Új Néplap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15 / 89. szám

8. oldal Kulturális Panoráma 1995. április 15., szombí Catherine de Károlyi, alias Pólya Gogó Szolnok szólt hozzám - jövök Nemrégiben közölik lapunk hasábjain, hogy Pólya Tibor fes­tőművész Párizsban élő leánya, a szolnokiak által festmények­ről, müvésztelepi történetekből jól ismert „Pólya Gogó” sze­retné összegyűjteni az édesapja világban szétszóródott müveit, s a Szemafor Alapítvány támogatásával egy reprezentatív életmű-kiállítást tervez Szolnokon és Budapesten. Elsőként Pó­lya Tibor szolnoki sírkövének mindmáig hiányzó reliefjét ren­delte meg Simon Ferenc szobrászművésztől, s a felújított sír­emlék leleplezésének alkalmával szeretne oly sok év után ismét találkozni a város polgáraival. Ez alkalomból egy kamarakiál­lításon mutatja be Pólya Tibor néhány Párizsból hazahozott festményét, rajzát; életére, művészetére vonatkozó fotókat, dokumentumokat. A sírkőavatás és a kamarakiállítás helyéről, időpontjáról időben értesíteni fogjuk olvasóinkat. Pólya Gogó több mint négy évtizede Párizsban él. Az itt következő interjú­ból megtudhatják lapunk olvasói, hogy az évek során mi min­den történt a Pólya-képekről ismert fekete hajú, fekete szemű kislánnyal... Állatábrázolás a magyar néphagyományban- Én nem Szolnokon szület­tem, de egész gyerekkoromat ott töltöttem, Szolnokhoz kö­tődnek a legszebb emlékeim. Csak ott „éltem” igazán. A mű­vésztelepen a bal oldali épület­ben laktunk, ma teljesen elha­nyagolt állapotban van. Itt lak­tak még Chiovini Ferenc, „Kí- gyófi úr” - ahogyan az ecset­mosó gyerekek mondták a számukra nehezen kiejthető nevet - Borbereki Zoltán, Förstner Dénes, Pohárnok Zol­tán, Aba-Novák Vilmos. A má­sik épületben Zádor István, Fé­nyes Adolf, Pólya Iván, Vi- dovszky Béla, Istokovits Kál­mán. És emlékszem még kicsi koromból Szlányi Lajosra és Zombory Lajosra, Szüle Pé­terre. Úgy hiszem, Szolnokon mindenki szerette apámat, és mindenki ismerte is.- Pólya Tibor 1937. novem­ber 29-én halt meg Szolnokon. Akkor már jó ideje nemcsak a nyarakat töltötte a Zagyvaparti műtermében, de egész évben ott lakott. Leánya visszaemléke­zése szerint az orvosa taná­csára döntött úgy, hogy feladja pesti háztartását, és végleg a Tisza-partra költözik.- Egy szolnoki gyerekkori barátnőm. Deák Zsuzsanna, azaz Gergely Akosné tulajdo­nában van apám utolsó önarc­képe. Megdöbbentő portré, ed­dig én sem ismertem. így em­lékszem rá, utolsó éveire... Szív- roham okozta halálát. Édesapám halála életem legna­gyobb fájdalma volt.-De a kép dedikálása szerint közismert humora még akkor sem hagyta el. A tulajdonos szí­ves közlése szerint a még nyo­maiban látható aláírás: „Ez a madárijesztő én vagyok, Deák Gyurkáéknak barátsággal, sze­retettel Pólya Tibor" - sajnos, a kép restauráláskor részben megsemmisült.- Már a temetés napján el­hagytam Szolnokot. Pesten élő két nagynénémnél (Hunyor Ist­vánná Pólya Tessza és Pólya Éva) laktam, míg anyám is fel­jött Pestre. A Kaas Ivor utca 10. alatt laktunk, nagyon szerény körülmények között.- Első férjed Károlyi István volt, mai napig az ő nevét vise­led. Vele hogyan találkoztatok?- Károlyi István háború előtt a Madách Színház tulajdonosa volt. A Művész Színházban is­merkedtünk össze, ahol Károlyi Várkonyi Zoltánnal rendezett. Én ugyanitt kosztümtervező­ként dolgoztam, például a Tró­jában nem lesz háború című, Giraudoux-darabban. György fiam még Budapesten született, tökéletesen beszél és ír magya­rul, a FIAT cég párizsi vezéri­gazgatójának az asszisztense. Férjemmel 1947-ben hagytuk el Magyarországot, ettől kezdve Párizsban élek. S bár néhány év múlva elváltunk, miután Catherine de Károlyi néven kezdtem el dolgozni, megtartottam ezt a nevet.