Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-29 / 124. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. május 29., hétfő Küldjön egy képet! A Horthy-korszak gyermekei - 1941-ben A kép 1941. június 10-én készült, a második osztályban. Az iskolát csak azért nem nevezem meg, mert sokan önmagukra ismernének. Ezek a gyerekek írem jártak Adidas cipőben, farmernadágban, nem volt videójuk. Semmijük sem volt, csak a szorgalmuk és törek­vésük. Sok mérnök, orvos, jogász került ki közülük, s egy sem lett bűnöző. Ezek a gyerekek a Horthy-korszakban jártak iskolába, valódi bőrcipőben. Parasztcsaládban nevelkedtek, otthon a sok munka várta őket, és felnőtt fejjel ültek be az iskolapadba, diplomát szerezni. Ők a Tor- gyán-féle, sokat hangoztatott magángazdák gyermekei - akik a valóságban az egyház birtokán voltak bérlők. Családom egyik tagja is látható a képen, ma már ősz halántékú nagypapa. Tamás I.-né Szolnok Repülőtérről a palotába Kevés ember életében adatik olyan élmény és boldogság, mint amilyenben a sályi moz­gássérült gyermekeknek volt részük május 18-án. Azon a tavaszi napon még a nap is előbújt az esőfelhők mö­gül. Délelőtt kilátogattunk a szolnoki repülőtérre; felmehet­tünk az irányítótoronyba, majd a helikoptereket és az óriásgé­peket nézhettük meg. A 27 ton­nás „Tyúkanyó”-ba be is ülhet­tünk. Rendkívüli élményben volt részünk. Utunk a Hozam Klubba ve­zetett, a program ott folytató­dott. Bizonyára nem véletlenül kapta a „palota” elnevezést. A csodás épület ámulatba ejtett valamennyiünket. Elkáprázta­tott bennünket a látvány. A meglepetést fokozta az a kedvesség, amiben részünk le­hetett; a nekünk készített ün­nepi ebéd. S hogy hogyan ke­rültünk oda? Meghívólevelet kaptunk, és a szíves invitálás­nak eleget tettünk. A 28 tagú kis csapat köszö­netetet mond a szolnoki repülő­tér dandárparancsnokának és a Hozam Klub vezetőjének, hogy életünknek talán egyik leg­szebb napját szervezték meg számunkra, tették felejthetet­lenné. A Sátyi Mozgásjavító Általános Iskola 3. és 8. osztályos tanulói A malomszögiek választ kaptak Együttműködést reméltek Április 13-án jelent meg A malomszögiek kérése címmel Várhegyi Attilához, Szolnok polgármesteréhez címzett le­vél. A kerttulajdonosok egyszerű kivitelezésű út megépíté­séhez kértek támogatást és szakmai segítséget más munká­latoknál, útfelbontásnál feleslegessé vált törmelék felhasz­nálásával. Elképzelésük az volt, hogy városházi segítséggel 2-2,2 kilométer hosszúságú szakaszt járhatóvá tesznek, így esőzés idején - vagy ha baleset, hirtelen rosszullét történne - is megközelíthetők lennének a telkek. A malomszögiek levelére Stefanik László, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási főosztályának vezetője adott választ: A malomszögieknek a város polgármesteréhez címzett kérel­mére a helyszínt bejártuk, és megállapítottuk, hogy célszerű nyomvonalon vezetve is mintegy 1400 méter út kiépítésére lenne szükség. 5 méteres útszélességet figyelembe véve ez az építési munka egymillió forintra becsülhető. Megértjük problémájukat, de véleményünk szerint, amíg a belterületi lakóövezetekben vannak járhatatlan utak, az önkor­mányzat az üdülőtelkek úthálózatának korszerűsítését nem vál­lalhatja magára. A felvetett gondok (baleset, rosszullét) a sű­rűbben lakott körzetekben gyakrabban jelentkeznek. A levélírónak nem pontos az információja a költségvetésről, mert a város ilyen célra nem különített el jelentős összeget, és nem is hagyott jóvá, ugyanis a tény az, hogy útkorszerűsítésre a költségvetés egy fülért sem tartalmaz. (Egy szerény keret, úgy­nevezett út-híd keret a fenntartási feladatok elvégzésére van, de ezt sem tudjuk az elvárt szinten megoldani.) Természetesen ha a helyi közösség összeszerveződik és az útépítést saját erőből, sa­ját költségére elvégzi, az ehhez szükséges szakmai segítséget, támogatást megadjuk. * A polgármesteri hivatalból Szilágyi Imre címére postázták a válaszlevelet. Tartalmának részleteivel a címzett és a malom­szögi közösség nem ért egyet, ezért személyes találkozót szere­tett volna a főosztály vezetőjével. Többszöri próbálkodás után Ihász Tibor főosztályvezető-helyettes fogadta őt. Hivatali benyomásairól és az ügy fejleményeiről levélírónk az alábbiakat hozza nyilvánosságra: A malomszögiek levelüket a város polgármesteréhez címez­ték, s a választ is tőle várták. Változatlanul fenntartjuk, hogy csupán hozzáállás kérdése egy nagyon egyszerű kivitelezésű (keskeny kerékpár- vagy makadám jellegű) út megépítése. Egy­szerű szolnoki lakosként azt látom, hogy a város különböző pontjain itt-ott utat, egyebet bontanak, törmeléket szállítanak. Mi ezt a törmleléket szerettük volna kiszállíttatni egy kijelölt és felgyalult szakaszra, amit egy munkagép segítségével egyenget­tünk volna el. Személyes találkozásom Ihász úrral rendkívül rossz benyo­mást tett rám, hivatalnokhoz nem méltó, útszéli hangot ütött meg. Az elusítást is lehet kulturáltan közölni - még ha naponta sok gonddal kell is találkoznia. Ebben az üdülőkörzetben nem jómódú „gavallér"-ok pihennek, hanem nyugdíjas, kispénzű családok, hőlégballon, helikopter, ejtőernyő nem jöhet számí­tásba közlekedési eszközként. Lehet, hogy a hivatalnak ez egy „piti" ügy, nekünk viszont fontos, különösen akkor, amikor nap mint nap azt látjuk, mennyi feleslegesnek tűnő ötletre folyik el a pénz.. S engedtessék meg még egy megjegyzés: ha tőlünk, építte- tőktől megkövetelik az uniformizált tetőszöget - s az eltérésért büntetést szabnak ki -, tíz év után talán fordulhatunk tisztessé­ges és szerény kéréssel a hivatalhoz, s joggal elvárhatjuk, hogy a polgármester úrhoz címzett levelünkre a választ legalább kéz­jegyével lássa el! Tisztelettel: Szilágyi Imre Az oldalt szerkesztette: Kácsor Katalin A becsületes megtaláló maga is károsult Május 13-ai számukban arról adtunk hírt, hogy a szolnoki piacnál feltörtek egy gépko­csit, és elvitték a benne ha­gyott táskákat, sok egyéb mel­lett a vesetranszplantáció előtt álló tulajdonos összes orvosi papírját, ami a további kezeléshez nélkülözhetetlen. Fura körülmények között meg­került az ellopott holmi. Berkesi László szajoli lakost május 19-én meglopták; autós­táskáját elvették, benne szemé­lyes iratait és nem kevés kész­pénzt. Kétségbeesésében táská­jának keresésére indult a felté­telezett környéken, így bukkant rá egy bokorban az egy héttel azelőtt eltűnt női és férfitás­kákra, amiben szerencsére minden okmány hiánytalanul megvolt, csak a kézpénz tűnt el. A becsületes megtaláló - aki saját holmijának keresésében sajnos nem járt ilyen szeren­csével - azonnal visszajuttatta az értékeket, nagy örömet sze­rezve ezzel a tulajdonosoknak. Szívből jövő, hálás köszöne- tüket fejezik ki Berkesi Lász­lónak, s kívánják, hogy mielőbb kerüljön meg a tőle ellopott ér­ték is. (Azt már csak mellesleg teszik hozzá, hogy a tettesek is!) Lukács Alajos és neje Szolnok Szemüveg kell a boltosnak? Kedves hölgyismerősömmel ta­lálkoztam nemrég, aki kétség­beesve mesélte, milyen méltat­lan helyzetbe került a város egyik legszínvonalasabb ABC-áruházában. Néhány nappal ezelőtt, a déli órákban, a Szolnok ABC-ben vásárolt kenyeret és üdítőt. A pénztárnál - a számla kifizetése után - egy fehér köpenyes fiatalember felvette kosarát, és a csomagoló felé indult vele. A hölgynek még jól is esett a fi­gyelmesség: csak akkor döb­bent meg, amikor a raktárba tessékelte a segítőkész alkal­mazott. (Hozzá kell tennem, hogy a hölgy melegítőben volt, a pénztárcáján kívül mást nem is vitt magával, még szatyrot is a pénztárnál vett.) A boltban természetesen elég sokan vol­tak, s