Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-24 / 120. szám
1995. május 24., szerda Szolnoki Extra 7. oldal Diák vagy újságíró? Bajnai Zsolt huszonnégy esztendős, a József Attila Tudományegyetem földrajz-történelem szakos hallgatója. Sajátos filozófiát vall: az életben három dolognak van értelme, az utazásnak, a tanulásnak és a szerelemnek. Ezért a legjobb, ha az ember a kedvesével elutazik valahová tanulni. Beilleszthető ebbe az idillikus képbe régi szenvedélye, az írás is, amelynek köszönhetően egy alkalommal az egri székhelyű Független Alkotók Országos Egyesületének pályázatán ért el sikereket, idén pedig az év diákújságírójának választották.- Mikor érlelődött meg benned a gondolat, hogy írni kezdj?- Még az általános iskolában, annak ellenére, hogy a magyar nem tartozott az erősségeim közé. A középiskolában akartunk először lapot csinálni, de csak faliújság lett belőle. Azután másodéves egyetemistaként már tanultam is az újságírást Pesten.- Hol sikerült kamatoztatni ezt a tudást?- Akkoriban szerveződött Szolnokon egy ifjúsági lap, a Szofi, amely a lelkes és tehetséges fiatalokat fogta össze. Sajnos azonban pénz hiányában megszűnt. Szegedre kerülve ismerkedtem meg a Szegedi Egyetem című iskolai lappal. Megtetszett, ezért bekopogtattam a főszerkesztőhöz, mondván: hahó, itt vagyok, szeretnék újságot írni. A dolog bejött, három évig írogattam oda. Ma már a NewTon és a Melódiák című egyetemi lapok főszerkesztőjének vallhatom magam. Persze próbálkoztam a vidéki „nagy” lapoknál is, váltakozó sikerrel. Pesten a Respublikánál kísérleteztem, ahol szintén a bekopogtatós módszert választottam. Itt hét vagy nyolc nagyobb terjedelmű anyagom jelent meg. Néhány hónappal ezelőtt pedig az Országos Felsőoktatási Érdekvédelmi Szövetség ötéves fennállása alkalmából készítettem egy kiadványt, megszólaltatva benne Fodor Gábort és Csirik Jánost is.- Az elektronikus sajtó nem érdekel?- Dehogynem! Segédkeztem a Rádió 2000 indulásánál, de elmentem a Magyar Rádió helyi stúdiójába is. Itt csupán kábelhordozgató akartam lenni, ám már ehhez is a diplomát követelték, úgyhogy ebből semmi sem lett. Idén februárban meghívtak a Szegedi Városi Televízióhoz. Ez tetszett, sőt nagyon tetszett. Mégis visszautasítottam az ajánlatot, mert úgy éreztem, ha elfogadom, az egyetemnek befellegzett.- Milyenek az eddigi tapasztalataid a sajtóról?- A legfontosabb az, hogy vidékről indulva az ember nem túl sok mindent érhet el. Persze kemény küzdelemmel viheti valamire, csak hát nem biztos, hogy utána egész életében függeni akar olyan emberektől és gazdasági hatalmaktól, amelyek erre nem érdemesek. Azonkívül az újságírás, a vidéki is, nincs megbecsülve. Egy újságnak szellemi központnak kellene lennie, nem pedig munkahelynek.- Visszatérve a tanulmányaidhoz, miért választottad a földrajzot és a történelmet?- Aki nem kedveli a matematikát, általában ilyen szakokra jelentkezik. Egyébként szeretem őket, bár egészen biztos, hogy képtelenség elhelyezkedni.- Akkor hogyan tervezed a jövőt?- Nem érezném rosszul magam, ha újságíró lehetnék, bár ahhoz még rengeteget kell tanulnom. Ugyanakkor szívesen maradnék az egyetemen tudományos munkára, de erre szerintem nincs remény.- Mire van?- Talán ostobán hangzik, de magam sem tudom. Sok mindent szeretnék csinálni. Néha tudathasadásos állapotban vagyok, s nem tudom, hogy az újságírót alakítom, vagy az egyetemistát.