Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-07 / 82. szám

995. április 7., péntek Hazai Tükör 3. oldal Esélyegyenlőség és garanciák az oktatásban Lehetséges a párbeszéd Francia vendégek tartózkodnak megyénkben, a megyei önkormányzat, a művelődési és ifjúsági szolgálat, valamint a Népművelők Egyesületének meghívására. A Montpelliere régióközpontból érkezett delegáció a népművelőképzéssel és a fiatalok átképzésével ismerkedik. -mészáros­Sürgető az új vadászati törvény Vadászvizsga Szolnokon Látlelet Ki ellen? Legalábbis némi zavar mindenkin úrrá lehet, ha újabb és újabb sztrájkfelhívások hangzanak el. Elvileg az állampolgárok 90 százaléka joggal vonulhatna az utcára. Csak épp az a kérdés, hogy a tüntetés ki és mi ellen irányul. A nemrég demokratiku­san választott kormány ellen? De hát a gazdagok úgyis gazda­godnak, s akik kellő leleménnyel átvészelték az utóbbi öt-nyolc évet, meglehetős biztonsággal tekinthetnek az elkövetkezendő évtizedre is. S itt nem az egzisztenciális előnyöket elérőkre kell gondolnunk, és nem is a szerencsésekre, hanem elsősorban azokra, akiket a politikai irányváltás nem hoz zavarba. Leg­alábbis addig nem, amíg nem kell színt vallaniuk. És ehhez a je­lenlegi körülmények mindenképp kedvezőek. A párthűség ma már aligha irányadó, eltekintve néhány klinikai esettől. Miköz­ben a kormányzati hatalom jól fizetett képviselői áldozatot vár­nak mindenkitől (lett légyen szó nyugdíjasról, pedagógusról vagy egyetemi hallgatóról), igazából semmi sem nyugtalanítja őket. Számukra a nem éppen váratlanul előálló gazdasági és társadalmi süllyedés politikai értelemben nem riasztó. Máskülönben a riogatásnak sem lenne helye. Finomabban szólva a riadalomkeltésnek, amely nyilvánvalóan nem csupán a pénzügyminisztertől indult el. Az elkerülhetetlen gazdasági szigorítások mögött eléggé rejtélyes megfontolások rejtőznek. Akár racionálisak is, melyek viszont az állampolgárok számára elfogadhatatlanok. Egyetlen példára utalva: végül is könnyű kimondani, hogy sok az állami alkalmazott. De éppen azt nehéz egyértelműen bizonyítani, mennyien fölöslegesek. Esetleg százezrek? Különösebb szakértelem sem kell annak felismeré­séhez, hogy más dolog a tények kényszerű figyelembevétele, s megint más érveket találni a tények meghamisításához. Látha­tóan a kormányzat az egyik és a másik módszert is alkalmazza. Ha nem így lenne, aligha érzékelnénk azt a heroikus küzdelmet, amely a szociálliberalizmus látszatának fenntartására irányul. De mintha ez a küzdelem teljességgel kudarcra lenne ítélve. Többszörösen is, hiszen a szaporodó sztrájkok a jogos állam- polgári harag okait jelzik. Még ha sokan azt sem tudják, hogy gúnykacajra fakadjanak vagy lemondó legyintéssel konstatál­ják: megint nem változott semmi. Kerékgyártó T. István Ellenőrizhető közpénzek ?r. Jánosi György országgyű- ési képviselő, a Magyar Szoci- ilista Párt alelnöke és Horváth stván, a Kollégiumi Szakmai :s Érdekvédelmi Szövetség KÉSZ) országos elnöke tartott iajtótájékoztatót tegnap délután Szolnokon, az MSZP városi szervezetének irodájában Jánosi György reményét fe­lezte ki, hogy az utóbbi napok fejleményei új megvilágításba nelyezik a kormány március 12-i döntését, és alaptalanná vá­lik az ellenzéki pártok azon állí­tása, miszerint a kormány „kézi vezérlésű” lenne. A kormány - koalíciós partnereivel együtt - most is készen áll a szakmai párbeszédre, és