Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-09 / 107. szám
16. oldal Hírek — Információk — Érdekességek 1995. május 9., kedd Naptár 1995. május 9., kedd Gergely napja Napkelte: 5.16 órakor, napnyugta: 20.06 órakor. Holdkelte: 13.46 órakor, holdnyugta: 2.12 órakor. Születésnaptár Ma ünnepli 60. születésnapját Bertha Bulcsú író. Több lap - például az Élet és Irodalom - munkatársa volt, s a hetvenes évek elején <5 szerkesztette az Új írást. Termékeny szerző, sokat publikál, és sokfajta műfajban alkot. A kenguru című regénye nagyon ismert, hiszen abból készült a népszerű film. Híres drámája a Fürdőigazgató, novelláskötetei közül pedig kiemelkedik a Willendorfi Vénusz. Ma ünnepel a 35 éves Laklóth Aladár. A népszerű színész főként a fővárosi Madách Színház zenés előadásaiban látható, de az egész országban jól ismerik, rendszeresen szerepel a tévében, jóképű orvosként néha feltűnik a Szomszédok című teleregényben is. Gergely Gergely. Görög eredetű név, jelentése éber, védőszentje Nazianzi Szent Gergely egyháztanító. Ökumenikus egyházi naptár Az ortodox és a görög katolikus naptárban lzajás próféta. Öt napon át Szolnok. A Magyar Rádió szolnoki szerkesztősége szerdától vasárnapig reggel 9 órakor kezdi és 19 órakor fejezi be műsorát. A közszolgálati kísérleti adásbán a sok-sok zeneszám között jelentkeznek majd az állandó műsorszámok. Óránként helyi és országos híreket hallhatnak, és a telefonos játék szignálja is többször felcsendül, sőt mindennap lesz kívánság- tíz órában műsor. Az élő adás készítői óránként kapcsolják majd a Ti- szaligetet, a III. szolnoki nemzetközi kiállítás és vásár helyszínét. Az 50 órás kísérleti műsor tapasztalatai kellő alapul szolgálnak majd egy későbbi állandó műsoridő-bővítéshez. A szolnoki stúdió műsora május 10-től 14-ig - csakúgy, mint máskor - az 1350 kHz-es középhullámon fogható. A 07 Jelenti Nem tudja hová tenni? Szolnok. A Cigány Szociális Központ kéréssel fordul a lakosokhoz: amennyiben megunt bútoraik, elhasznált ruháik vannak, vigyék be azokat az intézménybe (Aranyi S. u. 5.), hétfőtől péntekig, naponta 8-tól 16 óráig. A bútorok elszállítását szükség esetén természetesen vállalják. Baleseti statisztika Az elmúlt héten megyénk útjain összesen tizenöt közlekedési baleset történt. Egy ember életét vesztette (Kisújszálláson), hatan súlyosan, nyolcán pedig könnyebben megsérültek. Befeszített lakásajtók Az utóbbi napokban több lakásbetörés is történt a megye- székhelyen. A Nagy Imre körúton két X. emeleti lakásba mentek be a tolvajok fényes nappal. Mindkét lakásból ékszereket, valamint készpénzt vittek magukkal. A tulajdonosokat 200 ezer forint kár érte. Szolnokon a Füzér úton is betörtek egy lakásba, ahonnan különböző tárgyakat tulajdonítottak el az elkövetők, a kár ez esetben 20 ezer forint volt. Két keréken Vasárnap késő délután Tószeg belterületén egy kerékpáros kisfiút elütött egy autó. A gyermek BMX biciklijével figyelmetlenül közlekedett, és emiatt történt a baleset. A kerékpáros szerencsére csak könnyű sérülést szenvedett. A napenergia hasznosításáról Szolnok. A Fiorentini Hungary Kft. - a Mérnöki Kamara Szolnoki Csoportja és a Héli- osz-Technik Bt. szakmai támogatásával - ma 10 órakor szakmai bemutatót és konzultációt rendez a Technika Házában. Az eseményen részt vevők a Fiorentini Hungary Kft. bemutatkozása után a napenergia magyarországi aktív hasznosításáról, az alkalmazás területeiről, majd a megvalósítás gyakorlati kérdéseiről hallhatnak. Baráti találkozó Szolnok. Baráti találkozót szervez a MÁV Rt. ma 13 órától a Csomóponti Művelődési Házban. Azon helyi intézmények vezetőit hívták meg, melyekkel kapcsolatuk egyre szorosabbá fonódik. A program keretében a vasút és a város kapcsolatának erősítéséért elismeréseket is szeretnének átadni. Az Express Rt. utazási ajánlatai LAST Minute - Palma de Mallorca 39.000 Ft/fő május 17-24. és 24-31. pótágyon - gyerek 30.000 Ft/fő- felnőtt 35.000 Ft/fő REPÜLŐS ÜDÜLÉSI AJÁNLATOK 8/7 éjszakás turnusok Ciprus május 25. - szeptember 28. 49.800 Ft/főtől Korfu május 18. - szeptember 28. 23.600 Ft/főtől Kréta május 3. - szeptember 27. 26.400 Ft/főtől Málta júhíus 2. - október 13. 66.700 Ft/főtől Portugália június 7. - szeptember 27. 58.700 Ft/főtől Spanyolország- Malaga május 23. - október 10. 45.800 Ft/főtől- Mallorca május 17.-októberU. 43.500 Ft/főtől Törökország június 13.-augusztus 22. 39.200 Ft/főtől Tunézia június 6.-október 17. 60.900 Ft/főtől Párizs június 16-19. 47.800 Ft/fő A fenti utakra CSAK repülőjegy is igényelhető! AUTÓBUSZOS ÜDÜLÉSI AJÁNLATOK 8/7 éjszaka +1 -1 éj buszon SZOLNOKRÓL- Görögország - Panteleimonas Beach 1995. július 28. - augusztus 6. 29.100 Ft/fő 2 - 3 ágyas szállodai elhelyezés félpanzió BUDAPESTRŐL- Spanyolország - Costa Brava május 27. - szeptember 30-ig 26.800 Ft/főtől- Salou május 23. - október 10. 28.900 Ft/főtől- Görögország - szálloda június 3. - szeptember 23. 27.600 Ft/főtől- apartman (étkezés nélkül) 20.170 Ft/főtől- Olaszország - szálloda május 20. - szeptember 23. 29.700 FUfőtől- apartman (étkezés nélkül) 16.100 FUfőtől A fenti utakra CSAK autóbuszos közlekedés is kérhető! Jelentkezés: Express Rt. Szolnok, Kossuth út 18. Tel.: 56/421-502 *78042/1H* Szolnokon a Szép út és a Thököly út kereszteződésében is történt kerékpáros-baleset, de ennek már súlyosabb következményei lettek. Egy férfi figyelmetlenül kanyarodott járművével a Szántó körútra, és eközben összeütközött egy szabályosan közlekedő Bar- kasszal. A kerékpárost súlyos sérüléssel szállították kórházba. Halálos motorzás A hét végén újabb halálos közlekedési baleset történt a megyében. Szombat reggel 7 óra után néhány perccel Kisújszállás külterületén egy segéd-motorkerékpáros körültekintés nélkül balra kanyarodott, és emiatt összeütközött egy előzésben lévő Mazdával. A baleset következtében a motor vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházban sérüléseibe belehalt. A járművekben 220 ezer forint kár keletkezett. A gombák világa Szolnok. A Magyar Természettudományi Múzeum és a Városi Művelődési Központ közös kiállítást rendez Gombavilág címmel, melynek megnyitója május 12-én 17 órakor lesz a VMK-ban. A színes és „élethű” környezetbe elhelyezett gyűjtemény tárlatát Iváncsik Imre országgyűlési képviselő, a JNSZ Megyei Közgyűlés elnöke nyitja meg. A „gombaszezon” október 15-ig tart a művelődési központ földszintjén található III. számú klubban. Traffipax Lapunk rendszeresen közli, hol villanhat a traffipax vakuja a gyorshajtókra. Ma a 31-es út jászberényi vonalán, illetve a 33-34-es úton Tiszafürednél, holnap, május 10-én a 4-es főúton Szolnoktól Kisújszállásig, valamint a 44-es út Cserkeszőlő és Kunszent- márton között húzódó szakaszán lesznek ellenőrzések. A győzelem napján Szolnok. A győzelem napja 50. évfordulója alkalmából koszorúzást tart a Magyar Szocialista Párt városi szervezete ma 15.30-kor a Baross úton, a II. világháború áldozatainak emlékművénél. Az eseményre hívják a kegyelettel emlékezőket. Menjen vagy maradjon? Szolnok. A Városi Nevelési Tanácsadó Gyermek- és Ifjúsági Csoportja találkozóra hívja az óvónőket és tanítónőket - elsősorban gyermek- és ifjúság- védelmi feíelősöket - szerdán 14 órára. Az iskolaérettségről, az óvodából iskolába történő átmenet problémáiról beszélgethetnek a résztvevők a nevelési tanácsadó szakembereivel: fejlesztő pedagógusokkal, pszichológusokkal, az áthelyező bizottság vezetőjével és gyermekvédelmi szakemberekkel. A találkozó szervezői minden érdeklődőt várnak. Az Új Néplap szerkesztősége fórumra hívja a Törökszentmiklóson és környékén élő olvasóit Párbeszéd a közbiztonságról címmel a városi rendőrkapitányság, a polgármesteri hivatal és a Városi Művelődési Központ közreműködésével fórumot szervezünk. A beszélgetés résztvevői: dr. Búzás Sándor országgyűlési képviselő, Mészáros Lajos őrnagy, a városi rendőrkapitányság vezetője, Szegő János polgármester. A résztvevők velük beszélhetnek a város és a térség közbiztonsági helyzetéről. A fórum időpontja: 1995. május 10., 17.30 óra. Helyszíne a Városi Művelődési Központ. A fórumot követően dr. Búzás Sándor országgyűlési képviselő megnyitja az Új Néplap fotóriportereinek „Velünk történt” című fotókiállítását Önkormányzati ülések Alattyán. A községi önkormányzat képviselő-testülete ma 14 órától ülésezik a községházán, ahol beszámoló hangzik el a háziorvosi szolgálat tevékenységéről, a tb-finanszírozási rendszer tapasztalatairól s a községi munkanélküliség helyzetéről. Előterjesztések formájában foglalkoznak több kérdéssel, így a megüresedett képviselői mandátum betöltésével vagy a közterület-használatról és annak díja megállapításáról szóló rendelettel. Jászboldogháza. Ma 14 órakor ülnek össze a település képviselői is, akik szintén a községházán tanácskoznak. Szó lesz a bérleti díjak, a szemétszállítási díjak felülvizsgálatáról, a testület 4 éves gazdasági programjának összeállításáról is. Asztma Klub Szolnok. Az Asztma Klub ma 17 órakor, az Ady E. úti főiskola II. emeleti tantermében tartja következő összejövetelét. Bartókné Chikász Éva vezető gondozónő előadásának témája: „a lazítás, relaxálás jelentőségéről és szerepéről általában és az asztmás betegek mindennapi életében, rohammegelőzésében, illetve leküzdésében”. Aktualitásként a júniusi választás előkészítéséről lesz szó, és a budapesti Glaxo asztmanappal kapcsolatban megbeszélést tartanak. A gyermeknapig még van idő Valóban van még idő a gyermeknapig, mégis érdemes előre megtervezni az esemény programját. A nemrég alakult Cécó együttes ebben segít magas színvonalú zenés gyermekműsorával. A háromtagú társulat (Dudás Zoltán, Romhányi Mihály és Piki) mellett vendég- művészként Robin Hood, a bűvész szórakoztatja az apróságokat. Az előzetes megrendeléseket az 56/ 420-284-es, 344-231-es számokon várják. Telefondoktor A 082-es telefonszámon hívható Telefondoktor a héten arról beszél, hogyan előzhető meg a rák. Zeneiskolai koncertek A tiszapüspöki ÁMK szervezésében adnak hangversenyt a törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola tanárai ma 18 órakor a katolikus templomban. Az itt fellépők a fegyverneki művelődési házban szerdán 18 órakor mutatkoznak be. Május 12-én 17.30-tól a törökszentmiklósi zenesuliban Madarász Éva zongorestjére várják a zenerajongókat. Német nyelvi osztályozó Szolnok. A II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola a tanév végi német nyelvi osztályozóvizsgákat május 29-én 14 órai kezdettel rendezi. Ezekre május 26-ig folyamatosan - ez utolsó napon 14 óráig - a 422-051-es telefonszámon lehet jelentkezni. Vízállások A Tisza Tiszafürednél 654 cm, apadó, Kisköre felsőnél 706 cm, áradó, Kisköre alsónál 702 cm, áradó, víz 13,2 C-fokos. Szolnoknál 700 cm, áradó, a víz 12,2 C-fokos. A Hármas-Körös Kunszentmártonnál 564 cm, apadó, a Zagyva Jászteleknél 178 cm, apadó. A R D N A GARDÉNIA szolnoki kereskedelmi képviselete viszonteladókat és kereskedőket GYÁRI KERESKEDELMI ÁRON KISZOLGÁL. A III. SZOLNOKI NEMZETKÖZI KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR idején új partneri kapcsolatfelvétel a tiszaligeti körcsarnok CS 30-as standján május 10 - 14-ig. »7769}í/3H* SZUPEREXPRESSZ Mobiltelefonok szenzációs áron! Nokia 2110 lHJJOO'Ét 89.900 Ft Ericsson GH 198 -9Í900 Ft 69.900 Ft Bosch Cartel 60.900 Ft (áraink az áfát nem tartalmazzák!) Áraink PANNON GSM előfizetés vásárlása esetén érvényesek. Szaküzletünkben kéznélküli autós készletek, antennák és egyéb kiegészítők kaphatók. Érdeklődjön ügyfélszolgálatunknál! MÁTYUS KFT. Szolnok, Baross út 2. Telefon: 06-56-421-303, 06-20-355-220 06-20-348-838 *78211/1H* EMLŐRÁKSZŰRÉS. Has, kismedence, pajzsmirigy, here ULTRAHANG vizsgálata Szolnok, Baross út 18/a. Csütörtökönként: 16-18 óráig DR. DAJKA MIKLÓS magánrendelésén. 44 négyzetméteres lakást vennék a Széche- nyi-lakótelepen. Tele- fon: 06-30/437-846. ® ENGEDMÉNYES könyvvásár május 10-től a Denevér Üzletház könyvesboltjában, Szolnok, Ady E. út 17. Ballagásra ajándékozzon könyvet! Fekete Lyuk ß ajban van a pénzügyminiszterünk. No nem az ország költségvetési és monetáris állapota miatt - azért is főhetne persze a feje bőven hanem a kipattant bankbotrány miatt. Mint kiderült, a Budapest Bankot, amelynek ő volt a vezetője, mielőtt a bársonyszékbe került, megtámogatták titkos kormányhatározattal 12 milliárd jó magyar forinttal. Mit mondjak, az ügynek valóban eléggé botrányszaga van. A konzekvenciákat le kell vonni, mondja az ellenzék s jól tenné Bokros Lajos, hogy ha ennek nyomán távozna posztjáról. Szó se róla, nem hálás dolog főpénz- ügyérnek lenni manapság Magyar- országon. 1989 óta volt már eddig hat pénzügyminiszterünk, úgymint Békési, Rabár, Kupa, Szabó (Iván), megint Békési és Bokros. Nem hiszem, hogy valamelyikük is a jól végzett munka tudatával és az emberek áldásával távozott volna. Am ha így haladunk, 1998-ig, a következő választásokig is lehet még egypár „kincstárnokunk”. Bár ahogy néha kinéz, szerintem azt se vennénk észre, ha nem lenne egy ideig pénzügyminisztere az országnak. b. gy. HIRDETMÉNY Az oldalt szerkesztette: Hommer Attila Telefonközpontunk száma: 56/ 424-444 Faxszámunk: 56/ 422-853 A telefonos hirdetésfelvétel száma: 56/ 424-924 A hírszerkesztővel információk az 56/ 423-423-as telefonszámon közölhetők. A TITÁSZ Hálózatszerlési Kft. értesíti a lakosságot, hogy Szolnok, Hubai úti TR. és Baross út 1. szám irodaház 1 kV-os földkábelét 1995. május 07-én feszültség alá helyezte. Fenti időponttól a létesítmény érintése életveszélyes, bárminemű rongálását a törvény bünteti. *78282/1K* Köszönjük, hogy ma is velünk tartott. Legyen holnap is az olvasónk! JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: HAJNAL JÓZSEF' • Felelős szerkesztő: Berki Imre, Laczi Zoltán, ^ Tervezőszerkesztő: Majnár József • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, UJ f Pf-: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti űt 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére 1 terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Péterfia u. 4. V. em. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. 1 1 Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással az MHB Rt. 458-10358 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/312-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 14. Tel.: 59/326-043, 326-621. • Előfizetési díj egy hónapra 375 forint, negyedévre 1125 forint, fél évre 2250 forint, egy évre 4140 forint. • Az áruspéldányok ára: 19,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7,30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133