- Édesanyád is veletek élt?- Tudod, Magyarországon nem maradhatott, de nem is akart maradni. Először Fran­ciaországba jött, de nem volt itt nagyon boldog. Azután elment Salzburgba. Anyám osztrák származású volt, Ausztriában nőtt fel, és végül ott is halt meg.- Második férjed?- Jacques Remy filmíró. Legismertebb filmje, amiért kü­lönböző díjakat kapott, a „Si tous les gars du monde...”(Ha a világon mindenki ilyen volna.) 1956-ban készült, úgy emlék­szem, Magyarországon is ját­szották. Jacques Remy írói név volt, igazi neve Assayas. Tőle két fiam született. Olivier ’55-ben, Miska ’58-ban. Oli­vier Assayas ma szintén filmíró és rendező. Első filmje: „De- sordre” (Zűrzavarnak fordíta­nám) - a velencei filmfesztivá­lon „Premier prix de la criti- que”-t, a kritikusok díját kapta. Akkor 30 éves volt, azóta már négy sikeres filmet készített. Én annyira szeretem a Miska becenevet, hogy elhatároztam, a második fiamat Mihálynak fogom nevezni, hogy azután Miskának hívhassam. Fiam hi­vatalosan is a Michel helyett a magyar, de francia helyesírás­sal írott Michka Assayas nevet viseli. Újságíró és író (jouma- liste littéraire). Három könyve jelent már meg eddig a Galli- mard kiadónál. Az utolsó a Dans sa peau - A másik bőré­ben - nem tudom, hogy ez ma­gyarul hogyan hangzik? Mind­két francia fiam töri a magyar nyelvet.- Divattervező vagy, s az egyik leghíresebb, világvi­szonylatban is igen rangos lu­xus divatcégnél, a HER- MES-nél dolgozol.- A HERMES-nél 25 éve dolgozom. Nőiruha-tervezéssel kezdtem, és az accessoire-ok- nál, a kiegészítő divatholmiknál kötöttem ki. Kisebb arányban nyakkendőket, ékszereket, kesztyűket is tervezek, de na­gyobb mértékben a bőrholmik területén dolgozom. A bőrtás­kák, aktatáskák, esti és úgyne­vezett sporttáskák, övék, övcsa­tok terén szerzett érdemeimért 1990-ben Le Grand prix de la Création-t, tervezői nagydíjat kaptam, amelyet Jacques Chi­rac, Párizs polgármestere adott át egy igen szép bronzszobor kíséretében. Mellékelem rajzát annak a táskának, amely ez al­kalommal ki volt állítva a kiál­lítási csarnokban, ahol a díj­átadás lezajlott.- Még egy kérdés: 1947 óta tavaly látogattál először haza. Ilyen hosszú idő után mi ösz­tönzött erre a döntő lépésre?- Hazalátogatásom oka két tényező véletlen összejátszása volt. Hunyor Kati, Piazza Pé- temé - egyetlen rokonom ha­zaköltözése, és egy döbbenetes telefonhívás: „No, mikor jön Szolnokra?!” A vonal másik végén Baranyó Sándor volt, akivel 30 éve Firenzében egy múzeumban találkoztam, és azóta se hallottam, se nem lát­tam! Úgy éreztem, Szolnok szólt hozzám... Egri Mária Március 30-31-én Tiszafüreden és Abádszalókon országos nép­rajzi konferenciát rendeztek, mely az állatok szerepével fog­lalkozott a néphitben, mondák­ban, népszokásokban, illetve konkrét megjelenését vizsgálta a magyar népművészetben. A konferencián a téma szakava­tott képviselői igen változatos témakörű előadásokat tartottak, mely lehetőséget teremtett az új kutatói eredmények közlésére. Újszerű volt a konfrencia abból a szempontból is, hogy módot nyújtott a népművészettel, il­letve a szóbeli hagyományok­kal foglalkozó néprajzkutatók eszmecseréjére is. A konferenciához egy igen látványos népművészeti kiállí­tás is kapcsolódik, melyet a Kiss