- Ha mindezek ellenére meg kellene fogalmaznod, mi szeretnél lenni, mit mondanál?- Boldog ember. Molnár G. Attila Találja ki! Előző heti feladványunk mégsem bizonyult túl nehéznek, hiszen ismét jó néhány helyes megfejtés érkezett. S hogy mit ábrázolt a kép? A Baross úton lévő utógondozót, amelyet azonban még ma is inkább „bábaképzőnek” emlegetnek a városban. A három szerencsés nyertes: Öbognó Gézáné (Szolnok), Drávucz Sándor (Szolnok) és Fehér Tamás (Szolnok). Gratulálunk, s kérjük, fáradjanak be szerkesztőségünkbe nyereményeikért, a Kardos Tamás fotóművész által felajánlott naptárakért. Mostani feladványunkat legkésőbb május 29-ig juttassák el szerkesztőségünkbe: Új Néplap, Szolnok, Kossuth tér 1. A borítékra ne felejtsék el ráírni: Találja ki! A játék örök A Szolnokon megrendezett IV. Weöres Sándor találkozó gyer- mek-színjátszócsoportjait értékelő zsűri elnöke volt Fodor Tamás színművész, akit nem kell bemutatni a város művészetet kedvelő lakóinak. A műfaj jövőjéről kérdeztük a találkozó után.- Az ügyes pedagógusok kezében komoly fegyver a játék. Engedni kell szabadon szárnyalni a fantáziát, létrehozni és birtokolni a játékot. így lesz igazi tétje. A gyermekszínjátszók mindig tükröt tartanak a valóságnak, természetesen a kicsikre is hatnak a társadalmi és gazdasági változások. A játék úgy jó, ha tétje van. Mert az igazi tét maga a játék, amit nagyon komolyan kell venni. Hogy mi a feladat? Azt gondolom, nem szabad a már egyszer létrehozott értékeket veszni hagyni. A televízió, a készen kapott vizuális élmény tulajdonképpen már most látszik, betört a klipszerűség a gyermekek játékába is. Én úgy hiszem, hogy ez nem baj, hiszen a jól megcsinált klip egyfajta sűrítménye a valóságnak, a mondanivalónak. Az iskoláknak egyre kevesebb pénze van, így aztán néhány megszállott pedagógus érdeme az, hogy a gyermekszínjátszás megmarad. Szerencsére ilyen jó értelemben vett megszállottak, szent őrültek mindig is voltak, s nagyon remélem, hogy ezután is lesznek. Ezeknek a találkozásoknak komoly haszna az, hogy tanulhatnak a gyerekek egymástól is. A mostani versenyen például nagyon kevés volt a zene, illetve a kísérő zenék nem voltak jók. Kérem szépen, a konyhai eszközökkel lehet a legautentikusabb hangzásokat elérni! Vegyenek egy porszívócsövet, dugóval dugják be, fantasztikus hangzást lehet vele elérni. Vagy itt vannak a vizespoharak. Be lehet hangolni őket! De hogy mást ne mondjak, a fedő és a kanna is lehet zeneszerszám. A seprűnyél is kiváló eszköz lehet, és ott nem az a lényeg, hogy üti össze, hanem az, hogyan szünteti meg a hangzást! Sokkal bátrabban kell élni ezekkel az eszközökkel. A színház legkitűnőbb eszközei a sámánizmushoz nyúlnak visz- sza. A gyerekekben óriási az utánzóhajlam, tessék, ajánljuk fel neki, nézze meg a másikat, figyelje, játssza el, hogy ő nem ő. így a saját énje is fejlődni fog. Nem kell minden gyermekből színészt nevelni. Elég, ha csak megtanulta a mozgás és a másra figyelés művészetét. Elég, ha csak játszott egy jót, hiszen a játék, a varázslat örök! Szentendrei Anyánk helyett anyánk Én már csak kapkodom a fejem, és nem értem. Nem értem az embereket. A szülő szó - teljesen egyértelműen - a szülésre, a születésre utal. S noha csak az egyik szülő szül, mégis ketten vannak. Mert hiába az elrettentő példák, mégis megbizonyosodhatunk - néhány, már-már kirívó példa kapcsán - arról, hogy egy egészséges gyermek akár két(!) teljes szülőt is elvisel. Egy anyát és egy apát. Még mindig a szülő szónál maradva: noha az anyuka szüli meg a gyermeket, mégsem (csupán) ettől lesz szülő. Nem annyi a feladat, hogy kilenc hónapon keresztül kihordja a gyermeket, rugdalózót meg kiságyat vesz neki, később meg mountain bike-ot. Mert ha csak ennyi volna a feladat, könnyű lenne a szülőknek. A minap az egész ország láthatta-hallhatta a televízióban, hogy néhány tizenhat(l) éves fiú brutálisan megölt, mi több, lemészárolt egy másik tizenhat éves fiút. A nyomozás során fény derült arra. hogy a kiskamaszt szülei értékei ellopása után verték agyon, nehogy beszéljen. A megrázó riport végén beszélgettek a nyomozást folytató szakemberrel, aki elmondta, hogy szerinte a fiúk nemcsak kielégítő, de jó módban éltek. A szüleik gazdag és rendes emberek, akik nem értik, mi történhetett a gyerekeikkel. Azt is hangsúlyozta: nem tud rosszat mondani a szülőkről. Mindent megadtak a gyerekeknek. (Akik, mellesleg, minden este kilenckor a helyi kocsmában múlatták az időt hasonkorú társaikkal.) A hátamon vigyázba állt a szőr, míg ezt a mondatot hallgattam. Nem tud rosszat mondani.. . Talán nem is kell. Minden bizonnyal a társadalom a hibás. A társadalom, „aki” káromkodni tanítja a kamaszokat, aki esténként kocsmába csábítja őket. A társadalom a hibás, hogy nem kevert le egy nagy pofont a kölyköknek, ha későn mentek haza. A társadalom a hibás, hogy talán észre sem vette, hogy nincsenek otthon. A társadalom a hibás azért, hogy tizenhat éves kiskamaszok lemészárolják haverjukat, majd bedobják egy használaton kívüli pincébe. A társadalom kiváló és nagyszerű bűnbak. Mindent rá lehet kenni. Figyeljük csak a tévét, a rádidót! A közeljövőben minden bizonnyal napvilágra kerülnek a legújabb kutatási eredmények, miszerint a társadalom hordja ki a gyermeket, ö vajúdik, ő szüli meg. Anyánk helyett anyánk, apánk helyett apánk lesz. Cs. Csáti Réka A három testőr felvette a kesztyűt Avagy: három angol fiatalember elhatározta, hogy megtanítja angolul a fiatalokat Szolnok városában már nem kapjuk fel a fejünket, ha idegen szó üti meg fülünket, s nem fordulunk meg, ha külföldi arcot látunk. Méltán lehetünk büszkék, hogy sokan, egyre többen választják második vagy akár örök otthonuknak megyeszékhelyünket. A Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolára is nemcsak az ország minden részéről, de határainkon túlról is érkeznek hallgatók. Három jóképű, jó kedélyű és közvetlen beszélgetőtársam a „ködös Albionból” érkezett - tanítani. Mark Pearson-kül- és belkereskedelmi, illetve vendéglátó, Bruce Dickinson külker, Tom Mowbray pedig vendéglátó és belker szakon dolgozik angol lektorként.- Lehet, hogy már banálison hangzik, de azért talán kézenfekvő a kérdésem: hogyan kerültek Magyarországra, illetve Szolnokra? Bruce: - Egy hirdetést olvastam Angliában, ahol német-angol nyelvtanárt kerestek. Ennek már három és fél éve. Azóta vagyok itt. Először egy kis angol nyelviskolában dolgoztam, de az már nincs meg. Mark: - Én a Varga Katalin Gimnáziumban kezdtem dolgozni négy és fél évvel ezelőtt, onnan kerültem a főiskolára. Tom: - Én jöttem a legkésőbb, két és fél éve, s én is egy angol nyelviskolából kerültem ide.- És miért pont Magyarországot választották? Bruce: - Ez jó kérdés, én is szeretném tudni a választ - neveti el magát, de aztán komolyan folytatja. - Magyarország ismeretlen ország nálunk, Angliában. Azt hallottam, hogy sok minden változott itt az elmúlt években. Egyszerűen érdekelt, hogy milyen lehet itt.- És mi változott?- Amikor idejöttünk, nem, vagy legalábbis alig volt nyugati kocsi az utcákon, kevesebb volt a bolt és az étterem. De lassan normális lesz itt is minden - megint nevet. Bruce Dickinson Mark: - Több éve itt vagyok, és úgy gondolom, hogy Magyarországon is nagyon fontos a nyelvtudás, sőt itt, a fősulin mindenki kell hogy tudjon valamilyen idegen nyelvet. Persze nekünk is nehéz volt, hogy nem tudtunk magyarul egy szót sem. Bruce: - Akkor még kevesen tudtak angolul - teszi hozzá, persze kajánul mosolyogva a „tolmács”, erősen hangsúlyozva az „akkor” szót.- Úgy hallottam, érdekes terveik vannak a nyárra. Miről van szó? Mark: - Augusztus végén, a hónap második felében csinálunk egy angol nyelvi tábort. Szerintünk soha nem volt még olyan nyelvkurzus Szolnokon, de talán az egész országban sem, ahol kizárólag anyanyelvi tanárok tanítottak. Szerintünk ez fontos dolog volna a fősulinak, meg persze nekünk is. Azt szeretnénk elérni, hogy az emberek, akik nyelvet tanulnak, ne csak a „sima” angolt ismerjék, hanem a többit is, az utcai vagy akár az üzleti angolt. Meg persze szeretnénk egyúttal bemutatni is az országot, ahonnan jöttünk, vagyis tanítanánk országismeretet is.- Melyik réteget „célozzák" majd meg, vagyis milyen korosztályt várnak a táborba? Mark Pearson Mark: - Mindenkit, vagyis szinte mindenkit. Az eredeti tervünk az volt, hogy iskolásoknak, 14-18 éves fiataloknak tanítanánk, de ha jönnek érdeklődő felnőttek, akkor természetesen őket is várjuk. Azt szeretnénk, hogy ezen a kurzuson ne csak tanulás, tanulás, tanulás legyen, magyar módra, hanem szórakozás is. Szeretjük a szórakozást, a viccet, még ha nem is látszunk pillanatnyilag túl boldognak - nevetnek megint mind a hárman -, de most túl sok a munka. Vizsgáztatunk.- Hány főre számítanak, és mikorra tervezik az „iskolát” ? Bruce: - Nem gondolkoztunk még azon, hogy hányán jönnek majd. Ha százan jönnek, úgy is jó, ha negyvenen, akkor úgy is. Arra azonban figyelünk, hogy egy-egy csoportban ne legyenek túl sokan, legfeljebb tí- zen-tizenöten, mert csak úgy lehet mindenkivel foglalkozni. A „tábort” itt, a főiskolán csináljuk majd augusztus 21-étől szeptember 1-jéig, délelőttönként.- Akik jelentkezni akarnak, kell-e tudniuk valamilyen szinten angolul? Tom: - Majdnem minden 14-15 éves fiatal tud valamennyire angolul. Egyébként igen, azt szeretnénk, ha tudnának egy-két dolgot angolul. Csinálni fogunk valamilyen tesztet, amivel felmérjük a jelentkezők tudását, s ha vannak nagyon jók, akkor ők külön csoportban lesznek. ■ - Mondták, hogy országismeretet is tanítanak majd... Bruce: - Mind a hárman Anglia más-más részeiről jöttünk. Tom Észak-Angliából, Mark Dél-Angliából, én pedig Bristolból, vagyis Anglia közepéből. Azért gondoltuk, hogy ilyen ismereteket is akarunk tanítani, hogy ne csak nyelvtan, nyelvtan meg nyelvtan legyen egész idő alatt, hanem a beszélgetésen legyen a hangsúly, a kommunikáción. Mióta Szolnokon vagyunk, azt vettük észre, hogy sok gyerek megy Angliába vagy Amerikába angolul tanulni - elneveti magát, és hozzáteszi: Tóm Mowbray Most viszont olyan lesz, mintha Anglia itt lenne Szolnokon.- Akiket érdekel a dolog, hol kereshetik meg önöket? '- Napközben a 421-455-ös telefon 15-ös mellékén lehet minket elérni, este hat óra után pedig a 421-056-os telefonon. Cs. Cs. R.