az ellenzéki pártokkal a konszenzus kialakí­tására törekednek. Erre utal a hatpárti médiamegállapodás is, valamint az a tény, hogy akár többpárti egyeztetéssel történ­jék meg a közoktatási törvény módosítása. A kormány nem tud partner lenni semmi olyan kezdemé­nyezésben, amely szétzilálná a jelenleg még domináns 8+4 is­Fodor György, a Szolnok városi közgyűlés SZDSZ-frakciójának vezetője tegnapi sajtótájékozta­tóján bejelentette: pártja az újonnan felállt önkormányzat működésében komoly hibákat vélt felfedezni. A döntés-előkészítés során politikai és szakmai jellegű za­varok léptek fel. A politikai hi­bákért elsősorban a város irányí­tóit, a szakmai hibákért pedig legfőképpen a hivatalt tette fe­lelőssé. Hibás, sőt elfogadhatat­lan módszernek tartja, hogy az önkormányzat konkrét döntések előtt kiszivárogtatott hírekkel próbál véleményeket gyűjteni. Hangoztatta, hogy az érintettek bevonása, a szakmai és ér­dek-képviseleti csoportok véle­ményének megkérdezése nem kolarendszert. Törekszik vi­szont az oktatási intézmények közötti átjárhatóságra és ko­moly finanszírozási garanciák beépítésére az új közoktatási törvénybe. A tervek szerint az oktatás kiemelt figyelmet kap a kormányzattól és a költségve­téstől. Horváth István a délelőtti megyei kollégiumi konferenci­ával kapcsolatosan elmondta: érdemes és szükséges, hogy a kollégiumokat érintő kérdése­ket ismét áttekintsék az egész országban. Elengedhetetlenek ugyanis a helyi szervezetekkel, fenntartókkal, pedagógusokkal a személyes beszélgetések, an­nál is inkább, mivel Jász- Nagykun-Szolnok megyében is már több mint egy éve megala­kult a KÉSZ, az idei tanév óta pedig újra tevékenykedik kol­légiumi szaktanácsadó. Hor­váth István kiemelte: minden koncepciót az esélyegyenlőség szemüvegén keresztül néznek, és minden szervezettel hajlan­dók együttműködni e cél érde­kében. megfelelő időben és módon tör­ténik. Ha a várost irányító koalí­ció nem tud határozott állás­pontra jutni szakmailag, pénz­ügyileg, politikailag, a viharkel­téstől sem riadnak vissza.- A hivatal munkája dicsé­rendő, ha azt vesszük, milyen rövid idő alatt milyen sok adatot szolgáltattak, milyen nagy mennyiségű munkát végeztek, de elmarasztalható, ha azt néz­zük, hogy tavaly októberben fo­gadta el azt az intézkedési tervet, amire a választ márciusban kel­lett volna meghozni. Szeretnénk, ha a továbbiakban a döntés-elő­készítések lehető legkorábbi szakaszában elmondhatnák szakmai véleményüket, ezzel segítve a döntéshozók munkáját - mondta Fodor György. -kj­Sokan azt vallják, drága sport lett a vadászat. A tények azon­ban mást igazolnak: időről időre szaporodik a vadászjelöl­tek száma. A mai állami va­dászvizsgára, amelyre a Ma- vosz szolnoki székházában ke­rül sor, a megyéből ötvenötén jelentkeztek, próbára tevén el­méleti és gyakorlati felkészült­ségüket. A jelölteknek számot kell adniuk mindenekelőtt fegyverhasználati ismeretekről, a sörétes és golyós puskák ke­zeléséről. A lőtéren kell tanúsí­tani, hogy a szárnyas és mezei apróvad, őz nem minden va­dász elől menekülhet el egy­könnyen. Az elméleti rész akár természettudományi tannak is felfogható. Ismemi kell a vadak fajtáját, életét, mozgását, a ki­lövés idejét és lehetőségeit. A miniszterelnök közjogi érte­lemben teljesen legyengített, és képtelen a kormányt kézben tartani. Egy ilyen helyzetben levő országban, mint mi va­gyunk, egy fej nélküli