Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-22 / 94. szám

2. oldal Körkép 1995. április 22., szombat Külügyminiszteri találkozó Kuba elítéli az USA lépését A kubai külügyminiszté­rium csütörtökön közle­ményben ítélte el, hogy az Egyesült Államokban sza­badlábra helyezték azt a ku­bai sorkatonát, aki tavaly augusztusban elrabolt egy hajót, azzal Floridába me­nekült, s a kubai hatóságok szerint eközben meggyil­kolta a haditengerészet egy tisztjét. A kubai-amerikai emigrációs megbeszélések szerdán New Yorkban zá­rult fordulójáról hazatért kubai küldöttségvezető ugyanakkor elégedetten nyi­latkozott a tárgyalásokról. Leonel Maciast kedden Miamiban engedték ki a vizsgálati fogságból, miután az illetékes emigrációs jogi fórum szerint nincs meg­győző bizonyíték arra, hogy a neki tulajdonított bűncse­lekményt valóban elkövette. Tallinnban aggódnak Aggodalmát fejezte ki az észt külügyminisztérium Andrej Kozirev azon kije­lentései miatt, amelyekben az orosz diplomácia veze­tője nem zárta ki, hogy erőt alkalmazzanak a külföldön élő orosz lakosság védel­mében. A balti ország kül­ügyminisztériuma közlemé­nyében hangsúlyozta: nem felel meg a nemzetközi normáknak, hogy katonai erő alkalmazásával fenye­gessenek független államo­kat. Közös tengeri hadgyakorlat Orosz, amerikai és brit törzskari tisztek részvételé­vel hadgyakorlat kezdődött pénteken Szeveromorszk- ban, az orosz Északi Flotta fő támaszpontján. A manő­veren a három ország hadi­tengerészetének együttmű­ködését gyakorolják közös békefenntartó missziók ese­tére. Az ITAR-TASZSZ úgy értékelte a hadgyakorlat tényét, hogy a Nyugat meg­próbál közeledni Oroszor­szághoz, amely a nehéz gazdasági helyzet ellenére nem vesztette el védelmi erejét és a nemzetközi kö­zösségben elfoglalt helyét. A békefenntartók átszervezése Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár elkészült a horvátországi békefenntartó erők átszer­vezésére készített jelentésé­vel, amely egyben a csapa­tok létszámának csökkenté­sét is tartalmazza, 12.000 főről 8.750 főre - jelentette a Reuter pénteken. A terv megvalósítása egyelőre na­gyon bizonytalan, mivel sem Zágrábbal, sem a hor­vátországi szerb krajina ille­tékeseivel nem sikerült tel­jesen jóváhagyatni az el­képzelés részleteit. Magyarország elhatározott szándéka, hogy a magyar-ame­rikai kapcsolatokat olyan part­neri viszonnyá fejleszti, amely középtávon magában foglalja a szövetségessé válás lehetőségét is - fejtette ki Kovács László amerikai kollégájának, Warren Christophemek. A magyar és az amerikai külügyminiszter csütörtökön Washingtonban folytatott vé­leménycserét egymással: talál­kozójukon a kétoldalú kapcso­latokról és néhány időszerű nemzetközi kérdésről volt szó. Az amerikai diplomácia irányí­tója kedvezően vélekedett a magyar kormány márciusban ismertetett gazdasági csomag­járól és modernizációs elképze­léseiről. Kovács László a találkozón kijelentette, hogy csak egy sta­bil, korszerű Magyarország le­Hamis papírokkal, nyolcvan dollárért bérelték a kansasi Junction Cityben azt a Ryder típusú kisteherautót, amelyet az Oklahoma City-i robbantásnál használtak. A seriffhivatal szóvivője kö­zölte, hogy az autókölcsönző­ben nem kértek jogosítványt a két fiatalembertől, akik ellen az FBI csütörtök délután körözést adott ki: az illetők hamis nevet használtak a bérlésnél, és csak hevenyészett személyleírásuk alapján tudtak robotképet készí­teni róluk. Péntek reggelre ötvenkettőre emelkedett a merénylet halálos áldozatainak hivatalosan is megerősített száma, de Frank Keating oklahomai kormányzó közlése szerint további ötven, a romok fogságában rekedt holt­testről tudnak. Száz-százötven embernek még nem jutottak a nyomára. A The Washington Post pén­teki értesülése szerint a Ryder-kölcsönzőnél feltételez­ték, hogy a két, rövidre nyírt hajú, fehér bőrű fiatalember a szomszédos katonai támasz­pontról való, hiszen általában hét az Egyesült Államok szö­vetségese. - A kormány stabili­zációs és modernizációs prog­ramja éppen ezt a kettős célt szolgálja - fűzte hozzá. Warren Christopher az amerikai