Ha most nem úgy mennek a dolgok, ahogyan szeretné, annak saját maga az oka. Nem kellene mindig túlfeszítenie a húrt, nem kellene próbálgatnia, meddig bírja a partnere az állandó nyaggatást. Hivatás: Érdemes volna fegyverszünetet kötni a kollégáival, mert a héten igencsak szüksége lesz a segítségükre. Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Szerelem: Kicsit elszámította magát, és a „nevelő célzatú” megjegyzései, túl élesre sikeredtek. Partnere meg is orrolt érte. Csak olaj a tűzre, ha most ezért még ön is megsértődik. Hivatás: A héten hivatalos levél érkezik, ami napokra elveszi kedvét. Át kell alakítania a terveit és a távlati célokból valamit ki kell hagynia! Nyilas (xi. 23.-xii. 21.) Szerelem: Hajlamos arra. hogy felületesen kezelje még saját érzéseit is. Amiről most azt hiszi, futó kaland, bizony, nem az. Nagyon mély kapcsolat kerekedhet belőle. Hivatás: Hosszú távú elképzeléseinek valóra váltása nemcsak az ön elhatározásán múlik. Másoknak is van beleszólása - és emiatt sok minden másként alakul. Bak (XII. 22. - I. 19.) Szerelem: Az egyedüllétet csak ideig-óráig bírja. Szüksége van egy társra, ' akiről gondoskodhat. Ha most éppen magányos, ez az állapot nem tart sokáig. Hivatás: Sajnos, nem mindig csinálhatjuk azt, amihez kedvünk van. Ezt ön igazán jól túdja. De a héten semmi ok panaszra, mert kedvére való feladatöt kínálnak - jó pénzért! Vízöntő (I. 20. - II. 20.) Szerelem: Kifejezetten boldognak érzi magát, pedig talán ugyanolyan hétköznapok következnek, mint eddig, csak új megvilágításba kerül a kapcsolata. Hivatás: Bár ez az esztendő nagyon fontos az ön életében, karrierjében, ez a hét azonban meglehetősen eseménytelen lesz. (Ennek örüljön, mert a következők csak rosszabbodnak!) Halak di. 21.-ni. 20.) Szerelem: A túlzott gondoskodás olykor már terhes lehet a másik fél számára. Adjon egy kis szabadságot partnerének. Sokkal közelebb kerülnek egymáshoz, ha mindkettőjüknek van a másiktól független magánélete. Hivatás: A héten túl sokat vállal, aminek a következménye: teljes kimerülés. A határidőket sem tudja tartani.