kor­mányzat a legrosszabb, ami egy országban előfordulhat - mondta tegnap Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szolnoki Ho­zam Klubban. Az elnök 1994 elejére vissza­tekintve kezdte mondandóját. Kifejtette azokat a nézeteket, mely szerint három elképzelés létezett: az akkor meglevő kormánykoalícióé (az ország helyzete a körülményekhez ké­pest jó); a ma kormányzóké (radikális fordulatra van szük­ség) és a Fideszé (félfordulatra van szükség). Az eredmény is­mert, győzött a második alter­natíva. A Fidesz szerint ez na­gyon súlyos helyzet elé állította az országot. Szerintük ezáltal lelassult a nemzedékváltás, az üzleti életbe már kiment pártelit hiánya miatt a kormány már nem képes irányítani, az egy­kori reformkommunistáknak csak az üledéke maradt. Mindezeket kiegészíti a vad­gazdálkodási ismeret. Vadászati berkekben egyre sűrűbben hangoztatják, hogy mielőbb szükség lenne az új vadászati törvény megalkotá­sára. Erre annál is inkább szük­ség van, mert az erdők, szántó­földek, mezők tulajdonviszo­nyai zömében megváltoztak. Tisztázni kell, hogy a vadászat milyen jogi és törvényes kere­tek között folytatható nemcsak az állami, szövetkezeti, hanem a magán erdő- és földtulajdo­nosok területén. A privatizálás nyilvánvalóan e területen is feladja a leckét, ami törvényes keretek között végül is megoldható és békésen rendezhető. A pontot a mondat végére majd végül is a parla­ment teszi fel. -endrész­A sajátos koalíció legyengí­tette a miniszterelnök hatáskö­rét. A kormányfő nem képes a kormányt egy kézben tartani és irányítani, ezért káosz és fejet­lenség alakult ki - fogalmazott a pártelnök. Orbán Viktor kijelentette, hogy egy olyan országban, ahol gazdasági válság van, a társa­dalmi elégedetlenség egyre nő, a fej nélküli kormány csak ront a helyzeten. Az MSZP-SZDSZ vezetés kilenc hónapja alatt az is kiderült, a kormánynak nincs elképzelése a teendőkről. Ezért van az, hogy az 1985 és 1990 között ismételt restrikciós poli­tika kerül elő. Hogyan lehet a gazdaságot ebből a helyzetből kimozdítani? Orbán Viktor sze­rint csak „kinövekedni” lehet belőle, mert e nélkül nincs több bevétel. Csak kiadás-visszafo­gással nem lehet operálni. Tel­jesen elhibázott az 1994-ben már létező gazdasági növeke­dést megtörni. Ha ez így folyta­tódik, akkor Bokros Lajos pénzügyminiszter nevéhez fű­ződik a vállalkozások egyhar- madának tönkremenetele. A közbeszerzési törvény célja a közpénzek ellenőrizhető és nyilvános felhasználásán túl a belföldi vállalkozások előny­höz juttatása is. A törvény éves szinten mintegy 110-120 milli­árd forint felhasználását érinti - hangzott el a Magyar Munka­adói Szövetség csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén. Csiha Judit igazságügyi áll- lamtitkár elmondta, hogy a tör­vénytervezetbe 52 szervezet vé­leményét igyekeztek beépíteni. A törvényjavaslat parlamenti vitája során eddig 11 módosító A szellemi alkotások elbírálá­sában a hazai tudományos élet rangos személyiségei is részt vettek. Az elismerések sorában tizenöt nívódíjat adtak át, ame­lyekhez az OTP Bank Rt. Fáy András Alapítványa jóvoltából egyenként 50 ezer forint pénz­jutalom párosult. Ezenkívül negyven különdíj is átadásra került más szponzorok jóvoltá­ból. Mint dr. Szendrő Péter egye­temi tanár, a szekció elnöke indítvány érkezett. A széles körű egyeztetés eredményessé­gét mutatja az államtitkár sze­rint, hogy a parlamenti vita so­rán az ellenzéki és a kormány- párti részről érkező kritikai ész­revételek egybehangzóak. Csiha Judit kifejtette azt isj, hogy a hazai piac fokozottabb védelmére' az Európai' tJhióval kötött egyezmények miatt csak 1997-ig nyűik lehetőség. Ekkor mindenképpen szükséges lesz a közbeszerzési törvény módosí­tása. elmondta: emelkedett a dolgo­zatok színvolala. Többségük már produkcióérdekelt, azaz a feldolgozási szférához kapcso­lódik. Az önképzésen, illetve a diák és tanár közös munkáján alapuló tevékenység jelentő­sége egyébként megnőtt a fel­sőoktatásban, mert többletmu­níciót ad a munkavállaláshoz. Igaz, a kutatási feltételek gyen­gék, de a jó agyak felfedezését, hasznosítását még nem gátolja a pénztelenség. Polgármesteri vizit Reutlingenben Márkaezrek ösztöndíjra A hét elején Reutlingenbe látogatott Várhegyi Attila, Szolnok polgármestere. Mint mondta: más testvérvárosok vezetőivel egyetemben részt vett dr. Manfred Oechsle főpolgármester hi­vatalos búcsúztatásán. A nagy tekintélyű helyi német politikus­nak az önkormányzat Ezüst Pelikán Díjat adományozott, a ki­tüntetést szeptemberben adják át Szolnokon. Várhegyi Attila ezenkívül programja során találkozott az ot­tani ipari és kereskedelmi kamara és egy kölni központú kon­zorcium képviselőivel. Az utóbbi cég a város most folyó gazda­sági ügyletei - vízközmű koncesszióba adása és a Szolkom Rt. privatizációja - felől érdeklődött. A polgármester egy reutlin- geni gyűjtésnek köszönhetően ötezer márkával gazdagabban tért haza, a pénzt a Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány kapja, és felsőoktatási ösztöndíjként hasznosítja. Egyébként készül az oktatáspolitikai koncepció-végrehajtá­sáról szóló újabb előterjesztés az április 20-án tartandó rendkí­vüli közgyűlési ülésre. Ma a frakcióvezetők tárgyalják meg az anyagot, hogy a jövő héten az illetékes bizottságok is vélemé­nyezhessék. A viharkeltéstől sem riadnak vissza Fej nélkül a kormány (MTI) Pénzjutalom a legjobbaknak Az országos tudományos diákköri konferencia agrártudományi szekciójának zárásaként a legjobb pályamunkákat jutalmazták meg csütörtökön Mezőtúron a GATE főiskolai karán. Az OTDK egyik legnépesebb szekciójában mintegy kétszáz dolgo­zatot mutattak be az egyetemisták és főiskolások. Tallózás a Hol élünk? programjaiból Nagyszabású gálán búcsúznak a fesztivál „szemaforgalmistái” Lassan a végéhez közelít a II. Hol élünk? fesztivál, de azért még számos érdekes és vál­tozatos program várja az érdeklődőket. Ezekből tallózva ajánlunk most a figyel­mükbe néhányat. Ma este 17 órakor a VMK színháztermében az Alföldi Olajbányász Fúvószenekar ad tavaszi hangversenyt a Tallinnka Néptáncegyüttes és a Kaiser-Pelikán Tánc-Sport Egyesület közre­működésével. Szombaton este 19 órától a színházbarátokat várják a Szobaszínházba, ahol Zalán Tibor Veszteglés című művét mutatja be a Stúdió „K” Fodor Tamás rendezésében. Hétfőn 17.30 óra­kor a VMK előadótermében kerül sor az or- vos-kerekasztal második részére. A fórumon ezúttal a tüdőrákról lesz szó. Szintén hétfőn 17 órakor a Helyőrségi Művelődési Otthonban tartja Kardos Tamás fotóművész előadásának második részét, melyen arra a kérdésre keresi a választ, amire az egész fesztivál: hol élünk? A fesztivál zárása egy rendkívül nagysza­bású gálaműsor keretében történik majd a Sze­mafor Alapítvány és a VMK közös rendezésé­ben. Április 11-én este 19 órától Szolnok város amatőr és hivatásos művészeti csoportjai, elő­adói lépnek színpadra. A rendezvény az ünne­pélyes záróaktuson túl további lokálpatrióta elemet is tartalmaz: az est bevételét a Verseghy parki óvoda játszóterének rekonstrukciójára ajánlják fel, illetve a Városvédő Vállalkozók Klubja kiosztja az idei támogatási összegét. Ez az esemény nyilvánosságot nyújt az adomá­nyozóknak és alapítványoknak, amelyek segí­teni kívánják az ügyet. Az est során az érdeklő­dők láthatják-hallhatják a Tisza Táncegyüttest, a Bartók Kamarakórust, a Loli Jag és a Barna Gyöngyök együttest, a Szolnoki Népdalkört, a Jászkun Citerazenekart, Dudás Zoltánt, Csonka Szilviát, a VMK balettiskolájának növendékeit és még sok másokat. A zászlólevonás alatt a „Csend hangjaival” búcsúznak a Hol élünk? fesztivál „szemafor­galmistái”: Jurkovics János, Vass Lajos, Dián Róbert, Torda Ferenc, Kovács Kálmán, Izbéki Tímea, Dudás Zoltán, Varga Ferenc, Farkas- házy István és Matuz János. Ma már nem a szegény ember tiltakozik Szerdán rövid látogatásra Ti­szafüredre érkezett Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki felkereste hivatalában Rente Ferencet, a város polgármeste­rét, majd nyűt lakossági fóru­mon vett részt. Beke András, a Munkáspárt helyi szervezeté­nek titkára megnyitóbeszédé­ben kifejtette, hogy 1990 óta nem járt a településen kommu­nista elkötelezettségű vezető politikus. Talán ez volt az egyik oka, hogy az általa említett öt év „szünet” után telt házas ér­deklődés várta Thürmer Gyulát a polgármesteri hivatalban. A Munkáspárt első embere elmondta, hogy pártja és a párt szimpatizánsai közül vala­mennyien örültek a szocialisták választási győzelmének, de a szociál-liberális kormány létre­jöttét már nem fogadták ha­sonló lelkesedéssel. Az utóbbi kormánykezdeményezésekről ­a keleti piacok visszaszerzése, szomszédainkkal való viszony rendezése, a feketegazdaság visszaszorítása - szólva a párt­elnök hangsúlyozta, hogy ezekben a fontos kérdésekben csak hosszú várakozás után, ké­sedelmesen lépett a kabinet. Akkor is - sokszor kapkodva - úgy, hogy kész tények elé állí­tották az ország lakosságát. A kormány gazdaságpoliti­kájával kapcsolatosan megem­lítette, hogy Bokros úrék neoli­berális koncepciója Latin-Ame- rikát csinálhat ebből az ország­ból. Véleménye szerint fejlesz­teni kell és nem visszafogni, vissza kell adni az emberek hi­tét és bizalmát, a „helyzetben lévőknek” pedig el kell érni, hogy ne csak néhányan irányít­sák ezt az országot. Nyomaték­kai hangsúlyozta, hogy ma már nem a szegény ember tiltako­zik, mert az beletörődött sor­sába. A legnagyobb baj az, hogy a középrétegek is elége­detlenek. Ha a szocialistáknak nem lesz elég ereje, hogy vé­gigmenjenek az általuk kijelölt úton, akkor olyan politikai erők erősödhetnek meg, melyek rossz irányba vezethetik ezt az országot. Végezetül elmondta, hogy a csalódott emberek közül egyre többen keresik a kapcso­latot a párttal. Lényegében ezt a véleményt erősítették a hozzá­szólók, akik közül azonban volt olyan is, aki figyelmeztette a pártelnököt, hogy a bírálataival még véletlenül se keltsen ellen­szenvet, hanem a hatalommal való alkotó együttműködést se­gítse. Ezzel a pártelnök csak részben értett egyet, mert sze­rinte a bírálatainál pártjának nem szabad feladni azokat áz irányelveket, melyek markán­san jellemzik ma a Munkáspárt célkitűzéseit. -p-

Next

/
Oldalképek
Tartalom