Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-31 / 126. szám

2. oldal Körkép 1995. május 31., szerda Felkészül az űrutazásra Thomas Reiter német űrhajós, aki augusztusban indul az orosz MIR űrállomásra. Az edzéshez a hideg fürdőzés is hozzátartozik egy Moszkva kör­nyéki tóban. fotó: feb-reuters A román szenátusban Vita a kongresszusról Hosszú műszak a parlamentben Tegnap délelőtt két törvény- módosítás volt napirenden a parlamentben. Először ötpárti javaslatra az 1949/20. számú törvény, az alkotmány módo­sítása fölött kezdődött meg és fejeződött be az általános vita. A módosítást öt parlamenti párt - kivéve a kisgazdákat - nevében Szekeres Imre (MSZP) terjesztette elő. Az országgyűlésben mandátum­mal rendelkező valamennyi párt támogatta a hatályos al­kotmány módosítást, hiszen ez a javaslat azt mondja ki, hogy az új alkotmány előké­szítésének részletes szabálya­iban változás lesz. Az ezzel összefüggő házszabály-mó­dosító javaslattal csak a kis­gazdapárt nem értett egyet. Ez arról szól, hogy az alkotmány törvényi kidolgozását, előter­jesztését és a kijelölt bizottság feladatainak ellátását az al­kotmány-előkészítő bizottság végzi majd. A bizottság mun­kájában az országgyűlési el­nök vezetésével minden frak­cióból négy-négy képviselő vesz részt, s határozatának meghozatalához legalább öt párt igenlő szavazata szüksé­ges. Az ellenzék ezt a javasla­tot örömmel fogadta, hiszen garanciát ad törvényalkotó munkájához. Salamon László (MDF) felszólalásában elis­merően hangsúlyozta, hogy gyakorlati egyetértés született az új alkotmány megalkotásá­ról, az ellenzék őszinte örö­mére. Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter történelminek értékelte a megegyezést. Délután a kérdések órájá­ban Füle István (MSZP) szol­noki képviselő érdeklődött ar­ról, mi a Munkaügyi Minisz­térium véleménye, valóban munkanélkülieket képeznek a szakmunkásképzők? Héthy Lajos munkaügyi államtitkár elismerte, sarkítva így is lehet mondani, mert a szakmun­kásképzés struktúrája még a régi, már nem keresett szak­mákban is képeznek fiatalo­kat. A parlament a kora esti órákban szavazáshoz kezdett. Megtörtént a környezetvé­delmi törvény végszavazása. Megszavazták az alkotmány módosítását, amelynek sürgős kihirdetését szavazattal kérték a köztársasági elnöktől. Sza­vaztak még a hírközlési alap módosító indítványairól is, valamint a vízgazdálkodáshoz benyújtott javaslatokról. Elfogadták a foglalkozta­tási törvény módosító indít­ványait, valamint a Munka törvénykönyve új változatá­nak alapjait. Legvégül a gaz­dasági stabilizációs csomag záróvitáját és végszavazását bonyolították le. A Fidesz ké­rése szerint név szerint sza­vaztak. (SJ) Tisztújítás a KDNP-ben A Surján-csoport mellett állnak Túsz vagy páciens? Zágráb. A boszniai szerb te­levízió hétfő este felvételeket mutatott be a boszniai szer- bek által vasárnap elrabolt brit kéksisakosokról, akik közül három megsebesült. A felvételek szerint jól bánnak velük - jelentette az AFP. Még mindig holttestek Oklahoma City. Három el­tűntnek nyilvánított személy holttestét találták meg hét­főn az Oklahoma Cityben április 19-én felrobbantott szövetségi épület romjai kö­zött - közölték igazságügyi orvos szakértői források. Mint az AFP emlékeztet rá, a pokolgépes merényletben 168-an vesztették életüket. Nemzeti gyász Moszkva. Borisz Jelcin el­nök a szahalini földrengés áldozatainak emlékére egy­napos nemzeti gyászt ren­delt el mára. Helyi idő sze­rint tegnap estig 678 embert szabadítottak ki a 3200 la­kosú Nyeftyegorszk épüle­teinek romjai alól. A halálos áldozatok száma 325, a se­besülteké 373 volt a hivata­los adatok szerint. Menekülés a követségre Párizs. Sylvestre Ntiban- tunbanya burundi elnök hét­főn este - államcsínytől tartván - Franciaország bu­rundi nagykövetségére me­nekült, és ott töltötte az éj­szakát is. Ezt megbízható források közölték Párizs­ban. Az AFP által idézett forrás szerint a hutu szár­mazású államfőt az kész­tette oltalom keresésére, hogy Jean-Baptiste Bagaza, az ország tuszi nemzetiségű volt elnöke puccsot terve­zett ellene. Orosz bírálat Moszkva. Az orosz parla­ment alsóháza a boszniai helyzettel kapcsolatos nyi­latkozatában a NATO-légi- csapásokra vonatkozó mora­tórium elrendelését sürgette, de a korábban nyíltan szerbbarát orosz alsóház első ízben bírálta az ENSZ- békefenntartókat túszul ejtő boszniai szerbeket. A duma külügyi bizottsága aggo­dalmának adott hangot a ju­goszláviai helyzet miatt, de a helyzet kiéleződéséért a horvát, illetve a boszniai kormányerőket tette fele­lőssé, azok ugyanis szerinte felrúgták a tűzszünetet. Kivonulás Kairó. Az izraelieknek több mint a fele ellenzi a Golán- fennsík teljes kiürítését - derül ki a Maariv című izra­eli lap tegnapi számában megjelent közvélemény-ku­tatásból. Viharos vita zajlott le hétfő dél­után a román szenátusban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vasárnap véget ért kolozsvári kongresszusáról: a hangot ezúttal is a szélsőséges Szociális Munka Pártja és a Nagy-Románia Párt ismert ve­zetői, Adrian Paunescu és Cor- naliu Vadim Tudor adták meg. Adrian Paunescu közölte: a himnusz eléneklése, a magyar kisebbség autonóm nemzeti kö­zösségként történő meghatáro­zása, a budapesti képviselet fel­állításának terve és más hasonló tények miatt a hatóságokhoz, elsősorban pedig az állam­ügyészhez fordul, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket az ország alkotmányának és törvé­nyeinek súlyos megsértése mi­att. Comeliu Vadim Tudor sze­rint az RMDSZ kongresszusa túllépett minden mértéket. A Nagy-Románia Párt vezetője követelte: nyilvánítsák nemkí­vánatos személynek Románia területén az „összes külföldi Jászfényszaru könyvtárába lá­togatott tegnap délután Csa- log Zsolt író-szociológus. Elmondta, hogy örömmel jött a Jászságba, hisz, mint el­mondta, vannak kötődései e tájhoz. Jászberényben érett­ségizett, első munkahelye Szolnokon volt, ásatásokat is folytatott e térségben. Munkásságának jelentős részét a cigányság kutatása alkotja. Jászfény szaruban 1971-ben folytatott ilyen ku­tatást. A cigányságról meleg­séggel és nagy hozzáértéssel beszélt. A hallgatóság is leginkább a kisebbségi problémákra volt agitátort, akik a lázadás szikráit szórják szét”, és utasítsák ki az országból Borbély Ernőt (aki­nek azt a kijelentést tulajdoní­totta a román sajtó, hogy az RMDSZ „állam az államban”) és „mindazokat az RMDSZ-beli radikálisokat, akik súlyosan megsértik a románok nemzeti jelképeit”, továbbá helyezzék törvényen kívül az RMDSZ-t. Emil Tocaci nemzeti liberális irányzatú képviselő arra szólí­totta fel a kormányt, hogy jú­nius 30-ig válaszoljon a parla­mentben a nemzeti kisebbségek jogainak megsértésére vonat­kozó „igazságtalan vádakra”. Az RMDSZ nevében Veres- tóy Attila, a szenátusi frakció vezetője rámutatott, hogy az RMDSZ kongresszusát nem egyes résztvevők felszólalásai, hanem a határozatok alapján kell megítélni, azok pedig az európai normákon, különösen pedig az Európa Tanács parla­menti közgyűlésének 508-as, az 1201-es ajánlást megerősítő utasításán alapszanak. kíváncsi. Csalog Zsolt beszélt a cigányság tragédiájáról, je­lenlegi helyzetének kialakulá­sáról, nyomorúságáról. Arról sem hallgatott, hogy a mai magyar társadalomból hiány­zik a tolerancia, a másság tü­relmes tisztelete. A XX. századi nemzetál­lam-teória csődje ma kézzel fogható - mondta -, hisz hatá­rainkon túl háború dúl. A nemzetállami teória lehetet­lenné teszi a cigány kisebbség helyzetének megoldását. A cigányság nem kapott valódi lehetőséget a felemel­kedésre az elmúlt 45 eszten­dőben sem, így ezt a problé­Karadzic nem enged Radovan Karadzic boszniai szerb vezető semmisnek nyilvá­nította az ENSZ-határozatokat, a NATO ultimátumait és a szerb fél és az ENSZ közötti megálla­podásokat - jelentették be hétfő este egy hivatalos közlemény­ben.- Az ENSZ-nek és a NATO- nak a (boszniai) konfliktusba való durva beavatkozása miatt, valamint amiatt, hogy a konflik­tusban érintett egyik fél pártjára álltak, az ENSZ Biztonsági Ta­nácsának valamennyi határoza­tát, a NATO valamennyi ultimá­tumát és az ENSZ-szel kötött és visszaélés tárgyát képező vala­mennyi megállapodást semmis­nek tekintjük - olvasható az AFP által ismertetett közle­ményben. A közlemény szerint a „Szerb Köztársaság helyreállítja teljes körű szuverenitását terü­lete és légtere egészében, és megtiltja az engedély nélküli be­repüléseket”. A dörgések a „Szerb Köztársa­ság” haderői főparancsnokságá­nak hétfőre virradóra Karadzic elnökletével tartott ülésén szület­tek - áll a dokumentumban. mát is hurcolja magával tár­sadalmunk. Most zajlanak a könyvhét eseményei, így természetesen a kultúra helyzetéről is szó esett. Arról a nemzetnyomo­rító állapotról, melyet a Bok­ros-csomag kapcsán akarnak végrehajtani. Most barbár módon leka­szálják a kultúrát, évekre megnyomorítják. Egy íróem­ber azonban, együtt a kultúra más művelőivel, nem tehet mást, mint hisz abban, hogy feltámad a könyv becsülete, tisztelete, és a könyvkiadás meg tud majd felelni érték­mentő, fontos feladatának. Ez év januárjától folyamatosan zajlik a KDNP vezetőségének megújulása - hangzott el tegnap a párt sajtótájékoztatóján. Ennek jegyében ülésezett a múlt héten szombaton a Jász-Nagykun- Szolnok megyei szervezet is, ahol új megyei vezetőséget vá­lasztottak. Dr. Rajkai Gábor lett a megyei elnök, az országos el­nökségbe pedig dr. Rusvai An­talt delegálták. Az elnökségbe választották Bodács Emánuel jászárokszállási, Török András törökszentmiklósi, Deák Sán­dor újszászi és Karászi Juli­anna karcagi lakosokat. A KDNP új megyei vezető­sége hangsúlyozta a folyama­tosságot és az elvhűséget a párt politikájában. Mint kifejtették, ezután sem törekszenek a han­gos sajtóvisszhangra, politiká­juk alapja a keresztény kultúra hagyományaira épül. Kérdésre elmondták azt is, hogy a me­gyei vezetőség és tagság a Sur­ján-csoport mellett tette le a voksát, ez lehet az egyik oka annak, hogy a helyi vezetőség­választásra országos képviselő nem jött el. Szolnok megyében minden politikai párttal jó a kapcsolatuk, természetesen az MDF, a Fidesz és a Kisgazda- párt közelebb áll ahhoz a mo­dem, konzervatív politikai vo­nalhoz, melyet ők is követnek. Úgy ítélik meg, hogy ha a pol­gári szövetség létrejön, akkor az 1998-as választásokon akár kormányzati pozícióba is ke­rülhetnek a kereszténydemok­raták. -csá­Karcagon megmarad a napközi Karcagon az óvodákban, alta­lános és középiskolákban 2454 gyermek vesz részt közétkezte­tésben - derült ki a tegnapi tes­tületi ülésen, ahol a városatyák a gyermekélelmezés helyzeté­ről tárgyaltak. Az intézmé­nyektől kapott véleményekből az derült ki, hogy mind meny- nyiségi, mind minőségi szem­pontból változó a gyermekek számára biztosított étel. Az önkormányzati törvény lehetőséget ad az önkormány­zatoknak a közösségi munka­végzés intézményeinek beve­zetésére. Ezzel a későbbiekben élni kívánnak. Jóváhagyták a bölcsődében fizetendő gondo­zási díj összegét is, melyet jú­lius 1-jétől vezetnek be. Már több ülésen tárgyalta a testület az értelmi fogyatéko­sok napközi otthonának át­szervezését. Tegnap úgy hatá­roztak, hogy mint önálló in­tézményt megszüntetik azt, s a feladat ellátását a családsegítő és gondozási központ tevé­kenységi körébe helyezik 1995. július 1-jétől. A férőhe­lyek számát 20-ban állapították meg, s csupán két főben a gon­dozói létszámot. -de­B^szélgetés a másság türelmes tiszteletéről Evekre megnyomorítják a kultúrát Csalog Zsolt író-olvasó találkozója Jászfény szarun Deszantparádé külföldieknek Elsősorban a hasonló tevékenységű alakulatok keresik fel egymást, úgy mint ezúttal a holland légimozgé- konyságú dandár katonái és a helikop­teres franciák. A találkozások alkal­mával természetesen a tapasztalat- csere sem maradhat el. Idővel ez a kölcsönös érdeklődés, egymás hadi- technikájának megismerése elvezet­het oda, hogy a NATO-tagországok katonái is elfogadják, egyáltalán el­higgyék azt, hogy hazánk, a gazdaság jelenlegi helyzete ellenére színvona­las hadsereggel rendelkezik. A vendégek a látványos bemutatók által képet alkothattak arról, milyen feladatokkal képesek megbirkózni a szemlátomást kőkemény szolnoki de- szantos sorkatonák, illetve a szerző­déses harcosok. Közelharcban, harcá­szati feladatokban és éleslövészetben bizonyították felkészültségüket. A magyar hadseregben rendszeresített kézi lőfegyvereket a laktanya lőterén ezút­tal a külföldiek is ki­próbálhatták. Az álta­luk elért találatok alapján nem lehetett szégyenkeznivalójuk az ezeket a fegyvere­ket bizonyára jobban ismerő magyar kol­légáik előtt. A légimozgékony- ságú zászlóalj légi szállítását mint min­dig, ezúttal is - a tegnapi bemutatón szakembereivel és helikoptereivel közreműködő - szállítórepülő dandár oldotta meg. A dandár parancsnoka, Békési József ezredes elmondta, hogy a két alakulat között igen szoros együttműködés valósult meg a kikép­zés és a repülés területén is. Össze­szokottságukat jól tükrözte a kora délutáni nem mindennapi helikopteres parádé. * A francia delegáció tagjai között egy igazán különleges vendéget tisztelhet­tek a szolnokiak az egyik magas rangú katonatiszt személyében. A francia hadsereg magyar nyelvet kitűnően be­szélő ezredese magyar nevet visel. Tóth Róbert szülei ugyanis magyarok voltak, a harmincas évek elején vándo­roltak ki Magyarországról. Az ezredes már néhány éve nyugdíjba vonult, de nyelvtudása miatt azóta is szívesen al­kalmazza a hadsereg. Tóth úr elis­merte, néhány évvel ezelőtt maga sem gondolta volna, hogy ilyen közelről is megismerkedhet egy valaha „orosz el­nyomás” alatt álló ország haditechni­kájával. Mint mondta, náluk, Francia- országban ez a fajta nyitottság már régóta jellemzi a katonaságot. H. Gy. Tóth Róbert ezredes Franciaor­szágból

Next

/
Oldalképek
Tartalom