kor­mány hangsúlyozott támogatá­sáról biztosította mindkét tö­rekvést. A magyar diplomácia irányí­tója leszögezte, hogy Magyar- ország hozzá kíván járulni saját környezete stabilizálásához is, erre irányulnak a szomszédok­kal folytatott tárgyalások. Is­mertette azokat az érveket és célokat, amelyek Magyaror­szágot a NATO-hoz való csat­lakozásban vezérlik, külön ki­emelve, hogy a magyar tagság nem a szomszédok ellen irá­nyulna. Aláhúzta azt is: Ma­gyarország igényt tart arra, hogy az első körben bekerüljön a csatlakozók közé. (MTI) katonák szoktak náluk kiste­herautót bérelni. A Szövetségi Nyomozó Hivatal (FBI) egye­lőre nem tudja, vajon ők követ­ték-e el magát a merényletet is, vagy csak megbízásból bérelték a járművet. A The Washington Post tu­domása szerint az esetleges külföldi kapcsolat elmélete, a többi szállal együtt, még min­dig él, és a vizsgálatokba be­vonták a CIA terrorista-elhárító részlegét. A The New Yok Times vi­szont arról értesült, hogy a szö­vetségi hatóságok kiterjesztet­ték a nyomozást a kábító­szer-kereskedelem irányába is: a felrobbantott épületben ugyanis a Szövetségi Kábító­szerellenes Hivatalnak (DEA) is volt irodája. Bár konkrét bi­zonyítékok nem támasztják alá a feltételezést, nem zárják ki teljesen, hogy a kábítószer-ke­reskedő maffia állt bosszút. A hatóságok közlése szerint a merénylők több mint ezer ki­logramm, házilagos készítésű - műtrágyából és fűtőolajból ösz- szeállított - robbanóanyagot használtak. (MTI) Neonáci skinhedek Szófiában elégették a török zász­lót, és megemlékeztek Hitler születésnapjáról. A rendőrség több fiatalt őrizetbe vett. (FEB-reuters) Oklahoma City - fejlemények Keresik a robbantókat Nemzetközi könyvfesztivál- A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál fő feladata, hogy a könyvszakmai üzleti kapcsolatok révén elősegítse a különböző kultúrák értékeinek közvetítését, megismerését - hangoztatta Fodor Gábor műve­lődési miniszter a II. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál pénteki megnyitóján a Buda­pest Kongresszusi Központban. A tárca vezetője szerint a könyvipar nehéz helyzetben van, így nem véletlen, hogy a szakma a megadóztatott olva­sás elleni tiltakozást állította a fesztivál középpontjába. (MTI) Hegedűverseny kezdődött tegnap a megye hét zeneis­kolájának részvételével Törökszentrrúklóson a Kodály Zol­tán Zeneiskolában, ahol a kétnapos versenyen harminc fia­tal méri össze tudását. Felvételünkön a törökszentmiklósi Patkós Balázs muzsikál. fotó: k. é. „Másfajta” munkanélküliség fenyeget Aggódnak a képviselők (Folytatás az 1. oldalról) tettsége jónak ítélhető, a nem megfelelő teherbírású utak ará­nya 45 százalékról 56-ra emel­kedett. A Martfű-Kunszentmárton közötti új összekötőút építése sikeres pályázat esetén jövőre befejeződhet. Több településen javították a közúti forgalom biztonságát, emellett jelentős hídkorszerű- sítésekre került sor. A kunmadarasi repülőtér polgári célú hasznosítása von­tatottan halad, határozott kor­mányzati támogatásra van szükség ez ügyben. A megyei önkormányzat a közlekedési tárcával egyeztetve hozzákezd az önkormányzati utak nyil­vántartási rendszerének kor­szerűsítéséhez. Dr. Stanitz Károly, az okta­tási, művelődési és sportbizott­ság elnöke, a megye közokta­tási és közművelődési helyze­tével foglalkozó tájékoztató be- ajánlásakor elmondta: a me­gyére kirótt kötelező közszol­gáltatások köre bővült. Nagyon fontos az elnehezedő működte­tés közepette a kötelező felada­tok sürgősségi sorrendjének megállapítása, az önként vállalt intézményi feladatoktól élesen elhatárolva. Több felszólaló éles kritiká­val illette az oktatási intézmé­nyek jelenlegi támogatási-, úgynevezett kvótarendszerének a kistelepülések felé megmu­tatkozó diszkrimináló, illetve „nem infláció-követő” hatását. A hozzászólásokban megfo­galmazott vélemények szerint minőségileg szakad szét az or­szágban az oktatás - hangsú­lyozták - amennyiben nem lesz belátható időn belül törvényi változtatás. A megyei közgyűlés képvi­seletének biztosítására az. Al­föld Rt. igazgatóságába Gáspár József, míg a felügyelő bizott­ságába Pázmándi István, a Dél-Alföldi Regionális Fej­lesztési Rt.-ba pedig Nagy Gá­bor képviselőket választották meg soraikból a közgyűlési tagok. A következő megye­gyűlést június 23-án hívják össze. S. Cs. J. Színjátszók versenye A középiskolákban változat­lanul nagy az érdeklődés a színjátszó szakkörök iránt. Ennek jeleként az idén 150 együttes nevezett be a diák­színjátszók országos fesztivál­jára. A seregszemle döntője pénteken kezdődött meg a gö­döllői művelődési házban. Az Országos Diákszínját­szó Egyesület szervezésében lezajló döntőn 15 együttes mutatja be produkcióját. Kö­zülük választja ki a zsűri a leg­jobbat. A fellépő csoportok között van a sóshartyáni színjátszó­kor öttagú cigánylányokból álló gárdáját. Ok saját pro­dukcióikat mutatják be. A szervezők szerint a diák­színjátszás a szórakoztatáson túl igen hasznos tevékenység, hiszen a fiatalok a különböző szerepekben a felnőtt társada­lom megnyilvánulásait ismer­hetik meg, sajátíthatják el min­tegy sajátos próbaterepen; fej­lődik a kreativitásuk, erősödik a közösségérzetük, ami jobban felkészíti őket az életben rájuk váró próbákra. (MTI) Székács-gazdanapok: gépkiállítás, fórum (Folytatás az 1. oldalról) tani kormányzatnak egészen más elképzelései vannak a me­zőgazdaságról, mint elődjének. Az 1989-től számított első négy évről úgy vélekedett, önellátásra akartak berendez­kedni, a tulajdonviszonyokat politikai szempontok alapján alakították át, és az Európába vezető úton az agrárágazat leé­pítése volt jellemző. Most ezzel szemben egy hatékony, ver­senyképes ágazat megteremtése a cél, olyan, amelyben tisztes megélhetést biztosítanak a ter­melőknek. Hangsúlyozta, hogy a mostani kormányzat változat­lanul fontos teendőnek tartja a tulajdonviszonyok rendezésé­nek befejezését, a kárpótlás, a szövetkezeti vagyonrész-neve­sítés és a privatizáció végigvite- lét. A II. számú földalap árveré­sét említve megjegyezte: már előre látható, minden igényt nem képesek kielégíteni. Ugyanakkor kérte, elsőként az árverésre azokat a táblákat je­löljék ki, amelyek a legnagyobb feszültség forrásai az érdekel­tek körében egy-egy települé­sen. A miniszter a szövetkezetek­kel kapcsolatban kívánatosnak tartaná, ha az üzletrészek eladá­sakor a vevők az aktív tagok közül kerülnének ki. A támoga­tásokról szólva elismerte, az idei gépvásárlások ösztönzése nem nevezhető sikeresnek. Eb­ben a formációban a felvett hi­tel kamatainak 70 százalékát az állam biztosította volna, ám ép­pen a hitelfelvétel hiányzik, a bankok tartózkodó magatartása miatt. Ezen az állapoton a pénz­intézetekkel most folyó tárgya­lásokon próbálnak változtatni. > A fórumot követő sajtótájé­koztatón a miniszter egy kér­désre válaszolva kifejtette: a földhivatalok megerősítését tervezik szakemberekkel és technikai eszközökkel egya­ránt. A kárpótlási hivatalok mé­retét a mindenkori feladatokhoz igazítják, az FM-hivatalokat pedig karcsúsítják. Ez utóbbi esetben néhány jogkört a me­gyei agárkamaráknak adnak át. Dolgoznak azon is, hogy az ex­port árualap növeléséhez to­vábbi támogatást kapjanak a termelők, ez az elképzelés a tárcaközi egyeztetésen már túl­jutott. A gazdanapok részeként dél­után kétnapos szaktanári to­vábbképzés kezdődött a gazda­képzésről. A tegnapi előadáso­kon e képzési forma kenderesi, törökszentmiklósi és jános­halmi tapasztalatairól esett szó, ma délig pedig a témát tovább boncolgatják a meghívottak. LJ. Súlyos baleset a 4-esen Tegnap délután 15 óra körül ismét súlyos közlekedési bal­eset történt a 442-es és az új 4-es becsatlakozásától párszáz méterre. Budapest irányából Szolnok felé közlekedett egy nyugati gyártmányú személy­autó, és eddig tisztázatlan kö­rülmények között áttért a me­netirány szerinti bal oldalba, ahol összeütközött a Szolnok felől érkező tehergépkocsival. Az ütközés következtében a tehergépkocsi felborult, a sze­mélyautó vezetőjét a tűzoltók majd félórás megszakított munkával szabadították ki a roncsok közül, akit a mentők súlyos, életveszélyes állapot­ban szállítottak kórházba. Fotó: BARNA

Next

/
Oldalképek
Tartalom