felfigyeltek a szóváltásra, mert ismerősöm közölte: nem hajlandó a raktárba bemenni. A vagyonőr (vagy rendész) akkor kapcsolódott be a esemé­nyekbe, s jelzett a bolti alkal­mazottnak, hogy: nem erről a vevőről van szó! A boltos rövid úton elnézést kért, és távozott. Azt kérdezzük: hogyan tör­ténhet meg egy színvonalas üz­letben, hogy a vásárlót egysze­rűen lekapcsolják? Vajon a bolt vezetője a fele­lősségre vonáson túl tervezi-e, hogy az intézkedő fiatalember­nek egy szemüveget is ajándé­koz? (Név és cím a szerkesztőségben) Iskolabál a Kertvárosban A szolnoki Kertvárosi Általá­nos Iskolában hagyományosan nagy sikerű alapítványi bált rendeztek. Kellemesen szóra­koztak szülők és tanárok. A fi­nom vacsoráról Szanvi Ist­vánná vezette konyha dolgozói gondpskodtak. A jó hangulatot az Ábel zenekar teremtette meg, a tombolasorsolást értékes nyeremények tették izgal­massá. Köszönjük a Danyi Op­tika, Ramexa Rt., Hozam Rt., Tutta Lámpa, Alexander Kft., Növényolaj-ipari Rt., Biostú­dió, OTP Bank, Surjányi Húsüzem, Új Néplap, Papír­kuckó Zöldker Kft., Camélia drogéria, Dreher söröző, Édes Titok Bt., Gabriel Taxi, Kereskedelmi és Hitelbank Rt., Sipula Zoltán vállalkozó. Bajor étterem, Direkt Kft., Dr. Horváth Ügyvédi Iroda, Éva virágüzlet, IBUSZ Uta­zási Iroda, Olasz étterem, Peszkó ABC, Stafírung Kft., Nagy és Társai Bt., Martfűi Sütőipar, Hírős Piért lera- kata, Bozsó János péksége és a Panoráma Turiszt közre­működését és támogatását. A bál bevétele a Művelő­dés-Egészség Alapítvány szám­láját növeli. Az iskola tantestülete Expressz - Ajánlva Tisztelt Igazgató Úr! Tényleg igaza van a levelében áhítot­takban, így abban is: sokféle tekintet­ben nagyon bonyolult az élet. Azért, mert nem mindegy, kivel barátkozik, él az ember, de még az is fontos, holta után ki mellett pihen. Miről is van szó? Ön 75 éves, és bi­zony - mint fogalmazza - ebben a korban már illik gondolni arra is, kivel temessék közös sírboltba. Már csak azért is, mert sajátos a helyzete. Amikor a harmincas évek végén, a tanító­képző befejezése után sikerült elhelyezkednie a Kunság szélén, ez akkor kész főnyereménynek számított. Noha nyolcvan gye­rek is járt egy osztályban a keze alá, mit számított ez akkor! El­telt egy év, kettő, és a diákok között feltűnt egy szép, szolid, szőke kislány. Az apukáját már korábban elveszítette, özvegy édesanyja nevelte. Színjeles volt a lány, és az édesanyja egyszer azt mondta:- Tanító úr! Érzem, nemsokára meghalok. Ezt a szép lányt magának szánom, vigyázzon rá! A szép lány tanító lett, és amikor elvégezte a képzőt, vissza­került a községbe. Szerették egymást, összeházasodtak. Az anya még megérte első fiúunokája születését. Három év múlva még egy fiuk született. Mindketten okos gyereknek bizonyul­tak. Debrecenben érettségiztek, majd a műszaki egyetemet be­fejezve mérnökök lettek. Az állás, a megélhetés Pestre szólí­totta őket. Közben Önök is tanultak, tanári diplomát kaptak. Született három unokájuk. Nyaranta csodaszép élet költözött a tanítói lakba: a két fiú és egy leány etették a tyúkokat, füvet szedtek a malacoknak, csirkéknek, játszottak a jámbor bernát­hegyivel. Rohantak az évek, először Ön ment nyugdíjba, majd öt év múlva a neje. Várták a csendes, őszi napokat, de gyász lett be­lőle. A tanámő-igazgatóné egy évig sem kapta a nyugdíját, mert az alattomos kór, a rák elvitte. Pedig világéletében egy cigaret­tát sem szívott! Egy szál magára maradt, akár az ujjam. Mit tesz egy férfiember, aki addig életében inget sem vasalt, és levest sem főzött? Búsul vagy iszik. Ön búnak eresztette a fejét, ki sem mozdult az árva otthonból. Hívták a gyerekek, de mit csi­nál egy falusi ember Pesten, a harmadik emeleten? Azért olykor meg-megnézte az unokákat. S véletlenül össze­futott egy tanítóképzős egykori ismerősével. Talán