Pál Múzeumban augusztus 31-ig tekinthetnek meg az ér­deklődők. Címe: Állatábrázolás a magyar népművészetben. A bemutatott anyagot több múze­umból válogatták össze (Déri Múzeum, Hermán Ottó Múze­um, Dobó István Vármúzeum, Palóc Múzeum, Tornyai János Múzeum és Jász-Nagykun— Szolnok megye múzeumai). A válogatás és a rendezés egyik szempontja az volt, hogy történetiségében szemléltesse az egyes állatmotívumok meg­jelenési formáit és az ábrázo­lásmód változásait. A másik szempont „friss” tárgyegyütte­sek bemutatására irányult, me­lyek eddig publicitást kevésbé Szellemóriások földi létpillanat utáni állandóságának megidé- zésére vállalkozott a szépséggel és jósággal szövetkezve a Nagy László-emléknap és megyei szavalóverseny megrendezésé­vel a „Ki viszi át a Szerelmet Irodalmi és Művészeti Alapít­vány”, a mezőtúri Közösségi Ház és a Jászkunság szerkesz­tősége. Festőnek készült Nagy László írta József Attilá­hoz, a nap során legtöbbször elhangzott versében: „Érdemes volt-e ázni, fázni, csak a jövő kövén csírázni...” - a szava­lóversenyen induló 16 felnőtt és 23 fiatal értő, érző, verstol­mácsolása nem tette kétsé­gessé: a költőóriások küldetése elérte célját. Hetvenéves lenne, ha élne, a Felsőiszkázon (Veszprém megyében) született Nagy László. Ám 53 évesen, még 1978-ban eltávozott közü­lünk. Belejátszhatott e korai elmúlásba, hogy - „Köröttem kúsza az élet,! kúsza a sorsom”- amint Jártam én koromban, hóban című versében megírta. A többszörös díjjal kitünte­tett Molnár Edit fotóművész - aki a magyar irodalom jeles alakjait fotózta már élete során- első önálló kiállítását Nagy László nyitotta meg ’66-ban, kaptak. így a kiállításon számos olyan állatomamentikával dí­szített tárgy szerepel, mellyel eddig sem népművészeti kiad­ványban, sem bemutatókon nem találkozhattak. Az új szempontú kiállítás bi­zonyság arra, hogy bár a ma­gyar népművészet díszítmény­világában növényi namentika uralkodik, mégis minden korszakában változatos ál­latábrázolá­sok is előfor­dulnak. A vál­tozatosság mind az állat fajtáját, mind annak ábrázo­lásmódját egyaránt jel­lemzi. A lát- XVIII. századi ványos tárgy- nántúl) együttes a XVIII. század elejétől állatfaj­tákra bontva vizsgálja a díszít­mények változásait, ahogy az eredeti forrástól egyre távolod­nak, egyénibbé válnak, és ki­sebb lokális csoportokra bom­lanak. Bár országos kitekintést nyújt, mégis elsősorban az Al­földre és Északkelet-Magyaror- szágra koncentrál. Legnagyobb teret a díszítményrendszerbe szervesen beépülő állatmotí­vumnak, a madárnak, illetve konkrét megjelenési formáinak aki ott volt a művésznő ’77. ok­tóberi, műcsarnoki kiállításán is, az ezt követőkről azonban már lemaradt, mert rá három hónapra ő indult utolsó útjára. Miért dühös a költő? A költő nem véletlenül vonzó­dott a vizuális kultúrához, hi­szen festőnek készült. Versraj­zai a feleségét, Szécsi Margitot, illetve édesanyját valamint Kós Károlyt és másokat ábrázoló portréi szintén falra kerültek Mezőtúron. — Amíg egy vers megérik, ahhoz sok idő kell - mondja Susányi Andrásné, 58 éves tiszaszentimrei nyugdíjas, aki a túrke vei Nánási Ildikóval ka­pott megosztott első díjat a fel­nőtt kategóriában.- A Rege a tűzről és jácintról című verset, gyönyörű szép féltő vallomást - amit Ón elő­adott —, az édesanyjához írta Nagy László. Érzelmi hullám­zást kelt minden sora a hallga­tóban is. „Ablak vagy anyám. Biztos bezúznak”- írja egy he­lyen a költő.- A vers szövegét két éve tu­dom. Ezzel semmi bajom. Va­salok, mosok, takarítok, s köz­ben érlelem magamban. Ez a hosszú idő. Amikor először el­olvastam, azt gondoltam: soha nem fogom kellőképpen megér­(galamb, kakas, páva) szente A címerállatok sorából a kél fejű sast és az oroszlánt vizs gálja, és gazdag anyag képvi seli a szarvas-, ló-, kígyó-, kos és halábrázolást. A tárgyako ritkábban megjelenő állatfajta (medve, disznó, szamár, kutya változatos együttesét, főként fi gurális cserépedények és pász­torfaragások szemléltetik. A kiállításon számos, párját ritkító darab szerepel, mint pél­dául a XVIII. századi gyapjú­hímzések, céhkorsók, állat­alakú italtartó edények, 1770-es mosósulyok, gazdag pásztorfa­ragások, kovácsoltvas munkák. Szép kiállításvezető is készült a megnyitóra, mely gazdag kép­anyaggal szemlélteti a magyar népművészet állatábrázolásait. dr. Füvessy Anikó teni. Ám a versszeretet olyan, mint a családtagom, akivel együtt élek. Velem van mindig. Egyik reggel ráéreztem, hogy mit gondolhatott a költő.. . nincs tovább. A legkedvesebb számára nem létezik már. Ak­kor tudtam feldolgozni a hi­ányt, amiért dühös, amiért mondja, hogy „.. . okádok szik­lát ..." Én is elvesztettem a nővéremet 33 évesen, tüdőbe­teg volt. Ezután a kislányomat, majd egymásután az édesapá­mat, édesanyámat. Csak 39 éves voltam. Saját életemet kel­lett feldolgozni, hogy megért­sem a költőt.- A környezet, a közönség mennyire fontos Önnek a vers értő tolmácsolásához?- Egy sikeres szerepléshez közönség is kell. Ez égeti a pa­razsat, tüzet tovább, hogy ne aludjon ki a fáklya. Az ifjúsági kategóriában egy-egy Nagy László-, illetve szabadon választott verset - összesen 46 költeményt - sza­valtak el délután a versenyzők. A szép versek fesztiválja volt ez a javából! „Hazahozott” elszármazottak A Nagy László-remekek mel­lett Weöres Sándor, József At­tila, Kormos István, Reményik Sándor, Tóth Árpád, Szabó Lő­rinc, Petőfi Sándor, Arany Já­nos és a zsűri külön örömére, a megyénkből elszármazott köl­tők, például Sarkadi Sándor verseit tolmácsolták az ifjú lá­nyok - sajnálatos, de egy fiú induló(!) sem akadt köztük - igen nagy hőfokon. Hogy néha kellemkedésbe csúszott a versmondás, amely ráült a sza­vak hangulatára? Hogy az ér­zelgős, az erőtlenség itt-ott le­leplezhető volt? E megállapítá­sok a szakmai zsűri - tagjai: Nádudvari Andrea, a megyei pedagógiai intézet munkatársa; dr. Lázárné Győrfy Katalin, irodalmi klubvezető; Körmendi Lajos író és Kalapos László, bé­késcsabai színművész - érthető szigorából adódtak. Hiszen a versmondás is - akárcsak a ver­sek megírása - nagy felelősség. Ifjúsági kategória: 1. Péter Ildikó (Szolnok, Ti- szaparti Gimnázium) 2. meg­osztott hely: Varga Gabriella (Mezőtúr) és Baranyai Anita (Karcag) 3. megosztott hely: Bíró Éva (Mezőtúr) és Antali Anikó (Karcag). Kép és szöveg: Simon Cs. József Nagy László és a költészet ünnepe Mezőtúron Szavalóverseny a szépség és jóság jegyében Tekintetek, de legfőképp kezek. Vigyázó, féltő, hánvavetin, merészen lendülő, a szenvedéseket félresöprő, az igazságért pörlő kézmozdulat-töredékek láthatók a mezőtúri Móricz Zsigmond Közösségi Házban kiállított nagyméretű Molnár Edit-fotótablókon. A huszonkettőből legalább tízen a mű­vésznő a költő kezének ábrázolásával, előtérbe helyezésével rajzolta meg fotóobjektív-fénvceruzájával a Nagy Lászlő-i portrét. Cs. Nagy Ibolya kritikus (a képen balról) nyitotta meg Molnár Edit fotóművész Nagy László-kiállítását. gyapjúhímzés (Nyugat-Du-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom