Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-01 / 77. szám
1995. április 1., szombat Nézőpontok 5. oldal __________Szombati Jegyzet T estvérvárosok A testvérvárosok mozgalma azon kevesek közé tartozik, melyek túlélték a rendszerváltozást, ma is léteznek, jóllehet némileg megváltozott formában. A változás legfőbb eleme talán az, hogy míg korábban a „testvéri barátság” repre- zentálása és ápolása volt a célja, most egy kissé szerényebben „egymás jobb megismerése” a jelszó, Európán belül pedig némileg ködös integrációs szándékok is jótékonyan hatnak a mozgalom fejlődésére. Szolnoknak már évtizedek óta vannak testvérvárosai, sőt a megye annak idején Észtországgal is kialakított a testvérvárosokéhoz hasonló kapcsolatokat. Összegyűltek tehát hasznosítható tapasztalatok ezen a téren, s ezeket föl kellene használni a kapcsolatok további építésében, illetve újak kialakításában. Még akkor is, ha a tapasztalatok között negatívak is vannak, hiszen ezek segíthetnek bizonyos hibák elkerülésében. Ma elmondhatjuk, hogy mint olyan sok minden más, a testvérvárosi mozgalom is átalakulóban van. A régi, barátságvonatos, politikai elemekkel átszőtt formájában nyilvánvalóan nem folytatható, viszont új formák még nem alakultak ki. Ami ma testvérvárosi kapcsolatok címén történik, az jószerével néhány tucat ember magánügye, a lakosság szélesebb rétegeit hidegen hagyja, illetve inkább irritálja, mert - s ebben az információk szűkös adagolása is közrejátszik - a vezetők közpénzen történő, ám közhasznot nemigen hozó utazgatását, szórakozását sejtik mögötte. Távol áll tőlem, hogy ezt a nézetet (amely azonban elég széles körben elterjedt) „egy az egyben” elfogadjam, hiszen nincs okom, hogy bárkinek a jó szándékát kétségbe vonjam, nem beszélve arról, hogy a kapcsolatokat valakiknek létre kell hozni, s ez megkívánja, hogy először a vezetők találkozzanak. Ám véleményem szerint itt az ideje az egész testvérvárosi kapcsolat- rendszer újragondolásának. Ennek több oka is van, a legsúlyosabb az anyagi eszközök fogyása, a városok nehezedő helyzete. Az újragondolás többek között azért is időszerű éppen most, mert az európai régiók elmúlt hét végi sajtótalálkozója, bár nem ez volt az elsődleges témája, ehhez is adott hasznosítható ötleteket. Először is el kell vetni azt a gondolatot, hogy a testvérvárosi kapcsolatok révén bármely város jelentős segítséget - adományt - kaphat. De nem is volna célszerű erre „hajtani”, mert előbb-utóbb eltorzítaná a viszonyt, a testvérből, barátból kéregetővé degradálná, aki mindig csak kapni szeretne. Természetesen az sem volna szerencsés, ha rosszul értelmezett büszkeségből nem fogadnánk el, amit maguktól fölajánlanak, például mint ez már elő is fordult, ott már kicserélt, de még használható, nálunk viszont hiányzó orvosi eszközöket és egyéb berendezéseket, de ezek adományozásának zömmel megvannak a jól működő egyéb csatornái. A gazdasági, üzleti kapcsolatok szervezése sem fő célja, csupán járulékos eleme lehet a testvérvárosok együttműködésének, a különböző testületek, kamarák, szakmai egyesületek, illetve egyes cégek kapcsolatának eredményeként. Bár ha ezek kialakulnak, a maguk módján visszahathatnak az egész kapcsolatrendszerre, segíthetnek anyagi megalapozásában, fejlesztésében, például szponzorálás útján. A testvérvárosi mozgalom képes anyagi hasznot hozni, de nem ilyen direkt módon, nem adományokkal, nem is elsősorban közvetlen gazdasági tevékenység szervezésével, hanem hosszabb távon, a benne részt vevő lakosok tájékozottságának, látókörének bővítésével, a világban forgolódásának megkönnyítésével, tapasztalatok szerzésével, kapcsolatteremtő képességük fejlesztésével, a kulturális értékek cseréjével, és még folytathatnánk a felsorolást. Van mit pótolni egymás megismerésében, annak ellenére, hogy nálunk már évtizedek óta viszonylag könnyen lehet utazni, kapcsolatokat ápolni az ország határain túl. Számomra nyomasztó élmény volt például az európai régiók sajtótalálkozóján, hogy olykor a keleti és a nyugati résztvevők meg sem értették egymás problémáit, de korántsem a tolmácsok hibájából, sokkal inkább az ismeretek hiánya miatt. Ám annak taglalása után, hogy milyen ne legyen a testvérvárosi kapcsolat, ideje föltenni a kérdést: akkor hát milyen legyen? Először is, és ez a legfontosabb: legyen minél több ember személyes élménye! E nélkül az egész szinte semmit sem ér, megmarad egy szűk kör protokolltevékenységének szintjén. Szolnok és Tallinn, illetve Szolnok megye és az Észt SZSZK kapcsolatait sok minden terhelte, a távolság, a túltengő protokolláris jelleg, az egyéni utazások lehetetlensége, az észtek, valljuk be, jogos berzenkedése amiatt, hogy egykori független állam, majd szövetségi köztársaság létükre egy helyzetét, jogállását tekintve jóval alacsonyabb szintű egységgel, egy megyével hozták őket kapcsolatba. Mindezt a rokonságtudat, a személyes jó kapcsolatok csak részben tudták ellensúlyozni. Persze nem velünk volt bajuk, hanem azokkal, akik otthon ilyen helyzetbe hozták őket. Ám sokuknak akkor ez volt az egyetlen lehetőség, hogy külföldre, sőt az ott már-már nyugatnak számító Magyarországra utazzanak, ezért is viselték el a felemás helyzetet. Mindezen negatívumok ellenére az észt kapcsolat volt a legelevenebb az összes között, ez vált a legtöbb ember személyes élményévé, éppen a ma már megmosolygott barátságvonatok, a nagy létszámú delegációk, kórusok, sportküldöttségek cseréje révén. Játsszunk el egy percre a gondolattal, hogy hová fejlődhetett volna az együttműködés, ha Észtország közelebb van, ha bárki szabadon utazhatott volna, ha nem terhelik politikai-nemzeti érzékenységek . . .! Hogyan lehet ma hasznosítani a korábbi tapasztalatokat? Úgy, hogy nem más kontinensen, nem Európa legtávolabbi csücskében választunk testvérvárost, nem is olyan helyen ahová politikai és egyéb okokból nem lehet vagy nem tanácsos utazni, hanem viszonylag közel, ahová legföljebb reggeltől estig elérhet az autón, buszon vagy vonaton utazó is, ahová egy-egy közös vagy jól beharangozott rendezvényre százak kerekedhetnek föl, mert meg tudják fizetni az utazást, ahová visszajárhatnak barátokhoz, ismerősökhöz akár egy hosszabb hétvégére is, ahová elmehetnek nyaralni, elküldhetik a gyerekeiket cseregyereknek nyelvet tanulni vagy egyszerűen csak világot látni, és a lehetőségek felsorolását szinte a végtelenségig folytathatnám. Az ilyen kapcsolatban álló városok, és csupán ezek érdemlik meg a testvérváros nevet. Minden ettől eltérő gyakorlat csak felszínesség, üres formaság . . . A csépai művelődési ház nagyterme tegnap zsúfolásig megtelt vidám iskolásokkal, akik a IV. Weöres Sándor országos gyermekszínjátszó-találkozó megyei „válogatásán” vettek részt. A Magyar Drámapedagógiai Társaság felhívására megrendezésre kerülő megmérettetésen Mezőtúr, Tiszakürt, Szolnok, Fegyvernek, Kunmadaras, Szajol, Túrkeve, Tiszasüly, Nagykörű, Kunhegyes és Jászfényszaru diák-színjátszókörei indultak. A területi találkozóra a legjobban szereplő csapatok jutnak tovább, országos forduló viszont - pénz hiányában - nem lesz. Felvételünkön a tiszakürti Tulipán színjátszó kör előadása látható. FOTÓ: mészáros A márciusi kormánycsomag után: nincs esély a megállapodásra? Az ország lakosságának kétharmada a létminimum szintjén él Csak Szolnokon durván tizenegymillió forinttal tartoznak az önkormányzati tulajdonú lakásokban élők. Ez csak a lakbér, a közszolgáltatók felé ugyanez a helyzet, csak az összeg jóval nagyobb - mondja Berta István, az MSZOSZ megyei képviselet- vezetője. A kormány és az MSZOSZ véleménye, ha nem is sok mindenben, egyvalamiben megegyezik. Mindketten úgy ítélik meg, hogy eredeti tartalommal - főként a március 12-i kormánycsomag után - a társadalmi-gazdasági megállapodás megkötésének nincs reális esélye. Az MSZOSZ szerint sajnálatos tény, hogy közel egy év munkája során sem találták meg a megállapodáshoz szükséges kompromisszumokat. A helyzeten tovább rontottak a márciusi megszorító intézkedések, amelyek az érdekképviseletek és szak- szervezetek heves ellenállását váltották ki. Ennek ellenére a szociális partnerek úgy vélik, nem szabad lemondani a megállapodás megkötéséről. Az MSZOSZ állás- foglalásáról beszélgettünk a megyei képviselet vezetőjével.- Mit takar a társadalmi-gazdasági megállapodás?- Több európai országban ez egy általánosan alkalmazott gyakorlat. Olyan megállapodás, amit a társadalom legfontosabb szereplői kötnek: a munkavállalói, munkáltatói oldal, valamint a kormány. Ennek az a célja, hogy a társadalom előtt álló problémákat kezelni tudja. Nálunk elsősorban a súlyos gazdasági helyzetből kell kiutat találni. Ez mindhárom oldalról maximális kompromisszumkészséget igényel. A kompromisszumkészséghez azonban az is hozzátartozik, hogy a szakszervezetek által képviselt munkavállalói réteg ma már nem igazán tud miről lemondani. Alapvető feladatunk biztonságossá tenni az elkövetkezendő éveket. Olyan időszakban, amikor egyre több a bizonytalansági tényező, ahol nem lehet előre tervezni, mert növekszik a munkanélküliség, alapvető megélhetési gondokkal küszködik a társadalom nagyobbik része, és erősödik a létbizonytalanság. A megszorító intézkedések pedig azoktól vesznek el, akiknek azelőtt sem volt.- Milyen szerepe lehet ebben a helyzetben az érdekképviseletnek?- Mi azt szeretnénk, ha létrejönne a munkavállalók érdekében a megállapodás, és kiszámítható jövőkép alakulna ki. A megállapodás érdekében mindhárom félnek át kell gondolni saját pozícióját. Égetően fontos az ország gazdaságának rendbetétele, de nem mindegy, milyen áron. A rendbetétel azzal jár, hogy a társadalom különböző rétegeinek az eddigieknél is nagyobb terhet kell a vál- lukra venni. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy ezeket a terheket csak a munkavállalóknak kell viselni. A teherviselés rendkívül aránytalan. Főként a bérből és fizetésből élőket sújtja. Másrészt, a munkáltatókra eső teher is óriási.- A szakszervezet elsősorban mit kifogásol?- Hiányoljuk, hogy nincs intézkedés a feketegazdaság fölszámolására, az adófegyelem megszilárdítására csakúgy, mint a társadalombiztosítás kintlévőségeinek rendezésére. Az is biztos: ha megfelelő háttérvizsgálatok nélkül akarják végrehajtani a márciusi tervezetet, akkor rendkívül sok érdek- sérelemmel kell szembenézni, és jelentős társadalmi konfliktusra lehet számítani. Annál is inkább, mert egyre többen élnek a szegénységi küszöb környékén.- A lakosság hány százaléka?- Csak becsült adatok léteznek, de a társadalom kétharmada él a létminimum szintjén vagy a körül. Sajnos az is biztos, hogy ’95-ben tovább romlik a helyzet. És ha nem születik megállapodás, akkor az élet- színvonal az előzetes számításoknál jóval nagyobb mértékben csökken. Valószínű, hogy a tervezettnél magasabb lesz az infláció mértéke is. Amit az év elején 22 százalékra prognosztizáltak, mostanra 27 százalékra módosult, ami nem jelenti azt, hogy itt meg is áll. És ha ehhez hozzátesszük, hogy az első hónap minden elképzelhető várakozást negatív irányban múlt fölül, akkor nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a kormány megszorító intézkedései tovább rontják a novemberi ÉT-megál- lapodás munkavállalókra vetített hatását.- Amennyiben mégsem sikerül megegyezni?- Akkor a szakszervezet feláll a tárgyalóasztaltól, és él a jogosítványaival. Azt viszont be kell látni, hogy a sztrájk rendkívül veszélyes a mai társadalmi légkörben. Nem beszélve arról, hogy a legtöbb munkahelyen a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ugyanis a munkaadóval ellentétben nekik nincs választási lehetőségük. Nagyon sokan várnak munkára. A regisztrált munkanélküliek száma jelenleg 600 ezer körüli. Azokkal, akik már kikerültek az ellátás rendszeréből, számuk az egymilliót közelíti.- Milyen javaslatot tesz az MSZOSZ?- A Szövetségi Tanács egy állásfoglalást fogadott el a március 12-i kormánydöntést követően. E szerint érdemi tárgyalásról csak akkor lehet beszélni, amikor a szakszervezetek részére hivatalosan átadják a stabilizációs programcsomagot. Rögtönzött sajtótájékoztatón és a sajtóból értesültek ennek néhány pontjáról. Megfelelő információk hiányában érdek- egyeztetésen részt venni teljességgel értelmetlen.- A szakszervezetek szerint mi az, ami elfogadhatatlan ?- Elsősorban a szociálpolitikai csomag. Megoldásként az MSZOSZ alternatív javaslatokat fog kidolgozni. Az tény, hogy az ország katasztrofális helyzetben van. Míg ’90-ben az állam belső adóssága 1300 milliárd forint volt, addig ’94-ben 3800 milliárd forintra nőtt. Ez kétévi állami költség- vetésnek megfelelő nagyságrendű Összeg. A külkereskedelmi egyensúly ’90-ben 100 millió dollár aktívumot mutatott, ami '94 végére 3,9 milliárd forint dollárhiánnyá változott. Ezek után a csomag gazdaságpolitikai része teljesen érthető. Ugyanakkor a szociálpolitikai megtakarítás - a tervezett 170 milli- árdból - 20-22 milliárd forintnál nem több. A kormány azt reméli, hogy a stabilizációs csomagból 100 milliárd köt- ségvetési megtakarítása származik, illetve 70 milliárd forint körüli többletbevétele. A szociálpolitikai csomagnak vannak olyan elemei, amit el kell fogadni, és van olyan, amit lehetetlen. Ilyen a családi pótlék esetében meghúzott jövedelemhatár, amely nagyon sok családot hozna hátrányos helyzetbe.- Ki számít ma szegénynek?- Ezt nehéz meghatározni. Hivatalosan szegény embernek azt tekintik ma Magyarországon, aki a létminimum 50 százaléka alatti jövedelemből él. Ezt sem magánemberként, sem szakszervezeti tisztségviselőként nem lehet elfogadni. Az európai normához viszonyítva a magyar társadalom legalább kétharmada szegénynek minősül. És úgy néz ki, ez az arány lényegesen tovább nő majd.- A társadalom tűrőképességének van valahol határa?- Én úgy látom, hogy ezen a határon már nagyon sokan túl vannak. Azt még a kormánynak is be kell látni, hogy az intézkedés valahol vissza fog ütni. A családok kifizetetlen számlái miatt ellehetetlenülnek a vállalatok. Nem tudni, ki és mit fog befizetni az államkasszába. Csak Szolnokon durván tizenegymillió forinttal tartoznak az önkormányzati tulajdonú lakásokban élők. Ez csak a lakbér, a közszolgáltatók felé ugyanez a helyzet, csak az összeg jóval nagyobb. Néhány kormánydöntés teljesen megalapozatlan. Például, amennyiben a járóbeteg-szak- rendelésen bevezetik az 500 forintos vizsgálati díjat, ez automatikusan azt jelenti, hogy a családorvosok egyenesen kórházi kezelésre küldik a betegeket, ami a társadalombiztosításnak nemhogy bevételt nem hoz, hanem ellenkezőleg, jelentős többletkiadást okoz.- A felek mikor ülnek legközelebb tárgyalóasztalhoz?- Abban a pillanatban, amikor a kormány részletesen kidolgozva átadja a stabilizációs tervezetet, ami, reméljük, nem végső döntés.-tbg(Fotó: Korényi) Berta István: A legtöbb munkahelyen a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetben vannak
