Új Néplap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-22 / 118. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. május 22., hétfő 1944 októberétől 1945 tavaszáig a szolnoki bábaképzőben Ilyen orvosi eset nem volt Felkeltette érdeklődésem a há­borús visszaemlékezésekről írott sorozat, szükségét érzem azonban, hogy az „Állati ösztö­nök” (május 10-én jelent meg) című fejezteiben leírtakat - a tények ismeretében - határozot­tan cáfoljam. 1944 október végétől a kö­vetkező év tavaszáig (a bába­képző intézet visszaköltözé- séig) a megyei kórház alagso­rában működő szülészet-nő­gyógyászati osztály egyetlen orvosa voltam. A kórházat dr. Pankotay Sándor bábaképző intézeti ta­nársegéd vezette, de ő osztályos munkát nem végzett. A leírt esetet, illetve ennek megfelelő esetet osztályunkra nem szállí­tottak, kezelésben nem részesí­tettünk. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Szolnokon a hadműveletek alatt egyetlen nőt sem erőszakoltak meg, vagy ilyen esetek az országban má­sutt nem fordultak elő. A nemi erőszak a II. világháború min­den hadszínterén végigkísérte az eseményeket. (Elolvasásra ajánlom Norman Lewis Nápoly 1944 című könyvét - Európa Kiadó 1989.) Napjainkban pe­dig, békeidőben a harctéri tudó­sításokon kívül a magyar lapok rendőri rovataiból is bőségesen gyarapíthatjuk a nemi erő­szakra vonatkozó ismeretein­ket. Tisztában vagyok a sorozat műfajának természetével, ezért nem csodálkozom, de ha még élő szemtanúk vannak, érdemes a hibákat kiigazítani, mert ezek hitelességét veszélyeztetik. Tisztelettel: dr. Lengyel Bertalan Két hét üdülés A cím nem tévedés - állítja új- szászi levélírónk -, két hétig fe­küdtem a MÁV-kórház reuma­tológiai osztályán. A nyilvá­nosság előtt is szeretnék köszö­netét mondani dr. Kormos Il­dikó főorvosnak, dr. Angyal Gyöngyi osztályos orvosnak és valamennyi ott dolgozó nő­vérnek kedvességükért, szere- tetükért, a vidám légkör megte­remtéséért, ami itt a betegeket körülveszi. Kívánom, hogy ez a derű, vidámság és a lelkiisme­retesség kísérje őket végig pá­lyájukon, mert ilyen légkörben még a beteg is hamarabb gyó­gyul. Káló Ferencné Szabadáras lett a buszjegy? Igaz, hogy infláció van, de ott még nem tartunk, hogy egy autóbuszjegy óráról-órára vál­toztatná értékét - írja levelében tiszafüredi olvasónk. Az történt ugyanis, hogy május 4-én Ti­szafüredről Tiszaigarra utaz­tam, autóbusszal. A járat 9 óra 30 perckor in­dult. Ötvenszázalékos jegyet kértem a vezetőtől, tekintve, hogy nyugdíjas vagyok. A je­gyért 23 forintot fizettem. Ez rendjén is volt. Amikor azon­ban visszafelé jöttem a 14,30-assal, a busz vezetője 31 forintot kért tőlem. Próbáltam bizonygatni, hogy reggel 23 fo­rintot kértek tőlem, de ő azt mondta: nem érdekli, vagy fize­tek vagy leszállók! Nagy vá­lasztásom nem volt, így kifizet­tem a megdrágult jegyet. Nem volt korrekt eljárás. Az említett két település kö­zött van egy tanya. Itt - menet­rend szerint - megállt a busz. Egy fiú szállt fel, aki jegyet kért. Kifizette a viteldíjat, de jegyet nem kapott. Szeretném, ha levelem a nyilvánosságra hoznák, hiszen nagyon sokan utazunk autó­busszal, s ki tudja, hányán jár­nak hasonlóképpen, mint mi. V. Gy. A Volán Rt. velünk győzött Az MH Repülő Műszaki és Légvédelmi Honvéd Szakkö­zépiskola és Gimnázium ha­gyományos iskolanapját május 5-én rendezték meg. A játékos ügyességi vetél­kedőt emlékezetessé tette az a nagy kihívás, amelyet a Jász­kun Volán Rt. munkatársaival együtt teljesítettek a diákok. Ezúton szeretnénk köszöne­tét mondani Szabó István vezérigazgatónak, Zsovákné Nagy Mária üzletág-igazgató­nak és a buszvezetőknek, akik segítettek az iskolacímer-gyűj- tésben. A ránk bízott feladatot sikerre vittük, az izgatott és mosolygós diákarcokat öröm volt látni. S reméljük, nem za­vartuk az utazóközönséget sem azokon a járatokon, amelyeken a játék zajlott. Az utasoknak jó utat, a busz­vezetőknek balesetmentes köz­lekedést kívánunk! Légrádi Lajos a III. B-ből egynapos diákigazgató Lepuschán Éva DMS-tanár Zelenyánszki Pál szds. Megszépült az iskolaudvar Díszfákkal ültették körbe a szolnoki Belvárosi Általános Is­kola fallal határolt udvarát, megtörve ezzel a beton egyhan­gúságát. A tuják egy részét a szülők ajándékozták az iskolá­nak. FOTÓ: K. É. A Kacsa úti óvodások köszönik Közös program a rendőrökkel A Kacsa úti óvodában nagy hangsúlyt helyeznek a közleke­désre nevelésre. Ez természetes is, hiszen mert ebben az élet­korban a legfogékonyabbak a gyermekek, az elsajátított isme­retek, szokások, meghatáro­zóak lesznek a későbbi életsza­kaszokban. Már hároméves ko­ruktól kezdve folymatosan fog­lalkoznak a gyermekekkel, megtanulják a helyes közleke­dés szabályait, s lehetőség van a rendszeres gyakorlásra is az óvoda KRESZ-udvarán - írják az óvoda dolgozói levelükben. Felvettük a kapcsolatot a Vá­rosi Rendőrkapitányság közle­kedési osztályának dolgozói­val, akik programjainkat rend­szeresen támogatják. Látogatást tettünk a rendőr­ségen, ahol a nyomozók segítő­társait, a nyomkövető kutyákat nézhettük meg, s egyben rövid betekintést kaphattunk a nyo­mozók munkájába. Egy másik alkalommal a lo­vas rendőrök látogatták meg az óvodát, ami természetesen rendkívül nagy élmény volt gyerekeinknek. Május 17-én megrendeztük a kapitányság dolgozóival közösen a közle­kedési napot. Vetélkedőt ren­deztünk, eközben egészen kö­zelről megcsodálhatták a kicsi­nyek a rendőrautót és -motort. Ezúton szeretnénk megkö­szönni a Városi Rendőrkapi­tányság közlekedési osztályá­nak az együttműködést és az élményekben gazdag, közös programokat. A Kacsa úti óvoda dolgozó és gyermekei Küldjön egy képet! A jákóhalmi híd 1951-ben Nagy ünnepség színhelye volt 1951 júliusában Jászjákó- halma. A németek által 1944 novemberében felrobbantott régi Tarna-híd helyén addig egy ideiglenes faludon zajlott a forgalom. Ekkor készült el az új híd - mely ez idő tájt Kö- zép-Európa egyetlen görbehídja volt a tervezőnek, Bíró Fekete Lajosnak jelentős statikai bravúrt kellett véghez- vinnie. Demeter - aki a fotót készítette, s tudomásunk szerint jelenleg Szentesen él - ebben az időszakban a község szám­talan neves eseményét örökítette meg. Fodor István Ferenc Jászjákóhalma Levelekről - sorokban A lap május 17-i számában nyilatkozott a Matáv Rt. igaz­gatója a telefonfejlesztésről. Elmondta többek között, hogy jelen pillanatban nyolcszáz igénylőnél nem tudta tartani az ígért határidőt. Engem mint előfizetőt - aki novem­berben befizette a 31 ezer fo­rintot - nem érdekel az érve­lés, rövidre szabott kivitele­zési határidő, a precíz, részle­tes tervek elkészítése, engem az érdekel, hogy mikor kötik be a vonalamat, és mennyi kamatot fizet majd a Matáv a befizetett pénzemre - írja le­velében Szolnokról Deák Ferencné. A szerkesztőség postájában május 15-én ismét olvashat­tunk egy elfogult írást Deák András tollából, kapcsolódva a május 8-i évfordulóhoz. Úgy vélem, sok ellentmondás van e levélben, és ez veszé­lyes dolog. Az ellentmondá­sok félrevezethetik a fiatalsá­got. Véleményem szerint a né­metek többségének igenis fel- szabadulás volt 1945. május 8-a, ugyanis a német nép nem rajongott Hitler második vi­lágháborús pusztításaiért, a népirtásért, a nemzeti szocia­lizmusért. Úgy vélem, érde­mesebb lett volna ennek a ret­tegett háborúnak az okait fir­tatni. Ha komolyan gondolja a levélíró azt, hogy nem enged­hetjük e szörnyűség ismétlő­dését, a realitásokkal kell szembenézni. Én is megéltem a II. világháborút, igaz, nem mint katona, hanem mint gye­rek, és nem burzsujborjút, ha­nem sovány, döglött lovat et­tünk görhével. Ne csúsztat­gassunk, hanem béküljünk meg egymással, és fogjunk kezet - írja levelében szol­noki olvasónk, Tolnai Antal Úgy hiszem, sok embertár­sam véleményével találkozik az enyém, így tehát nevükben is szólhatnék arról, ami hosz- szabb idő óta foglalkoztat. Nap mint nap találkozunk az elkeseredettség különféle megnyilvánulásaival. Március 12-én megismer­hettük a gazdasági csomag megszorító intézkedéseit; azóta is szembesülünk a kü­lönféle reagálásokkal. Jobb megoldás a kényszerű intéz­kedéseket bevezetni, aminek terhét sok millióan cipelik, mint a gazdasági, politikai felelősöket elszámoltatni és arányos közteherviselésre kö­telezni? Ha szükség van a megszorító intézkedésekre, járjanak elöl példával az in­tézkedést hozók, azok, akik az egyszerű ember átlagkere­setének 10-30-szorosát is megkeresik. Valamennyiünk közös érdeke, hogy a szaka­dék szélén táncoló gazdasá­gunkat kihozzuk a mélypont­ról. Véráztatta történelmünk sajnos számtalan kiváltságos helyzetet produkált egyes néprétegeknek, míg népünk megalázott helyzetben mások kiszolgálója volt. Most, amikor nem függünk idegen hatalmaktól, amikor kezünkbe vettük sorsunkat, akkor azt is ki kell monda­nunk, hogy arányos közeher- viselés kell demokráciára épülő társadalmunkban - írja levelében Guth Sándor Szerkesztette: Kácsor Katalin. ________Expressz - Ajánlva A magányosság pillanatai Egyik szolnoki olvasónk panasza ma is a fülembe cseng. „Beteg a férjem, súlyos beteg, így ál­landó ápolásra szorul. Egyre gyakrab­ban kell kórházba szállítani, ahol eltölt bizonyos időt, amiben tudnak, segítenek rajta, majd hazaszállítják. Noha több testvére is él, közülük még egy sem vett annyi fáradtságot sem, hogy fel­vegye a telefont és felhívjon." Ázután arról is tájékoztat: hogy harmincegynéhány esztendőt tisztességgel lehúzott az egyik bankban. Nincs panasza a nyug­díjára, bár hovatovább férje gyógyszerárai a csillagos égig emelkednek, inkább azt teszi szóvá: megszakadt közötte és volt cége között minden kapcsolat. Hajdani munkatársaival olykor-olykor, véletlenszerűen ösz- szefut az utcán: de vagy szót sem váltanak, vagy néhány sab­lonmondat után rohannak tovább. Pedig úgy érzi: istenigazából ő, meg a hozzája, hozzájuk ha­sonlóak a magányosak: négy fal közé bezárva ápolnak egy sú­lyos beteget. Néha szeretné ezt is elmondani mindig sietős egykori kollé­gáinak, de mire hozzákezdene, már rendszerint tovatűnnek.- Pedig nem vágyom másra, mindössze néhány meleg szóra, mondatra, higgye el! - tájékoztat engem. Elhiszem, asszonyom, mert lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy ebben a nagy nyugat-majmolásban, a fene nagy demokrá­ciában megváltozott a világ. Rohanunk, robogunk a pénz, siker, a vagyon után, és nem érünk rá tulajdonképpen semmire. Régi barátságok foszladoznak, tűnnek tova, egykori munkatársak fa­gyosan köszöntik egymást. Miért, miért? Mert a nagy parolázá- sokra, olykor még egy rövid diskurzusra sincs idő. Áz a furcsa, hogy sokszor otthon, a családban sem. így nem ritka az Önhöz hasonló panasz: a sok testvér közül egy sem lesz képes felhívni a nagybeteg ápolóját. Egyszerűen nem érdekli őket az ágyban fekvő állapota. Azt is elárulom, asszonyom, ez főleg városi, nagyvárosi je­lenség. Higgye el, egy nyolcvanezres megyeszékhelyen jobban magára marad az ember, mint egy négyszáz lelkes, apró falu­ban! Mert ott mindenki ismeri a másikat, tud róla valamit. Ha idegen érkezik, annak híre fut; szóval nehéz névtelennek ma­radni. Még egy lakótelep dugig tömve másoknak ismeretlenek­kel. Azt mondta a párja: - Anya, ha meghalok, úgy temessetek el, hogy csak a gyerek, az unokák, meg te legyél ott! Ne is értesítsd őket, ha már életemben egy telefonra sem méltattak - mondta a hatvanegynéhány éves ember. Én pedig nem tehetek mást, közreadom ezt a keserű vallo­mást. Hátha valaki, valakik ráismernek magukra: istenem, ez a pár sor akár rólunk is szólhatna! És esetleg felveszik a telefont, leg­alább tárcsázzák a jól ismert számot. Mert eszükbe jut, hogy mégis, valahol rokonok, testvérek. Elvégre együtt nőttek fel, játszottak, jártak iskolába. Várták a hétvégét, a vasárnap regge­leket, az ünnepeket, a hétköznapokat, hiszen sok évük, egy-két évtizedük egybekapcsolódott. Asszonyom, én ennyit tudtam tenni Önért, az önökhöz ha­sonlókért. A többi már aligha ettől a szerény írástól függ. Tisztelettel: A jászberényi mozgássérültek életéből Élményekkel gazdagodva Nemrégiben rendhagyó és iz­galmas találkozót tartott a jász­berényi mozgássérültek egy csoportja: vendégük volt dr. Kis Zoltán földművelésügyi ál­lamtitkár, országyűlési képvi­selő. A hallgatóság sok új infor­mációval lett gazdagabb: szó volt többek között a jászsági te­lefonhelyzetről, a folyamatban lévő gázvezeték-építésről. A képviselő úr segítséget ajánlott és támogatást ígért a csoport in­tézésre váró ügyeiben. Á kötet­len beszélgetésbe a jelenlévők nagy érdeklődéssel kapcsolód­tak be. A másik tartalmas program­juk május elején volt: Szol­nokra látogattak. Az Aprító­gépgyár autóbuszával Göblyös Tibor gépkocsivezető hozta el a csoport tagjait városnézésre. A tervezett hajókirándulás el­maradt ugyan, de a Szigligeti Színházban az Imádok férjhez menni című zenés darab meg­tekintése valamennyiüknek ma­radandó élményt nyújtott. Ezúton szeretnének köszöne­tét mondani az Aprítógépgyár igazgatójának, Kármán An­talnak a segítségért és Göblyös Tibornak, aki mindent meg­tesz, hogy a közös utakon a csoport jól érezze magát. Mun­kájához jó egészéget és sok si­kert kívánnak valamennyien - írja levelében Jászberényből: Gerőcs József kultúrfelelős Topis felvonulás. A túrkevei Ványai Ambrus Gimnázium és Gépjárműtechnikai Szakközépiksola IV. osztályos tanu­lói utolsó tanítási napjukon búcsúztak az iskolától és a vá­rostól. (Beküldött fotó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom