Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-27 / 123. szám

„Kocsmatúra” Jártak már estelente „kocsmatúrán”? Önök tán nem tudják, de a rutinosak igen, mit is je­lent e kifejezés. E fogalom biz’ olyan cselek­véssort takar, melynek lényege a téblábolás. Egyik műintézetből ki, a másikba be. Közben szokás trinkelni, kortyolgatni, iszogatni holmi tőkén érlelt, avagy egyéb helyeken erjesztett nedűket. Itt ezt, amott azt. A lényeg, hogy pirkadatkor a hosszas és kimerítő kirándulás következtében már édes mindegy. Ekkorra a lelkes résztvevők elégedettek, ha meg­találják a szájuknak nevezett nyílást orcájukon, legurítandó tor­kukon az utolsó kortyinkákat. Ennek utána ugyanis jóval nehe­zebb feladat vár rájuk. Elkövetkezend a túra tortúrája: ki kicsoda és merre vagyon az otthon, édes otthon. Nincs megfellebbezhe­tetlenebb bizonyíték arra, hogy a homo sapiens az állatvilágból származik, mint az a tény, hogy négykézláb, avagy két lábon dü­löngélve, de az érintettek csak hazatalálnak. Megérkeznek szé­pen, mint gólyamadár fészkére. Hogyan másként lehetne ez, ha nem titkos ösztöntől vezérelten? Ámbár tudok olyan esetről is, akit négylábú barátja, hű ebe ve­zetgetett haza póráznál fogva. (Valahogy úgy, ahogy a befőtt te­szi el a nagymamát.) E történet oly megkapó, hogy hosszabban elidőzök nála. A főszereplő egy kedélyes, kissé pocakos, közép­korú családapa, köztudottan antialkoholista, és a főfőszereplő egy nagy testű, hosszú fekete szőrű kutya. Az eb, mint ahogyan az általában lenni szokott, kicsi korában a család kedvence volt. Húzták, nyúzták a gyerekek, versengtek, ki vigye le egy kis levegőzésre az utcára. Ám ahogyan csepere­dett, úgy hárult a sétáltatás megunt feladata egyre inkább a csöndes, béketűrő és antialkoholista családfőre. Minden este meghatározott útvonalon rótták a köröket, és minden egyes ke­rülőn elhaladtak egy vidám szesz- és füstszagot eregető borkós­toló előtt. Teltek a hónapok. Csak elmenegettek, elmenegettek a nyitott ajtó előtt, ám egyszer csak nem el, hanem bemenegettek. Illetve csak a gazdi lépte át a küszöböt, a kutya fához kötve kint maradt. Egyre gyakrabban és hosszabb idejűre sikeredett a láto­gatás, olyannyira, hogy a négylábú éjszakánként inkább a fát, mintsem a lakást őrizte. Kakaskukorékoláskor aztán hazave­zette, bocsánat, -vonszolta a pórázba csimpaszkodó embert, még azt is megtanulta, hogy felágaskodva megütögesse a kilincset, jelezve megérkezésüket. Tán sosem szakad vége e páros attrak­ciónak, ha a ház asszonya nem un bele a hajnali kilincsrázoga- tásba. De biz’ jócskán elege lett, ezért bősz elhatározásra jutott: szétválasztja a párocskát. Némi fejtörést okozott számára, ho­gyan valósítsa meg a tervet, az ebtől szabaduljon-e meg, avagy az embertől. De aztán mégis az előbbi mellett döntött, könnyeb­ben megvalósíthatónak tűnt a dolog. Be kell látnunk, eszes asz- szonyság volt. Elkerülte a válási cécót, a vagyonmegosztás fáj­dalmait. Rövid úton a kutyát tanyára zsuppolta, és ezzel meg is oldotta a problémát. (Nem hiába volt ő eszes asszonyság.) Is­merte élete párja pipogyaságát. Tudta, úgy el nem indul kocsma­túrára, ha nem lesz, aki hazave­zesse' é&U Az olasz és francia divatvilág most ünnepli igazi „ün­nepét". Naponta újabb és újabb világ­cégek jelentkeznek legújabb kreációjuk­kal. A képünkön lát­ható „hordható" esté­lyi ruha Dior kompo­zíciója. A kis kalap gyöngyei és a nyak­ék ugyanabból az anyagból készült. A táncon nyert menyasszony esete H ajdanában-danában, de mégsem olyan rég