az első nagy szerelmével. Azután szó szót követett, és a presszóban egy kávé mellett megtudta, ő is özvegy. Győrben él egy kétszobás eme­leti lakásban, egyetlen lánya kanadai állampolgár lett. Jöt- tek-mentek a levelek, majd a látogatások következtek. Bizony, a gyerekeknek eleinte nem tetszett ez az őszi turbékolás, de az­után beletörődtek; legalább akad, aki édesapára néz. A nemsze­retem hónapokat a győri lakásban húzzák ki, de márciusban, amikor veteményezni kell, már falura jönnek. Ica mamát min­denki szereti, mert jól főz, így az unokák, gyerekek is le-leug- ranak nyaranta. Ha érik az eper, a málna meg a szőlő. így sza­ladt el közel tíz év. Mivel előrelátó emberek, megvan a sírhely is. Ica mamának Győrben az ura mellett, az igazgató úré kinn a falu temetőjében hajdan volt nejénél. A múltkor a gyerekek kissé tapintatlanul felvetették: ha majd üt az óra, hová is vezessen a végső út? Szólni sem tudtak, de abban azért megegyeztek, erről jó, ha az élők döntenek. Igaz, a felesége halála előtt a lelkére kötötte: Ha egyedül maradsz, jóravaló asszonyt hozzál a házhoz! Mert mel­léd valaki kell - így érvelt. Látja, Igazgató úr, teljesedett a kívánsága! És ahogy írja, úgy határoztak: majd ha jön a kaszás, mindenkit a saját párja mellé vigyenek. Mit szólok hozzá? Jaj, de feladta nekem a leckét, hi­szen mit szólhatnék én ehhez? Ha már valamit mondhatok, azt: bölcsen döntöttek, mert élőnek élő a párja, holtnak holt. De hát ezzel még várjanak, mert nyakunkon a nyár, és már dédunoka is van. Sőt, jár a szája: Papa, majd én segítek neked! - Hát van ennél melegebb üzenet egy hetvenöt évesnek? Meg az, hogy Ica mama finom főztje után tán még mosogatni sem kell? Ehhez a nyári rokoninvázióhoz kívánok mindkettőjüknek erőt, egészsé­get. Azzal a fránya halállal meg legyenek úgy, mint az egyik ri­portalanyom, aki már 85 éves volt:- Hogy vagyok vele, kedves fiam? Mármint a kaszással? Se­hogy! Az a gyanúm, azt hagyom utoljára! fh- S&.ÜL.0-Ö I'Ía'Íl.&X Divatbemutató saját ruhákkal A Szolnoki Szakképző Iskola és Gyermekotthon jótékony célú divatbemutatót és megyei szakmai versenyt rendezett: há­rom intézmény harminchárom tanulója mutatta be saját készí­tésű munkáját. A szakmai zsűri döntése - elnöke Banczik Lász- lóné igazgató - alapján első lett Magyar Mónika, 2. Trényi Bernadett, 3. Csűrik Erzsé­bet, 4. Kóta Anna, Kiss Karo­lina és Urbán Szabó Mária. A zsűri különdíját Balogh Iza­bella, a közönségdíjat Tyukodi Mónika vehette át. A rendezvény sikeréért kö­szönettel tartozunk a Városi Művelődési Ház vezetőségé­nek a teremért. Köszönettel tar­tozunk a divatbemutatóra ka­pott ruhákért a Debóra, Famí­lia, Judit, Zebra butik tulajdo- sainak, a verseny szponzorai­nak: Hegedüsné Bálint Ildi­kónak, a Debóra üzletvezető­jének, Horváth Jánosné méteráru-kereskedőnek, Kiss Jánosnak, a Varrógép Kft. ve­zetőjének, Kovács Lajosnak, a Zöld ABC és Barta Istvánné- nak, a Méhecske ABC vezető­jének, Cserfalvi József HEMO-igazgatónak, Pintér Bélának, a Rőfös méteráru tu­lajdonosának. A szép frizurák­ról a Ruhaipari Szakközépis­kola fodrásztanulói gondoskod­tak Ozsgyán Lászlóné oktató irányításával. Az est színvona­lát emelte a szolnoki Kai- ser-Pelikán Tánc Sport Egye­sület műsora, a HEMO Mur­vai Piroska Stúdió manöken­jei, a Szolnok Balett VIII. osz­tályos növendékeinek előadása. Valamennyi közreműködő­nek, támogatónak és segítőnek, a felkészítő tanároknak ezúton fejezzük ki köszönetünket. Há­lásak vagyunk vendégeink adományaiért, amit az intézet mezőgazdasági épületének fej­lesztésére fordítunk. Kiss Istvánná igazgatóhelyettes Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöljük, tisztelet­ben tartva a levélíró mondanivalóját A témának akkor is nyilvánossá­got adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom