Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-06 / 105. szám
12. oldal Szatirikus Melléklet 1995. május 6., szombat Több a soknál! Végzetes hó vége Kérem alássan, a hó vége az egy igen szerencsétlen időszak az emberiség történetében. Többnyire hadüzenet nélkül érkezik, akár egy hódító hadsereg. Ellene védekeznünk éppen ezért rendkívül nehéz, meghátrálásra kényszeríteni pedig úgyszólván lehetetlen. Mindig sokadikán tör ránk, és mégis mindig váratlanul. Jön, lát - és mi nem győzzük pénztárcával. Ósdi trükkjeinket ismeri. Hiába lapozunk egyszerre hármat a naptárban, hiába csöngetünk be kölcsönkérni a tehetős tánti- hoz (nincs otthon!), hiába keresgéljük a dunnacihába rejtett dugipénzt. Egyszóval már nincs egy vasunk sem! Kopog a szemünk, és kopog a díjbeszedő. Fogadkozunk: csak most az egyszer húzzuk ki valahogy a fizetésnapig, istenuccse, a jövő hónapban ügyesebben beosztjuk a pénzünket. Azt a keveset. S ha sikerül, mert sikerül - naná! - megünnepeljük ... Az orosz kaviárt pezsgővel öblítjük le aznap, a gyerekeket teletömjük eperrel, és nejünknek megvesszük azt a cuki vajszínű blézert. Aztán beloholunk a szerkesztőségbe egy kis előlegért, s este otthon nekiveselkedünk annak a krokinak, amelynek címe az lesz, hogy Hó vége. (walter) _ Szexis versikék 1. Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja, bokor mögül hallik: „Smároljál le újra!” Az ügy már a végső kifejlet felé visz. Szól egy hang: „Pál vagyok.” Szól egy másik: „Én is!” 2. Egy bokorral arrább,- toliam rém rosszat ír -, erőszakoskodik nővel egy vén szatír. „Segítség!” - zeng a hölgy, szól a szatír, s derül: „Nem kell segítség, majd megoldom egyedül!”-donkóHalló, Magyarország? Reggel óta egyfolytában hívom, ám úgy tetszik, mással beszél. Vagy mellé tette a kagylót? Halló, Magyarország, mondani szeretnék valamit! Nem, nem, ne tessék félni tőlem, csak a jókívánságaimat szeretném tolmácsolni. Csupán gratulálni kívánok a közeljövőben remélt európai csati... Namégmostazegyszer! A legutolsó forintjaimat dobom be a készülékbe. Halló, Magyarország? Halló, van valaki a vonalban? Halló, Parlament? Gelka? Terus néni? Semmi... Olyan huzatos ez a telefon- fülke. Fázom, éhes vagyok, pisilnem is kell már picit. Miért nem veszik fel?' Nicsak, mi az ott a ködbe vesző hegycsúcsok mögött? Valami ég? Füstcsík száll a pajkos felhő felé. Most nem. Most újra igen. Atyavilág! Ezek füstjelek. Üzennek nekem! Megpróbálom megfejteni. Aszongya: NINCS IS MEG TELEFONUNK, TE PUPÁK! (alt) Kérdez a gyerek Ödönke lefekvés előtt elmé- lyülten beszélget a nagypapájával. A gyerek mindenfélét kérdez, a papa pedig válaszol - persze, ha tud.- Mondd, papa! Az ember tényleg a majomtól származik?- Igen, fiam.- Es melyik ember vette észre először, hogy ő már nem majom? Modem magyar művészet: megélni!