történt az eset. Nem túl távol, nem túl közel, egy tisztes kicsiny faluban. A települést akár zászlajukra tűzhették volna a kisebbségi jogok ügyeivel bíbelődök, mert itt oly szép békességben megfért egymással mindenféle náció. Még a nyelvhasznála­ton sem volt vita közöttük, mert egy ki­csit mindenki konyított a másikéhoz, így aztán szóértésben és megértésben nem volt hiány közöttük. Alig néhány utcányi volt ez a falucska, de takaros községházával és kedélyes kiskocsmával azért rendelkezett. Az igaz, hogy mint minden rendes helyen, a falut érintő döntéseket a hivatalban hozták, de az előkészítő munka gyakorta a söntés pultjánál zajlott. Estéről estére megtartot­ták ott a falugyűlést. A férfiak mind ott voltak, az asszonyok meg nem is kíván­koztak, no meg kár is lett volna nekik, úgysem nyertek volna bébocsáttatást. Rendes nőszemély otthon sürgölődik a konyhában, terelgeti, gyámolítja a gyer­mekeket, és meleg vacsorával várja haza élete párját. Rend a lelke mindennek. A fehémép a rántás kavarásához értsen, ne a politikához, és főként ne akarjon okos lenni a férfiak dolgában. Történt egyszer, hogy egy szemrevaló cigánylány miatt az addigi szép békessé- ges hangulat felborulni látszott. A sudár termetű, fekete szemű, lobogó hajú kacér Ibolyka két táborra osztotta a férfinépet. Az egyik csapat Miskának, a villanysze­relőnek szánta a leányzót, a másik úgy ítélte, házasodjon fajtabélivel, legyen a kosárfonó Palkóé. Miska is, Palkó is fülig beleszerelme- sedett Ibolykába, és igen haragudtak egymásra, mint vetélytársakhoz illik. Már addig fajult a dolog, hogy félő volt, rövidesen pofonok csattannak. Ekkor az öreg postásnak mentő ötlete támadt: - No, fiaim! - intette magához a két felhe- vült ifjoncot. - Nem kell itt kakaskodni! Majd eldönti a tánc, kinek asszonya lesz az Iboly. Miska és Palkó csak hüledezett, el nem tudták képzelni, mire gondol az ősz Tóni, de aztán rövidesen megértették. Mindket- ten'híresen jó táncosok voltak, Miska a városi népi táncegyüttesben ropta, Pal­kónak meg ahogy mondták, „a vérében volt” a tüzes ritmus. Eleinte furcsállották ugyan az érintet­tek a javaslatot, de aztán csak ráálltak a dologra. Együtt nőttek fel, együtt gyere - keskedtek, belátták, igen kivetnivaló volna, ha egy szoknya miatt hajba kapná­nak. Előkerítették hát a muzsikus cigányo­kat, hadd húzzák a talpalávalót. A széke­ket, asztalokat összetolták a fal mellé, a népes nézősereg is a széleken zsúfolódott össze. Lett elég hely a táncosoknak, hogy összemérjék tudásukat. Tóni bácsi összecsattantotta tenyerét, ez volt a jel a bandának. Felcsendült a muzsika, és a két ifjú középre perdült. Pörögtek, forogtak, a levegőbe lendül­tek a pattogó zenére. Nem győzte ámuló szemekkel követni mozdulataikat a néző­sereg. Teltek az órák, a teremben egyre fülledtebbé vált a levegő, ajtót ablakot sarkig tártak, de az izzadság csak úgy pa­takzott a testeken, a táncosokon már tel­jesen átnedvesedett az ing. Még kivilá- gos-kivirradatkor is nyöszörögtek a he­gedűk, mikor végül Palkó csak elnyúlt a padlón. Miska is alig állt már a lábán, de örömében nagyot kurjantott. Tudta, meg­nyerte táncával a menyasszonyt. j»gp0r Ki örököl? Ferenc nagyon szerette a munkáját. Könyvelőként dolgozott egy iparvállalat­nál. Kedvelte a számok vilá­gát, pontosságukat, megbíz­hatóságukat, érzelemmentes kezelhetőségüket. Az érzel­mekkel, az érzelmek kimuta­tásával Ferenc mindig hadi­lábon állt. Már fiatal korá­ban is zárkózott, amolyan magának való embernek tar­tották. Még családja körében sem igen tudott feloldódni, kimért, távolságtartó vi­szonyt tartott fenn mind szü­leivel, mind öccsével. Ilyen előzmények után senki sem csodálkozott azon, hogy Ferenc aggle­gény maradt. A lányok nem kapkodtak érte, és ő sem igen sündörgött körülöttük. Jól elvolt egymagában, arra törekedett, hogy minél előbb önálló lakhelyet teremtsen magának, ahol kedvére ren­dezheti be életét. Alig múlt harmincéves, amikor már egy szép, tágas öröklakást tudhatott magáénak. Szépen berendezte, értékes régi bú­torokat, antik dísztárgyakat vásárolt. Szenvedélyévé vált a régiségek, neves festőmű­vészek alkotásainak gyűj­tése. Alapvető szükségletein túl minden pénzét ebbe fek­tette. Hónapról hónapra szaporodtak a műkincsek lakásában, a végén már in­kább hasonlított a lakhely múzeumra, mint otthonra. Amikor közel ötvenéve­sen egy szívroham követ­keztében váratlanul elhunyt, hatalmas vagyon maradt utána. Végrendeletet nem írt, felesége vagy élettársa, gyermeke nem volt, így leg­közelebbi hozzátartozónak édesapja és öccse számított. Közöttük rövidesen megin­dult az ádáz küzdelem az örökség megkaparintásáért. Apa és fia addig sem élt fel­hőtlen viszonyban, de a pe­reskedés még inkább elmér­gesítette közöttük a vi­szonyt. Trágár szavakkal il­lették egymást, olykor már tettlegességtől lehetett tar­tani. A fiú el is költözött az addig közös lakásból, úgy döntött, inkább albérletbe megy, de nem fogja elvi­selni apja mindennapi sze­katúráját, piszkálódását. Az öreg elégedett volt ezzel a döntéssel, de időnként eljárt a bérelt lakásba, és ott is próbálta nem éppen vissza­fogott módon elérni, hogy fia visszalépjen követelésé­től. Igyekeztek egymást ab­ban is túllicitálni, kinek van nevesebb, felkapottabb ügyvédje, akinek közremű­ködésével majd a maga ja­vára billenti a mérleg nyel­vét. Haragjuk nőttön nőtt, mindegyik magának köve­telte a hagyaték birtoklásá­nak jogát. Mit gondol, kedves ol­vasó? Kinek ítéli az öröksé­get a bíróság? Természetbeni fizetés A vállalati körbetartozás miatt sok ukrajnai vállalat képtelen (időben) kifizetni dolgozói bé­rét. Egyre gyakrabban fordul elő, • hogy a munkavállalók természetben jutnak hozzá já­randóságukhoz. Nincs semmi meglepő abban, hogy ez így történt a szénbányászatáról hí­res Donyeck-medencében fekvő Szeverszk városgazdál­kodási vállalatánál is. A kom­munális szolgáltatásokat végző kombinát azonban találékony­ságban elviszi a pálmát minden más munkáltató elől - írja az ITAR-TASZSZ orosz hírügy­nökség, amely a Donyeckij krjazs című helyi újság alapján arról számolt be, hogy e válla­lat dolgozói koporsóban kap­ják bérüket. Egy hónapra egy koporsó jár, e termék ára ugyanis körülbelül az ukrajnai havi átlagbérnek felel meg. A dolgozókra csak annak eldön­tése hárul, hogy havi járandó­ságukat saját célra fordítják-e vagy pedig továbbadják vala­mely megboldogult földijük rokonainak. A pénzükhöz leg­könnyebben nyilván azok jut­nak hozzá, akiknek környeze­tében sokan szenderülnek jobblétre Mérges pókok az ember szolgálatában Madárpókok, tarantellák és fe­kete özvegyek - a Weissen- burgban megrendezett első német mérgespók-szimpózi- umra a résztvevők magukkal vitték kedvenc állatkáikat is. Ott azután tűkkel addig inge­relték őket, amíg nem sikerült néhány cseppnyi mérget „le­fejniük”, hogy az így nyert „koktélt” bonyolult eljárással aprólékosan kielemezzék. A pókok lefejése valóságos türe­lemjáték, mert a legtöbb pók nem érzi magát veszélyeztetve az ember által - magyarázta Dirk Weickmann, a tanácsko­zás elnöke. A harapós madár­pók, amely gyilkolva vándorol a tájon, nem egyéb, mint a fil­mesek képzeletének szülemé­nye - hangsúlyozta Weickman. Még egyetlen esetről sem tud­nak a világon, amikor ennek a szőrös testű póknak a marása halálos lett volna. Mérgét ezzel szemben - akárcsak a Dél-Eu- rópában elterjedt fekete özve­gyét - előszeretettel használják a gyógyszeriparban. Az a „mé­regkoktél”, amellyel a fekete özvegy védekezik, oldja a gör­csös sokkokat, a madátpók mérge pedig minden mellékha­tás nélkül nyugodt álmot bizto­sít. Még a szakértők által egyedül valóban veszélyesnek tartott. Amerikában előforduló remetepók mérgét is az ember javára használják fel - elpusz­títja a sejtszövetet, feltehetően a rákos sejtét is. Svájci gyógy­szergyárak ez idő szerint óriási mennyiségben vásárolnak pókmérget. Az Egyesült Álla­mokban intézetek és cégek ma már szabályos „pókfarmokat” tartanak fenn. Németországban ezzel szemben ez a kutatási te­rület még napjainkban is kizá­rólag a magánszférára tartozik - nyilatkozta Weickmann, aki kereken ezer pókot tart ottho­nában. 16 év - golyóval a fejben Franciaországban egy lány ti­zenhat évig azt sem tudta, hogy golyó van a fejében - legalább­is erről a hihetetlen esetről számolt be kedden a francia hírügynökség. A történet sze­rint a 17 éves Isabelle egy hét­tel ezelőtt egy vásári mulatsá­gon vett részt, ám onnan haza­térve heves epilepsziarohamot kapott. Helikopterrel a közeli Limoges kórházába szállítot­ták, s az ott készített röntgen- felvétel az orvosok hatalmas meglepetésére azt mutatta, hogy a fejében egy lövedék ta­lálható. Á szülők visszaemlé­kezése szerint 16 évvel koráb­ban - amikor még az egész csa­lád egy erdő mellett lakott - a kis Isabelle egyszer valóban vérző tarkóval jött vissza a já­tékból; az őt megvizsgáló or­vos azonban azzal nyugtatott mindenkit, hogy csak egy kis horzsolásról van szó. A lány azóta is normális életet élt, s senki sem sejtett semmit a tör­téntekről. Az orvosok - akik egyelőre nem terveznek műtéti beavatkozást - úgy gondolják, hogy valószínűleg a vásári körhinta heves mozgása moz­dította meg a lövedéket, s ez okozta Isabelle rosszullétet. Ebéd helyett az evőeszközt ette meg Fájdalmasan drágán fizette ki fogadását az a kínai férfi, aki elvesztett egy ivászati ver­senyt, s ezért meg kellett ennie egy pár evőpálcikát. Az eset egy fiatalemberekből álló tár­saságban történt meg, amikor is két barát fogadott: amelyi­kük alulmarad az ivásban, le­nyel egy pár evőpálcikát. A vesztes állta a szavát, s megette a nevezett evőeszközt. Két szörnyű hétig nem tudott sem enni, sem inni, s csak ezután ment orvoshoz. A kórházban a sebészek műtéttel voltak kény­telenek eltávolítani a fogadás kínzó tárgyát a meggondolat­lan fiatalember gyomrából. Támadó elefántok Valóságos ütközet zajlott le vasárnap Thaiföld déli részé­ben támadó elefántok és a ve­lük szembeszálló falusiak, rendőrök és vadászok között, amikor Bangkoktól 150 kilo­méterre délre egy negyvenfő­nyi elefántcsorda rárontott a közeli ananászligetre. A pus­kákkal, botokkal és gránátok­kal felfegyverzett falubeliek meghátrálni kényszerültek a dühödt vastagbőrűek rohama elől, és a dzsungelben kerestek menedéket. Az elefántok ala­pos pusztítást végeztek, mielőtt visszavonulót fújtak volna. A közeli nemzeti parkban élő ormányosok agresszív fellépé­sét az okozta, hogy a föld­művelés terjeszkedésével egyre szűkül a megélhetésüket biztosító terület nagysága.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom